Site
   Főoldal
   Használati útmutató és Szabályzat
   GY. I. K.
   Üzenőfal
   Kérések, kérdések
   Játékostárs keresés
   Szerepjáték
   Fanart
  
Fanfiction
  

Kapcsolat

  Bejelentkezés

Felhasználói név:

Jelszó:


Adatok megjegyzése

Regisztráció             Jelszó emlékeztető

  Közlemények
   Árvácskák

További közlemények...

  Chatbox

  Linkek

animeszerepjáték.hu (az oldal buttonja)

AnimGO (anime és manga ismertetők, feliratok)

baktimi.webs.com

Stuff

Bleach Online Szerepjáték

Yaoi Hungary

További linkek...


Fanfiction megtekintése

Kettős játszma
Korhatár: 18+
Műfaj: Yaoi
Kategória: Befejezett szerepjátékok
Feltöltő: Moonlight-chan
Feltöltve: 2014. 04. 19. 01:22:04
Módosítva: 2014. 04. 19. 01:28:30
Módosította: Moonlight-chan
Megtekintve: 4708 db
Kritikák: 4 db



Ezt az izgalmakkal és titkokkal teli szövevényes történetet Vinny-vel írtuk.



Két férfi… tűz és víz. Acélos önuralom és higgadtság a hírhedt olasz temperamentummal szemben.

Malcolm Warlow, a profi szabadúszó bérgyilkos megbízást kap, hogy raboljon el egy ex-maffiózó CIA nyomozót, mert olyan ügyet bolygatott meg, ami dollár-milliárdokat hoz egy alvilág főnök számára. Leopold Mordan azonban sokkal inkább próbára teszi, mind az önuralmát és mind a képességeit, mint előtte bárki.

A bérgyilkos kénytelen levetkőzni eddig jól bevált higgadtságát, ha meg akarja fékezni az elszabaduló indulatokat, Leopold azonban nem hazudtolja meg önmagát és szövevényes tervet eszel ki, hogy lezárja ezt a számára huszonhárom éve folyó ügyet.A baj csak az, hogy hosszú évek óta először nem csak hideg számításból cselekszik, hanem az érzelmei is vezérlik.

Megtudnak majd birkózni a rájuk váró nehézségekkel? Összefognak egy végső célért, vagy mindketten a saját maguk útját járják? Mit tesz Malcolm, ha minden elvét fel kell rúgnia, ahhoz hogy jól döntsön?


                                    Malcolm Warlow                                      Leopold Mordan



 

 

Malcolm Warlow

Egy újabb munka, ami nem tűr halasztást.
Nem értem miért mindig akkor akarják megoldani a gondjaikat, amikor mát minden kötél szakad. Ameddig mindenki úgy ugrál, ahogy a főnök akarja mindenki elégedett. Aztán beüt am menykő, amikor egy ügynök szaglászni kezd az üzlet körül és hirtelen nagyon sürgőssé válik, hogy a vezetőség és az illetékesek nagy részét eltüntessem az útból.
Nem, mint ha érdekelnének, de nem szeretek hajnali ötkor arra ébredni, hogy a csipogón a sürgős felirat villog.
Elégedetlenül, de végül gyorsan összeszedem magam és egy kis reggeli után beszállok a kocsimba.
A fekete Escalade pick up zökkenőmentesen halad végig a kavicsos úton, sötétített üvegén beszűrődik az utcai lámpák fénye, de nem zavar.
Egy óra múlva érek a New York-i maffia felhőkarcolójához és egyenesen a főnök irodája felé veszem az irányt. Csak biccentek a biztonsági őrnek, aki még mindig tartózkodóan néz rám. Hát igen, nem vagyok valami bizalomgerjesztő látvány.
Amikor felérek a 11. emeletre, a szokásos modoromban, kopogás nélkül nyitok be Wesley Carter irodájába, aki most is az íróasztalánál ül és türelmetlenül dobol a lábaival.
Mikor meglát azonnal föláll és kezet fogunk. Már majdnem hét éve ismerjük egymást, de nem mondhatni, hogy barátok vagyunk. Egyikünk sem az a fajta, de soha nem volt rossz a kapcsolatunk.
- Végre, hogy ideértél! Már azt hittem nem is jössz! – mondja ingerülten, de nem foglalkozom vele. Már megszoktam a modorát, ahogy ő is az enyémet.
- Volt már olyan, hogy meló volt és nem jöttem? – felhúzott szemöldökkel nézek rá mire csak egy bosszús sóhajt hallat.
- Nem, de már kibaszott ideges vagyok, az az ügynök már megint a cégem körül szaglászik, és azt hiszem, rá jött arra mit takar az escort vállalat valójában. Ellenőrizteti a könyvelést és átkutatják az egész épületet, mert állítólag valaki köpött a pénzmosásról. A nagyfőnök ki akarja vonni a forgalomból, de nem lenne előnyös számára mivel ez a Leopold Mordan, néhány szövetségesnek belső információkat ad el jó pénzért. Tehát ha kiiktatjuk, azzal csak magunknak ártunk.
Elgondolkodva méregetem egy darabig, majd ismét megszólalok. – Wesley, én bérgyilkos vagyok nem üzletember, mondd meg mit akarsz és én megmondom, hogy lehetséges e vagy sem.
- El kéne tűntetned a színről egy-két hónapra. Ne öld meg csak… mit tudom én, zárd be valahová és szedd ki belőle mit derített ki a báb cég működéséről és arról, hogy mit takar.
- Wesley tudod, hogy nem vállalok ilyen kockázatos melót. Megadod a nevet, megkeresem, megölöm. Ez a szakterületem nem az emberrablás. Mégis hová zárjam be két hónapra?
Már én is kezdek ingerült lenni, mert nem szívesen kelek fel fölösleges hajnalban, csak akkor, ha tényleg meló van. Nem pedig akkor, ha pesztrának akarnak egy ügynök – besúgó – ex maffiózó mellé.
- Várj egy percet, lehet, hogy mégis lenne valami, amivel meggyőzhetlek.
Perverz vigyor jelenik meg az arcán és a kezembe nyom egy aktát.
- Ez Leopold Mordan aktája. Nézd meg a fényképéteket.
Kinyitom az aktát és azonnal megakad a szemen azon a különleges szempáron és a hosszú tejföl szőke tincseken. Felnézek Wesley-re, aki még mindig vigyorogva néz engem. Sorba megnézem a képeket, amit különböző helyeken és helyzetekben mutatják, de minél többet látok belőle, annál inkább úgy gondolom, hogy Wesley-nek igaza van, mert meggyőzött.
Sóhajtva becsukom az aktát, de nem adom vissza. Még át akarom olvasni, hogy pontosan tudjam, kivel van dolgom.
Ragadozó vigyor terül szét az arcomon, amikor újra a válaszomra váróra pillantok.
- Majd emlékeztess rá, hogy soha ne fogadjak veled, mert úgy is te nyersz – erre csak felnevet – Vállalom, a kezeim között énekelni fog, mint a pacsirta. Két napot kérek megfigyelésre és az előkészületekre. A fizetségem?
Soha semmit nem vállalok el a megfelelő fizetség nélkül. Nem vagyok valamiféle szeretetszolgálat.
- Egymillió dollárt kapsz hetente, az információkért cserébe. Addig fizetünk ameddig fogva tartod. Megfelel?
- Igen. Mondd meg a nagyfőnöknek, hogy 3 nap múlva már nem fog több vizet zavarni. De mellette más melót is vállalok. Nem fogok otthon ülni két hónapig, hogy őrizzem.
- Nem is vártam tőled mást Malcolm. Akkor… addig is sok szerencsét, míg nem jelentkezel a kellő információkkal és… jó szórakozást.
Az ajtó felé fordulok és sietős léptekkel indulok a parkolóba, ahol már gyülekeznek a munkába igyekező emberek. Mind úgy néz ki, mint akiket skatulyából húztak ki. Ezért nem tudtam soha beilleszkedni a mások szerint normálisnak tartott életbe.
Szerető család, egy kutya, diploma a Harvardon, jó állás, feleség, ház a kertvárosban és gyerekek, akik játszanak a ház előtt. Ezt nevezik amerikai álomnak. Számomra azonban inkább rémálomnak hangzik. Nem tudom, hogy bírnak úgy élni, hogy a legtöbbjüknek fogalmuk sincs a valódi világról. Élik a mindennapjaikat, és egyszer csak egy terrorista felrobbantja a drága családfő céges épületét. Máris vége az amerikai álomnak. Ez nem élet.
Az élet, a valóság amiben mindnyájan élünk csak sokan nem akarják észrevenni. Bűnözés, erőszak, csalás, prostitúció, gyilkolás… ebből áll a világ.
Kikapcsolom a riasztót és beszállok a kocsiba. Még sok elintéznivalóm van, ha két nap múlva el akarom rabolni az ügynökök. Be kell szereznem pár dolgot és élesítenem kell a biztonsági rendszert.
Inkább a saját atom biztos házamban tartom, ahol bármikor kínozhatom, a saját élvezetemre és lehet, hogy az övére is.
Ha belegondolok, hogy nemsokára egy észvesztően kívánatos férfi lesz az ágyamhoz láncolva, szinte rögtön felforr a vérem. Wesley tudja, hogy imádom a különleges külsejű férfiakat. Leopond Mordan pedig elég különleges külsővel rendelkezik ahhoz, hogy felkeltse az érdeklődésemet.
Azzal, hogy elrabolom, két legyet ütök egy csapásra. Meg van oldva a nagyfőnök problémája, amiért tisztes fizetséget kapok, és lesz egy saját, helyben lévő szeretőm. Már alig várom.

 

***
Amint hazaértem azonnal átnézte az aktáját és minden egyes sor után csak nőtt az érdeklődésem. Nagyon sok ügyet megoldott és közben úgy intézett minden, hogy a pártfogói ne szenvedjenek károkat miatta. Tökéletesen manipulálja a kollégáit, senki nem tudja, hogy valójában nem számolt le a bűnöző múltjával csak sokkal alaposabb lett.
Óvatosnak kell lennem vele, nem követhetek el hibát.
A házam tökéletes hely valaki elrejtésére, mert senki sem tudja, hol van. Az erdő szélén kialakított házat inkább hívhatnák erődnek, mert a legújabb biztonsági rendszerrel van ellátva. A hegy lábához épített ház acélszerkezetű, hogy ellenálljon a viharoknak, az ablakok golyóálló üvegből készültek és mágneszárral vannak ellátva, a ház körül fejlett mozgásérzékelő rendszer van, a fára kamerákat szereltem, a belső tér tűzálló anyaggal van bevonva, a pincében egy bomba biztos acélbunker kapott helyet. És ha ez nem lenne elég, a házban egy hadseregnek elég fegyver van elrejtve.
Egy olyan embernek, akinek annyi ellensége van, mint nekem soha nem árt a túlzott óvatosság.
Előkészítem az egyik vendégszobát a rabom számára. Eltávolítok minden fegyvert, leveszem az ajtót, az ágy fejrészéhez pedig acélbilincseket kapcsolok. Kész is.
Már csak az elrablását kell megterveznem.
Ideje utánanéznem, mit csinál a leendő szeretőm. Kajánul elmosolyodom és elindulok az aktában lévő cím felé.

 

 

 

Leopold Mordan

Hogy mit is csinál a leendő szeretőd?

Épp információkat gyűjt. Rólad.

Én már csak ilyen perverz vagyok… ha választhatok a kínzás, és a kényeztetés között, miért is okoznék fájdalmat? Nem pláne nőnek. Mindig is lenéztem őket, ahogy a férfiakat is…elég egy jól irányzott lökés, és a kéj kapujában bármit elfecsegnek.

És hogy miért hasznosak a titkárnők? Mert csivitelnek. Folyton folyvást mindenről tudnak, mindenben benne vannak, és mindenbe belefolynak. Candy, akit valószínűleg egyáltalán nem a logisztikai tehetségéért alkalmaztak hátratúrva hidrogénezett, csatakos fürtjeit pihegi el amit tudni szeretnék. A fontosabb neveket a szervezetben. Persze bugyután… És én sem erőltetem. Elég egy-egy név, amit elraktározok memóriámban. Kimászva az ágyból már a zuhany alatt tervezgetem a mai napom. Bemegyek az irodába, felveszem az aktákat, elintézek egy-két magánjellegű dolgot és hazaérve felbontok egy palack 2005-ös évjáratú Opus One-t, hozzá pedig valami angolosat, vagy vadat. Íz orgia, maga a mennyország, a kulináris gyönyör. A gondolatra már is beleborzongok, ajkaimon elégedett mosoly terül el. Istenem, de várom már a nap végét…

Candyt hamar kidobom, felöltöm makulátlan együttesem, és elégedetten szállok be hófehér, nyitható tetejű autómba. Fő a tisztaság, a kecses francia vonalak és a kényelemmel vegyített ergonómia. Vicces..ahhoz képest, hogy Olasznak vagyok mondható…ezerszer inkább érzem franciának.

Besétálva az irodába elutasítom a kávét, amit elém tolnak, sietősen kopogok az irodába, ahol egy kisebb egység vár már rám.

- Remek hírem van! – vágok bele kerülve a formalitást.

- „Nekünk is” – szólal meg Smith ügynök, a közel két méteres, masszív néger férfi.

- Kezdje, kérem Mr. Mordan- int barátságosan főnökünk Jameson. Az idősödő öregúr a nyugdíja előtt van, halántéka jócskán deresbe fordult már.

- Újabb nevek, beszállítók, vevők. – hibátlanul kezdem sorolni az elhangzott neveket többek között Wesley Carterét, és Malcolm Warlowot is.- Önökön a sor.

- El fognak rabolni.

- A bőrére pályáznak.

- Még is ki?- vonom fel a szemöldököm. Mintha ez nem lenn egyértelmű. – Erről nem volt szó.

- Nézze Mr. Leopold… nagyon hálásak vagyunk az Ön munkájáért, és mint megegyeztünk, ha ezt az ügyet lezárja szabadan távozhat oda, ahova csak szeretne. Biztosítunk tanúvédelmi programot. Csak göngyölítse fel… ennyit kérünk magától!- vág közbe kérlelően ezen alakulatuk egyetlen női tagja. Elisabeth Down a maga lángvörös hajával és szeplős bőrével szinte felüdülést jelent a sok marcona arc között. A többiek egyetértően bólintanak.

- Ki a következő…?

- Ki tudja a legtöbbet a szervezetekben? Ki érintkezik a legtöbb információval?- kérdez vissza somolyogva Jameson.

- A titkárnő. - jelentem ki egyszerűen.

- Legyen egy kicsit kreatív… nem a fehérgallérosok körében vagyunk..

- Nem értem mire akar kilyukadni.

- Arra haver, hogy egy istenverte maffiózó voltál, aki gondolkodás nélkül törte szét valakinek minden egyes porcát a kezében csak azért, hogy kifaggassa, mit tud. – förmed rám a néger.

Lesújtó pillantást vetek fel, majd hátrébb billentve a fejem tágulnak ki orrlyukaim, ahogy hangosan, fölényesen szívom be a levegőt.

- Talán az anyjához is ezzel a mocskos szájjal beszél Smith? Vagy esetleg ismét csak felrémlett némi emlék a gyapotföldekről…?

Kegyetlen kérdés, fölényes, lenéző mosoly. Ha szemmel ölni lehetne, már nem élnék. Már rég nem.

- Smith ügynök arra akart kilyukadni, hogy egy bérgyilkost kéne elfognia..ezeknek mindig van. Ha belőle ki tudná szedni a megfelelő információkat, és némi ráhatással rávenné a tanúskodásra! Elég lenne csak egy kis hanganyagocska is…egy életre rács mögé zárhatnánk őket!  Én nyugdíjba vonulhatnék, Ön szabad lenne. Jutányos ajánlat.

- Még is mit gondolnak, csak beriszálok a központjukba, kéretem a bérgyilkost és egy kávé mellett elcsevegek vele? Látom is! „Oh gyönyörű a coltja, volna kedve esetleg egy vacsora mellett TANÚSKODNI A BŰNSZERVEZETE ELLEN?!” MAGUK MIND MEGVANNAK HÜLYÜLVE?! - kelek ki önmagamból.

Idő közben lejönnek a titkos anyagok, dossziék kerülnek a kezeinkbe minden egyes elhangzott névről. Képeket is mellékelnek.

- WOW, micsoda helyes srác! Letekernék vele… egy marathont! - lelkesedik be mutogatva a Malcolm nevezetű férfi aktáit.  Mellé hajtva fejem futom végig szememmel a sorokat. Amit tudnak róla elég karcsú, a foglalkozás, hobbi ködös. Iskolai bizonyítvány, néhány kórházi jelentés kölyökkorából.

- Az ilyen orsótörés nem keletkezik magától… ezt bizony eltörték… és ahogy látom nem is egyszer… - veszem ki a kezéből a papírokat. Amúgy meg kár a gőzért Lizzy… meleg.

- Még is honnan veszed?!- fortyan fel még a magázódásról is elfeledkezve.

- Amolyan megérzés…

- Fogadjunk? - erősködik.

- Fogadjunk.

- Jó, mibe?!

- Ha veszítek, meghívom vacsorázni, ha nyerek velem tölt egy éjszakát a vacsora után.

A többiek elborult tekintettel figyelik a flörtölést.

Azonban ők még nem tudják azt, amit én… tégla van a szervezetben.

Tégla, ami nem én vagyok…

 

*** 

Életem legnagyobb hibáját követem el, amikor nem kezdek el nyomozni Elizabeth Down után. De hát ki gondolná, hogy a vörös hajú skóciai szépség valójában csak az „escort ügynökség” egy szárnyaszegett kis madárkája, aki színészi karriert dédelgetett, csak hát az élet beleköpött a kis levesébe. És hogy hogyan sikerült bekerülnie a mi szervezetünkbe? Jó pénzért bármi megoldható… mindig. Egy külföldi új üdvöskeként érkezett meg hiteles papírokkal és referenciákkal. Mint később kiderült hamissal. Konzekvencia: Mindig ezek a nyomorult mocskos némberek azok, akik elárulják az embert. Talán így esik meg az, ami még soha sem történt meg velem. Elalszom egy pohár bortól.

Semmi erőszak… csak megszédülök a gyertyafényes vacsorát költve otthonomban, utolsó emlékem még a fekete csipkeruhában sejtelmesen villanó hófehér dekoltázs,  aztán a damaszt abrosz. És sötétség.

Mintha hallanám nyílni az ajtót, kellemesen mély bariton, és a vékony, kissé rekedtes hang diskurál. Valami fizetésről beszélnek. Azt hiszem..

Némi nyomás, kis szintemelkedés, képszakadás.

Elmosódott, tompa fényeket látok elsuhanni fektemben. Most elraboltak? Komolyan egy emberrablás áldozata lettem? Megmosolyogtat nyomorult helyzetem.

Tekintve, hogy ÉN AKARTAM EZT A TERVET VÉGHEZ VINNI!

Csak remélem, hogy az a lotyó nem kotyogta el a kis titkaim…(Szerencsre jól remélem, nem kedveli annyira és nem is fizetnek neki annyit, hogy csodálatos titánunkat maradéktalanul ellássa információkkal. Vélhetően valami problémájuk lehetett egymással a múltban.). Próbálom elmémben számolni hányszor és merre kanyarodunk. Salakos út ropog a gumi alatt, a kocsi belső része friss, új autó illatot áraszt némi kesernyés cédrussal. Férfias illat.

Lefékezünk, ismét képszakadás.

A következő pillanat az, amit még legrosszabb ellenségemnek sem kívánok.

Jócskán alulöltözve ébredek sajgó végtagokkal, arcomba tapadó nedves hajjal. A hideg víz, amivel fellocsoltak kellemetlen volt ugyan, de hamar felébresztett.

Még ködös tekintettel méregetem elrablómat, egyelőre összemosódik  az alakja.

- Mi… a… fene?

- Remélem jól utaztál. - szólal meg az ismerős, már a lakásomban is felcsendülő hang.

- Ez most humor volt...? - jön elő szinte reflexből a jeges, cinikus önvédő reflex. Bár nem látok tisztán, arcomra még is kiül a fölényes, megszokott mimika.

