Isteni szépség

Felemelõ érzés volt az angyalokkal repülni.Végre ennek a csodálatos jelenségnek is a részese lehettem.Hikaru végig biztosan tartott a karjaiban,és érdekes módon félelmem hátramaradt.Csak bámultam az eget,ahogy egyre feljebb és feljebb szálltunk,a Nap sugarai simogatták arcomat,és nem tudtam abbahagyni a mosolygást.
- Kisasszony,nézzen fel!Ott a Tenshi fellegvár!
Fejemet felemelve láttam meg a kastélyt,aminek az alja egy hatalmas szikla volt,s azon állt büszkén a hófehér palota.Minden téglája fehér márvány,csúcsos tornyai úsztak a fellegek között,monumentális ablakain tükrözõdött a napfény.A két angyal lassan eljutott a palota bejáratához,lábunk végre elérte a talajt,s õk összezárva szárnyaikat megindultak a kolosszális kapuk felé.
- Erre tessék.-mosolygott a két angyal,s azzal a kapu két szárnya kitárult elõttünk.
Olyan boldogságot éreztem amit nem lehet szavakba önteni.Egy ilyen lélegzetelállító helyen…magasan a fellegekben…úgy éreztem,ha most azonnal meg kéne halnom,boldogan lépnék a túlvilágra.Beléptünk a várba,és már az elõfolyósón elfelejtettem pislogni az ámulattól.Gyönyörûen megvilágított hosszú helyiség,fehér márvány mindenütt,az ablakból meg lehetett figyelni a felhõket ahogyan kúsznak az égen,halványlila tüll fügönny az ablakok elõtt…minden olyan makulátlan.Mintha az istenek ajtaján léptem volna be.
- Jöjjenek,az urunk már várja önöket a trónteremben.-szólt Hikaru.
Elértünk a folyósó végére,ahol egy fehér kétszárnyas ajtó díszelgett,ezüst szárnyakkal belevésve.Naoko kinyitotta a hatalmas ajtót,majd egy irdatlanul tágas és fényes terem tárult a szemünk elé.Szívem majd kiugrott a helyérõl,minden lépéssel közelebb kerültünk a fõangyalhoz.Mikor szemem hozzászokott az erõs fényhez,egy grandiózus ezüst trónnal találtam szemben magam,s a trónnal szemben két szárnyat pillantottam meg itt-ott ezüst tollakkal.Háttal nekünk állt õ,az angyalok feje,minden fényesség ura.
- Meghoztuk vendégeidet,nagyuram.-hajoltak meg mindketten,mosollyal arcukon.Mintha ez lenne a világ legboldogabb helye…
Az uralkodó lassan megfordult,s mikor megláttam az arcát,szívem kihagyott egy ütemet,s könnyeim akaratlanul is kezdtek patakzani szemeimbõl.Hikaru észlelte a közelgõ reakciómat,s gyorsan a hátam mögé került,megfogva vállaimat,hogy ne rogyjak térdre a látványtól.
- Nyugalom kisasszony…-súgta kedvesen a fülembe csitításképp,mézédes hangon.
Amit láttam,azt soha semmilyen varázslat vagy bûbáj sem fogja elfeledtetni velem.A kép az elmémbe égett,mint mikor egy bárányt jelöl meg a gazdája.Vállig érõ,fehér,ragyogó,egyenes,enyhén kócos haj,két tökéletes tengerkék szem,kecsesen ívelt orr,telt,rózsaszín ajkak…erõs,mégis kifinomult arcvonal…sehol egy hiba.Bal szemét takarták csillogó tincsei.Izmos forma,halványlila hakama nadrág,és egy földig érõ fehér selyem köpeny…semmi más.Felsõtestén nem volt összezárva a köntös,így látszott kidolgozott mellkasa és egy kevés a hasizmából.Egyszerû,és mégis tökéletes.Egy…isteni szépség.
- Minõ boldogság itt látnom e csodálatos teremtményeket…-tárta szét karjait közelítve felénk egy angyali mosoly kíséretében.Lábán nem volt semmi,mezitláb lépkedett a márványon.
Én még mindig a sokkhatás alatt voltam,amit szépsége váltott ki belõlem,mozdulni sem tudtam a megilletõdés közepette.A saját világomban készült festmények az angyalokról meg sem közelítik…A két lábon járó csoda elém lépett,s hüvelyikujjával elmorzsolta szûnni nem akaró könnyeimet az arcomon.
- Ugyan,drága hercegnõ,miért hullajtod könnyeid?Kérlek…nem bírom elviselni ha valakit sírni látok…annyira szívfacsaró látvány könnyeket látni tündéri arcodon…-arca egy szívszorítóan szomorú színt vett fel,hangja sugározta a kedvességet és a jóságot,mintha egy gyermek vékony és lágy hangját hallanám.Annyira érzékeny lélek…
- Bo-bocsásson meg fenséged,de ezek örömkönnyek.Örömömben sírok.-erõltettem magam a beszédre,hisz nem maradhattam néma a végtelenségig.
- Igazán?S mi az oka eme édes örömkönnyeknek?-simított végig gyengéden arcomon.Mélyen szemembe nézett,tekintete annyira tiszta volt…sehol egy rossz gondolat,csak puszta gyengédség és törékenység…elképesztõ.
