Site
   Főoldal
   Használati útmutató és Szabályzat
   GY. I. K.
   Üzenőfal
   Kérések, kérdések
   Játékostárs keresés
   Szerepjáték
   Fanart
  
Fanfiction
  

Kapcsolat

  Bejelentkezés

Felhasználói név:

Jelszó:


Adatok megjegyzése

Regisztráció             Jelszó emlékeztető

  Közlemények
   Árvácskák

További közlemények...

  Chatbox

  Linkek

animeszerepjáték.hu (az oldal buttonja)

AnimGO (anime és manga ismertetők, feliratok)

baktimi.webs.com

Stuff

Bleach Online Szerepjáték

Yaoi Hungary

További linkek...


Fanfiction megtekintése

Fekete szerelem
Korhatár: 16+
Műfaj: Yaoi
Kategória: Fantasy
Feltöltő: Rhysless
Feltöltve: 2014. 08. 31. 12:39:41
Módosítva: 2014. 08. 31. 12:41:06
Módosította: Rhysless
Megtekintve: 98 db
Kritikák: 0 db

Egy novella kihívásra írt történetem.
Kategória: A türelem olyan fa, melynek keserű a gyökere, de édes a gyümölcse.
Kulcs: "A szenvedély az, ami megédesíti a csókot; a gyengéd ragaszkodás, mely megszenteli."
Röviden: Egy démon és egy vadász titkos perceibe nyerhettek bepillantást. 

Lassan lépkedtem a sötétben, szívem a torkomban dobogott, de tudtam, hogy nem állhatok meg. Ha már eljutottam idáig az elszántságommal, nem futamodhattam meg.

Nagyon jól tudtam, hogy mit mondott Rhys, mielőtt visszament a démonok világába, tisztán emlékeztem minden egyes szóra, köztük arra is, hogy semmi esetre se lépjem át a kaput, mert ideát nem tudta volna megmenteni az életemet. Ennek ellenére én mégis itt voltam…

Hogy miért? Mert látni akartam őt. Megint hallani akartam a hangját, látni a tüzes tekintetét, érinteni akartam erőtől vibráló testét, majd fekete, rövid hajánál fogva magamhoz szerettem volna őt vonni, hogy egy részegítő, mindent elsöprő csókban részesítsem őt.

Ostoba voltam, úgy viselkedtem, mint egy szűz kislány, ki annyira vágyódik szerelme után, hogy eldobva minden szabályt, utána vetette magát. Pedig én is pontosan ezt tettem. Beléptem abba a mocsokkal teli szürke világba, mely bűzlött a halál szagától.

Rhys megérezte, hogy itt vagyok. Ismerte már jól az illatomat, gondolhattam volna, hogy néhány félénk lépés után, melyet a borongós hangulatú, szűk folyósón tettem, nem maradhatok figyelmen kívül.

Alig értem el az egyik elágazást, egy erős kéz fonódott a karomra, majd berántott az egyik mélyedésbe. Rhys volt az, a maga teljes valójába préselt neki a barlang falának, teste az enyémnek feszült, vöröslő tekintete az enyémbe mélyedt, tisztán láttam az arcomat az íriszeiben visszatükröződni.

- Nathan, mit keresel itt? – sziszegte vészjóslóan a fülembe. Dühös volt rám, de vágyta is érintésem, ám mégis türtőztette magát, pedig megéreztem a levegőben vágyának negédes illatát.

- Én… - kezdtem rekedtes hangon, hiszen teljesen feltüzelt állapotba kerültem a közelében. – Én csak látni akartalak téged – hebegtem zavartan. Máig sem tudom, miért reszkettem a közelében, gyengültem el és inogtam meg, én, a nagy démonvadász segédje, aki olyan hírnévre tett szert az alvilágban, hogy minden démon rettegte a nevét, s mégis én voltam az, aki Rhys karjai között reszketett az apró félelemtől és a vágyakozástól.

- Ostoba vagy! – szorított egyre erősebben magához. – Mondtam neked, hogy ne gyere ide, mert nem tudok kezeskedni a biztonságodért. Én egy démon vagyok, az ellenséged…

- A szerelmem vagy, nem az ellenségem – suttogtam kétségbeesetten.

- Egy gyilkos lény vagyok, semmi több.  

- Nekem az életet jelented, Rhys – suttogtam az ajkaira, mire ő vörös tincseim közé túrt.

- Bolondságokat beszélsz, Nathan… - Láttam rajta, hogy örül annak, amit mondtam. Ettől még inkább fellobbant bennem az az érzés, hogy mihamarabb ajkaira tapadjak, már épp a szájára hajoltam volna, amikor eltolt magától, de csak pár centire, épp annyira, hogy ne érjem őt el.

- Mi ez a nagy sietség? Még nem látom azt a tüzet a szemedben, mely jutalmat érdemelne, hiszen tudod, hogy a szenvedély az, ami megédesíti a csókot…

- A gyengéd ragaszkodás, mely megszenteli – fejeztem be helyette a mondatot. Igen, ez volt az, ami összehozott minket. Én voltam a ragaszkodó, ő volt az, aki szenvedélyt csepegtetett a kapcsolatunkba.

Olyan varázslattal kötött magához, melytől nem szabadulhattam: nekem adta a szerelmét, s vele együtt a szívét. Nagy becsben tartottam ezt a kincset, s cserébe ő is a kezébe vehette az én szívem kulcsát.

Nem lehettünk mindig együtt, csak lopott pillanatok és percek jutottak nekünk. Sietve kellett mindig kiélveznünk együttlétünket, de nekem ez is elég volt. Hogy a közelében lehetettem, feltöltődhettem illatával, forró bőrének tapintásával, úgy hatott rám, mint egy éltető elixír.

Mióta Lyn eltűnt, ő volt az én mentsváram, annak ellenére, hogy ellentétes oldalon álltunk, mégis egymáshoz vonzódtunk. Vörös fonalaink összegubancolódtak, úgy, hogy még a sors szeszélyes szellői sem tudták azt kibogozni.

Fájt, hogy nem tudtam mindig mellette lenni… de tudtam jól, hogy a tiltott gyümölcs mindig finomabb és édesebb a többinél, mégis a vágy, hogy közelebb legyek hozzá, most felülkerekedett rajtam.

Nem vártam meg, hogy ő vonjon magához, én volt az, aki éhes hiéna módján marcangoltam ajkait, még apró vércseppek nem buggyantak saját perzselő, feldagadt ajkaimra. Még közelebb vontam magamhoz, lábaimmal átkaroltam a derekát, és hagytam, hogy tovább faljon, hogy átvegye felettem az irányítást, és addig csókoljon, még az oxigénhiánytól extázisba nem esem…

 

 

 

 

Tiltott percek, rejtett zugok…
Gyors menetek, apró csókok…
Fájó elválások, majd könnyes egymásra találások…
Ez jutott nekünk, ez a mi „fekete szerelmünk.”


© Copyright 2009-2024. All rights Reserved (Minden jog fenntartva).