Ugyan a nyúl viszi a puskát, de a tökéletes vadász minden helyzetet a maga hasznára fordít. Még ha az a bizonyos vadász majdhogynem anyaszült meztelenül, kibilincselt kezekkel hever egy vad idegen ágyban.

- Hol vannak a ruháim?

- Itt csak én kérdezek.

Igazán?

Majd meglátjuk…

 

 

 

Malcolm Warlow

Néha igazán figyelemre méltó, hogy milyen sokat tudnak segíteni a besúgók, akik jó pénzért még a saját anyjukat is eladnák. Egy ilyen személynek köszönhetően sokkal hamarább meg tudtam határozni az én leendő foglyom napirendjét, ami igen csak sűrű.
Kell még egy jó beépített ember és kész is csapda, amibe egyszerűen bele sétál a gyanútlan, ám de egy csöppet sem ostoba ember.
Leopold Mordan vagy paranoiás, vagy nagyon sok ellensége van, mert a háza igazán figyelemre méltó biztonsági rendszerrel rendelkezik. Vagyis… rendelkezett mielőtt egy vírus bejuttatásával tönkre nem vágtam az egész rendszert.
A háza átkutatása azonban semmire sem volt jó, mert nem találtam információt az üggyel kapcsolatban. Tehát marad a drasztikus megoldás.
Előveszem a zsebemből az előre elkészített színtelen és szagtalan altató folyadékot, majd minden pohár és evőeszközt bekenek vele, így még véletlenül sem kerülheti el a hatásukat. Mikor ezzel kész vagyok, átirányítom a kamerákat a laptopomra, így tudni fogom, hogy mikor ér haza, és, hogy mikor szabad a pálya.
Végül elrejtem a kocsimat, majd felhívom Elisabethet, Wesley rendkívül hasznos emberét, hogy ő is legyen itt. Az elrablás nem éppen a szakterületem, és nem is olyan egyszerű, mint kivégezni valakit.
Aztán már csak a várakozás van hátra, ami csak még izgalmasabbá teszi a vadászatot.

 

***
Rögtön megtudom, amikor hazaér, mert a kamerák szépen mutatnak mindent és bent elhelyezett apró kameráknak köszönhetően azt is tudom, hogy mikor esett bele a csapdában. Ki gondolta volna, hogy egy pohár vörösbor lesz a veszte?
- Elisabeth, te hozd a táskáját és takaríts össze mindent, úgy kell kinéznie, mint ha haza sem jött volna. Hívj, ha kész vagy és visszaállítom a biztonsági rendszert.
- Rendben. És Malcolm?
- Mondd!
- Vigyázz vele, nagyon okos. – élvetegen elmosolyodik – Csak ránézett a fényképedre és megmondta, hogy meleg vagy.
- És hogyan? – ezt még senki nem tudta, aki nem ismert
- Azt mondta, hogy megérzés. Minden esetre az aktádban semmi nincs, amit nem kellene tudnia, úgy hogy… sok szerencsét hozzá!
Erre nem válaszolok semmit, mert ha megkapom az információt az nem a szerencsének lesz köszönhető.
Felkapom az eszméletlenül heverő testet, majd a kocsiba rakom és elhajtok. Nem akarom vesztegetni az időt, mert nem hiányzik, hogy valaki kiszúrjon. Bár a kocsit lég nehéz lenne lenyomozni rendszán nélkül.

 

***
A házba már egy kicsit nehezebb az előkészített szobába juttatni, mert azért van súlya, de megoldom. Mivel Elisabeth még nem hívott, nyilván még nem végzett a takarítással, ezért foglalkozhatom a rabommal.
Érdeklődve kezdem el nézegetni és meg kell állapítanom, hogy élőben még tetszetősebb,
mint a képeken. Ez a haj… és az a világos bőr. Egyszerűen étvágygerjesztő.
Előkapom a késemet a tokjából és precíz mozdulatokkal elkezdem levagdosni a ruhákat a testéről, vigyázva, hogy ne sértsem fel a bőrét. Még nincs itt a kínzás ideje.
Ahogy fokozatosan lekerülnek róla a cafatok, úgy tűnik elő az egyre inkább csábító teste. Nem igazán izmos alkat, de nem is sovány, a bőre pedig fehér. Olyan, mint egy szépen formált szobor. Tökéletes.
Azt hiszem ez a meló igen csak élvezetes lesz.
Úgy döntök ideje felébredni, ezért megfogok egy nagyobb poharat és tele engedem hideg vízzel, majd gonosz vigyorral a nyakába öntöm.
Hirtelen ébred föl, és felkapva a fejét kába szemekkel mered rám. Nem tudom, hogy magánál van e, de legalább már ébren.
- Mi… a… fene?
- Remélem jól utaztál. – még mindig vigyorgok azon a bosszús tekinteten.
- Ez most humor volt…? – a hangja gúnyos, de nem tud vele felbosszantani.
- Hol vannak a ruháim?
Végre észrevette? A szemei még mindig kábák egy kissé, nyilván az erős szer miatt.
- Itt csak én kérdezek. - minél előbb kiszedem belőle, amit tudni akarok, annál hamarább térhetünk rá a szórakozásra. – Szóval… miért rendelted el Wesley Carter cégének az átkutatását?
Nem válaszol, csak megrángatja a bilincseit, majd miután abbahagyta szemrevételezi a környezetét. Én türelmes vagyok… egy bizonyos fokig, bár a róla hallottak alapján nem is vártam, hogy egyszerű lesz.
- Ha tetszik ez a szoba, rajtam ne múljon, szívesen vendégül látlak még pár hónapig, de feltettem egy kérdést.
Most már tisztább tekintettel rám néz, de még mindig ott csillog benne a gúny.
- Azt mondtad kérdezel, de én nem emlékszem, hogy mondtam volna, hogy válaszolni is fogok. Talán baj van a hallásoddal?
Ó… hogy milyen önelégült, de majd én letörlöm a képéről azt az irritáló kifejezést.
- Jobban járnál, ha válaszolnál, mert ha nem drasztikusabb módszerekhez kell folyamodnom. – a hangom fenyegető, de valójában fogalma sincs, hogy miféle kínzás jár a fejemben. Fogadjunk, hogy olyanban még nem volt része.
- Drasztikus módszerek? Én is kapok olyan szép hegtetoválást az arcomra? Bár a tiéd
még befejetlen. Kellene még egy vonal a másik oldalra is.
Olyan fagyosan nézek rá, amennyire ember csak képes. Engem nagyon nehéz kizökkenteni a türelmemből, de úgy látszik, neki tökéletes érzéke van hozzá.
Ajkaimat kegyetlen mosolyra húzva nézek rá. – Fogsz te is szerezni néhány szép mintát a bőrödre, de azok másmilyenek lesznek. De remélem tetszeni fognak.
Egy szegecses bilincs vagy egy lovagló pálca bizony szép és izgató nyomokat képes hagyni.
- Az biztos, hogy imádni fogom őket. – a hangja csöpög az utálattól – Főleg ha olyan szép vastagok lesznek, mint amilyen a tiéd.
Mérhetetlenül élvezni fogom, mikor kegyelemért fog könyörögni. Megláthatta rajtam, hogy nem szeretem, ha a sebhelyet emlegeti, és most direkt ezt csinálja.
Azt hiszem egy szájpecekre is szüksége lesz, hogy ne fojtsam meg.
- És ha már ilyen jó házigazda vagy hozhatnál esetleg valamit inni, mert már szomjan halok!
Elfordulok, és magamban vigyorogva teleengedek egy poharat vízzel és belekeverek egy kis meglepetést is. Visszaviszem és leteszem az ágy melletti kisszekrényre, ami még éppen elér a bilincseivel. Mindegyiknek állítható a hossza, mert végül is szükségletei neki is vannak, és nem szívesen takarítanék utána.
- Mérget is raktál bele? – a szarkazmusa igazán… bosszantó.
- Ugyan, ha megmérgeznélek, nem tudnám meg, amit akarok.
Felhajtja vizet. – És miből gondolod, hogy így elmondom majd? Talán varázsló is vagy, nem csak gyilkos?
- Majd meglátod. Most, ha nem haragszol van néhány elintéznivalóm és pár óráig egyedül hagylak. Ugye nem mész sehová?
A szitkozódásaival mit sem törődve elindulok, hogy találkozzam Wesleyvel és még a biztonsági rendszert is ki kell javítanom a házában. Ez körülbelül három órát vesz igénybe.
Mikor a kocsimba szállok be, élveteg vigyor szökik az ajkaimra. Kíváncsi vagyok, milyen állapotban lesz, mire visszajövök. Három óra… addigra a Viagra, amit az italába raktam megteszi a hatását…

 

 

 

Leopold Mordan

Ez ellenség legjobb módja a kiismerésre, ha feszegeted a határait. Át kell lépni a komfort zónáját, hogy megismerd, meddig mehetsz el, és mi az, amit már nem tolerál. Így ismered meg a legjobban, és így tudod a legnagyobb sebet ütni rajta. Minden ember okkal olyan, amilyen. A kórházi leletekből ítélve pedig ő pontosan azért, mert valaki bántotta gyerekként. Talán annyira rüszmeteg volt, hogy az osztálytársai nem tolerálták a pofáját, és inkább megkóstoltatták vele a wc-t? Ki tudja...

Sejtésem beigazolódik. Érzékeny a hegre az arcán.  Alapjáraton nem tennék ilyet, elvégre soha sem bántottam másokat a külsejük miatt… de ez most úgy vélem speciális eset. Elvégre ő az aki élveteg fejjel mered rám mint egy elmebeteg, én pedig lenge ruházatban heverek egy vad idegen ágyban, ráadásul kiláncolva.

Végül is kérek egy pohár vizet. Túlságosan is segítőkészen adja, ami két dolgot jelenthet. Vagy alapjáraton jó fej, sőt maga a megváltó Teréz anya, vagy tett valami meglepetést a pohárkámba. Bár kérdésemre csodálatos visszakozást ad – elvégre ő nem tett bele mérget- még is az utóbbi alternatíva válik bizonyossá. Azért is jó a szénsavval dúsított víz, mert nem látszik benne, ahogy oldódik a poharad alján a kis ajándék. Talán ezért is hajtom le olyan könnyen.

Magamra hagy, egy „majd jövök” társaságában.

Mivel fogalmam sincs, hogy ez az ő lakása, ő háza, vagy bármi, ami az ő tulajdonát képezi VAGY egy elhagyatott raktárépület egyetlen szobája (igen, nem sok minden maradt meg a bejövetelből, ráadásul a terepből se tudtam sokat leszűrni). Kétségbeesésemben szidom olyan módon, ahogyan csak lehet, legfőképp olaszul. Valamiért ez jön az ajkamra, és ez esik a legjobban is a jelen pillanati tényállások fényében.

Mialatt fejem embertelenül hasogatni kezd, és valami egészen más folyamat is elindul szervezetemben ködösen, de van időm átgondolni a helyzetet. Gyászosan pillantok meredező, sajgó ágyékomra, és bár nem értem mi történt, van némi sejtésem. Az pedig hogy ilyen féle ajándékot kaptam a poharamba szintén két esetet jellemezhet: Első esetben nem elég hogy homokos, és bérgyilkos, még szadista perverz szatír is: megerőszakol, megkínoz, megöl- ki tudja milyen sorrendben-. Második alternatíva: mivel azt mondta hónapokig is itt tarthat, a „megöl” opciót kitolja odáig, míg saját magam fogok könyörögni a halálomért. Persze a másik kettő marad.

Szívszaggató sóhaj hagyja el cserepes ajkaimat. Hogy a francba keveredhettem ilyen dologba?!

Még is mennyi idő telhetett el…? ÉS MIKOR LANKAD MÁR LE?!

Igen… talán ez feszélyez a legjobban.

A fekete szaténalsó (igényes vagyok a megjelenésemre, na!) gyászosan sátrazik, egy örökkévalóság óta, ezen pedig egyre növő fejfájásom és az ingerszegény környezet sem segít. A „Gondolj döglött nyuszira” stratégia sem válik be. Hiába gondolok már egy egész nyúltemetőre akkor sem akar 180 fokra ereszteni a történet. Stabilan stagnál a derékszögnél.

Lassan elmémen eluralkodik az idegesség és a kétségbeesés. Combjaim felhúzva próbálok némiképp segíteni magamon, de korlátozott mozgásterem nem engedi lábaim az ágyékom közelébe se. Egészen addig izgek-mozgok dühösen  míg meg nem hallom odakintről a zár kattanását. Akkor ledermedek.

Arcom bár vörös, és a nyakamon is kidudorodik az ér az erőlködéstől a hangom még is megtalálom, ahogy kárörvendő vigyorával rám kérdez.

- Úgy látom történt egy kis baleset…

- Egyetlen baleset történt, és az itt áll az ágyam mellett- sziszegem összeszorított fogaim között.

Úgy látszik túlságosan jó kedve van a látványtól ahhoz, hogy bármit is magára vegyen. De hát ki venne komolyan egy ketrecbe zárt tigrist?

- Még is mit tettél az italomba?!

- Mint már említettem itt csak én kérdezek.

Dühösen fújtatva próbálom megtalálni a szavakat, de a fájdalom, ami gyűrűsféregként kúszik fel elmémbe egyre tompítja a szofisztikus megfogalmazás tárházának lehetőségeit.

- Tudod, két módja van annak, hogy valakit szóra bírj… kínzod vagy kényezteted. Nem minden esetben kell fájnia. - arcára sakál vigyor ül ki. Azt hiszem puhatolja, szimatolja a határaim.

- Neked fájni fog. - fröcsögöm gyűlölet ittas tekintettel.

- Akkor gondolom azt is tudod, hogy két féle ember létezik..akiket a fizikai fájdalommal lehet megtörni, és akiket a mentálissal. A fizikai egyszerű…teszem azt- emeli magához tőrét- fogsz egy bökőt, aztán- itt hegyét végighúzza bokámtól combomig, arcára kiül a teljes élvezet- lenyisszantod valamijét. – és az alsóm már is a többi ruhám gyászos sorsára jut. Éljen..!

Arcom megfeszül, hasam behúzom ahogy a penge felette suhan el. A fényes anyag hamar az ágy mellé kerül, s bár felnőtt férfiak vagyunk, mégiscsak megpróbálom úgy fordítani a csípőmet, hogy ne lásson belőle sokat, és messzebb kerüljön legnemesebb tagom is az őrült karmaitól.

- A másik fajta…- folytatja nyugodtan mialatt csípőmbe mélyesztve ujjait ránt egy határozottat, így visszafordítva egyenesen- az, akit mentálisan lehet a legjobban bántani. Megszégyeníted… foltot ejtesz a becsületén… elhiteted vele hogy mocskos, és már senkinek sem kell.

- Bravúros elemzés…- sziszegem reszketve. Ágyékom már szúr és éget.

- Könnyíthetek rajtad… csak a kérdésre kell válaszolnod.

- Valóban választ akarsz..?

- Pontosan. Miért rendelted l Wesley Carter cégének átkutatását?

Akármennyire is fáj nem fogok lefeküdni egy semmirekellőnek… ráadásul nem egy ilyen bronxi korcsnak.  Vonásaim megfeszülnek, talán most vagyok fájdalmam tetőfokán. De még egy óra, és vége. (Csak erről én még nem tudok).

- Tudod… tévedtél… három fajta ember létezik. – lehelem csutakosan, leizzadva a testemmel vívott küzdelemben. - Van az akit fizikailag lehet bántani…van az akit lelkileg… és vagy te…

- Én?- vonja fel a szemöldökét kérdőn. Úgy sejtem nem erre a válaszra számított.

- Igen. Az „apád lehetnék, ha a kutya nem előzött volna meg a lépcsőn” típus.

Valakinél elszakadt a cérna.

Félelmetes lassúsággal biccent, majd felegyenesedve hagy magamra a fájdalmammal.

Legszívesebben üvöltenék, és ahogy ki is megy megteszem. Ismét szidom. Őt is, az anyját is, az apját is, a létező összes testvérét ha van ha nincs, a rokonait, a barátait. Aki épp szóba kerül. Aztán egy óra intenzív károgás után hangom híján a csöndes regenerálódást választom.

Életem legkeservesebb másfél órája volt az utolsó. De a fájdalom már enyhült… nem múlt el… de ezerszer jobb.

A férfi egy tálcával tér be, melyen ételt hoz, valamint egy újabb pohár vizet. A keménykedés nem válik be… nem használ nála. Hát próbáljunk ki más alternatívákat is.

Ezen belátásomra ösztökél az egyszerű, összegyűrt rongy is, ami hanyagul szintén a tálcára van dobva. Nagyon erőlködnöm kell, hogy lenyeljem a „kloroformos” megjegyzésem.

Heverve az ágyban pillantok rá, mimikáim gyorsan rendeződnek. Tekintetem elanyátlanodott kölyökkutyáéhoz hasonlít.

- Az mi?

- A vacsorád… bár nem érdemled meg, így fair. Azt szeretném ha magadnál lennél az ittléted minden egyes pillanatában.  Egy ájult embertől nem lehet információkat elnyerni.

- Nagyon sajnálom ahogy beszéltem veled…- hangom szelíd, kedveskedő

Felvont szemöldökkel mér végig, majd kicsit lazítva béklyóimon hagyja hogy felüljek, és nekiláthassak. Bár elegánsan túrom, rendezgetem a villámmal még sem eszek bele. Nem vagyok ostoba, tanultam a vízből.

- Előbb te. Kérlek, kóstold meg. - még egy bátortalan mosolyt is megejtek mialatt a villát felé nyújtom- Ne haragudj, hogy így reagáltam…csak kissé furcsa ez a helyzet…De mit szólnál, ha megállapodnánk? Mennyit adnak értem? A dupláját fizetem neked..!

- Nem- eszik bele az ételbe így bizonyítva hogy nincs benne semmi káros. Majd elém lökve a villát mered rám.

- Ötszáz..?  Ezer? Ugyan már…nem ér annyit a bőröm.

- Majd én eldöntöm mennyit ér.

- Biztos vagyok benne, hogy meg tudunk alkudni. Rengeteg pénzem van! Jól jönnél ki az üzletből.

- Honnan veszed, hogy a pénzért csinálom? És ha csak azért csinálom, mert rühellem az olyan burzsuj férgeket mint te, és szívességből foglak hosszasan kínozni míg el nem mondasz mindent?- kérdez vissza.

Bravúros kérdés, erre nem is gondoltam.

Összeszorítva ajkaim veszek egy mély levegőt, átgondolom mit mondott.

- Nem félek a haláltól- súgom végül egy falatot a számba véve. Tökéletes. Porhanyós, friss és omlós hús, amilyennek lennie kell.  Arcomon egy pillanatra átfut a gyönyör szele, de hamar el is illan.

- Van rosszabb a halálnál.

Lassan teszem le műanyag evőeszközöm (figyelmes, csak és kizárólag plasztik tárgyakat kapok amivel nem tudok szúrni), hogy aztán pohár vizemet magamhoz véve kortyoljak egy aprót.

- Gondolom sokat nyomoztál utánam… akkor pedig azt is tudod, hogy számomra fontos a rend, a fegyelem, a tökéletesség…a szimmetria - susogom veszedelmes, sejtelmes hangon. Még nem sejti, hogy a még néhány perce  felvett mézes-mázos én hamarosan tovaillan- A legnagyobb bajom a rüszmeteg pofáddal van…tudod…nem szimmetrikus.

Ingerülten taszítok tálcámon akkorát, hogy az ételestől, tálcástól, tányérostól csattan a falon. Poharam felé hajítom, ám bilincselt kezeim meggátolnak a dobásban, így alacsony ívben puffan a lába előtt.

Arcomat eltorzítja a tömény, ocsmány gyűlölet, amit ez iránt az ember iránt érzek.

- De ne aggódj. - teszem hozzá széles, kísérteties mosollyal- esküszöm neked… ha egyszer kiszabadulok innen… segítek a problémádon…”Odakanyarintom a mosolyod másik felét is”!

Méghozzá fütyülve, dalolva és a legnagyobb élvezetekkel.

 

 

 

Malcolm Warlow

A biztonsági rendszerrel nem volt probléma, mert csak vissza kellett kötni a kábeleket és bekapcsolni a riasztókat miután én is és Elisabeth is elmentünk.
Beszállok a kocsiba és Wesley irodája felé veszem az irányt. Az éjjeli biztonsági őrtől még egy kisgyerek is be tudna jutni, de nem szólok bele. Nem az én ügyem, ha betörnek ide.
Wesley még mindig a székében ül és a papírjait intézi, de amint meglát azonnal cinkos vigyor jelenik meg az arcán.
- Meg van?
- Persze, hogy meg van. Hazavittem és kikötöztem.
Felnevet, majd kissé aggodalmas tekintettel néz rám.
- Biztos jó ötlet egy házban tartani? Onnan elég könnyen ki tudna szökni.
- Te nem láttad az én házamat Wesley. Onnan csak az megy ki akit én kiengedek, és egyébként is, még az ágytól se tudna elmenni. Az acél bilincsek eléggé erősek. – elvigyorodom, amikor eszembe jut, milyen csodás látványt nyújt kibilincselve.
- Ezt nevezem! Akkor… nincs más dolgod, mint kivallatni.
- Az viszont nem lesz egyszerű, mert rohadt egy természete van. Be nem áll a szája, csak az a baj, hogy nem azt mondja, amire kíváncsi vagyok. – bosszúsan megdörzsölöm a homlokomat, mert tényleg eléggé fárasztó.
- Akkor vágd ki a nyelét. Attól még le tudja írni, amit tudni akarok.
- A nyelvére még igényt tartok. – perverz mosollyal nézek rá – Arra gondoltam, hogy egy szájpecek sokkal jobban állna neki.
Felnevet, majd átad egy borítékot, amit ki sem nyitok, csak elteszem.
- A Nagyfőnök elégedett lesz. Akkor… viszlát, ha vannak már lesznek információid.
Biccentek, majd elindulok lefelé, de még nem megyek haza. Megállok egy éjjel-nappali boltnál és beszerzek néhány dolgot, amire még szükségem lesz.
Még senkit sem kellett életben tartanom két hónapig, mert a megbízatásaim többsége a leggyorsabb halálmódra épült.
Miután mindent bepakoltam, elindulok haza és amikor már a földalatti garázsomba hajtok be gonosz vigyor jelenik meg az arcomon. Bizonyára a vendégem már nagyon kellemesen érzi magát.
Mivel a vendégszobától eltávolítottam a hangszigetelt ajtót, már a bejáratból hallom a lánc csörgését, de az ajtó csukódására azonnal abbamarad.
Vigyorogva sétálok egyenesen a szobába és a látvány egyszerre pezsdíti fel a vérem és egyszerre késztet nevetésre. Csuklói és a bokái a láncainak feszülnek, a karján és a nyakán kidudorodnak az erek az erőlködéstől, a hasfalán izgatóan megfeszülnek a szálkás izmok, azt a csinos arcát pedig ellepi a vörös pír a szényentől. Nem kevésbé izgató a csípőjén feszülő fekete selyem alsó sem, ami középen láthatóan kidudorodik. Bizonyára kényelmetlen lehet…
- Úgy látom történt egy kis baleset…
A kaján mosolyomat látva összeszorított fogakkal válaszol.
- Egyetlen baleset történt, és az itt áll az ágyam mellett.
Most olyan jó kedvem van, hogy még az éles megjegyzéseivel sem tud felbosszantani.
- Még is mit tettél az italomba?!
- Mint már említettem itt csak én kérdezek. – szerintem nagyon is jól tudja, hogy mit tettem az italába. – Tudod, két módja van annak, hogy valakit szóra bírj….kínzod vagy kényezteted. Nem minden esetben kell fájnia.
Ha jól viselkedik, talán még öröme is lehet ebben a két hónapban.
- Neked fájni fog. – a szeméből csak úgy sugárzik a gyűlölet.
- Akkor gondolom azt is tudod, hogy két féle ember létezik, akiket a fizikai fájdalommal lehet megtörni, és akiket a mentálissal. A fizikai egyszerű…teszem azt - előveszem a késemet - fogsz egy bökőt, aztán – végighúzom a bokájától egészen a hosszú combjainak tövéig - lenyisszantod valamijét.
Precízen, hogy a bőrét ne sértsem lenyisszantom róla az utolsó ruhadarabot. Tetszik a látvány… de nem élvezhetem sokáig, mert elfordítja a csípőjét, hogy ne lássam.
- A másik fajta az, akit mentálisan lehet a legjobban bántani. – miközben beszélek rászorítok a csípőjére, hogy visszafordítsam. - Megszégyeníted…foltot ejtesz a becsületén, elhiteted vele hogy mocskos, és már senkinek sem kell.
Óh, igen… a lelki terror néha sokkal hatásosabb, mint a testi fenyítés.
- Bravúros elemzés… - látom rajta, hogy már csak attól jobban szenved, hogy egy kicsit hozzá értem.
- Könnyíthetek rajtad, csak a kérdésre kell válaszolnod.
- Valóban választ akarsz..?
- Pontosan. Miért rendelted el Wesley Carter cégének átkutatását? – erre a kérdésre tudom a választ, de le akarom tesztelni, hogy mennyire megbízhatóak a szavai. Ha hazudik… akkor egy fokkal emelem a kínzását.
- Tudod… tévedtél… három fajta ember létezik. – nagyon erőlködik, hogy beszélni tudjon. - Van az, akit fizikailag lehet bántani… van az akit lelkileg, és vagy te…
- Én? – ez érdekes.
- Igen. Az „apád lehetnék, ha a kutya nem előzött volna meg a lépcsőn” típus.
Megölöm. Egyszer még biztosan kitépem azt az éles nyelvét, de csak miután kiéleztem a testét és még kínoztam egy darabig.
Higgadtságot erőltetve magamra biccentek, majd elindulok kifelé a szobából. Mikor a konyhába érek már hallom a fájdalommal átitatott dühös üvöltését, majd az átkozódást, de csak egy élveteg mosoly szökik az ajkaimra. Fogsz te még jobban üvölteni is, ha makacskodsz…
Elkezdem elkészíteni a vacsorát, mert már kezdek éhes lenni a gyorséttermi kajákat és a készételeket pedig még akkor sem enném meg, ha éhen halnék. Undorítóak.
Egy ideig még hallom a szitkozódását, majd egyre inkább elhalkul. Fáradtan felsóhajtok, mikor végre csönd lesz, de nem feledkezem meg a büntetéséről a megjegyzése miatt. Van még elég Viagra abban a dobozban…

 

***
Másfél óra múlva, amikor már elmúlt az előző adag hatása és én is ettem, beviszem neki a tálcán a vacsorát, mert a konyhába biztos, hogy nem fogom beengedni. Túl sok a kés…
Érdekes tekintettel néz rám mikor belépek, de nem tudom beazonosítani, hogy milyen. Tekintete a kezemben tartott tálcára siklik.
- Az mi?
- A vacsorád… bár nem érdemled meg, így fair. Azt szeretném, ha magadnál lennél az ittléted minden egyes pillanatában.  Egy ájult embertől nem lehet információkat elnyerni.
- Nagyon sajnálom ahogy beszéltem veled…
Felvont szemöldökkel nézek ré, mert egyáltalán nem illik hozzá ez a kedves hangnem. Talán az agyára is hatott a gyógyszer?
Meglazítom a láncait, majd az ölébe teszem az ételt, de nem eszik, csak piszkálja. Épp rákérdeznék, hogy mi baja van, mikor megszólal.
- Előbb te. Kérlek, kóstold meg. – egy kedvesnek szánt mosolyt is megereszt, de ez inkább egy amolyan „tedd meg vagy megöllek” mosoly. De hamar kiderül, hogy mire megy ki a játék.
- Ne haragudj, hogy így reagáltam, csak kissé furcsa ez a helyzet. De mit szólnál, ha megállapodnánk? Mennyit adnak értem? A dupláját fizetem neked..!
- Nem. – nem azért vagyok én a legkeresettebb bérgyilkos, mert elárulom a magbízót, hanem mert mindig teljesítem azt, amit elvállalok. Eszem egy villával az ételből, majd visszateszem elé.
- Ötszáz..?  Ezer? Ugyan már…nem ér annyit a bőröm.
Mit szólna, ha tudná, hogy a bőre heti egymilliót ér nekem? - Majd én eldöntöm mennyit ér.
- Biztos vagyok benne, hogy meg tudunk alkudni. Rengeteg pénzem van! Jól jönnél ki az üzletből.
- Honnan veszed, hogy a pénzért csinálom? És ha csak azért csinálom, mert rühellem az olyan burzsuj férgeket mint te, és szívességből foglak hosszasan kínozni míg el nem mondasz mindent? – Vagy csak azért mert a csábító tested többet ér bármennyi lóvénál?
- Nem félek a haláltól. – egy pillanatra élvezet jelenik meg az arcán, miután evett az ételből. Úgy tűnik ízlik neki.
- Van rosszabb a halálnál.
Látom rajta, hogy legszívesebben hozzám vágná a tálcát, de erőltetett nyugalommal leteszi a villát. Mikor iszik a poharából, majdnem elvigyorodom. Nem tanultál semmit bogaram?
- Gondolom sokat nyomoztál utánam, akkor pedig azt is tudod, hogy számomra fontos a rend, a fegyelem, a tökéletesség…a szimmetria. A legnagyobb bajom a rüszmeteg pofáddal van…tudod…nem szimmetrikus.
Elkomorul az arcom, a kezeim pedig ökölbe szorulnak a késem markolata mellett. Ellöki magától a tálcát, majd mint egy mérges kígyó sziszegését hallanám, úgy kezd el beszélni.
- De ne aggódj, esküszöm neked, ha egyszer kiszabadulok innen segítek a problémádon…”Odakanyarintom a mosolyod másik felét is”!
Most legszívesebben megütném, de annak még nem érkezett el az ideje. Ahogy ő is mondta, van akit a testi fenyítéssel nem lehet megtörni. És tudom, hogy ő olyan. De büszkesége az láthatóan nagyobb fájdalomküszöbénél, így van egy jó módszer arra, hogy beszéljen.
- Valóban? És ezt is álló farokkal tervezed bogaram?
- Mi van? – dühösen megrángatja a láncait.
- Az italodat nem kóstoltattad meg velem. Lehet, hogy véletlenül megint belekerült… valami.
- Te nyomorult, mocskos senkiházi elbaszott korcs! Egyszer úgy is megöllek!
Kaját nevetést hallatok, majd a tálcával az ajtó felé indulok. – Egy óra múlva visszajövök és addigra remélem, hogy elkezdesz dalolni, mert ha nem elég nehéz éjszakád lesz.
Az átkozódását elengedem a fülem mellett és lemegyek a garázsba, hogy fölhozzam a vásárolt cuccokat. A szájpecket zsebre teszem, mert még szükségem lehet rá. Csendben szeretek aludni.
Bekapcsolom a riasztókat és élesítek a ház körül minden biztonsági rendszer, majd mivel még nem telt le az egy óra elmegyek zuhanyozni.
A forró víz teljesen megnyugtat és a vendégem miatt feszültség távozik belőlem, de tudom, hogy vissza fog térni a folytonos megjegyzéseitől.
Mikor már legalább húsz perce folyatom magamra a vizet kiszállok és egy alsónadrágot magamra kapva előveszem a laptopomat.
Ez egy spéci, lenyomozhatatlan készülék, mert ide jönnek a megrendeléseim az új melókra. A legtöbb ügyféllel nem találkozom személyesen, csak megadok nekik egy bankszámlaszámot, ahová előre átutalják a pénz felét, majd a meló után a többit.
Volt már akik át akartak verni, de csúnyán megjárták és ebből úgy tűnik okult a többi barom is.
Mikor erősebbé válik a láncok csörgésének zaja, élveteg vigyorral átsétálok a kettővel odébb lévő szobába. Amint belépek egy gyűlölettől izzó gyönyörű szempár néz rám, de ahogy végigjáratom rajta a tekintetem ismét elvigyorodom.
- Csak nem megint felizgultál bogaram?
A méregtől elvörösödik és összeszorított fogakkal sziszeg.
- Milyen jó a megfigyelő képességed! – szavai gúnyosak, de most nem bosszant fel.
- Ez egy bók akart lenni? – odalépek hozzá és végighúzom a kezem az oldalán, mire megrándul.
- Baszd meg!
- Majd fogom. – gonosz vigyor szökik az ajkaimra, mikor meglátom az arckifejezését. – De első a meló. Szóval? Elárulod végre, hogy miért kutattátok át Wesley Carter cégét?
- Te vagy a varázsló nem? Találd ki!
Úgy tűnik még mindig nem volt elég neki.
- Te biztosan mazochista vagy bogaram, de nem gond. Játszhatunk így is. – kisétálok a szobából és a folyosón lévő kitömött sashoz lépek és kitépek egy hosszú tollat a szárnyából.
Ezt élvezni fogom.
Visszasétálok és mikor mellé ülök az ágyon, dühös szemei elé tartom a tollat hogy megcsodálhassa.
- Tetszik bogaram? Ez egy nagyon ritka példánytól származik, tehát érezd magad megtisztelve!
- Neki biztos nem tetszene, hogy a te képedet kell néznie nap mint nap, te sz…
Elakad  szava, amikor a szabad kezemmel végigsimítom a hasa alsó részét, egészen közel az ágyékához. Megfeszül az egész teste és próbálja elrántani a csípőjét, de nem engedem neki. Kínzóan mozdulatlanul tartom a kezem, miközben kaján mosollyal nézek rá. – Mit is akartál mondani?
Összeszorítja a száját és látom, hogy anyakán megint kidudorodik az-az ér. Tegyünk rá még egy lapáttal.
Megfogom a toll végég és a puha elejével végigsimítom a bal combjának belső felét, mire egy fájdalom és élvezet közötti nyögés tör elő az összeprésel ajkak közül. Mikor még mindig nem szólal meg folytatom az utamat és végigjárom a másik combját is, majd mikor az ágyéka melletti érzékeny bőrre érek ingerlően ott tartom a tollat.
Már hangosan liheg, a haja egy része a homlokára tapadt, a teste megfeszítve várja a további érintést.
- Nos, elég volt és válaszolsz végre, vagy folytassam még egy kicsit?

 

 

 

Leopold Mordan

Hogyan tervezem álló farokkal? Kisöcsém… fél karral lenyomlak, nem hogy á…”wait, WHAT?!”. Álló farok.. Hogy állna… hiszen esélytelen ilyen ingerszegény környezetbe az erekció.  Ha csak..

Elhűlten meredek a pohár vízre, majd a férfire, majd ismét a vízre, és megint a férfire. Kétszer az ember nem lép bele ugyanabba a folyóba… DE IGEN!

      - Te nyomorult, mocskos senkiházi elbaszott korcs! Egyszer úgy is megöllek!

Ismét magamra hagy.

Zihálva meredek a plafonra, nem rángatom tovább láncaim, már így is feltörték a bilincsek a kezeim. Szisszenve hunyom le a szemeim, átgondolom a lehetőségeim. Innen nem szabadulok. Viszont alapvető szükségleteim vannak… amiket megoldhatok a közvetlenül szobából nyíló fürdőszobában is. Még nem láttam, de valószínűleg az is teljesen ki van rámolva. A kinti szöszölésből és ebből az állatból ítélve minden bizonnyal erős biztonsági rendszerrel bástyázta körül.

Idő közben ismét érzem a fájdalmat a fejemben és az ágyékomban. Kezdődik..

Visszatérve a gondolatmenetre.. fürödnie mindenkinek kell… nekem is… és valószínűleg a mosdóba se fog kézen fogva kísérni hogy ellenőrizze épp kis vagy nagy dolgom végzem.  Tervek szövődnek elmémben, de hamar tova is illannak, és már csak a fájdalmas, és gyászos tudat marad. Ismét állok, de már semmi sem takar.

És hogy halmozódjanak az élvezetek: ez a szemétláda is visszatér, letörölhetetlen vigyorral. És ez a „bogaram”… A jó édes anyád a bogarad! ÉN LEOPOLD MORDAN VAGYOK, VELEM ILYESMIT SENKI NEM TEHT MEG!

Dühömben legszívesebben megfojtanám.. Csak a vaskos nyak köré fonnám csontos ujjaim..és élvezettel roppantanám be a pajzsporcot. Zene lenne füleimnek a hörgése.

      - Csak nem megint felizgultál bogaram?

Nem, dehogy is… Illuzionista vagyok. A látszat csal…

      - Milyen jó a megfigyelő képességed.

      - Ez egy bók akart lenni?

Igen… ha tehetném pontosan neked bókolnék és ilyen formában. El is felejtettem elkérni a telefonszámod a következő találkozás reményében…Hova találkozás… gyere rögtön hozzám. Megengedem, hogy te legyél a lány!

Határozottan egy „baszd meg”- gel fejezem ki kívánságom felé (csak persze ugye nem engem kéne, ám válaszából arra következtetek soha sem volt jó a szövegértésben.). És ismét a rohadt kérdése. Miért kutatattam át Carter cégét.

      - Te vagy a varázsló nem? Találd ki.

      - Te biztosan mazochista vagy bogaram, de nem gond. Játszhatunk így is.

Kérlek… szabdald össze a bőröm. Az a fétisem…szeretnék olyan ocsmány lenni mint te!

Már várom a szamuráj kardos debütálást, azonban egy egyszerű madártollal tér vissza amit a képembe tol. Elismerően pillantok rá. Ez bizony már teljesítmény… kevesen próbáltak megölni vagy megkínozni egy MADÁRTOLLAL!

      - Tetszik bogaram? Ez egy nagyon ritka példánytól származik, tehát érezd magad megtisztelve!

      - Neki biztos nem tetszene, hogy a te képedet kell néznie nap mint nap, tesz…

Elakad a lélegzetem ahogy a testemen barangol végig a keze, egész célirányosan. Na, itt tisztázzunk valamit: muszájból lefeküdni nőkkel… oké. De hogy egy nálam egy 7 évvel fiatalabb elmeroggyant férfi taperoljon mialatt ki vagyok kötözve, ráadásul meztelenül? KIZÁRT! SOHA!

Soha sem rajongtam a szexért, vagy bármelyik nemért. Hidegen hagytak, nem tudtak olyat mutatni ami lázba hozott volna. A kínzóan kellemes cirógatás lábrángatásra késztet.  Egy örökkévalóságig tűnő ideig kínoz a gyengéd macerálással. Zihálva támasztom homlokom vállizmomnak, lábaim megfeszülnek, csípőm az ég felé emelem. Csak azt akarom, hogy vége legyen…nagyon fáj… és migrénem is lett azt hiszem.

      - Nos, elég volt és válaszolsz végre, vagy folytassam még egy kicsit?

      - Tudod bogaram, - idézve az ő hanglejtését, szavajárását- én megértem azt a madarat. Csak meglátta az otromba képed, és inkább a puskacső elé hullott hogy lődd agyon… kegyelemből.

Megránduló ajkakkal simogat körbe a tollal, de nem érinti a lényeges pontokat ezzel is húzva idegeim. Végül elcsigázottan csattanok fel.

      - Esetleg mondjuk megpróbálhatnád… a… száddal is…hátha olyan mint a furulya…beveszed és dalolni kezd…Anyádnak mindig bevált. Szakmabeli volt, neked is benne van a véredben!

Tipp volt, de úgy tűnik súlyos találatot ejtettem. Ez valahol cirógatná is az egómat, ha nem szorítana hirtelen erősen a férfiasságomra. Bennakadó lélegzettel próbálom felrántani a lábaim, megakadályozni hogy letépje. Szorosan markolja elvont arckifejezéssel, megvárja hogy a vér teljesen a hegyébe fusson, hogy aztán ott folytassa a „tollászkodást”.

Folytatja. …

Egyre kínzóbban, egyre lassabban. Csak ingerel, de nem izgat. És ez idegesít. Idegeim pattanásig feszülnek. Már azt sem bánnám ha férfi csinálja… csak szabadítson meg. Ostoba test. Ostoba igények…

Bár magam is szégyellem, a kezéhez tolom magam. Akarom hogy csinálja… csak vessen neki véget. Csak legyen vége ennek az egész tortúrának.

Elenged, arcán a sértettség, és elégedettség, türelmetlenség tükröződik talán. Nem tudom pontosan elárulni…de félek tőle. Bár nem mutatom, azt hiszem most érzem túl messzire mentem el. Még a végén lelkiismeret furdalásom is lesz..

      - Eddig kedves voltam. Utoljára kérdezem meg…miért szaglászol Carter cége után. - hangja nyugodt…túlságosan is nyugodt.

      - Miattad.

Részigazság.

Igazából leginkább az embercsempészet, a pénzmosás és az illegális, többnyire kiskorú prostitúció a mozgatóerőm. No meg persze egy kis személyes ügy. De ezt nem kell az orrára kötni. És persze miatta is. Ha megszerzem őt és a bizottságiak elé állítom én szabad vagyok.

Úgy tűnik meglepi a válasz, még kínozni is elfelejt.

      - Miattam?

      - TÁN SÜKET VAGY?!

      - Minek?

      - Biztos annyira megtetszettél, hogy kérni akartam egy randit… - grimaszolok tekeregve. - Még is mi a francnak van neked ennyi Viagrád?! A szteroid veszélyes dolog…

      - Mesélj… mennyit tudsz?

      - Komolyan ennyi van a tarsolyodban? Egy kibaszott madártoll?! VISELKEDJ FÉRFIKÉNT! NE ÚGY MIND EGY KITANÍTOTT SZŰZKURVA!

Igen… üvöltök vele. Alapjáraton megválogatom a szavaim, de ez az ember kihozza belőlem a jobbik természetem. Ezerszer jobban viselném, ha nem a szemérmem határait feszegetné, ha nem épp a büszkeségem és az önérzetem gyalázná hanem mondjuk beverné a képem… vagy bármi mást tenne velem. Aminek csak szimplán az erőszakhoz van köze…nem a magas fokú perverzitáshoz. Ez az én Achilles inam.

Legszívesebben már sírnék elviselhetetlen, elcsigázott fájdalmamban…de nem adom meg neki az örömöt. Nem fogok könyörögni egy mocskos homokosnak, hogy segítsen rajtam. És ha segítene sem javulna a helyzet…ez viagra…4 óra tömör szenvedés.

      - Válaszolj.

      - Gyere ide, és elmondom… elmondok mindet, amit tudok. - súgom alig hallhatóan, szemeim felfelé fordulnak, szempilláim reszketegen rebbennek ahogy heverek. - gyere…

Egy ideig gondolkodik, majd végül is égő, reszkető testemhez hajolva tartja fejét az enyémhez. Pihegve emelem meg kissé a fejem, hogy jól érthetően suttoghassak a fülébe. Érzem az arcán az önelégültség szelét.

      - Tudom, hogy…egy mocskos… buzeráns perverz állat vagy…aki vagy világ életében seggfej volt, és a gyengébbeken élte ki magát… vagy áldozat volt, aki vadász lett. És tudod mit tudok még?- erősen markolva a fejtámlát  próbálom kihúzni a kezeim a bilincsből nem törődve azzal mennyire is nyúzza a bőröm. – Mondd meg Carternek…mondja meg Parkinsnak, a kibaszott főnökének…ha egyszer kiszabadulok innen… mert ki fogok…úgy végzem ki őt és a mocskos családját…hogy a halál megváltás lesz számukra... A három éves fiával fogom kezdeni.

A férfi elhűlve mered rám.

Elborult elmém már nem tűri a megpróbáltatásokat. Testem szabadulni akar.

Egyre erősebben rángatom a láncot, próbálom a bilincsből erőszakkal kicsúsztatni a kezem, de nem sikerül. Reszketek az ágyon, minden porcikám remeg.

Azt hiszem, szánalmas látványt nyújthatok.

Legszívesebben elájulnék. Megváltás lenne. De biztos vagyok benne, hogy fellocsolna ez a szemétláda. Bárcsak vége lenne ennek az éjszakának, ami még el sem kezdődött. Bárcsak vehetnék egy meleg fürdőt, ihatnék egy jó pohár vörösbort és aludhatnék tiszta, nyugodt körülmények között.

Még is hogyan keveredtem ilyen galibába?!

Hogyan?  

 

 

 

Malcolm Warlow

Rám néz azzal a szokások idegesítően gúnyos tekintettel, majd szinte sziszegve megszólal.
-  Tudod bogaram, én megértem azt a madarat. Csak meglátta az otromba képed, és inkább a puskacső elé hullott, hogy lődd agyon… kegyelemből.
Mért pont egy ilyen idegesítő mocskot kell fogva tartanom? Nem tudom, hogy fog e még élni egy hét múlva, nem hogy két hónapig.
Egy szó nélkül folytatom tovább a kínzását, de egy idő után már ő sem bírja idegekkel és hisztérikusan felcsattan.
- Esetleg mondjuk megpróbálhatnád… a… száddal is…hátha olyan mint a furulya…beveszed és dalolni kezd… Anyádnak mindig bevált. Szakmabeli volt, neked is benne van a véredben!
Elég volt, ha még egyszer megszólal lehet, hogy tényleg fontolóra veszem a nyelve kivágását, mert rohadtul kiváló érzéke van arra, hogy rátapintson azon kevés dolgokra, amitől elszáll a higgadt önuralmam.
Rászorítok a farkára és addig el sem engedem míg már el nem torzul az arca a fájdalomtól, majd folytatom a kegyetlen cirógatást a tollal, de most direkt a legérzékenyebb helyeket veszem célba.
Belül elégedetten elvigyorodom, amikor a csípőjét a kezem felé emeli, mert ebből tudom, hogy már azt sem bánna, ha én elégíteném ki, de azt már nem. Majd ha szépen kér.
Hirtelen abbahagyom, mielőtt még elájulna, majd újra fölteszem a kérdésem és most már kapok rá választ is.
- Miattad.
Kissé meglepődöm ezen, mert úgy tűnik nem hazudott. Tudom, hogy el akarnak kapni, mert akkor az egész New York-i maffiahálózatot lebuktathatnák, ha kicsikarják belőlem a vallomást.
De azért, hátha mond még valamit.
- Miattam?
- Tán süket vagy?!
- Minek?
- Biztos annyira megtetszettél, hogy kérni akartam egy randit… Még is mi a francnak van neked ennyi Viagrád?! A szteroid veszélyes dolog…
Látom, már eléggé ki van a normális beszélgetéshez, de most még nem hagyom pihenni.
- Mesélj… mennyit tudsz?
- Komolyan ennyi van a tarsolyodban? Egy kibaszott madártoll?! Viselkedj férfiként! Ne úgy, mint egy kitanított szűzkurva!
Mivel ennél jobban már nem lehetne felhúzni, ezért nem reagálok semmit, mert néha a hallgatás jobb, mint ha bármit is mondanék.
- Válaszolj.
- Gyere ide, és elmondom… elmondok mindet, amit tudok, gyere…
Mivel akar próbálkozni? Innen úgy sem tud szabadulni. Lassan lehajolok hozzá, ő pedig felemeli a fejét és a fülembe suttog.
- Tudom, hogy…egy mocskos… buzeráns perverz állat vagy…aki vagy világ életében seggfej volt, és a gyengébbeken élte ki magát… vagy áldozat volt, aki vadász lett. És tudod mit tudok még? Mondd meg Carternek…mondja meg Parkinsnak, a kibaszott főnökének…ha egyszer kiszabadulok innen… mert ki fogok…úgy végzem ki őt és a mocskos családját…hogy a halál megváltás lesz számukra... A három éves fiával fogom kezdeni.
Hitetlenkedve nézek a gyűlölettől izzó szemekbe, amik most olyanok mint a jég. Képes lenne megölni egy három éves ártatlan kisfiút?
Ha igen, akkor jobban megérdemli a halált, mint bárki más.
- És engem nevezel szörnyetegnek? Azt mondod nem viselkedek férfiként? Mondd csak el Leo, mennyire férfias dolog megölni egy három évest?
Komoran nézek a szemébe, mert gyűlölöm ha ilyen férgek ártatlanokat bántanak.
- Mi közöd van hozzá? Te egy bérgyilkos vagy! Mintha nem tudnád, hogyan kell gyereket ölni te…
Ismét megszorítom a farkát, mire rögtön elhallgat, de amint elengedem folytatja.
- Azt ne mondd te gyerekek védőszentje, hogy soha nem béreltek fel, hogy ölj meg kölyköt.
Sátánian elvigyorodom, majd előkapom a késem és a nyakától egészen az ágyékáig végigsimítom a hideg pengével. Elkerekednem a szemei, mikor az éles felét a férfiasságára helyezem, de mozdulatlanul fekszik.
- Bogaram, te nem ismersz engem és nem is tudsz rólam semmit. A jövőre nézve megosztok veled valamit. – tovább csúsztatom a pengét, egészen a heréire és ott megállok – Igazad van, béreltek már fel kölykök megölésére, és tudod mi lett velük? - a szemébe nézek miközben válaszolok, de a kést nem veszem el – Azt a karjukat kértem fizetségül, amelyikkel aláírták a megbízásomat, és mivel nem adták ide hát elvettem, de soha… soha nem öltem gyereket. Csak a magadfajta mocskos férgeket. Úgyhogy, ha még egyszer meghallom, hogy ilyesmit tervezel esetleg te is elveszíted valamidet.
Felállok és ott hagyom, mert most annyira felidegesített, hogy félő megölném ha itt maradnék. A szobámban átöltözök egy edző ruhába, majd a futópad felé veszem az irányt. Ezzel legalább kiadhatom magamból a feszültséget.

Három óra múlva, amikor már végigmentem az összes itt található gépen, jelez a telefonom, hogy lejárt az idő. Úgy állítottam be, hogy mire elmúlik a gyógyszer hatása, akkorra végezzek.
És most már nyugodt vagyok, ezért úgy döntök, hogy visszamegyek, de előtte még lezuhanyozom. Magamra eszek egy fekete alsónadrágot, majd egy pohár vízzel elindulok a vendégem szobája felé.
Mikor az ajtóba érek a poharat leteszem egy szekrényre és elégedett pillantással nézek végig a behunyt szemmel ziháló Leon.
Vajon így nézne ki szex után is? Izzadtan, csatakos hajjal és zihálva a kimerültségtől?
Egyszer majd kiderítem.
Az ágya mellé sétálok, és ekkor felnyílnak azok a különleges szemek, amik már első ránézésre megtetszettek. Látom, hogy már nagyon kimerült, bár ezt nyolc óra merevedés után nem is csodálom. Azt hiszem egy ideig szüneteltetjük a Viagrát.
- Fáradt vagy bogaram? – leteszem mellé a poharat.
- Dögölj meg, köcsög!
Elvigyorodom, mert a hangja már szinte csak sóhajtás, de még mindig nem adta fel. Ha nem egy megbízás lenne, még jó társnak is beszervezhetném.
- Ugyan, akkor ki gondoskodna a szórakozásodról?
Nem szól semmit, csak összeszorítja a száját. Eleszem a poharat és felé tartom. – Megitassalak talán?
- Vidd innen azt a szart! Ennyire hülyének nézel, te szemét?
Felnevetek a sértett tekintetén, majd belekortyolok a pohárba. Innia kell, mert ez után a megerőltetés után könnyen kiszáradhat és nem lenne jó, ha szomjan halna. Legalább is, míg nem beszélt.
- Látod bogaram? Nincs benne semmi, úgyhogy idd meg mielőtt földobod a talpad. – a szája elé emelem, de elrántja a fejét.
- Oldozd el a kezem! Egyedül is tudok inni!
Egy kicsit elgondolkodom, majd elmegyek a kulcsért, amit a saját szobámban tartok és mikor visszaérek, leveszem a bilincset az ágyról, de a mellkasa előtt összecsatolom a két kezét, mert így kevesebb az esélye, hogy próbálkozna valamivel.
Amint szabadok a karjai, fájdalmas nyögéssel leereszti őket, majd nehézkesen felül és elveszi a poharat. Egy hajtásra megissza az egészet, majd rám néz, amikor a lábait is kicsatolom és azokat is összekötöm a lánccal, hogy csak lépésekben tudjon mozogni, de futni ne.
- Elővigyázatosság bogaram. Gondolom, vannak szükségleteid, úgyhogy ott a fürdőszoba. – a jobb oldali ajtóra mutatok – Ajánlom, hogy ne próbálkozz semmivel, mert megjárod.
Élvetegen elvigyorodom, amikor sziszegve felkel az ágyról. Hát igen. A sok órás „merev” tartás okozhat izomlázat.
Mikor rám pillant, olyan tekintetet vet rám, hogy ha szemekkel ölni lehetne, akkor nagyon lassú és fájdalmas halálom lenne.
- De szívesen felkanyarítanám azt a vigyor a tarkódig. Az sokkal szebben mutatna rajtad.
Most nem foglalkozom vele, mert az edzés áldásosan lenyugtatott, de azért taszítok rajta egyet, hogy induljon és hallom, hogy az orra alatt motyog valamit.
- Le is zuhanyozhatsz, ha akarsz. Tíz percet kapsz.
Belököm az ajtón, majd bezárom mögötte, mert nincs bent semmi, amivel árthatna nekem.
Addig, míg ő bent van, kinyitom a szintén kulccsal zárható ablakot, hogy kiszellőzzön a szoba. Pár perc múlva hallom a zuhany csobogását és amikor elzáródik, visszakulcsolom az ablakot. Az ajtó mellé lépek, és mikor kinyitódik megfogom a bilincsek közötti láncot és visszavezetem az ágyig.
Csak egy pillanatra fordítok hátat neki, hogy megnézzem hová tettem a kulcsokat, de máris nekem támad és csak a jó reflexeimnek köszönhetem, hogy nem ölt meg. Leterítem a földre, miközben mindkét kezét összefogom a csuklóinál, majd a feje fölé szorítom. Ahhoz képest, hogy nem túl izmos, erős, mert érzem, hogy nekifeszül a kezeimnek, de még így sem bírhat el velem. Szétfeszítem a véres kezét, és látom, hogy egy darab tükrök szorít benne.
Mérgesen nézek a haragtól izzó szempárba, majd hátra dobom az éles darabkát.
- Te aztán tényleg olyan vagy mint a kígyó. Alattomosan hátulról támadsz. – közelebb hajolok az arcához.
- Engedj el te perverz állat, vagy esküszöm, hogy amint megszököm apró darabokra szabdallak és a farkadat a kutyák elé vetem!
- Bogaram, ha ennyire közeli ismeretségbe akarsz kerülni a testemmel és a farkammal az sokkal élvezetesebb módon is megoldható.
Nem várom meg a válaszát, hanem azonnal az ajkaira marok és vadul megcsókolom. Egy pillanatig nem mozdul, majd dühösen fészkelődve próbál meg lelökni magáról, de mikor nem sikerül, éles fogait az alsó ajkamba mélyeszti.
Elhajolok tőle és kaján vigyort eresztek meg felé, miközben lenyalom a kiserken vért a számról.
- Látod bogaram? Tudtam én, hogy durván szereted. Legközelebb szólj előre, hogy mik
az igényed!
- Te undorító szadista geci! Ne merészelj még egyszer…
- Csak nem azt mondod, hogy nem tetszett? – gúnyosan felvont szemöldökkel nézek rá, mire elvöröslik a méregtől.
- Ha egy kutyát kellene megcsókolnom, az is jobban tetszene, mint a te rusnya, összeszabdalt pofád!
Ingerlés képen végigsimítom a mellkasát, mert szeretem látni a tüzet a szemében, mikor olyan dühös, mint most.
- Hmm… nem tudtam, hogy a kutyák a fétised, ez nem volt benne a rólad szóló aktában, de… megoldható, ha szeretnéd… hm?
Felordít mérgében és rángatni kezdi a kezeit, de mikor nem sikerül csak gyilkos tekintettel mered rám. Elvigyorodom.
- Nos, Leo. Mivel már megitattuk a vágyaidat, rátérhetnénk arra is, hogy mi legyen a büntetésed z iménti merényletért.
Nem hagyom, hogy megússza, mert akkor újra és újra meg fogja próbálni. Egy jó kis büntetés talán elveszi ettől a kedvét.

 

 

 

Leopold Mordan

Igen, te minden bizonnyal nagyon sok mindent tudsz rólam. Sőt, ismersz. A legnagyobb probléma az, hogy az aktákból nem minden derül ki. És pontosan ez a szép benne. Teszem azt, történhetett valami, ami miatt a szicíliai maffiához kerültem, és okot kaptam arra, hogy meggyűlöljem Parkinst és a kis „cégét”. Talán történt velem valami a múltban…amit nem tudok megbocsátani egy ilyen ember számára…az ilyen férgeknek mint ő, nem lehet. Ami az egész életemre kihatott.  Amúgy meg… talán megváltás lenne annak a kölyöknek a halál.

Aztán kioktat ő mennyivel különb mint én. De hát mit szólhatnék, ha egy penge lebeg legnemesebb tájékom felett.  Aztán otthagy. Ki hitte volna… már megszoktam. Felizgat és elmegy.

Nem is mondok inkább rá semmit.

Azt hiszem… rosszul ítéltem meg ezt az embert. Mialatt lelohadok némán kattogok a hallottakon. Ártatlanokat nem bánt…és végül is… csak a bűnösök lakoltak meg. De honnan tudhatja ki bűnös, és ki áldozat?

Fáradtan heverek, lehunyom szemeim. Legszívesebben csak aludnék. Érkezésének szele térít magamhoz. Lassan pillantok fel rá, a vizet visszautasítom. Végül is elérem, hogy saját magam ihassak a pohárból. Már majdnem büszke is leszek!

Végül elenged, még egy kevés mozgásteret is hagy. Nagy csodálkozásomba menni is elfelejtek,szerencsére azonban úriemberrel van dolgom, így nagyot taszítva rajtam mutat „finoman” utat a fürdőszoba felé.

Tíz percet kapok. Aztán mi lesz? Talán bejön..?

Legyengülve állok meg a tükör előtt, körbepillantok a fürdőben. Sehol semmi ami éles…amivel tömíteni lehetne… bármi…

Még csak egy törölköző se, amibe a kezem csomagolhatnám… Nincs ablak a helységen. Nincs menekülési lehetőség. Egyetlen kijárat van, a bejárat. Ám ha mondjuk valami baleset történik kénytelen hívni valakit. Aki segíthet.

Így hangosan énekelni kezdek megnyitva a zuhanykabinban a vizet. Mintha természetes lenne a dalolgatás ilyen helyzetbe. Talán ezért sem hallja ahogy bezúzom a tükröt. Hangom épp csak megcsuklik, szinte azonnal felmarkolva egy nagyobb darabot húzódom be a kabinba. Három lehetőségem van. Az első a tervem… a második hogy megölöm a férfit… a harmadik, hogy magammal végzek. Azonban nem azért nyaltam eddig az FBI talpát, hogy most egy nyomorult bérgyilkos fürdőszobájában vágjam fel az ereim…és az amúgy sem az én formám lenne. Lemosva a vért a kezemről ragadom meg az épp hogy száraz hajam, hogy hátulról, ahol nem látszik levágjak egy jó adagra valót. Véremmel tapasztom össze, vaskos gombolyagba, majd villámgyorsan szedem szét ahogy tudom a lefolyócsövet. Precízen tömöm bele a  gombolyagot, hosszú ujjaimmal ügyelek hogy észrevétlen legyen. Aztán visszaállítom eredeti formájába. Mintha semmi sem történt volna. Félretéve a véres tükördarabot  mosom meg arcom, kezem, testem. Végül elrejtve béklyózott tenyereimbe lépdelek ki ahogy meghallom a 10. végét jelző hangját.  Ázottan, nedves testtel lépdelek ki, némán meredek rá. Kezemben igazgatom a tükördarabot, fáradt izmaim megfeszülnek a hirtelen megnőtt adrenalintól. Ahogy elfordul rá is vetem magam, azonban egy egyszerű mozdulattal lesöpörve magáról fogja le kezeim, a földre dönt. Erős markával csuklóimra fog, combjaimra ülve biztosítja teljes tehetetlenségem. Aztán kifejti a kezemből az üvegdarabot, és eldobja.

Igen… áspis vagyok, ne hízelegj.

Olyan dühös vagyok… nem is értem mit mond.

Nem is tudom kontrolálni a szavaim. Igazából kívülről nézve magam most nagyon szánalmasan festhetek. Úgy, ahogy soha sem akartam. Mert érzem nem én irányítok…

És ez idegesít a legjobban.

Nincs a kontroll a kezem alatt. És minél inkább tiltakozom, annál jobban felém kerül. Mert ő ebből táplálkozik. A káoszból. Ha ideges vagyok , és nem vagyok eszemnél számára csak kedvez. Egy bomlott elmét egyszerűbb megtörni és kikezdeni. Vagy talán már el is kezdett megtörni? Normális esetben nem is gondolnék ilyenekre…Nem inognék meg a saját hitemben. Talán már ez is része a betörésnek? A lelki terrornak..?

Nyelvelésemből az ő szó szerinti nyelvelése térít magamhoz. Durván marva az ajkába meredek rá izzó tekintettel. Majd félrebillentem fejem, kiköpöm a fémes vérrel keveredett nyálat.

- Ki tudja mit kaphatok el tőled - vetem oda.

- Nos Leo. Mivel már megvitattuk a vágyaidat , rátérhetnénk arra is , hogy mi legyen a büntetésed az iménti merényletért.

Végre Leo vagyok, és nem bogár. Ez már haladás.

Gyűlölködve mélyedek el mélybarna szemeiben.

- Az nem elég nagy büntetés, hogy a rusnya pofádat kell néznem?

- Úgy tűnik nem.

Grimaszolva mosolygok rá, amolyan fájdalmas fejjel, mialatt hamar talpra állít. Megpróbál visszalökdösni az ágyra, de megmakacsolom magam.

- Most azonnal húzd át az ágyat, én nem fekszek bele abba!

- Tessék?

- Húzd át az ágyat. Nem gondolod, hogy miután mocskos az egész, belefekszek?!

- A te mocskod.

- Amit te csináltál. Húzd át. - látva szigorú arcát bevetem a varázsszót- Kérlek.

- Ez nem szálloda.

- Tudom, de nem szeretnék visszafeküdni abba. Kérlek, húzd át Malcolm.

Kerek, emberi mondatok. úgy tűnik őt is meglepi.

- Ha bármivel próbálkozol… nem gondolkodom… levágott kézfejjel is ugyan olyan hasznos vagy.

Nem reménykedhetek egy percre sem, a radiátorhoz bilincsel, távol mindentől míg új ágyneműt hoz. Komótosan húzza fel őket, mely valahol boldogsággal tölt el. Ezen az a tény sem változtat, hogy durván hurcol vissza, lelök, és befektet eredeti pozitúrámba.

Aztán előhozakodik egy összegurigatott fekete textiltokkal.  Mint amilyen a szakácsoknak a késtartó tokja. Csak ebben egészen más dolgok vannak.

- Mivel jó napom van. Te választhatod ki, mivel kezdjünk. A kedvedért még egy speciális boltba is bementem, ami kielégítheti luxus igényeid. Amúgy is egész nap csak meredezel..

Fáradtan sóhajtva pillantok a plafonra, majd rá. Egyáltalán nem vagyok vevő a humorára. Egészen másak a terveim. A terveim? Meglep hogy még van… hogy még egyáltalán tervezgetek.

Már nem káromkodom… nem is szidom… csak figyelem. Csöndben, sokatmondó tekintettel.

Kezét lassan futtatja végig a széles választékon. Lovaglópálca, kések, tőrök, sokkolók, apró csipeszek ha jól látom aksi is van ott, tehát árammal is játszik.

- Muszáj ezt?- követem tekintetemmel a kezét.

- Ha nem választasz, én fogok!- vigyorodik el. Örül magának.

- Azt mondtad nem bántasz ártatlan embereket.

- Te nem vagy ártatlan.

- Ahogyan bűnös sem.

- Hogyan neveznél egy olyan embert, aki egy védtelen kisgyereket készül megölni?

- Hidd el, szívességet tennék a fiúnak.

 

 

 

Malcolm Warlow

Úgy néz rám, mintha keresztül akarna döfni a tekintetével, ami igazán szórakoztató. Újra a sebhelyemmel akar felhúzni, de már nem érint olyan rosszul. Már kezdem megszokni, hogy mindig azon gúnyolódik. Felrángatom a földről és az ágy felé tolom, de amikor rá akarom lökni nem engedi.
- Most azonnal húzd át az ágyat, én nem fekszek bele abba!
- Tessék? – talán beütötte a fejét, mikor a földre nyomtam?
- Húzd át az ágyat. Nem gondolod, hogy miután mocskos az egész, belefekszek?!
- A te mocskod. – csak nem képzeli, hogy még takarítok is neki?
- Amit te csináltál. Húzd át. – egy kicsit vár majd hozzáteszi - Kérlek.
- Ez nem szálloda.
- Tudom, de nem szeretnék visszafeküdni abba. Kérlek, húzd át Malcolm.
Furcsa hallani, hogy tud normálisan is kommunikálni, gúnyolódás és sértegetés nélkül, így végül úgy döntök, hogy megteszem. Legalább nyugton lesz végre. De…
- Ha bármivel próbálkozol… nem gondolkodom… levágott kézfejjel is ugyan olyan hasznos vagy.
Bár kevésbé lesz tetszetős, de megteszem, ha még egyszer hátba támad.
Megfogom a bilincsét és odahúzom a radiátor csövéhez, majd hozzábilincselem, hogy még egy lépést se tudjon tenni onnan. Gyorsan átcserélem az ágyneműt, majd visszarángatom és ugyanúgy odaláncolom, ahogy eredetileg volt.
Egy szekrényből előveszem a kis kínzócsomagot, amit összekészítettem, majd visszamegyek mellé és lassan kicsomagolom.
- Mivel jó napom van. Te választhatod ki, mivel kezdjünk. A kedvedért még egy speciális boltba is bementem, ami kielégítheti luxus igényeid. Amúgy is egész nap csak meredezel…
Bár eddig még csak gyógyszerrel, de majd meglátjuk.
Fáradtan felsóhajt, majd türelmesen megvárom, míg végignéz a választékon. Sok olyan eszköz van itt, amivel nem csak fájdalmat, de gyönyört is lehet okozni.
- Muszáj ezt?
- Ha nem választasz, én fogok! – alig várom, hogy kipróbáljam valamelyiket azon a csábító testén, bár… a késeket nem, mert nem akarom összeszabdalni.
- Azt mondtad nem bántasz ártatlan embereket.
- Te nem vagy ártatlan. – láttam az aktáját.
- Ahogyan bűnös sem.
Már megint ezzel jön. Azt hiszi teljesen hülye vagyok?
- Hogyan neveznél egy olyan embert, aki egy védtelen kisgyereket készül megölni?
- Hidd el, szívességet tennék a fiúnak.
Felhúzott szemöldökkel nézek rá, de az arcom komor. – Valóban? Vagy csak te hiszed ezt?
- Ha felnő, ugyanolyan nyomorult senkiházi gyilkos lesz mind az apja! – érdekes.
- Mondja ezt egy gyilkos egy bérgyilkosnak. Igazán vicces vagy. Pont te beszélsz arról, hogy milyen ember mikor te is ugyan olyan vagy.
- Ne merészelj engem ahhoz az kibaszott Parkinshoz hasonlítani! Semmit sem tudsz rólam!
Hmm… milyen dühös lett hirtelen. Kíváncsi vagyok, hogy milyen ügye lehetett az jó öreg főnökkel, hogy ennyire szívesen kinyírná. De gondolom úgy sem mesélné el.
- Rendben, nem hasonlítalak hozzá. Nem az én ügyem amennyiben nem érinti a mostanit.
Nem tudom mit ártottál Parkinsnak, de az tény, hogy beleköptél az ő és Wesley Carter levesébe, mert nagy örömmel adták át a megbízást.
- Akkor miért nem mész és vágod le az ő kezüket is? Nem ezt szoktad tenni?
Fáradtan felsóhajtok és hátradőlök a széken. Ez már kezd nagyon fárasztóvá válni. Talán inkább el kellene halasztanom a büntetését holnapra. Már kezdek éhes lenni és most nincs is igazán kedvem hozzá.
Felállok és nekiállok valami vacsorát készíteni, mert már rám fér egy kis evés. Mikor kész vagyok kipakolok egy tányérra Leonak is, majd teszek mellé egy pohár vizet is amin elvigyorodom. Biztos vagyok benne, hogy nem szívesen fogja meginni, bár ebbe most tényleg nem tettem semmit.
Mikor kész vagyok beviszem és látom, hogy behunyt szemmel, nyugodt légzéssel fekszik. Nem tudom, hogy alszik e, vagy sem, de azért lazítok a láncon annyira, hogy fel tudjon ülni és elérje az ételt, majd ott hagyom.
Elfogyasztom a sajátomat és elpakolok, majd visszamegyek a vendégemhez, aki az ágyon ülve éppen az utolsó falatok eszi.
Elvigyorodom, mikor meglátom az érintetlen poharat. – Nem tettem a vízbe semmit bogaram. Úgy döntöttem a kínzásodat halasztom holnapig, mert már nagyon lefárasztottál.
- Ezt a te szádból bóknak veszem. – már megint gúnyolódik – Egyébként addig nem fogok inni, míg nem adsz egy felbontatlan üveget. Nem kockázatom, hogy megint beleszórj valamit.
- Hm… azt hiszem ez megoldható, de… az ételre már nem is gyanakszol? Most nem kóstoltam meg?
Gonosz mosoly szökik az arcomra, mikor abbahagyja a rágást és rám merek. – Ízlik bogaram?
- Persze! Igazi konyhatündér vagy! Már csak egy édes rózsaszínű kötény és egy fakanál hiányzik!
- Mondták már neked bogaram, hogy egyszer a nyelved fog a sírba vinni? – ne tudom, hogy hogyan fogom kibírni ezt az idegesítő férfit még hatvan napig.
- Ne szólíts így! Van rendes nevem te szemét szadista! – már sziszegve ejti ki a végét, de nem törődöm velem. Leülök az ágy szélére a csípője mellé, és ahogy végignézek rajta megállapítom, hogy fekve sokkal jobban tetszik.
Gonoszul mosolyogva lenyomom az ágyra, majd meghúzom a láncait hogy még csak mozdulni sem tudjon.
- El sem tudod képzelni, milyen izgatóan festesz így kikötözve! – lassan végigsimítok a combja belső felén, miközben a szemébe nézek.
- Te még jobban festenél kikötözve, mint én te szemét köcsög! Vedd le rólam a mocskos kezed! – ó, ez a dühös tekintet… egyszerűen vérpezsdítő.
- Szóval ilyen vágyaid is vannak Leo? Szeretnél kikötözni? – közelebb hajolok a feszes hasfalához és lassan végigcirógatom az ajkaimmal a köldöke melletti érzékeny bőrt. –
És még mit szeretnél… hmm? A nyelvemmel a megcirógatom, majd a kezemet az ágyéka melletti érzékeny részre csúsztatom, és lassú monoton mozdulatokkal kezdem simogatni, miközben hozzá beszélek.
- Megfogni egy nagy kést és addig forgatni a szívedben míg meg nem döglesz! – egy kicsit remegni kezd, de nem tudom, hogy a dühtől e, vagy attól amit teszek vele.
- Az nem lenne túl élvezetes Leo. Biztos ki tudnál találni valamit, amivel sokkal több gyönyört okozhatnál. – még mindig nem hagyom abba a simogatást, de közben z arca fölé hajolok. Meg akarom csókolni… az most nagyon is jól esne, még ha neki nem is annyira.
- Az okozná a legnagyobb gyönyört, ha elvághatnám a torkod!
- Van egy olyan érzésem, hogy az sem tetszene. Elmondjam én, mit szeretnék tenne azzal a csábító testeddel? – buja mosoly szökik az ajkaimra és kezemet lassan az ágyékára simítom, mire érzem, hogy egy kissé megfeszül. Meglep azonban, hogy egy kicsit mintha felizgult volna. Bár azt nem is csodálom, amilyen kielégítetlen állapotban van, de ez azt jelenti, hogy akármennyire is tiltakozik, a teste élvezi az érintésem.
Kaján Vigyor kúszok az arcomra és belenézek a haragos szemekbe. – Úgy tűnik Leo, ez a részed… - rámarkolok a farkára - … azt szeretné, ha beszéd helyett megmutatnám, hogy mit akarok tenni veled. – odahajolok az egyik mellbimbójához, amit először megnyalok, majd megharapdálok, mire megrándul a teste. – Mit szólsz hozzá Leo? Tetszik az ötlet?
Örömmel kipróbálnám vele a szexet. Észvesztően jó teste van és elég tüzes ahhoz, hogy folyamatosan ellenkezzen. Más már ilyenkor feladta volna, de ő…
Kíváncsi lennék, milyen lenne, ha ezt a tüzet ellenkezés helyett valami másra használná. Valami sokkalta élvezetesebbre.

 

 

 

Leopold Mordan

Ismét témánál vagyunk. Mennyivel vagyok különb mint Parkins.

Nem  kívánom előtte kiteregetni a lapjaimat, egyfelől semmi köze hozzá, másrészt nem akarok sebezhetőnek tűnni. Nem biztosíthatok kapaszkodót számára.

Akármilyen kemény is leszek Ő kétszer olyan kemény lesz. Bármit is teszek csak rá fog kontrázni. Olyan, mint az a kis kínai játék… minél inkább szabadulni akarsz annál szorosabban fog. És minél inkább közelítesz felé annál jobban elenged.

Egy kicsit még csipkelődök vele, de ezt már csak a fáradtságomnak tudhatom be. Pihennem kell…Egyszerűen nem bírok tovább fent lenni.

Elmegy, majd jó fél óra elteltével ismét étellel tér vissza. A matatásra felriadok, ám mivel ő nincs sehol, így nyugodtan neki is látok az ételnek.

Roppant finoman főz. Azt hiszem elsőrangú éttermekben is megirigyelnék ezt a kulináris orgazmust. Boldogan fogyasztom el, ám a vízhez nem nyúlok. Nem vagyok madár… nem veréb szült.

Miután kifejtem számára miért is nem fogok többé pohárból inni, míg nála vendégeskedem valami egészen más témára térünk.

- El sem tudod képzelni, milyen izgatóan festesz így kikötözve- közli rendíthetetlen vigyorral.

- Te még jobban festenél kikötözve mint én, te szemét köcsög! Vedd le rólam a mocskos kezed - rivallok rá ahogy ismét taperolni kezd.

Gyűlölöm ha hozzám érnek. Gyerekkori trauma. Nem kedvelem, ha matatnak a nemesebbik felemnél, nem pláne ha a fenekem piszkálják. Szimplán… nem vagyok rá vevő. De azért is csinálja. És bár elmém tiltakozik ellene, testem nem tesz mást: engedelmeskedik neki.

- Szóval ilyen vágyaid is vannak Leo? Szeretnél kikötözni? És még mit szeretnél, hmmm..? - duruzsol a bőrömre.

Igen… nem is olyan rossz ötlet, ez a kikötözés. Az egyetlen probléma az, hogy mire eljutunk odáig a bizalomban, már rég rongyosra leszek kefélve (mér ha túlélem).  A gondolatra elfintorodom, bepánikolok. Inkább verne agyon, de ezt ne csinálja. Nemiséget ne. Talán ezért is jön a szívből jövő, kedves és őszinte válasz.

- Megfogni a nagy kést és addig forgatni a szívedben, míg meg nem döglesz.

- Az nem lenne túl élvezetes Leo. Biztos ki tudnál találni valamit, amivel sokkal több gyönyört okozhatnál.

- Az okozná a legnagyobb gyönyört, ha elvághatnám a torkod!- van benne realitás.

- Van egy olyan érzésem, hogy az sem tenne. Elmondjam én mit szeretnék tenni azzal a csábító testeddel? – kérdi ingerelve. Keze az ágyékomra kalandozik, férfiasságomra szorítva mozdít kezén - Úgy tűnik Leo ez a részed azt szeretné, ha beszéd helyett megmutatnám, hogy mit akarok tenni veled. Mit szólsz hozzá Leo? Tetszik az ötlet?

Nem.

- Hogy is fejezzem ki magam, hogy egy olyan szellemileg visszamaradott kétajtós egyed is felfogja amit mondani akarok…NEM TETSZIK AZ ÖTLET! KURVÁRA NEM JÖN BE!

Hányom-vetem magam, míg ő élvezettel nézi a panorámát. Nagyon nem tudok mozogni, mindössze alig láthatóan ficánkolni. Túl szorosak lettek a láncok. Már így is törik a csuklóm és a bokám(megint).

- Tudom hogy akarod… fölösleges kéretni magad. Utána, vagy közben elmondod az infókat amiket szeretnék tudni….és már csak a kellemes dolgok maradnak hátra.

- Persze, szeretném… de nem így. –meredek rá.

Látom az arcán a meglepetést. A „szeretném, de nem így” kifejezés okozta értetlenséget. Még is mi történhetett velem. MIBEN SÁNÍTIKÁLHATOK?!

- Kérlek, Malcolm. Ne így…engedd el a kezem, oldjál ki… ígérem nem szökök meg. Lásd el a sebeim, legyél velem kedves, bánom is én. Itt maradok veled, beszélek is,csak ne erőltessük ezt a „macsó vagyok megduglak” témát. Nem vagyok rá vevő. Intelligens felnőtt emberek vagyunk, beszéljük meg.

Egy ideig gondolkodó képet vág, majd közöl egy szimpla „nem”-et, és folytatva tevékenységét kényeztet. Dühömben fel tudnék robbanni, térdemmel próbálok fájdalmasat belérúgni több-kevesebb sikerrel.

Csak nyomul, keze elkalandozik a testemen, végül a nyakamnál állapodik meg. Most nincs rajta kendő, nem fedi el semmi. Így látszik a nyakszirtnél lévő halovány vágásnak a nyoma. Az ok, amiért annyira gyűlölöm ezt az embert. Mert túlságosan is a saját hibámra, saját múltamra emlékeztet.

- Ezt hol és hogy szerezted? - futtatja végig hüvelykjét az ezüstös vonalon.

- Elmondom…ha elengedsz, ellátod a két kezem és mára felfüggeszted az erőszakoskodást.

Sokat gondolkodik rajta, de végül is hatalmasat sóhajtva hozza ide az elsősegély dobozt, hogy sorra fertőtlenítse, és fáslizza az említett területeket. Persze 4 végtagomból 4-en lánc van, de legalább megteszi. Mialatt tenyeremen tisztítja a tükörtől származó mély sebet lopva felpillant rám várva a történetet.

Egy rövid ideid hezitálok, majd alig érezhetően billentem felé a fejem, összeszorított fogakkal tűröm, sziszegve.

- Mikor gyerek voltam… apám egyszer hozzám vágott egy üres sörösüveget, az ripityára tört és felvágta….

Mintha valamin elmerengene, erősebben nyomkodja a sebre a vattát.

- Láttam az aktádat…mond csak Malcolm…miért nem fogsz magadnak egy normális fiút, akit elviszel a fenébe valahova nyaralni és boldogan éltek míg meg nem haltok? Még segítenék is nektek!

- Élni?

- Meghalni!

- Tudod miért nem? Mert egyiken sem szórakoznék ilyen jól mint rajtad.

- Ez megtisztelő- grimaszolok, tűrve hogy bekötözze a bokámat. –Viszont gyógyszereket szedek… rendszeresen. Esetleg holnap elmennél a házamba, és elhoznád? Az se rossz ha veszel. Csak előtte had menjek majd el zuhanyozni. Túlságosan sokszor fogtál meg a homokos kezeddel ahhoz, hogy tisztának érezzem magam- vigyorodok el ádázul.

Végül is addig cukkolom (már nem a sebével, egyszerűen azzal milyen nagy mamlasz is, vagy milyen vicces a neve-csupa gyerekes dolgokkal-), míg meg nem kapom ami nekem jár. A zsebből előkerül a szájpecek, én pedig csak pislogok mint hal a szatyorba.

- Az mi,

- Minek tűnik, bogaram?

- Tudom minek tűnik, DE MINEK AZ!?

- Félek hogy migrénem lesz tőled. Bájosabb vagy csukott szájjal. –azzal egyhamar fel is szereli a történetet.

A méregtől elvörösödve lököm tompán oldalba a térdemmel.

Megölöm… csak szabaduljak ki… többé nem leszek hozzá kedves…Kikötözöm….megkapja a tripla adag viagráját, aztán sorsára hagyom.

Vicsorogva fújtatok, mialatt őt bámulom. Nagyon csúnya verés lesz ennek a vége…Nagyon csúnyán kapni fog Mr. Warlow… egyszer biztosan!

 

 

 

Malcolm Warlow

Felháborodott arckifejezése láttán elvigyorodom és folytatom a simogatást, mire ő dobálni kezdi magát az ágyon.
- Tudom, hogy akarod… fölösleges kéretni magad. Utána, vagy közben elmondod az infókat amiket szeretnék tudni... és már csak a kellemes dolgok maradnak hátra.
- Persze, szeretném… de nem így.
Rám mered, én pedig meglepett arccal nézek a szemébe. Eddig minden tőle telhetőt megtett, hogy annyira feldühítsen, hogy hozzá se akarja érni. Most meg azt mondta, hogy akarja.
Neem… az teljesen kizárt. Nyilván tervez valamit.
- Kérlek, Malcolm. Ne így…engedd el a kezem, oldjál ki… ígérem nem szökök meg. Lásd el a sebeim, legyél velem kedves, bánom is én. Itt maradok veled, beszélek is,csak ne erőltessük ezt a „macsó vagyok megduglak” témát. Nem vagyok rá vevő. Intelligens felnőtt emberek vagyunk, beszéljük meg.
Az előbb még akarta, most meg már ne erőltessük? Biztos, hogy tervez valamit…
- Nem.
Folytatom a teste felfedezését, ami minden érintés után egyre jobban tetszik. Ő persze ellenkezik, próbálja felemelni a térdét, hogy belém rúgjon, de egy egyszerű mozdulattal feljebb csúszok az ágyon, ahol már nem ér el.
Kezem a nyakára csúszik és ekkor látok meg valamit, amit eddig még nem vettem észre. A nyakán egy halvány heg van, ami egy régi sérülés maradékának tűnik.
- Ezt hol és hogy szerezted? – végigfuttatom rajta az ujjamat, de már olyan régi lehet, hogy nem is érezni, hogy ott van.
- Elmondom… ha elengedsz, ellátod a két kezem és mára felfüggeszted az erőszakoskodást.
Felsóhajtok, majd elhajolok tőle és elindulok az elsősegély dobozért. Már úgyis fáradt vagyok, meghagyom a kínzását holnapra. Végig követi a mozdulataimat, ahogy kitisztítom a sebeit, bár ezeket mind magának köszönhet. Mi a francnak kell rángatnia a bilincseket?
Ezek acélból vannak. Még én sem bírnám elszakítani őket.
Mikor a tenyerénél ejtett vágást tisztítom rá sandítok, mert még mindig nem kezdett el beszélni. Összeszorítja a fogait, majd kelletlenül, de belekezd.
- Mikor gyerek voltam… apám egyszer hozzám vágott egy üres sörösüveget, az ripityára tört és felvágta…
Hm… ki gondolná, hogy van bennünk valami közös? Nekem is az apám okozott maradandó sérülést meg neki is. Érdekes.
- Láttam az aktádat…mond csak Malcolm…miért nem fogsz magadnak egy normális fiút, akit elviszel a fenébe valahova nyaralni és boldogan éltek míg meg nem haltok? Még segítenék is nektek!
- Élni? – szép próbálkozás.
- Meghalni!
- Tudod miért nem? Mert egyiken sem szórakoznék ilyen jól, mint rajtad.
Ez tény. Elég élvezetes látványt nyújt ahhoz, hogy itt hagyjam.
- Ez megtisztelő. Viszont gyógyszereket szedek... rendszeresen. Esetleg holnap elmennél a házamba, és elhoznád? Az se rossz ha veszel. Csak előtte had menjek majd el zuhanyozni. Túlságosan sokszor fogtál meg a homokos kezeddel ahhoz, hogy tisztának érezzem magam.
Már megint kezdi. Hogy a fenébe nem ölte még meg senki ezt az idegesítő pasit?
Öt percig bírom, aztán a biztonság kedvéért, és hogy még holnap is legyen nyelve, mivel beszélhet, előhalászom a zsebemből a szájpecket.
- Az mi?
- Minek tűnik, bogaram?
- Tudom minek tűnik, DE MINEK AZ!? – még kérdezi?
- Félek hogy migrénem lesz tőled. Bájosabb vagy csukott szájjal. – mielőtt újabb szitkozódásba kezdhetne, felcsatolom rá és végre áldott csen lesz.
Megpróbál megütni a térdével, de amikor ez nem jön össze olyan gyilkos pillantással ostromol, amilyet még nem láttam.
Vigyorogva felállok, és elindulok kifelé. – Élvezd a csendet Leo. Majd holnap beszélhetsz, amikor kérdezlek!
Átsétálok a hálószobába, majd egy zuhany után bevetem magam az ágyba.

 

***
Mikor reggel felébredek, még épp, hogy felkelt a nap. Általában korán kelek, de most kifejezetten nem bánom. Úgy is sok idő kell Leora, mert az már biztos, hogy nem fog egykönnyen beszélni.
Felsóhajtok, majd feltápászkodom és megcélzom a fürdőszobát. Húsz perc múlva már felfrissülve és felöltözve lépek onnan. Elmegyek Leo szobája mellett és elmosolyodom, amikor látom, hogy félrebiccentett fejjel alszik. Nyilván kényelmetlen ez a pozíció, de ameddig legalább egy kicsit nem lesz együttműködőbb, addig nem engedhetem nagyobb pórázra éjszakára.
A konyhába indulok, hogy elkészítsem a reggelit és a szokásos kávémat. Készítek egyet a vendégemnek is, bár nem tudom, hogy szereti e.
Mikor elkészült minden, egy tálcára pakolok, majd beviszem a szobába. Belépve látom, hogy már ébren van, de a szemei még mindig haragtól csillognak.
- Jó reggelt bogaram! Hogy aludtál?
Csak elvigyorodom a tekintetén és miután letettem a tálcát engedek a láncain, hogy fel
tudjon ülni. Azonnal letépi magáról a szájpecket, majd a szemközti falnak hajítja.
- Ne tedd tönkre, mert még lehet, hogy szükséged lesz rá.
- Neked lesz szükséged egy új szemekre, miután kikapartam a mostanit!
- Én is szeretlek!
Erre csak még dühösebb lesz, és megpróbál megütni, de elkapom a kezét és kifeszegetve az ujjait belenyomom a felbontatlan flakon vizet. – Ahogy megegyeztünk Leo, itt a vized, de cserébe te is legyél jó fiú ameddig elhozom a bogyóidat.
Nem szól semmit csak felbontja a vizet és inni kezd.
Kiengedem a láncokat, hogy elérjenek a fürdőszobáig, majd kifelé menet szólok neki. – Ne próbálkozz semmivel, kapsz fél órát a fürdőre és a kajára utána visszaláncollak.
Összepakolok a konyhában, majd bedobálom a szennyest a mosógépbe. Összeszedek mindent amire szükségem van, hogy öt percre kikapcsoljam a biztonsági rendszerét, majd leviszem őket a kocsiba. Mire visszaérek, látom, hogy már majdnem letelt a fél óra, ezért zsebre teszem a kulcsokat és visszamegyek a vendégemhez.
Leo már az ágyon ül és az utolsó falatokat eszi, majd amikor végez rám sem figyelve morcosan ledobja magát a matracra. Odalépek és visszacsatolom a láncokat, de közben még eszembe jut egy kérdés.
- És hol is tartod azokat a bogyókat, mert nem szeretek kincskeresőst játszani?
- A konyhában a kávégép mellett.
- Remek, úgy két- három óra múlva itt vagyok, ne kószálj el!
- Seggfej! Még is hogy tudnék elkószálni? – ha a gúnyolódást díjaznák, az biztos, hogy az első helyen végezne.
Figyelmen kívül hagyom, majd elindulok a földalatti garázs felé.
Nem szeretek másoknak ugrálni, de ha tényleg annyira kellenek neki a bogyói… nos nem lenne jó, ha feldobná a talpát. És amúgy is el akartam látogatni az egyik információ begyűjtőmhöz. Két legyet egy csapásra.

 

 

 

Leopold Mordan

Reggel finom illatokra ébredek.

Na és persze ennek a kreténnek a vizslatására. Mi másra kelhetnék, mi más indíthatná csodásan a napomat. Fájdalmas képpel hunyom vissza inkább a szemeim, az agyam nem akarja egyelőre felfogni ezt a rémséget. Ráér még ráeszmélni: nem álmodom.

Aztán ismét kinyitom a szemeim, mikor már valóban mellettem virít a tálca, és ő is. Ahogy enged kezeimen, szinte azonnal letépem magamról az elegáns ajak kiegészítőt, és a lehető legkecsesebb mozdulattal vágom irdatlan erővel a falhoz.

- Ne tedd tönkre, mert lehet még szükséged lesz rá. - közli szórakozottan.

- Neked lesz szükséged az új szemekre, miután kikapartam a mostanit!- milyen igaz… élvezettel tenném meg. Szeretem ezeket a mackó szemeket…csak rohadtul nem illenek ezek a színek egy ilyen görényhez.

- Én is szeretlek.

„Szeretsz basztatni”- teszem hozzá magamban. Amúgy meg senki nem kérdezte az érzéseit. Legszívesebben pofán verném…a tálcával mondjuk. Addig, amíg még levegőt vesz. Azonban kísérletemet sikeresen megszakítja egy jól irányzott kapással, hogy aztán kezembe tuszkolja a még felbontatlan mentes vizet. Némán meredek rá, majd halkan felszisszenek ahogy érzem húzódni tenyeremen tátongó sebemet.

- Ahogy megegyeztünk Leo, itt a vized, de cserébe te is legyél jó fiú ameddig elhozom a bogyóidat. - közli mialatt kiengedi a kezeimet.

Igen is szeretett egyetlen apu. Ígérem cserkész becsszavamra, hogy jó leszek.

Kár, hogy rühelltem apámat, és soha sem voltam cserkész. Így csak egy leplezetlen farkas vigyorral biccentek, majd bevonulok a fürdőbe. Ahogy behajtottam magam után az ajtót rögtön megnyitva a csapot csinálok háttérzajt, hogy nyugodtan szerelhessem szét a csapot. Ám sehol semmi. Egyetlen hosszú fémdarabka sincs benne, amivel sikeresen ki lehetne operálni a zárat a bilincseken. FENÉBE!

Végül kidugva a fejem konstatálom, hogy sehol senki sincs.

Talán pár percem van.

A láncaim nem hosszúak, de elegek ahhoz, hogy kijutva  a szobából pár méterre nyújtózkodhassak azért a bizonyos dologért, amiért annyira próbálok teperni. Megszerezve a kis, fémből készült emberforma szobrocskát hajtogatok gyorsan le belőle egyetlen egy drótot, majd idegesen tördelve próbálom meggyengíteni az anyagot.

Lépteit hallva egyre ingerültebben szenvedek vele, míg végül az egy gyászos pattanással le is tör.

Győzelem!

A szobrot visszatéve eredeti helyére vonulok vissza akár a villám a fürdőszobába. Talán még öt-hat percem lehet. Meghajlítva a fémdarabot rejtem fogam mögé a számba. Oda, ahol soha sem keresné. Jöhet az utolsó lépés.

Fájdalmas tekintettel ugyan, de meg kell lépnem. Muszáj meglépnem ahhoz, hogy szabad legyek. Ez pedig csekély ára annak, hogy kiszabaduljak.

Némán meredek bal kezemre, kölcsönkapott törölközőmre ráharapva ragadom meg hüvelykem, és egy erős, határozott mozdulattal eltöröm. Tompa ordítás hagyja el ajkaim, de nem lehet hallani.

Zihálva, bekönnyezett szemekkel figyelem kezem, jó pár perc kell míg magamhoz térek. Megtettem.

Még régen tanultam a Szicíliaiaktól. Eltörték a hüvelykjüket, így nagy fájdalmak árán de sikerült kihúzniuk a kezüket a szoros bilincsből is (csak kibujtatták a hüvelyket, és a többi utána csusszant). A maradékra pedig ott van a drót.

És hogy miért is nem nyitottam ki mindkettőt dróttal? Mert ismerem annyira, hogy mind a két kezem nagyjából az ágyrácshoz fogja rögzíteni. Úgy pedig elég nehéz a számhoz férkőzni.

Normális mimikát erőltetve arcomra vonulok ki.

Alig pár pillanat elteltével Ő is megjelenik. Határozottan jó kedve van. Na majd elszáll, csak jöjjön haza.  Némán eszek, kissé bénácskán.

Hozzám lépdel, visszacsatolja kezem miután eldönt. Komoly önkontroll kell, hogy ne ordítsak rá. De sokkal inkább akarok szabadulni.

- És hol is tartod azokat a bogyókat, mert nem szeretnék kincskeresőst játszani!

- A konyhában a kávégép mellett.

- Remek úgy két-három óra múlva itt vagyok. ne kószálj el.

- Seggfej! Még is hova tudnék elkószálni?!- kedveskedő „azistenmegverjen” hanglejtés a legnyájasabb „mocskosbuzi” mosolyommal.

 

Ahogy elmegy már nyugtalanul mozgolódni is kezdek.

Meghallva az ajtó csapódását fülelek hátha megneszelhetem az autót is, de tévedek. Így, nagyjából tíz perc elteltével fájdalmas üvöltés árán, de kihámozom az egyik kezem a bilincsből.

Szuszogva, csorgó könnyekkel nyújtom oda bénán a másikhoz, egyhamar vissza is töröm az amorf tagot, hogy aztán kihalászva számból a fogaim ívét követő drótdarabot pattintsam ki a bilincs másik felét. ezt követik a bokaláncok.

Nagyjából másfél órát vesz igénybe a szabadulásom. Faltól-falig,a fájdalomtól kótyagosan közlekedek. Lábaim már rég elszoktak a járástól, nehézkesen mozgok. A fürdőjébe sétálva túrok fel mindent pár fájdalomcsillapító után. Miután minden egyes polcot összeborogatok, hisztériám közepén találok csupán véletlenségből egy levél fájdalomcsillapítót (amiből egyhamar hármat be is kebelezek).

Ezerszer átgondolom mit kéne kezdenem magammal, miután végig ellenőrzöm mekkora esélyem van arra hogy kijussak. Hát: nem sok.

A ház olyan, akár egy bunker, ráadásul hallottam valami féle kutyaugatást is. Az ablakból semmit sem lehet látni, csak magasságot, és erdőt. Erdőt és pusztát mindenfelé.

Ideje stratégiát váltani. Gyökeresen.

Egy ideig eljátszok a gondolattal, mi lenne ha megvárnám hogy hazajöjjön, az ajtó mellett meglapulnék, és alig hogy megérkezik elvágom a torkát egy késsel. De abból nem válna semmi hasznom. Megölni nem fog. Az ágyhoz pedig ezek után már fölösleges láncolnia. Megmutatom neki, hogy nem maradok. Tudnia kell, hogy én diktálok.

Így bekapcsolva rádióját hangolok a komolyzenei adóra, majd nekilátok halálos nyugalommal főzni (miután már egyáltalán nem is érzem az ujjam, és jobb kézfejem). Egy óra múlva kattanni hallom a zárat.

Némán ülök hiányos öltözékemben a rég megterített asztal mellett, könyökölve várom a kitálalt étel társaságában.

Közvetlenül az ajtóval, és vele szemben foglalok helyet, arcomra kiül az elégedett, fölényes mosoly, az övére pedig a kezdeti döbbenet, és értetlenség. Aztán már csak a fegyvert szegezi rám.

- Késtél. Azt mondtad két-három óra. Azóta már a harmadik felét tapossuk. - közlöm vele egyszerűen.

- Te még is…mit…tudod mit, nem is érdekel! HOGY JUTOTTÁL KI?

- Ugyan már Malcolm. Engedd le a fegyvert, ülj le, és egyél.

A fegyver marad, tekintetével kezeim, lámaim, testem és a környezetet vizslatja. Felméri mekkora az esély arra hogy ez csapda, és megtámadom.

- Kérlek… ülj le, és láss neki.

- Mire készülsz?- az arcára kiülnek a kétségek, a bizonytalanság. És ez tetszik.

- Még is mire készülnék? Szeretném megenni a levest.  Azt mondtad ne kószáljak el. Hát itt vagyok. Mindössze feszélyezett a bilincs.  Remélem elhoztad a gyógyszereim.

Látom, a felét sem fogja fel a locsogásnak.

Sokkal inkább foglalja le a képtelen tény, miszerint kijutottam, vele szemben ücsörgök a gyönyörűen megterített asztalnál, és széles, kissé félelmetes, sokat sejtető mosollyal pásztázom arcát.

- Látod? Ha normálisan viselkednél akár ez is várhatna minden nap haza. –jegyzem meg csöndben, nem törődve a rám irányuló fegyver csövével. Bénácskán nekilátok levesem kanalazásának. De titkon, magamban vigyorgok.

Malcolm Warlow fülében elültettem a bogarat. Valószínűleg nem egy álmatlan estét fog okozni számára ez a tény, miszerint ha akarok kijutok. És élete legnagyobb talányai közé sorolja majd azt is: ha kijutottam miért nem futottam el. Miért főztem neki? Talán megmérgeztem az ételt? Akkor honnan volt mérgem? Vagy miért nem támadtam rá? Megtehettem volna, de nem tettem meg. És hogy miért is fogyasztottam olyan átszellemült nyugalommal az általam főzött menüt, mintha otthon lennék.

Nos…mindennek megvan az oka, amire fény is derül általában a maga idejében. 

 

 

 

Malcolm Warlow

A bogyókat viszonylag gyorsan megtalálom, de a biztonsági rendszer miatt, úgy fél órát vesz igénybe az egész. És még ott van a másik elintézetlen ügyem.
Már a kocsiban ülve előhalászom a telefont és felhívom Maxet, aki már régóta ad el nekem információt az aktuális alanyaimról.
- Haló?
- Max, itt Malcolm. Lenne egy újabb melóm a számodra. Részletes vizsgálatot kérek, nagyon alapos legyél, és semmit ne felejts ki!
- Jól van, jól van! Ki a fazon?
- A neve Leopold Mordan. Nem sok információt tudtak összeszedni róla, csak annyit, hogy a szicíliai maffia tagja volt, de egy akció során lebukott, és azóta a börtön helyett nekik melózik közben pedig információt ad el a maffiának. Régen összerúgta a port Christofer Parkinsal, de nem tudni miért.
- Hmm… ez tényleg nem sok. És mit akarsz tudni?
- Mindent. A születésétől kezdve egészen tegnapig, mindent. Ha kell, törd fel a CIA adatbázisát, de ne hibáz. Kétszázezret kapsz, ha megvan.
- Király! És mikorra kell?
- Tegnapra.
- Oké, oké. Nekilátok, de a CIA feltörése necces, úgy hogy nem fogsz örülni, de két-három napot mondanék.
- Két és fél napok kapsz, ha kell a lóvé. Húzz bele!
Ezzel leteszem, majd felsóhajtva dőlök hátra az ülésen. Mi a fenéért van olyan érzésem, hogy ez nem egy olyan piti ügy, mint a többi meló?

 

***
Amint beálltam a kocsival azonnal visszakapcsolom a riasztókat és a biztonsági rendszert, majd a kulcsokkal elindulok fölfelé.
Mikor belépek a bejárati ajtón, hirtelen nem tudom, hogy mi döbbent meg jobban: Az, hogy Leo kiszabadult, vagy az, hogy még itt van és meztelenül ül a terített asztalnál. Rögtön észbe kapok és előveszem a fegyveremet a tokjából.
- Késtél. Azt mondtad két-három óra. Azóta már a harmadik felét tapossuk. – jelenleg ez egy cseppet sem érdekel, de ő úgy közli, mintha teljesen természetes lenne, hogy ő a konyhámban járkál.
- Te még is…mit…tudod mit, nem is érdekel! Hogy jutottál ki?!
- Ugyan már Malcolm. Engedd le a fegyvert, ülj le, és egyél.
Hát persze. Körbepásztázom a tekintetemmel, de nem látok nála fegyvert. A késtartó a helyén és egy sem hiányzik belőle.
- Kérlek… ülj le, és láss neki.
- Mire készülsz? – eddig mindig azt ecsetelte, hogy milyen szívesem megölne és az előbb meg lett volna az esélye, hogy megtegye, de nem tett semmit.
- Még is mire készülnék? Szeretném megenni a levest.  Azt mondtad ne kószáljak el. Hát itt vagyok. Mindössze feszélyezett a bilincs.  Remélem elhoztad a gyógyszereim.
Ennek tuti megártott a Viagra. Úgy ül ott, mint aki otthon van, és az a mosoly egy cseppet sem tetszik.
- Látod? Ha normálisan viselkednél akár ez is várhatna minden nap haza.
Teljes lelki nyugalommal elkezdi enni a levest, ügyet sem vetve a rá szegeződő pisztolycsőre. Persze… hisz nyilván nem fogom lelőni, ezért elteszem a fegyvert, majd leülök a vele szemben lévő székre, de nem nyúlok az ételhez. Simán kinézem belőle, hogy beletett valamit, elvégre én is ezt tettem vele.
- Bár jobban tetszik ez a fogadtatás, mintha téged kellene hajkurásznom, de ha azt akarnám, hogy bárki főzzön nekem akkor szereztem volna egy feleséget.
- Nem tudtam, hogy a homokosok is nősülnek… sajnálom. – tettetett sajnálkozással lebiggyeszti az ajkait.
Már megint szórakozik, de most nem hagyom magam felidegesíteni. Kezdem megszokni, azt hiszem.
- Azt ajánlom, hogy ne szórakozz. Ez nem szálloda. Te egy fogoly vagy és, ha továbbra is ilyen idegesítő leszel, egyszerűen beváglak egy koszos patkánylyukba, ahová először kellett volna. – bár egy cseppet sem lelkesít, hogy minden nap járkáljak a „börtönéhez”, és ez növeli a lebukás veszélyét is.
- Ugyan már Malcolm! Nem mintha te lennél a vendéglátók gyöngye. Ha nem szekálsz én sem foglak téged és a végén még egész jól ki is jöhetnénk. Mit szólsz?
Csak nézem, és gondolkodom, hogy most mit tegyek. A bilincs nem nyerő. Ha megkötözöm az sem, mert nem tudom elengedni a fürdőbe, csak ha mindig kötözgetem. Két hónapig ne tarthatom egy koszos raktárban, mert addigra belehalna a fertőzésekbe és nem is igazán akarom elvinni, mert nem vállaltam volna az ügyet, ha nem lennének privát szándékaim azzal a szexi testével. Tehát, vagy bezárom egy vödörrel az alagsori acélbunkerbe, ami atom biztos, vagy megbízom valakiben, aki egyszer már hátba támadott.
Felsóhajtok, és a homlokomat masszírozva nézek rá.
- Miért nem szöktél meg?
Szinte már elégedettnek mondható vigyor terül szét az arcán, de figyelmen kívül hagyom.
- Nos, először is azt sem tudom hol vagyok, és a házad belső szerkezete alapján kívülről sem elhanyagolható a biztonsági intézkedés.
Felvonom a szemöldököm. – Nem tudod kiiktatni a biztonsági rendszert?
Egy kicsit elgondolkodik, majd folytatja.
- Lehet, hogy menne… de hallottam a kutyákat. Te olyan rottweiler-típusnak tűnsz, és én nem szeretnék vérebek eledele lenni. Inkább a társaságod.
Elvigyorodom a válaszán, mert a rottweiler-t eltalálta, de vajon megszökött volna, ha tudja, hogy az csak egy cseles biztonsági rendszer, ami bizonyos időközönként megszólal a rá feljátszott hangon. A kocsi behajtó mellett időzített hangszórók vannak, amik nappal fél óránként jeleznek.
- És? Hogy tervezted a társaságomat?
- Megegyezésre juthatnánk néhány dologban. Például abban, hogy nem kötözöl ágyhoz az elkövetkezendő… - várakozóan néz rám, és mivel ezen semmi nem múlik kisegítem.
- Két hónap.
- … az elkövetkezendő két hónapban, kedvesen bánsz velem, nem erőszakoskodsz és cserébe nem fogok elszökni és nincs több merénylet ellened.
Mit akarhat? Nem tetszik ez nekem. Túl nyugodt, ahhoz képes, hogy nemrég mg mivel fenyegetett bár,… az is igaz, hogy akkor nem volt éppen nyugalmi állapotban.
- Nem vagyok éppen Teréz anya, de mondjuk, hogy nem kínozlak és mondjuk, hogy te is betartod amit ígértél. De még mindig maradt itt egy kis apróság.
- És mi lenne az?
- Az, amiért itt vagy. Információ. Nem szoktam embereket kínozni, de ha Wesleynek hamarosan nem dobok egy csontot, valószínűleg drasztikusabb módszereket javasol majd.
Komolyan nézek rá, mert ismerem a maffiát és ő is ismeri. Tudja mi a szokás, ha valaki nem kapja meg amit akar.
- Meg fogod tenni? Azt mondtad nem szoktál embereket kínozni, kivéve a… az egyéni módszereidet leszámítva. – az ő tekintete is elkomolyodott, és most nem tudom leolvasni az érzelmeket az arcáról.
- Bérgyilkos vagyok, nem inkvizítor, de még mindig minden melót befejeztem. Azért vagyok én a legjobb, mert semmit nem hagyok félbe, és a megrendelő mindig megkapja amit akar.
Te döntesz. Hetente egyszer jelentek. Ha akkorra mondasz valamit, nem fog fájni, de ha nem… azt te is el tudod képzelni. Nos, mi lesz?
Várakozóan nézek rá, mert ezt tényleg csak ő tudja eldönteni. Azt nem mondták, hogy meg kell ölni, de azt láttam Wesley arcán, hogy örülne, ha megszenvedne a szabadságért. Ezért is bízta rám. Nem szívesen kínoznám meg, de vasárnap jelentést vár, és addig már csak három nap. Ha addig nem beszél, jönnek a mocskos módszerek…

 

 

 

Leopold Mordan

Kedves megjegyzésemre kevésbé kedves válasz jön. Végül is reális, csak hát sokkal inkább valami érzelgős ömlengésre vártam. Igen Leopold, csodálatos a tested, a főztöd is, meg az is hogy gondoltál rám miután az eltelt két napban csak genyóztam veled.

Ehelyett mit kapok?

- Bár jobban tetszik ez a fogadtatás, mintha téged kellene hajkurásznom, de ha azt akarnám, hogy bárki főzzön nekem, akkor szereztem volna egy feleséget.

How cute….

Kár hogy olyan magas labdákat ad, amiket lehetetlen nem lecsapni. Én próbálok viselkedni… de… nem bírok. Túlságosan is bicskanyitogató az egész jelleme.

- Nem tudtam, hogy a homokosok is nősülnek… sajnálom.

- Azt ajánlom, hogy ne szórakozz. Ez nem szálloda. Te egy fogoly vagy és, ha továbbra is ilyen idegesítő leszel, egyszerűen beváglak egy koszos patkánylyukba, ahová először kellett volna.

Csakhogy ha bevágnál a patkánylyukba nem tudnál látogatni. Túlságosan is kiismertelek ezen kevés idő alatt.  Sok időt töltesz velem, és annak ellenére, hogy nem kéne csak és kizárólag a „szereteted” és vonzalmad próbálod kinyilatkoztatni.

Széles mosollyal eszegetem lassan, de biztosan az ételt, majd ahogy végzek a levessel keresztbe téve egymáson lábaim könyökölök az asztalra. Zavar, hogy ő nem eszik a sajátjából. Pedig istenemre mondom nem raktam bele semmi plusz adalékot.

- Ugyan már Malcolm! Nem mintha te lennél a vendéglátók gyöngye. Ha nem szekálsz én sem foglak téged és a végén még egész jól ki is jöhetnénk. Mit szólsz?

Úgy tűnik fontolóra veszi az ötletet. Mást úgy sem tehet.

- Miért nem szöktél meg?

- Nos, először is azt sem tudom hol vagyok, és a házad belső szerkezete alapján kívülről sem elhanyagolható a biztonsági rendszer.

- Nem tudod kiiktatni a biztonsági rendszert?

De… azt kitudnám. Csak mellé még a fene se tudja milyen kutyákat, és medvecsapdákat állítottál fel…

- Lehet, hogy menne… de hallottam a kutyákat. Te olyan rottweiler-típusnak tűnsz, és én nem szeretnék vérebek eledele lenni. Inkább a társaságod.

- És? Hogy tervezted a társaságomat?

Mr.Warlow…maga feltette a kétszázezer dolláros kérdést. Remek kérdés, és nincsenek alternatívák, választási lehetőségek. Esetleg igénybe vehetném a telefonos segítséget?

- Megegyezésre juthatnánk néhány dologban. Például abban, hogy nem kötözöl ágyhoz az elkövetkező…- segíts ki nagyfiú, mennyi ideig élvezhetem a rusnya pofádat…!

- Két hónap.

- Az elkövetkező két hónapban - folytatom monológom-kedvesen bánsz velem, nem erőszakoskodsz és cserébe nem fogok elszökni, és nincs több merénylet ellened.

Kezdetnek nem egy rossz dolog.

Végül is kibírható. Amúgy sem lenne hová mennem. Valószínűleg ha feltűnnék a CIA irodájában szinte azonnal kérdezgetni kezdenének, majd közölnék hogy kapjam el Malcolmot. Ő ahogy ismerem úgy is elkapna, de most nem kegyelmezne. A bizalmát akkor már eljátszottam volna. Ellenben ha maradok belemarhatom magam akár sav a fémbe. Megszerettetem vele magam, az ujjam köré csavarom, és kihasználva azt: hogy ő is csak férfiből van akit a farka és a hasa vezet, két legyet ütök egy csapásra. Őt és Parkinst.

- Nem vagyok éppen Teréz anya, de mondjuk, hogy nem kínozlak és mondjuk, hogy te is betartod amit ígértél. De még mindig maradt itt egy kis apróság.

- És mi lenne az?

- Az, amiért itt vagy. Információ. Nem szoktam embereket kínozni, de ha Wesleynek hamarosan nem dobok egy csontot, valószínűleg drasztikusabb módszereket javasol majd.

Drasztikusabb módszerek javaslása. Ismerem őket…a legutóbbi drasztikus módszernél maga Parkins mutatta meg mennyire komolyan kell venni őt, még ha az ember csak öt éves is. Fájdalmas mosoly fut át az arcomon. Habár a drasztikus eset csak az olyan görényeknél fajul el ennyire… legtöbbször csak egy-egy ujj levágásáról van szó.  De az istenit… nekem még szükségem van rájuk.

- Meg fogod tenni? Azt mondtad nem szoktál embereket kínozni, kivéve a…az egyéni módszereidet leszámítva.

- Bérgyilkos vagyok, nem inkvizítor, de még mindig minden melót befejeztem. Azért vagyok én a legjobb, mert semmit nem hagyok félbe, és a megrendelő mindig megkapja amit akar. Te döntesz. Hetente egyszer jelentek. Ha akkorra mondasz valamit, nem fog fájni, de ha nem… azt te is el tudod képzelni. Nos, mi lesz?

- Megeszed azt a levest, vagy megehetem? - emelkedem meg kissé ültömben.

Fejet ingatva tolja elém a tányért, melyet remegő, béna kézzel veszek el. Összeszaladó szemöldökkel figyeli törött kezem, tudja hogy valami nincs rendben. 

- A lassagne a sütőben van. Magam készítettem, eredeti olasz recept alapján. Szerintem kóstold meg…nem raktam bele semmit. Illetve semmi olyat, amit te beletettél volna.  Ha eszel belőle, az egy lépés ahhoz, hogy normális viszony alakuljon ki köztünk. Egy bérgyilkosnak vagy egy fogva tartónak nem mesélek. Egy barátnak igen.

Bizalmatlanul vág magának egy keveset, hogy megnyugtasson. Tudja, hogy addig úgy sem hallhat semmit. Végül is leülve tartja elém az első falatot tányérjáról. Ismerős a szituáció…

- Először te.

- Nem bízol bennem?

- Előbb bíznék meg egy kígyóban.

- Ez hízelgő!- áthajolva harapok a falatra, lassan lehúzom a villáról mialatt végig tartom a szemkontaktust. – látod, még élek.. Belekezdhetsz.

Némán lát neki, jó pár percig csönd honol az asztalnál.

- Nem rossz…

- Ezt tőled bóknak veszem. Hol vannak a gyógyszereim?

Előkotorva a kabátzsebéből pakolja elém az apró tégelyeket. Sorra számolva őket öntök mindből egyet-egyet a kezembe, majd besétálva a flakon vizemért veszem be őket. Illetve hát hogy venném, ha le tudnám csavarni a kupakot. Ismét elkezd fájni a kezem.

Csöndben sétálok vissza Malcolmhoz, majd elé nyújtva a palackot meredek le rá.

- Ha volnál kedves…

- Azt hittem vagy már olyan nagyfiú, hogy ki tudj nyitni egy üveg vizet.

- Nem, olyan nagy és erős csődörre van hozzá szükségem mint te. Nyisd már - mordulok rá ingerülten.

Végül is megkapom amit akarok, így visszaülve a helyemre veszem be sorra a gyógyszereket.

- Mire szeded őket?

- Hemofiliám van. Vérzékeny vagyok. Gondolom ez nem volt benne az aktában - vigyorgok rá. Meglepett arcát látva az asztalra könyökölök, törött ujjú kezem kinyújtom a lapra– Nem sok mindent találhattál rólam…

Látom, hogy tekintete a lila kézfejemet vizslatja. Az ujjam a kétszeresére van dagadva, és egészen be van lilulva. Rosszallóan ingatja meg a fejét.

- Mit csináltál a kezeddel míg nem voltam itthon?

- A vasárnapi jelentésedet.  Jaj, ne nézz már így rám… úgy teszel mintha a tulajdonodat rongáltam volna meg.  Van orvos ismerősöd magánrendelővel?

- Van… várhatod hogy kivigyelek a házból.

- Remek… hívd ide…de előtte fotózd le az ujjam.

Még nem érti mire akarok kilyukadni.

Lefotózva kezem teszi el a gépet, de az hogy orvost hív-e rejtély marad számomra. A vacsora végeztével karonfogva visz vissza a szobámba.

- Maradjunk a formalitásoknál. Ez a te szobád marad. És itt leszel a nap nagy részében.

- Nem kényszeríthetsz.

- Nem akarlak. Értelmes vagy te bogaram, ne akard, hogy elintézzem a járásképtelenséged.

- Egy nem vagyok bogár. Kettő: megbeszéltük, hogy nem bántasz.

- Ki beszélt itt bántalmazásról? Tudok neked olyan izomlázat csinálni, hogy két napig lábra se tudj állni.

Nem tudom túllicitálni.

Hápogok egy sort, majd inkább visszaheveredve az ágyba húzom magamra az eddig nem igazán használt takarót.

- Hol vannak a ruháim?

- Elégettem őket.

- De… de miért?!

- Ne nézz madárnak, nem veréb szült. Nyomkövetők lehetnek benne.

- Király vagy… akkor viszont adj új ruhákat.

- Ez nem szálló. Ne követelőzz.  Inkább mesélj. Miért törted el a kezedet?

Világfájdalmas arckifejezéssel vizslatom az arcát.

- Nem én törtem el… hanem te… vallatás közben. Amit meg is fogsz mutatni a főnöködnek…a fényképen. Aki nagyon boldog és elégedett lesz. Azt pedig tedd hozzá… hogy Eva után érdeklődtem.

- Ki az az Eva?

- A-a Malcolm. Ne legyél telhetetlen…ha kiadom minden adumat mi a garancia arra, hogy nem lősz agyon mint egy mocskos kutyát miután halálra keféltél?  Na eredj, hozz egy pólót, egy nadrágot, lásd el a kezem vagy hívj orvost.  Ja… és még valami: vacsorára vörösbort szeretnék… azzal a csodával, amit a legutóbb is csináltál.  

 

 

 

Malcolm Warlow

Nem válaszol a kérdésre, de azonnal el is vonja a figyelmemet, amikor a levesért nyúl, mert a keze remeg, és az egész kézfeje csupa lila. Eltörött. De mi a fenét csinált vele?
Mielőtt még megkérdezhetném, megszólal.
- A lassagne a sütőben van. Magam készítettem, eredeti olasz recept alapján. Szerintem kóstold meg… nem raktam bele semmit. Illetve semmi olyat, amit te beletettél volna.  Ha eszel belőle, az egy lépés ahhoz, hogy normális viszony alakuljon ki köztünk. Egy bérgyilkosnak vagy egy fogva tartónak nem mesélek. Egy barátnak igen.
Barátnak? Jó vicc. Eddig nem úgy tűnt, mint aki különösebben barátkozni akart volna.
Elveszek egy szeletet a kajából, de mielőtt megenném még megkóstoltatom vele, biztos ami biztos alapon.
- Nem bízol bennem?
- Előbb bíznék meg egy kígyóban.
- Ez hízelgő! – olyan erotikus kapja be azt a villát, hogy egészen másra lenne kedvem tőle, mint az evésre - Látod, még élek.. Belekezdhetsz.
Kiverem a fejemből az előző gondolatot, majd megkóstolom és kellemes meglepetésként ér az íze. Igazán finom… imádom a jó ételeket. – Nem rossz…
- Ezt tőled bóknak veszem. Hol vannak a gyógyszereim?
Leteszem a villát és előhalászom a bogyóit, majd odaadom neki.  Nézem, ahogy kiöntözi őket, majd mind a három fajtából kitesz egyet. Átsétál a másik szobába, én pedig magamban elvigyorodom a kilátáson. Hátulról még nem láttam meztelenül, de innen nézve is rohadt szexi teste van.
Visszaér, és átnyújtja nekem a flakont, de először ne értem, hogy mit akar, míg meg nem szólal.
- Azt hittem vagy már olyan nagyfiú, hogy ki tudj nyitni egy üveg vizet.
- Nem, olyan nagy és erős csődörre van hozzá szükségem, mint te. Nyisd már.
A hangja ingerülté válik, ezért úgy döntök, hogy nem fárasztom magam és nem idegesítem. Lecsavarom a kupakot, majd felteszem az eddig is foglalkoztató kérdést, hogy mire szedi a bogyóit.
- Hemofiliám van. Vérzékeny vagyok. Gondolom ez nem volt benne az aktában. – érdekes párosítás. Hogyan maradt eddig életben egy vérzékeny maffiózó? - Nem sok mindent találhattál rólam…
Kezét az asztalra helyezi, így teljes rálátást adva a sérülésre.
- Mit csináltál a kezeddel, míg nem voltam itthon?
- A vasárnapi jelentésedet.  Jaj, ne nézz már így rám... úgy teszel mintha a tulajdonodat rongáltam volna meg.  Van orvos ismerősöd magánrendelővel?
- Van… várhatod hogy kivigyelek a házból. – azt biztos, hogy nem teszem meg.
- Remek… hívd ide…de előtte fotózd le az ujjam.
Mi a francot akar azzal a fényképpel?
Végül a komolytekintete láttán lefotózom, majd karon ragadom és visszakísérem a szobájába.
- Maradjunk a formalitásoknál. Ez a te szobád marad. És itt leszel a nap nagy részében.
- Nem kényszeríthetsz.
- Nem akarlak. Értelmes vagy te bogaram, ne akard, hogy elintézzem a járásképtelenséged.
- Egy: nem vagyok bogár. Kettő: megbeszéltük, hogy nem bántasz.
- Ki beszélt itt bántalmazásról? Tudok neked olyan izomlázat csinálni, hogy két napig lábra se tudj állni.  – és még jól is érezném magam.
Bosszúsan tátog egy kicsit, de végül nem mond semmit, csak ledobja magát az ágyra és
felhúzza a takarót.
- Hol vannak a ruháim?
- Elégettem őket.
- De… de miért?!
- Ne nézz madárnak, nem veréb szült. Nyomkövetők lehetnek benne. – nem azért titkolom mindenki elől a házamat, hogy idevezessem a CIA-t.
- Király vagy… akkor viszont adj új ruhákat.
- Ez nem szálló. Ne követelőzz.  Inkább mesélj. Miért törted el a kezedet?
Olyan képet vág, mintha elütötték volna a kiscicáját, majd fájdalmas hangon megszólal.
- Nem én törtem el… hanem te… vallatás közben. Amit meg is fogsz mutatni a főnöködnek… a fényképen. Aki nagyon boldog és elégedett lesz. Azt pedig tedd hozzá… hogy Eva után érdeklődtem.
- Ki az az Eva?
- A-a Malcolm. Ne legyél telhetetlen…ha kiadom minden adumat mi a garancia arra, hogy nem lősz agyon, mint egy mocskos kutyát miután halálra keféltél?  Na eredj, hozz egy pólót, egy nadrágot, lásd el a kezem vagy hívj orvost.  Ja... és még valami: vacsorára vörösbort szeretnék… azzal a csodával, amit a legutóbb is csináltál.  
Felhúzott szemöldökkel nézek rá, mire hozzáteszi, hogy kérlek.
Morogva előkeresek egy elsősegélydobozt, amiben vannak erős, merevítő kötések, ami kitart holnapig. El tudom hozni a dokit, aki engem is elszokott látni, de addig is nem lenne jó, ha így maradna. Elég rosszul néz ki már így is.
Mikor visszaérek, intek neki, hogy húzódjon arrébb, majd megfogom a sérült kezét is az egyik ujjamat végighúzom a hátsó részén, mire felszisszen.
- Hogy törted el?
- A másik kezemmel.
- Szerencséd, hogy nem szúrta át a bőröd, mert akkor itt véreztél volna el.
Leteszem a kezét a combomra, hogy be tudjam kötözni, de szinte rögtön rántaná is el, ezért a csuklójánál fogva visszateszem.
- Még akkor sem vittél volna kórházba, ha haldoklom?
- Nem valószínű, és egyébként is… mire elértünk volna a kórházig már halott lennél.
- Hová, az isten háta mögé költöztél te?
Nem válaszolok, mert nem lenne szerencsés elárulni a helyzetemet, míg nem tudom, hogy mi a szándéka. Szakszerűen folytatom a kötözést, amit már párszor magamnak is csináltam, de úgy sokkal neccesebb a dolog. Már majdnem kész vagyok, mikor megérzem, hogy bámul, mire rá nézek és látom, hogy éppen elkapja a tekintetét a sebhelyemről. Utálom, mikor azt bámulják, és legnagyobb élvezetemre mindenki ezt teszi.
- Utálom, ha bámulnak! – folytatom a kötözést.
- Ne haragudj, nem idegesíteni akartalak, csak érdekelne, hogy hogy szerezted?
- Miért érdekel? – addig csak azért beszélt róla, mert fel akart húzni.
- Nos, valahol el kell kezdeni a barátkozást. Ha soha nem mondasz semmit magadról, akkor nem fogok tudni megbízni benned és egyes dolgokat csak akkor fogok elárulni, ha tudom, hogy nem lősz fejbe miután megkaptad, amit akartál.
Felsóhajtok, majd visszapakolok a dobozba, amíg ő a választ várva a kötést ellenőrzi.
- Köszönöm. – mikor még mindig nem mondok semmit, újra érvelni kezd – Kérlek, mondd el. Én már megmondtam, hogy szereztem a sajátomat most te jössz
- Tizennégy éves koromban egy barom meg akart ölni, de elszámította magát. – az a barom az apám volt, de ezt nem kell tudnia. – Most boldog vagy?
- Repesek az örömtől, hogy végre képesek voltunk normális társalgásra! Már csak a vacsora és egy finom bor hiányzik! – vágyakozó tekintetét látva felhúzom a szemöldököm. Úgy beszél a kajáról, mint más a szexről. Ennyire tetszett neki az a rozmaringos nyúl?
- Borra ne számíts. Nem tartok itthon.
- Akkor pezsgő? Megünnepelhetnénk, hogy kibékültünk?
- Azért én még nem sietném el ezt a „kibékültünk” dolgot. És pezsgő sincs. Semmilyen alkoholt nem tartok a házban. – utálom mindet. Elég volt éveken át elviselnem az alkoholtól bűzlő apámat, ahhoz hogy soha többé ne akarja inni egy kortyot sem.

 

 

 

Leopold Mordan

Valahonnan a lakás rejtekéből előkerül egy elsősegélydoboz is. Kopottas, látszik hogy sokszor volt már használva. Apáskodóan fog a kezemre, majd máris az öle felé húzza, csakhogy engem nem most kapartak le a falvédőről. NINCS JUTALOMKA! Legalább is ennek a szellemében próbálom elrángatni a kezem a célirány felől, csakhogy a csuklómra fogva tartja ott –a combján- és nekilát bekötözni.

- Hogy törted el?

- A másik kezemmel- tök evidens, nem?

- Szerencséd, hogy nem szúrta át a bőröd, mert akkor itt véreztél volna el.

Fú, mekkora szerencse…mintha annyira sajnálnád. Amúgy meg…a gyógyszerem kitartott volna addig talán. Bár a fene se tudja. Minden esetre jó, hogy hozta.

- Még akkor sem vittél volna kórházba, ha haldoklom?

- Nem valószínű, és egyébként is… mire elértünk volna a kórházig már halott lennél.

- Hová, az isten háta mögé költöztél te?

Várom a válaszát, de nem jön semmi. Még egy vigyor se. Úgy tűnik remekül leplezi azt hogy merre is lakik. Talán ideje lenne kihisztizni egy romantikus sétát a nem is tudom hol, de itt a környéken. Habár, ahhoz még túlságosan korai szakaszán vagyunk ismeretségünknek. Átlátna a szitán.

Csöndes eszmefuttatásom közben elbambulok, az arcán lévő heget nézem.

- Utálom ha bámulnak- mutat rá továbbra is a sebemet ellátva.

- Ne haragudj, nem idegesíteni akartalak, csak érdekelne, hogy hogy szerezted.

- Miért érdekel?

Talán mert kíváncsi vagyok?!

- Nos, valahol el kell kezdeni a barátkozást. Ha soha nem mondasz semmit magadról, akkor nem fogok tudni megbízni benned és egyes dolgokat csak akkor fogok elárulni, ha tudom, hogy nem lősz fejbe miután megkaptad, amit akartál.

Hezitál, nézegeti a remekbe szabott kötést. Igen Malcolm, irtó ügyes fiú vagy, én is nagyon büszke vagyok a szép kötésre…de ideje válaszolni arra a kérdésre, amit feltettek neked.

- Köszönöm. - bököm oda, majd nógatni kezdem- Kérlek, mondd el. Én már elmondtam, hogy szereztem a sajátomat, most te jössz.

- Tizennégy éves koromban egy barom meg akart ölni, de elszámította magát. Most boldog vagy?

Hát… annyira azért nem. Kár ezért a pofiért… talán ha nem lettél volna olyan zűrös gyerek, és odafigyeltek volna rád a szüleid most egy hasznos tagja lehetnél a társadalomnak, és nem kéne veled töltenem kereken 1440 órát. Az pedig pontosan 360 darab viagra… minden 4. órára jut egy. Szép is lenne az élet…

- Repesek az örömtől, hogy végre képes ek voltunk normális társalgásra! Már csak a vacsora és egy finom bor hiányzik!

Ölni tudnék értük.

- Borra ne számíts. Nem tartok itthon.

Mást ki sem néztem volna belőled Warlow. Kultúrbarbár vagy. Látom a szemed állásán, hogy az vagy.

- Akkor pezsgő? Megünnepelhetnénk, hogy kibékültünk?

- Azért én még nem sietném el ezt a „kibékültünk” dolgot. És pezsgő sincs. Semmilyen alkoholt nem tartok a házban.

- Tisztázzunk valamit Malcolm. Te elraboltál engem. Egy palack 2005-ös Opus One mellől kábítottál el, és hoztál ide. Két hónapig itt tartasz, eltöröd a kezem,információkat akarsz SŐT, meg akarsz fektetni, és azt akarod mondani, hogy NINCS BOROD?! SE PEZSGŐ?! SE EGY VACAK BRANDY?!

- Nem én törtem el a kezed!

- DE MIATTAD TÖRT EL!

- Láncolj vissza, mert kevés választ el attól, hogy kikaparjam a szemed- meredek rá lesújtóan.

- Örömmel megtenném, de fölösleges…úgy is kiszabadulsz. - azzal felegyenesedve hagy magamra.

Összeszorítva az ajkaim meredek utána, nem igazán tudok mit kezdeni magammal. Így végül is a koldult ruhákat magamra öltve csoszogok ki hozzá mezítlábasan, hogy aztán leülve a konyhaszékre figyeljem a mosogatási procedúrát.

- Nem is tudtam hogy te ilyen házias fiúcska vagy.

- Egyszerűen szeretem ha rend van.

- Látod, ezt én is. Hozol bort?

- Nem.

- Akkor pezsgőt?

- Azt sem.

- Akkor még is hogyan koronázzuk meg a békülésünket?! MÉG IS HOGY TERVEZTED?!

- Nekem Elizabeth azt mondta gyorsan vág az eszed. Van egy sokkal jobb módszer is arra, hogy feltedd arra az I-re azt a bizonyos pontot. – fordul hátra sakálvigyorral- már ha minden áron a békülésen túráztatod magad.

- Akkor sem lenne békülő szex, ha te lennél a földön az utolsó ember. –jelentem ki megrökönyödött arccal, majd hozzáteszem az ő hangsúlyával- „már ha ezen túráztatod magad”.

- Még is miért tiltakozol ennyire? Nem emlékszel mennyire élvezted?Az még csak ízelítő volt. - egyre letörölhetetlenebb, ádázabb vigyor kúszik a képére.

- Komolyan meg kell indokolnom miért nem akarok lefeküdni egy olyan emberrel, aki három napig láncon tartott, viagrával etetett velem, elrabolt, eltörte a kezem és még bora sincs?

- Magadnak törted el.

- DE MIATTAD!

Felsóhajt.

Érzi ennek se eleje, se vége. Így miután végzett kezet töröl, majd a nappalijába sétálva roskad le a kényelmes kanapéjára, és várakozik csöndben. Egyhamar mellé telepszem, elszántan bámulni kezdem őt, majd a húzódzkodó csövet, ami az ajtófélfára van erősítve.

- Lefogadom hogy egyet sem tudsz rajta csinálni. Csak úgy ott van.

- Mibe fogadsz?

- Hmm… hmm… mibe is. – látva a felvirágzó arcát azonnal lehervad a képemről a vigyor, szinte azonnal rá is vágom- ABBA NEM! Valami másba…

- Egy kívánság vagy szívesség a tét?

- Rendben. Ha egymás után kevesebbet húzol fel mint ötven akkor én nyertem. Ha nem, akkor te.

Egy ideig hitetlenkedve néz, ám hiába: „úgy sem tudod” tekintetem elég inspirálóan hat. Végül lehámozva magáról a felsőjét –gondolom hogy demonstrálja ő mivel rendelkezik (ami nekem soha sem lesz)- nekikezd húzódzkodni.

- Egy… kettő… három… Hűha Malcolm…neked aztán kockás a hasad…segítsek megszámolni őket? Te négynél tovább úgy sem tudsz. - palástolom enyhe irigységem az epés megszólalással.

Némán csinálja, nem beszél. Végül nagyjából ötvennégy, ötvenhat környékén lazán engedi el, megtörölgeti magát a felsőjében, majd visszahuppanva vigyorog.

- Csaltál, ez negyven sem volt.

- Valaki nehezen viseli a vesztést?

Összeszorítva ajkaim egyenesedek fel, közlöm vele miszerint vacsoránál látjuk egymást, majd felmarkolva egy random könyvet a polcáról csörtetek vissza a szobába.

Nagyjából este nyolc körül sétálok ki a finom illatokra, és lényegében Malcolm hívására.

Az asztal megterítve, már ki is tálalt, a bor helyett azonban egyszerű juice van terítéken. Végül is nem olyan rossz. Leülve látok neki.

Élvezettől megkönnyebbült arccal falatozok, arcomra kikúszik a boldog elégedettség.

- Ez mennyei….talán ha nem lett volna olyan elcseszett gyerekkorod most valamelyik menő étteremben lehetnél sztár séf.

- Még is mit tudsz te a gyerekkoromról…

- Őszintén? Semmit. De minden bizonnyal okkal lettél bérgyilkos, ráadásul ilyen.

- Mi az, hogy ilyen?

- Ilyen… nagy, és ádáz, és rottweileres. Se feleség, se barátnő, se barát, se gyerek, semmi. Egy szerető, támogató család mellett biztosra veszem, hogy nem ezt csinálnád. – közlöm egyszerűen az italba kortyolva.

- És te? Veled mi a helyzet? Miért is lettél te ilyen..? Egyáltalán hogy kerül a maffiához egy olyan tag mint te?

Nem is törődve a kérdés milyenségével kezdek a jó étel mellett felszabadultabban mesélni.

- Anyám lelécelt mikor még kölyök voltam. Apám meg jószerével eladott, aztán lett egy mecénásom aki bejuttatott a családba. Kocsi mosóként kezdtem. Vicces, nem igaz? Lefogadom te sose mostál kocsit!

- Csak a sajátomat.

- Én is mindig úgy mostam…azt képzeltem hogy az enyém. Soha sem hittem volna, hogy egyszer annyi pénzem lesz, hogy sajátot is vehetek. De ne beszéljünk már ilyen dolgokról az asztalnál… elrontod az étvágyam! Inkább mesélj… te soha sem akartad otthagyni az állásod? Ezt az állásod. Elszökni,befejezni… eltűnni és azt csinálni amit akarsz?

- Én azt csinálom amit akarok.

És valóban…

Szerencsés te.

Végül is vállat vonva döntök úgy mára elég volt a feltárulkozásból. Némán költöm el a csodálatos vacsorát, majd búcsút intve sétálok vissza a szobába, hogy aztán lefeküdjek aludni. Ám lefekvés előtt még felteszem a nagyon fontos kérdést:

- Soha sem kapom vissza a szoba ajtaját?

- Pontosan.

- De miért nem?

- Ez nem egy szálló.

- Pedig a kiszolgálás pontosan olyan. POCSÉK!

 

Másnap kora reggel érkezik az orvos. Gondolom Malcolm arra apellált hogy túl álmos leszek még kérdezgetni. De miután kihisztizem, hogy ő ne legyen ott, ahogy épp felteszi az orvos a gipszet,így van némi időm beszélni a férfivel.

Nem túl bőbeszédű, de a felszínes társalgásból le tudom szűrni, hogy valami féle hegyszerűségen vagyunk, amihez közel van az erdő, egy csöndes kisváros szélén lehetünk, ám közel a centrumhoz. Nem igazán segített ki vele, és ahogy látom annak ellenére, hogy ilyen információkat adott ki (bár szerinte ezzel nem megyek sokra), teljes mértékben Malcolm oldalán áll. Ami elkeserítő. Tekintve, hogy így nem tudja átadni az üzenetet, amit magam írtam a CIA-nak. 

Talán meg kéne beszélnem vele. TALÁN ő is elvinné, de akkor oda lenne a helyzet pikantériája.

Végül az orvos magamra hagy, kint még társalog egy kicsit a férfivel. Rájuk hagyom. Régi barátoknak tűnnek.

Valami egészen más módszer kell arra, hogy találjak egy külső kapcsolatot. Már meg is van… az eldugított lefolyó. Már csak maga a csőtörés kell: és a szerelő hozzá.

Ördögi terv, ami ördögi zsenialitásra utal. Megérte levágni a hajam egy részét.

 

 

 

Malcolm Warlow

Igazán idegesítő, hogy egy felnőtt intelligens férfi mennyit képes hisztizni, azért, ha nem kapja meg amit akar. De akkor sem vagyok hajlandó alkoholt hozni ide, még a szakát is gyűlölöm.
Egy valamit azonban jobb, ha nem hajtogat folyton - Nem én törtem el a kezed!
- De miattad tört el! Láncolj vissza, mert kevés választ el attól, hogy kikaparjam a szemed!
Látom a tekintetén, hogy ölni tudna. -  Örömmel megtenném, de fölösleges… úgy is kiszabadulsz.
Inkább magára hagyom, hogy lenyugodjon, addig is eltakarítom a konyhában hagyott kupit.
Sajnos pár perc múlva, immár felöltözve megjelenik és ismét nagyon jó úton jár, hogy idegösszeroppanást kapjak tőle.
- Nem is tudtam, hogy te ilyen házias fiúcska vagy. – ha még egyszer lefiúcskáz, esküszöm, kiverem a fogát. Nyugalmat erőltetek magamra, mert már észrevettem, hogy minél jobban idegesít valami, ő annál inkább feszegeti a témát.
- Egyszerűen szeretem, ha rend van.
- Látod, ezt én is. Hozol bort?
- Nem.
- Akkor pezsgőt?
- Azt sem.
- Akkor még is hogyan koronázzuk meg a békülésünket?!  MÉG IS, HOGY TERVEZTED?!
Hm… megkoronázni? Erre lenne egy nagyon is kedvemre való és élvezetes program. De tudom, hogy neki ez nem éppen tetszene. Gonosz vigyorral fordulok felé, és elmondom mi az eszembe jutott.
- Nekem Elizabeth azt mondta gyorsan vág az eszed. Van egy sokkal jobb módszer is arra, hogy feltedd arra az I-re azt a bizonyos pontot.
- Akkor sem lenne békülő szex, ha te lennél a földön az utolsó ember. „Már ha ezen túráztatod magad”.
Az arca gúnyos, de egyben tartózkodó is. Pedig az ő testét az istenek is arra teremtették, hogy gyönyört okozzon egy férfinak.
- Még is miért tiltakozol ennyire? Nem emlékszel mennyire élvezted?Az még csak ízelítő volt. – örömmel megcsodálnám a kéjtől eltorzult arcát. Biztos, hogy észvesztően dögösen festhet szex után.
- Komolyan meg kell indokolnom miért nem akarok lefeküdni egy olyan emberrel, aki három napig láncon tartott, viagrával etetett velem, elrabolt, eltörte a kezem és még bora sincs?
Már megint ezzel jön?
- Magadnak törted el.
- DE MIATTAD!
Fáradtan felsóhajtok, majd, mielőtt még ténylegesen felidegesíteni átvonulok a nappaliba és bekapcsolom a tévét. Ritkán nézem, mert nem igazán tud lekötni, de inkább mint Leo bosszantó természete.
Alig pár pillanat múlva azonban megjelenik és letelepszik mellém. Meglep, hogy nem inkább a tőlem legtávolabbra eső fotelbe ült, de nem mutatom ki. Nyilván megint valami idegesítő dolgon töri a fejét, ami egy cseppet sem fog tetszeni. Már éppen rá szólnék, hogy fejezze be a bámulást, amikor megszólal és az ajtónál lévő rúdra mutat.
- Lefogadom hogy egyet sem tudsz rajta csinálni. Csak úgy ott van.
- Mibe fogadsz?
- Hmm… hmm… mibe is.
Egy ideje nem volt időm keresni magamnak egy finom falatot sem, úgyhogy egy jó dugás igazán nem ártana. De nyilván meglátszódhatott rajtam, hogy mi jár a fejemben , mert rögtön tiltakozik.
- ABBA NEM! Valami másba...
- Egy kívánság vagy szívesség a tét?
- Rendben. Ha egymás után kevesebbet húzol fel, mint ötven akkor én nyertem. Ha nem, akkor te.
Hát… magasra tette a lécet, és nem rég ettem, de mindent megér, hogy letöröljem azt z önelégült vigyort a képéről. Ledobom a felsőmet, hogy ne akadályozzon a mozgásban, majd elkezdem a műveletet, ő pedig számol.
- Egy… kettő… három… Hűha Malcolm…neked aztán kockás a hasad…segítsek megszámolni őket? Te négynél tovább úgy sem tudsz.
Tudom, hogy azért cukkol, hogy felidegesítsen és abbahagyjam, de abból nem eszik.
Csak akkor lennék hajlandó veszíteni, ha tényleg megszámolná a kockákat a hasamon a nyelvével egyenként körberajzolva mindet.
Telnek a percek és igaz, hogy nem számolom pontosan, de látva a lehervadó arcát, majd a bosszúságot a tekintetében, tudom, hogy nyertem. Leengedem magam és a levetett pólóval letörlöm magamról az izzadságcseppeket.
- Csaltál, ez negyven sem volt.
- Valaki nehezen viseli a vesztést? – és azt, hogy tartozik nekem?
Mérgesen összeszorítja az ajkait, amin én magamban jól szórakozok, legszívesebben megcsókolnám most, de félő, hogy elharapná a nyelvem.
Egy nagy könyvvel kimasírozik a szobából és a sajátjába vonul. Legalább nyugodt körülmények között készíthetem el a kaját. