|
Fanfiction megtekintése
Amikor kölykök voltunk |
Korhatár: -
Műfaj: Családi
Kategória: Nem anime
Feltöltő: LastBreath
|
Feltöltve: 2016. 04. 29. 21:57:19
Módosítva: 2016. 11. 20. 21:42:07 Módosította: LastBreath Megtekintve: 1005 db
Kritikák: 4 db
|
|
Üdv. Először is azt el kell mondanom, hogy a történet két, az oldalon létező karakter közös múltját mutatja be. Egyikük nem más, mint Seth Lesnar, másikuk pedig Vincent Goldwin. Egy befejezett játék margójára készült, amit [itt] akár el is olvashatsz.
Véleményeket, kritikákat, mint mindig, most is szívesen fogadok. :)
Amikor kölykök voltunk
- Apa! Apa elmehetek? - ácsingózom bizonytalanul az ajtóban.
Apa, akinek a hátát jobban ismerem már, mint az arcát, most sem fordul felém. Lassan összenő a számítógépével és a dolgozószobájával. Sosem ér rá. Nem is hiszem, hogy figyelt rám. Nem is hiszem, hogy hallott engem. Megköszörülöm a torkom.
- Apa!
- Hmmm? - dünnyögi komótosan.
- Elmehetek? - lassan beszélek, mintha egy afrikai bennszülöttel próbálnék meg szót érteni, közben lábujjhegyemről a sarkamra billenek, majd vissza és ismétlés.
- Hová?
- Sethhez. - vágom rá.
Semmi felelet. Hintázok még egy picit, majd újra megpróbálom.
- Apa, elmehetek?
- Hová? - kérdez vissza gépiesen.
- Mindegy, megkérdezem anyát. - sóhajtok lemondóan és a konyha felé veszem az irányt.
A konyhaasztalnál találom. A laptopja előtt gubbaszt.
- Anya.
- Igen kicsikém? - fel sem néz.
- Elmehetek?
- Hová?
- Sethhez? - kérdezem tétován.
- El, de vacsorára érj haza.
- Vacsorára? - csillannak fel a szemeim. - Mit főzöl?
- Mexikóit rendelek. - néz fel egy pillanatra. - Nincs időm még a főzéssel is bajlódni. Holnap délig határidős a cikk.
- De... olyan régen főztél már. - dünnyögöm az orrom alatt.
- Vince, nem érek rá. Mi lenne, ha tekintettel lennél egy kicsit anyára, és nem zavarnád munka közben?
Beharapom alsó ajkam és mély levegőt veszek. Kibotorkálok a bejárati ajtóhoz, cipőt és kardigánt húzok, lábujjhegyre állva leakasztok egy lakáskulcsot, majd kilépek az ajtón és gondosan becsukom magam mögött. Elrugdalok egy kavicsot a garázsig, aztán biciklire pattanok és a tőlem telhető leggyorsabb ütemben tekerni kezdek.
Seth egyébként nem lakik messze. Alig tíz perc és meg is érkezem. Lepattanok a bringáról és félrelököm a sövény tövébe. Ledobom fejemről a kapucnimat és becsengetek. Az anyukája nyit ajtót.
- Vincent! - kiált fel meglepetten.
- Csókolom. - köszönök az orrom alatt.
- Sethhez jöttél, ugye? - kérdezi mosolyogva. - Gyere, gyere be. - és maga előtt terelgetve betessékel a házba. - Nem biztos, hogy végzett a tanulással, de befejezhetitek együtt. Később viszek nektek sütit is. - cirógatja meg az arcom, majd magamra hagy.
Nem most járok itt először, így tudom, merre kell mennem. Kopogás nélkül nyitok be az ajtón.
- Hali. - vigyorodom el félszegen és intek felé.
- Vince? - néz rám meglepődve. - Szia! - derül fel ő is. - Már kész is vagy a házival? - érdeklődik visszafordulva a sajátjához.