- A…a szépsége…-suttogtam magam elé a szavakat,de biztos voltam benne,hogy hallotta.
Szemeit behúnyva húzta még szélesebbre a mosolyát,s óvatosan csókot hintett kézfejemre.
- Légy üdvözölve a Tenshi fellegvárban kisasszony.A nevem Akemi,uralkodója az angyaloknak.S kegyedben kit tisztelhetek?
Akemi…még a neve is azt sugallja ami…”a hajnal szépsége”.
- Chon Mitsu-Hide vagyok nagyuram.-hajoltam meg a szépség elõtt tisztelettudóan.
- Ugyan már,hercegnõ,semmi szükség ezekre a formalitásokra.Szólíts nyugodtan Akeminek.-hangja annyira simogató volt,hogy egybõl olvadozni kezdett a szívem.
Akemi a herceg felé fordult,majd fejet hajtott.
- Üdvözöllek Hisato Kurochi,vámpírok hercege.Köszönöm,hogy elfogadtad meghívásomat,és elhoztad eme tiszta lényt a palotámba.-hangja egy komolyabb színbe csapott át,és tekintete is megváltozott,mintha igazából nem is számítana a herceg jelenléte.
Kurochin látszott,hogy majd’felemészti a méreg,de sikerült valahogy türtõztetnie magát.Mikor rám nézett,szemei sértettséget és dühöt hordoztak,szívemet a torkomban éreztem dobogni a félelemtõl.A herceg még soha nem nézett így rám…tán valami rosszat tettem?
- Ugyan,részemrõl a megtiszteltetés,hogy egy ilyen szép útban részesíthettem a hercegnõt.-szûrte fogai közt a szavakat a herceg,szemei izzottak az indulattól.
- Akkor ne is vesztegessük az idõt,kérlek fáradjatok az étkezõbe.Elõkészíttettem egy kis teát és süteményt az érkezésetekre.-mutatott a terem végében lévõ ajtóra az angyal,s a két segéd már el is indult az említett terem felé.
A trónterem nem hordozott magában semmi érdekeset,nem voltak díszek,sem festmények,csupán a trón az,ami tekintetet vonzónak volt mondható.Fehér falak,három gigantikus ablak lila tüll fügönnyel,s a díszes ezüst trón arany szárnyakkal a támlájába vésve.Egyszerûség.
Az ebédlõ már más hatással bírt.Egy hosszú asztal fehér selyemterítõvel,ezüsttel bevont faragott székek,angyalokat ábrázoló festmények a falakon és az ablakok között,különbözõ méretû angyalszobrok állványokon a falak mellett.S a terem másik végében egy üveg ajtó,de a másik szobát fehér selyemfüggöny rejtette el szemünk elõl.
- Foglaljatok helyet,kérlek.-bájos kézmozdulattal jelzett a székek felé.
Leültünk,Akemi az asztalfõhöz természetesen,én követtem,majd Kurochi ült le utolsónak.A herceg valahogy annyira kilógott a képbõl…egy ennyire fehér és tiszta helyen nagyon szemet szúró volt az öltözéke.Mintha egy teljesen fehér lapra egy fekete tintapacát cseppentenénk.Nem lehet nem észrevenni.Ellenben Akemi nagyon is ezt csinálta.Viselkedését furcsálltam,hisz Kurochinak több figyelmet kellene szenteljen,mint nekem,mert kettõnk közül õ a magasabb rangú,de hát nem tudtam tenni ez ellen semmit.
Elkezdtünk semmiségekrõl beszélgetni,elõször is el kellett mesélnem a történetem Akeminek,aki szinte könnyes szemekkel hallgatta végig életem drámáját,majd késõbb azt is kiveséztük,hogy milyen következtetésekre jutottam Kurochival a visszatértemet illetõen.De akkor nagyon meglepõdtem.Akemi ahogy meghallotta,hogy esetleg engem átalakíthatnak vámpírrá,felcsattant:
- Az teljességgel lehetetlen!Ilyesminek nem szabad megtörténni!-arca enyhe dühöt és némi ijedtséget mutatott.Rám ijedten nézett,de mikor tekintete Kuro-ra esett,fellángolt a düh benne.
Kurochi csak elmosolyodott a szokásos kaján módon,és sötét arccal kérdezte Akemit:
- Csak nem attól félsz,hogy egy újabb,esetleg erõsebb példánnyal bõvül a fajunk,aki netán le is gyõzhet?
Akemi arcára kiült a döbbenet,észrevehetõ volt a sértés,de szerencsére Akemi megtartotta a csendes posztúrát,és nyugodtan hátradõlt a székében.
- Ugyan már,errõl szó sincs.Én soha nem tartottam a vámpírokat fenyegetésnek.-egy másodpercre sötét fény csillant Akemi szemeiben és most Kurochin volt a sor,hogy felcsattanjon.
- Átkozott!...Hogy mered…?-a herceg felpattant a székbõl,és indulatosan Akemi felé hajolt,azzal a szándékkal hogy elkapja a nyakát,de én idõben közbeléptem,és erõsen rászorítottam Kuro karjára.
- Elég!Nem azért jöttünk,hogy egymásnak ugorjunk,hanem hogy csendesen elbeszélgessünk.
Soha nem gondoltam volna hogy a vámpírok és az angyalok között ekkora a feszültség…Kuro sokat mesélt a helyzetrõl,de élõben látni õket teljesen más volt.Kurochi visszaült a székébe fújtatva.
- A kisasszonynak igaza van.Próbáljunk meg az ittlétetek alatt kultúráltan megoldani a nézeteltéréseket.-szólt Akemi.
Egy sóhajjal kiadtam a felgyülemlett izgalmat,és elhatároztam,hogy innentõl kezdve még csak lehetõséget sem adok ilyen jelenetek kibontakozására.Mivel hogy ez is az én hibámból alakult ki.Ha nem említem meg az átváltoztatásom lehetõségét,akkor Akemi sem reagál így,és nem indul be a láncreakció.Nagyon oda kell figyeljek a szavaimra.
Folytattuk tárgyalásunkat,persze sokkal óvatosabban.Akemi kérdezett inkább,nagyon érdekelte,hogy hogyan érzem itt magam,a herceg jól bánik-e velem.Persze nem mondtam semmi oda nem illõ dolgot,csak arra fókuszáltam,amik tényleg elnyerték tetszésemet,nem tértem ki a pillanatokra,mikor jött volna,hogy megfojtsam drága Kurochit.Aztán kitértünk egy kicsit a két oldal közötti száraz politikára is,amibe nekem nem nagyon volt beleszólásom,hisz nem értettem az itteni törvényekhez.De szerencsére elült a feszültség,inkább csak hideg atmoszféra dominált körülöttük.
Meghozták a beígért süteményeket,és nekem azonnal kezdett csorogni a nyálam.Elképesztõ,micsoda konyhával rendelkeztek az angyalok.Kurochinál ilyesmit soha nem láttam.Az asztal pillanatok alatt megtelt a világ legszebb és legfinomabb süteményeivel mint például a mille feuille,a puits d’amour, canelé,croustade,macaron és a madeleine.Csak ámultam,hogy hogyan képesek ezeket mind a szemem elé varázsolni.Akemi észrevette szemeim csillogását,és meg is jegyezte:
- Látom elnyerte tetszésedet a felhozatal,kisasszony.-s ismét egy elbûvölõ mosollyal ajándékozott meg.
- Ez…varázslatos.-fordultam az angyal felé izgatottan.
- Ennek örülök.Parancsolj,láss hozzá.Bár én magam édesszájú vagyok,ez egyszer kihagyom a csemegézést.-hátradõlve székében tartotta rajtam szemeit,ahogy kóstolgattam a süteményeket egyiket a másik után.
- Ha így eszed a sok édességet,el fogsz híszni,szépségem.-jegyezte meg Kurochi kényelembe helyezve magát.Hátrafordulva küldtem felé egy szúrós pillantást orrom alatt motyogva:
- Ünneprontó kedvgyilkos.-majd orrom felhúzva visszatértem tányéromhoz.
- Ugyan ugyan kedves Hisato úrfi,na de ilyet mondani egy kifinomult hölgynek…-csóválta mosolyogva a fejét Akemi.
Enyhén felolvadt a hangulat,már nem voltak olyan gyakoriak a szúrós pillantások,mint ez elõtt.Elütöttük beszélgetéssel az idõt,s észre sem vettem,hogy a Nap lassan vörös festéket vitt fel a kék égre.Ekkor Akemi elõredõlt székében,s egy csipetnyi bujasággal hangjában olyan kérdést tett fel,amitõl majdnem kiugrottam a székbõl.
- Mondd hercegnõ,nem szeretnéd itt tölteni az éjszakát?
- Te-tessék?Hogy én?Itt a fellegvárban?De ez…
- Szó sem lehet róla!-fortyant fel Kurochi.- Hová godolsz,Akemi?Mégis hogy mersz egy ilyen szégyenteljes ajánlattal elõállni a hercegnõnek!?
- Talán van valami ellenvetésed?-húzta fel szépen ívelt szemöldökét Akemi.
- Természetesen van!Mitsu kisasszony az én vendégem.Nehogy azt hidd,hogy csak úgy átengedem a te piti kis csábításaidnak!-a herceg szeme izzani kezdett a haragtól,s bennem is kavarogtak az érzelmek.
Egyrészt elfogott a félelem,nehogy egymásnak essenek elõttem,másrészt egy kicsit nyaldostak a méreg lángjai belülrõl.Ismét azt hiszi,hogy a tulajdona vagyok.Megint ki akar sajátítani.Elegem volt.
- Kurochi!-eresztettem ki a hangom mérgesen- Mégis mit képzelsz?Azt hiszed,a tulajdonod vagyok?Hogy jössz ahhoz,hogy döntéseket hozz meg a nevemben?Ezerszer elmondtam,hogy ne kezelj úgy mint egy játékszert!Nekem is vannak érzelmeim és én is tudok dönteni!Hogy lehetsz ennyire önzõ?
Kurochi arcára tiszta döbbenet ült ki.Soha nem keltem még ennyire ki magamból senki elõtt.Ijedten kaptam kezeimet a szám elé,majd egy gyors ‘bocsánat’ kíséretében könnyes szemekkel kirohantam az étkezõbõl a trónterembe,majd az elõfolyósóra.Mikor már a fõbejáratnál voltam,erõteljesen nekivágtam vállamat az ajtónak,amik fájdamasan nyikorogva megnyíltak elõttem,és kirohantam a palota elé.Messzebb nem mehettem,hisz a fellegek között voltunk.Térdre zuhantam.Teljes erõbõl zokogtam.Soha még ekkora szégyenérzetem nem volt.Legszivesebben elsüllyedtem volna szégyenemben.Nem tudtam uralkodni magamon,s emiatt egyszerûen kijött belõlem a felgyülemlett feszültség.És úgy viselkedtem mint valami vadállat.Mi lett belõlem?Méltó vagyok egyáltalán a hercegnõ címre?Tényleg egy csõd lennék,ahogy azt apám mondta?
Így cikáztak fejemben a gondolatok,mikor egy kezet éreztem óvatosan megszorítani a vállamat.Akemi volt az.Az angyali fejedelem letérdelt mellém,fejemet mellkasára hajtotta,s szorosan magához ölelve suttogta nyugtató szavait:
- Nyugodj meg drága hercegnõ.Te nem tettél semi rosszat.A szavaid teljesen megállták a helyüket.Ne vádold magad tovább.
Tenyerét mellkasomra helyezte,majd mintha csak egy varázsigét ejtett volna ki ajkain,elûzte minden kétségem és félelmem a lelkembõl:
- Tisztulj meg sötét érzelmeidtõl.
Kipattantak szemeim szavai hallatán,s felemeltem a fejem,hogy szemeibe nézzek.Szemeimbõl még mindig folytak a könnyek,de egyszerûen nem tudtam eltépni tekintetem azoktól az igézõ kék lélektükröktõl.A következõ pillanatban Akemi csókot hintett homlokomra,majd mint aki rájött az élet minden titkára,s megvilágosodott,úgy térdeltem elõtte,és nem tudtam megállni a mosolygást.
- Jobban vagy?-kérdezte Akemi,s én lassan bólogattam.
Az ég már egy halvány sötétkék ruhát öltött magára,s egy pár csillag is megjelent már ékes öltözékén.A nap utolsó sugaraival köszöntötte az érkezõ Holdat,aki büszkén és lomhán tette sétáját az közelgõ éjszakába.
- Akkor,visszatérhetünk a palotába?-az uralkodó elvarázsolt mosolyával,magával ragadott,és felkapott az ölébe míg én félõs kismacska módjára bújtam mellkasába.
Akemi kimért léptekkel tért vissza az étkezõbe,ott letett a földre.Kurochi arcáról újfent le lehetett olvasni a féltékenység minden jelét.Feszülten,ökölbe szorított kezekkel ült az asztalnál,intenzíven figyelemmel kísérve minden mozdulatom,elemezve minden rezdülésem.
- Úgy gondolom,ésszerû lenne a hercegnõre bízni a döntést.-ült le Akemi is az asztalhoz,miután helyet foglaltam.
- Rendben.Nos?Akkor mi a drága hercegnõ válasza?-szûrte fogai között a szavakat Kurochi.
- É-én nem tudom,hogy mit mondjak…
Tényleg tanácstalan voltam.Mai viselkedésével Kurochi igazán megijesztett,s mintha én sem lettem volna önmagam.Odakint már besötétedett,s igazság szerint féltem a sötétben visszatérni a kastélyba,még akkor is ha Kurochi vitt volna.Ilyen állapotban ki tudja,mire képes a herceg,és nem szeretnék bajba kerülni.Azt hiszem mindkettõnknek jót fog tenni ha alszunk a történtekre egyet,s holnap remélhetõleg tiszta fejjel meg tudjuk tárgyalni,hogy mi van a másik fejében pillanatnyilag.Úgyhogy minden erõmet összeszedve közöltem válaszom.
- Úgy gondolom,hogy jót fog tenni mindenkinek,ha ezen az éjszakán a Fellegvárban maradok.A mai nap tele volt feszültséggel,mindkettõnk elvesztette önmagát egy kicsit.-fordultam Kurochi felé- Másodsorban pedig,félnék visszatérni a kastélyba sötétben.
Kurochi arcát elöntötte a harag,nekem remegni kezdett a kezem,és lelkiekben felkészültem arra,hogy újfent kikel magából.De meglepetésemre csak ennyit mondott:
- Ne viccelj,velem lennél,én vinnélek vissza,és te is tudod,hogy nálam nincs hatalmasabb a Sötét oldalon.Minden lény retteg tõlem ott.-szemei még vörösebbek lettek,mint azelõtt,s nekem már az egész testem kezdett remegni,nem csak a kezem.
- Már megbocsájtsd közbeszólásom,de nem gondolod,kedves Kurochi úrfi,hogy ebben a pillanatban nem csak a Sötét oldal minden lénye,de a kisasszony is ugyanúgy retteg tõled?-húnyta be szemeit hátradõlve Akemi.
- Badarság.Mire alapozod ezt?-csapott öklével az asztalra a herceg,amire én összerezzentem.
- A részletekre,kedves úrfi.Nézd…-a fejedelem végigsimított mutatóujjával felkaromon,amire én engedtem feszültségembõl,de a remegés nem maradt abba-…a kisasszony teljes valójában remeg.És úgy gondolom,hogy a törékeny kis lelke sem különb.Szerinted ilyen viselkedést mutat az,aki teljes biztonságban érzi magát melletted?
Elkerekedett szemekkel néztem Akemire.Ez az angyal…fél napja ismer,de már úgy olvassa le a reakcióimat,mintha egy nyitott könyv lennék.Kurochi is remegett…csakhogy õt a düh emésztette,engem viszont a félelem és bizonytalanság marka szorongatott.Véget kell vetnem ennek.Bátorságot erõltettem magamra,és felemelt fejjel jelentettem ki határozottan:
- A döntésem végleges.Itt maradok ma éjszakára.
- Nos,ennek felettébb örülök.-mosolyodott el Akemi.
Kurochi idegesen felpattant a székbõl,s ökleit szorosan maga mellett tartva lesújtóan nézett rám.
- Rendben van.De mielõtt elindulok,szeretnék váltani veled két szót négyszemközt.
- R-rendben.-álltam fel,követve Kurochit.
Ahogy kiértünk a fõbejárat elé,Akemi is megjelent a hátunk mögött,persze tisztes távolságban,hogy tudjunk nyugodtan beszélni.Kurochi felemelte mutatóujját,mintha fenyegetni akarna.
- Csak hogy tudd,pusztán azért hagylak itt ezek között,hogy bizonyítsak neked.-suttogta mérgesen,ráncolva szemöldökeit.
- Bizonyíts nekem?
- Igen.Hogy ne mondhasd többé,hogy játékként kezellek.Ha magamra hallgatnék,már felkaptalak volna,és hazarohantam volna veled.Figyelj,Mitsu,nem bízom ezekben.Sõt,ki nem állhatom õket.Csak és kizárólag miattad teszem ezt,érted?
Hirtelen nem tudtam mit mondani.Elakadt a szavam.Hogy Kurochi,a világ leg arogánsabb vámpírja egy szivességet tegyen nekem,és hátrahagyja a saját érdekét?
Nevetséges.És gyerekes is egyben.Ám ekkor megszólalt Akemi.
- Á,majd elfeledtem.Kurochi,kérlek küldj majd reggelre egy engedélyt,hogy átléphetünk a Sötét oldalra,különben nem tudjuk elvinni Mitsut a kastélyba.
- Minek nektek engedély?Elhozzátok a határig,s ott átveszem.-köpte Kurochi a szavakat.
- De miért tennél meg felesleges utat,mikor mi el tudnánk vinni egy repüléssel?-Akemire mintha nem is lenne hatással a herceg haragja,mosolyogva folytatja a szócsatát.
A repülés hallatán felcsillant a szemem.Újra repülhetek?Ez csodálatos!
- És látom a kisasszonynak is tetszik a repülés ötlete.-változott kissé önelégültté mosolya.
- És ha nem adom meg az engedélyt?Mi lenne ha hagynálak titeket megbírkózni a határõrökkel és a vadászokkal?Lássuk mire vagytok képesek.-a herceg ölbe tette kezeit,villantva egy szadista mosolyt.
- Kurochi!-szóltam rá,mert elegem volt mára a veszekedésekbõl és csípkelõdésekbõl.
- Jól van,jól van.Engedély megadva.És most,ha megbocsájtasz,Akemi…
- Persze.Jó utat Kurochi úrfi.
Azzal a fejedelem intett az idõközben megjelent Naokonak,aki a herceg hóna alá nyúlt,s kitárta szárnyait.Kurochi utoljára visszapillantott rám.
- Várlak vissza.-mosolygott buján,s azzal eltûntek a szemünk elõl.
Mint aki eddig víz alatt volt,s végre levegõhöz jutott,úgy fújtam ki a bent tartott levegõt,és rogytam térdre.
- Jól vagy kisasszony?-tette kezét vállamra Akemi.
- Igen…csak…
- Megértem.A herceg mellett folyamatos nyomásnak vagy kitéve,mert az úrfi kiszámíthatatlan,és soha nem tudod,hogy mi a következõ lépése.
- Bárcsak jobban megismerhetném…
- Minden idõ kérdése kisasszony.De most tegyük félre az úrfival kapcsolatos gondolatokat,és érezzük jól magunkat.Jöjj,pazar vacsorát készíttetek elõ a szakácsokkal,azt rendelhetsz,amit csak a szíved kíván.-mosolygott kedvesen.
Perceken belül már a konyhán voltunk,Akemi bemutatott a szakácsoknak,a kuktáknak,és a felszolgálóknak is.Csak ámultam,hisz itt mindenkinek szárnyak nõttek ki a hátukból,egyeseknek kisebb,másoknak nagyobb,kinek díszesebb,kinek egyszerûbb,mind rang és beosztás szerint.
- Mit óhajt a kisasszony?-jött oda hozzám egy kukta széles mosollyal.
- Legyen egy Quiche Lorraine,egy kis miso leves és tamagoyaki.-adtam le a rendelést csillogó szemekkel,figyelve a szakácsok munkáját.
- Ez aztán a kifinomult étvágy!-kuncogott Akemi a hátam mögött.
Én csak elvörösödve lépdeltem vissza mellé,mire elõtört belõle a nevetés,majd búcsút intve a szakácsoknak elindultunk,hogy körbevezessen a palotában.
Akemi végig magyarázott,átfogva a vállamat haladt elõre.A palota három emeletes,minden emeleten 120 szobával,legalól lakik a fejedelem,az angyali tanács és a nemesek,középen a szolgák,felszolgálók és tanárok,és legfelül pedig a közrendûek.
- Komolyan?Gyerekek is vannak?-néztem rá érdeklõdve.
- Persze hogy vannak.Miért mit gondoltál?-egy értetlen pillantást dobott felém.
- És a csecsemõk mind ilyen kis meztelenül repkedõ kis lények,nagyon pici szárnyakkal,és…
Akemi harsány nevetése szakított félbe.Megálltunk a folyósó közepén,míg Akemi görnyedve nevetett szinte könnyezve.
- Ezeket hol hallottad?-kérdezte kacagva.
- Hát a mi világunkban a templomok mennyezetén így vannak megfestve a kicsi angyalok…-mondtam megjátszott sértõdöttséggel.
- Ez rettentõen aranyos…-törölgette szemét kuncogva- Szeretnél látni egy angyal kisbabát?-pillantott felém kedvesen.
- Szabad?
- Mutatok majd neked egyet.Megígérem.-mosolygott elbûvölõen-Nemrég született egy a palotában,úgyhogy majd felviszlek,és megmutatom.
- Köszönöm Akemi.-hajtottam le a fejem elvörösödve.
- Miért pirultál el,hercegnõ?-hajolt le arcomhoz,hogy közelebbrõl megvizsgálhasson.
- Csak…annyira kedves vagy velem…
- Ez csak természetes,hogy egy ilyen gyönyörû teremtéssel kedvesen bánok.El sem tudnám képzelni,hogy bántó szóval vagy tettel illeselek.-magához szorított,szavainak nyomatékot adva.
Így folytattuk utunkat a palotában.Megtudtam,hogy két könyvtár van,az egyik amiben a titkosított leveleket és könyveket tárolják,és oda csak Akeminek és a tanácsnak van belépése,és egy,ami mindenkinek fent van tartva de fõleg a fiatal tanulóknak.Akemi mesélt még egyet s mást a palota történelmérõl,s nemsokára ismét az étkezõben voltunk,immár a felszolgálókkal együtt.Helyet foglaltunk,s az ételt azonnal tálalták.Akemi nem evett túl sokat,mindazonáltal elõszeretettel nézte,ahogyan jóízûen fogyasztom rendelésemet,hiszen már napok óta nem tudtam gyomorgörcs nélkül leülni az asztalhoz hála Kurochinak…
- Látom ízlik.-könyökölt fel az asztalra összekulcsolva kezeit maga elõtt,bazsalyogva.
- Igen,ez isteni.Csókoltatom a szakácsot!-intettem az egyki felszolgálónak,aki csak elvörösödve mosolygott,és Akemit elfogta a kuncogás.
- Valami rosszat mondtam?-nyeltem le a falatot.
- Nem,drága,csak tudod,nálunk nem szokás ilyet mondani.Tudom,hogy a Földön ez hagyomány,de nálunk nem igazán helyénvaló.
- Ó,értem.Elnézést.
- Nincs miért elnézést kérned,nem tudhattad.
Miután végeztünk az étkezéssel,Akemi gálánsan felállt,kinyújtotta felém a kezét.
- Jöjj hercegnõ,elõkészíttettem egy forró fürdõt a számunkra.
Egy pillanat…
- A számunkra?Úgy érted kettõnknek?-kerekedtek el szemeim.
Nenenenene…rosszat sejtek.
- Igen.Nálunk közösen fürdik mindenki.Úgy tudom nálatok is vannak nyilvános fürdõk.
- De…de…-elakadt a szavam.Ezt tényleg komolyan gondolta,hogy levetkõzöm elõtte?
- Nyugalom,hercegõ,nincs miért szégyenlõsnek lenned.
Most mit tegyek?Ha visszautasítom,akkor megsértem a szokásaikat.Ígyhát elfogadva kinyújtott kezét megindultunk a fürdõ felé.
- T-te fürödtél már nõkkel?-kérdeztem fülig pirulva,lesütve szemeimet.
- Nem.-jött az egyenes válasz.
- T-tessék?-lepõdtem meg,s szívem hirtelen ki akart ugrani a mellkasomból.
- Nem,kisasszony,még nem fürödtem sem nõkkel,sem férfiakkal.Az uralkodó ugyanis mindíg egyedül fürdik.-világosított fel egy szende mosoly kíséretében.
- Akkor most miért…?
- Mert én így rendeltem.-simított végig vállamon,majd elhúzta a fürdõ bejáratánál lévõ függönyt.
Az úgynevezett kád bele volt építve a földbe,s szinte a fél termet elfoglalta.Mint egy autentikus japán fürdõ.A különbség csak annyi,hogy ez nem fából,hanem fehér márványból épült.A gõzölgõ víz már készen állt,s a fürdõ melletti kis padra már ki voltak készítve a hálóruhák a törölközõkkel.Akemi nekikezdett a ruhái levetésének,de nekem valahogy gyökeret eresztett a lábam,ahogy figyeltem az elõttem kibontakozó látványt.Akemi izmos háta…annyira férfias,mégis mennyire kényes az egész alkata…épp mikor bontotta ki a nadrágtartó selyemszalagot,felém fordult.
- Hercegnõ,mi a baj?-lépdelt oda hozzám aggódó tekintettel.
- Én…én…nem…
- Akarod,hogy segítsek?-simított arcomra megértõen mosolyogva.
Összeszorított szemekkel bólogattam,miközben elfutotta arcomat a paradicsomvörös pír.
- Fordulj meg.-utasított,s én engedelmeskedtem.
Akemi kigombolta a vörös ruhámat a hátamon,majd az a bokámnál landolt összegyûrõdve.Majd közelebb lépve,annyira,hogy meztelen hátamon éreztem mellkasát,hüvelykujjait beleakasztva alsónemûmbe,egy mozdulattal társította a ruhámmal a földön.Immár anyaszült meztelenül állva elõtte,összeszorított szemekkel és szívemmel a torkomban,vártam,hogy történjen valami.Akármi.Csak kerüljek ki a kínos szituációból.
- Egy pillanat.-szinte suttogta a szavakat,majd hallottam,ahogy elsétál a kis padig,leveszi nadrágját.Én ott maradtam háttal neki,majd visszatérve hozzám felkap az ölébe,és belép a forró vízbe.
Egész idáig csukva tartottam szemeimet próbálva leküzdeni szégyenérzetem,de mikor óvatosan belehelyezett a vízbe,kipattantak szemeim,és elsikkantottam magam.
- E-ez forró!-kapaszkodtam nyakába,mint egy megrémült macska.Akemi csak nevetett.
- Mit képzeltél,hogy hideg lesz?
- N-nem de legalább elviselhetõ!-halálos satuként szorítottam a nyakát,majd mikor tekintetünk találkozott,a pír az arcomon kétszeresére erõsödött.
Akemi lassan ereszkedett a vízbe,és én is meglepõdtem,hogy milyen hamar hozzászokik a bõröm a víz hõmérsékletéhez.
- Ugye,hogy nem is olyan vészes…-simított végig arcomon,s akkor vettem észre,hogy a víz enyhén tejszerû,nem teljesen átlátszó.
- M-miért ilyen a víz?
- Ez különleges gyógyvíz.Ezt a vizet a hegyekbõl nyerjük és csodálatos hatása van.Fiatalítja a bõrt,és elmulasztja a fájdalmakat.
Ezután kínos csend ült közénk.Én nyakig merültem a vízbe,míg Akemi a szélen maradt derékig.Hátat fordítottam az uralkodónak,hisz legszivesebben belefulladtam volna a vízbe szégyenemben.Hajam kontyba volt kötve,hogy ne vizezzem össze,de így is éreztem,hogy a gõz miatt a kilógó tincsek kezdtek a tarkómra tapadni.
- Valami baj van,hercegnõ?-hallottam Akemi hangját a hátam mögül.
- N-nem nincs semmi gond.
A gõz kezdett megszédíteni egy keveset,nem maradhattam túl sokat a vízben.Egyszercsak Akemi szólt,de nem a megszokott,kellemes hangján,hanem egy enyhén sötét tónuson.
- Mitsu,gyere ide kérlek.
Összerezzentem,és lecövekeltem,mintha valami lebénított volna.
- Mitsu.-szólt ismét Akemi,kicsit türelmetlenebbül.
Lassan fordultam meg,és lehajtott fejjel megindultam a fejedelem felé,a probléma csak annyi volt,hogy ahol õ állt,a víz csak derékig ért.Illetve,nekem kicsivel feljebb.Mikor odaértem,Akemi óvatosan átölelt,majd szárnyait kitárta és körém zárta,elvágva minden menekülési lehetõséget.
- Nézz a szemembe,drága…-suttogta,majd egymásnak préselte testünket,és villámcsapásként ért a tény,hogy igencsak izgalmi állapotban van.
Felnéztem a szemeibe,és egy eddig soha nem tapasztalt érzés terjedt szét bennem.Mintha megigézett volna,mintha csak varázsütésre a legszebb és legkívánatosabb férfivá lett volna a szemeimben.Kellemetlen volt ugyan,hogy a melleim nekinyomódtak a mellkasának,de kisebb gondom is nagyobb volt ennél.Kezével óvatosan végigsimított arcomon,hüvelyikujját végighúzta alsó ajkamon,s ajkai apránként közelítettek enyéimhez.
- Olyan gyönyörû vagy,hercegnõ…-súgta ajkaimra,s nekem óvatosan kezdtek lecsukódni szemeim,sóvárogva csókja után.
Becsapva érzékeim,kikerülte számat,s helyette arcomra adott csókot,némi csalódottságot hagyva maga után.Keze megállás nélkül simogatta a hátamat,míg a másik apró érintésekkel izgatta nyakszirtemet.A gõz és Akemi jelenléte elbódított,hirtelen megszûnt a külvilág,csak én és a legcsodásabb angyal léteztünk.
- Mondd hercegnõ…mit szeretnél?...mire vágysz?...-kérdezte lágyan,míg a fülem mögötti érzékeny pontra lehelt könnyed csókokat.
Kábulatomban csak halkan nyöszörögtem,nem voltam képes épkézláb mondatot összerakni.
- Mondd,kívánod a csókom?...Szeretnéd érezni egy angyal csókját azokon a csábító ajkaidon?...
Gyengéden fülcimpámba harapott,majd csókot hintett államra.Az érzés egy kéjes nyögést szakított ki torkomból,s úgy éreztem,hogyha nem kapaszkodom vállaiba,akkor összeesek.Ámde ami kapaszkodásnak indult,abból ölelés lett,átkaroltam Akemi nyakát,és egy alig hallható ‘igen’-t sóhajtottam.Alig mondtam ki a szót amire várt,ajkaink találkoztak,és a szívem helyben megolvadt.Belenyögtem a csókba,ami nyílt utat adott Akeminek,aki ki is használta az alkalmat,és nyelve azonnal felfedezõ útra indult.A legforróbb táncra csábított nyelvével,ujjai hajamba túrtak,éreztem ahogy testünk szinte összeolvad.Számtalanszor hagyták el kínosabbnál kínosabb hangok ajkaimat,ennek ellenére nem érdekeltek,hiszen életem legjobb csókját kaptam ettõl a férfitõl.Egy örökkévalóságig voltunk a vízben,egymást érezve és élvezve,abban a percben azt kívántam,hogy soha ne kelljen Akemit itt hagynom,és mindörökké együtt maradjunk.Zihálva váltunk el egymástól,s Akemi a fejét vállamra hajtotta.
- Miért?...Mitsu…miért pont õ?...Miért kell egy ilyen tiszta lénynek mint te,egy ilyen gyalázatos teremtésbe beleszeretni,mint õ?...-kérdezte a sírás küszöbén.Hangja elcsuklott,s vállát enyhe sírás rántotta össze.
Csak…csak nem Kurochiról beszél?
- Miért kell bemocskoljon az elméjével?...Olyan értékes vagy…Egy felbecsülhetetlen…érték…-a könnyek már patak módjára csordogáltak le vállamon,ahogy egyre szorosabban ölelt magához,és a sírás görcsei egyre gyakrabban gyakoroltak hatást testére.
- A-Akemi…-viszonoztam ölelését,bár belül össze voltam zavarodva.Miért beszél így Kurochiról?És mibõl gondolja,hogy szerelmes vagyok Kurochiba?Nem tagadom,vonzónak találom a herceget,mert a titokzatosság ami körüllengi,felkeltette érdeklõdésemet,de semmiképp sem vagyok belé szerelmes…vagy…esetleg…már én sem tudom,mit gondoljak az érzéseimrõl.
Akemi összezárta szárnyait,elengedett és megtörölte könnyes szemeit.
- Ne haragudj kedves,kicsit elérzékenyültem…gyere,ideje aludni,késõre jár.-az uralkodó kisegített a vízbõl,megtörölköztünk,majd kézenfogva sétáltunk el a hálószobáig.
Akemi kitárta elõttem az ajtókat,és beléptünk.Egy óriási terem,gigantikus ablakokkal,fehér selyem függönyökbe kapott a szél,ahogy végigsöpört a helyen.De ami a legjobban meglepett,azok nem a függönyök voltak.Ó,nem.Az egész terem sötétlila márványpadlóval és ugyanolyan csempével rendelkezett.Majdnem feketébe csapott át,de a Hold fényénél látszott lilás árnyalata.Ez teljesen más volt mint az egész palota bármelyik helyisége.A terem kellõs közepén egy fekete selyemmel borított kerek ágy fekete áttetszõ baldachinnal.Az ággyal szemben egy erkélyajtót vettem észre ami nyitva volt,de mikor a szél elfújta a függönyt elõle,láttam,hogy nincs erkély.Ez hogy lehet?Mire szolgálhat az az ajtó,ha bárki bármikor kizuhanhat?A terem sarkában egy kis toalettasztalt pillantottam meg két vastag vörös égõ gyertyával,s a két gyertya között egy meztelen angyalt ábrázoló fehér nippet.Az volt az egyetlen fehér dolog a szobában.
- Ez az én hálószobám.-szólalt meg Akemi- Rajtam kívül még senki sem volt ebben a szobában.Mindenkinek megtiltottam a belépést.
- De akkor én…-pillantottam felé félénken.
- Te különleges vagy,kedves.Nagyon különleges.-szorította meg kézfejemet komor arccal.-Jöjj.
- Á-álljunk meg egy kicsit…én hol fogok aludni?
- Itt.Velem.-mondta nemes egyszerûséggel,mosolyogva.
- De…de…
Ellenkezni akartam,de ekkor egy olyan arckifejezést vett fel,mint egy megrúgott kiskutya.Már tudtam,hogy minden ellenállás felesleges.Így,fekete selyem alatt,egy angyal karjaiban nyomott el az álom,és bármennyire erõlködtem,nem tudtam kitalálni,hogy hogyan fogom Kurochinak reggel ezt elmondani…