- Én gazdag vagyok Seth, nem kell házit csinálnom. - dobom le magam az ágyára. - Amúgy is unalmas cucc a tanulás.
- Anyukám szerint az, aki nem tanul, nem viszi semmire. - vonja meg a vállát.
- Ha anyukád annyit keresne, mint az enyém, biztos nem így gondolná. - teszem tarkóra a kezeimet.
- Most azért jöttél, hogy versenyezz, kinek vannak jobb szülei? - ráncolja össze szemöldökét.
- Nem, úgyis veszítenék. - ülök fel és kapok le a polcról két játékfigurát. - Meddig akarsz még az íróasztal fölött görnyedni? Azért jöttem, hogy játsszunk!
- Meg kell várnod, amíg végzek. - szögezi le komolyan. - Nincs már sok vissza.
Elhúzom a számat és szórakozni kezdek a két figurával a kezemben. Godzilla és GI Joe. Megvívják az évszázad csatáját a paplanrengetegben. A hatalmas fenevad épp leharapná Joe karját, amikor az a semmiből előránt egy tőrt és jól megvágja Godzilla száját. A szörnyeteg üvölt, GI Joe nevet és egy kötéllel elgáncsolja, majd lelövi a fenevadat. Ezután megérkezik Darth Vader is és trófea fotót készítenek egymásról a legyőzött Godzilla mellett állva.
- Bejövök. - hallatszik az ajtó túloldaláról egy tompa hang és Seth anyukája belép az ajtón. - Hoztam nektek sütit fiúk. Csak arra kérlek benneteket, hogy ne kenjetek össze semmit.
- Köszi anya. - veszi ki anyja kezéből a tálcát Seth, a nő pedig leül mellém.
- Vincent drágám, meddig maradhatsz? - érdeklődik kedvesen, megsimogatva a fejemet.
- Vacsorára haza kell érnem. - nézek fel rá.
- És mi lesz a vacsora? - kérdezi elmosolyodva.
- Mexiói. - vonok vállat.
Seth anyukájának arcán átfut valami olyan érzelem, amit nem értek. Persze ez nem tart tovább egy pillanatnál, és az is lehet, hogy csak képzelődtem.
- Jól van drágám. - cirógatja meg az arcom. - Akarod, hogy majd hazavigyelek.
- Nem. - rázom meg a fejem. - Biciklivel jöttem.
Elmosolyodik, majd felkel az ágyról és kimegy a szobából. A sütemény isteni finom. Nincs telenyomva minden fura dologgal, és a krém is vastagabb, mint a bolti süteményekében, mert ez házi készítésű. Pillanatok alatt befalom a sütit, és Seth sem marad le mögöttem sokkal.
- Ahh, ez nagyon jó volt. - sóhajtom, letéve az asztalra a tányért. - Bárcsak az én anyukám is olyan lenne, mint a tied.
- Miért mondod ezt? - billenti oldalra a fejét. - Hiszen mindened megvan, amit csak akarsz. Elég csak kérned. Nekem bezzeg...
- Az nem olyan. - rázom meg a fejem.
- Hát akkor milyen?
- Nem tudom.
Elhallgatunk. Én Vader Nagyurat bámulom a kezeim közt, Seth pedig engem. Hosszú-hosszú percekig.
- Az én anyukám soha nem simogatja meg az arcom. És nem is beszél velem ilyen kedvesen. - motyogom az orrom alatt. - Mindig leráz azzal, hogy nem ér rá és sok dolga van.
- De... - szólal meg Seth tétován, de elharapja a mondandóját, amikor észreveszi, hogy könnyek gyűlnek a szemembe.
- Hiányzik az anyukám Seth. - törlöm meg szemeimet.
Felkel a székéből és mellém ül az ágyra. Megölel.
- Én nem lehetek az anyukád, de ígérem, hogy a legjobb barátod maradok.
- Mindig?
- Mindig.
- De, örökre?
- Örökre.
|
|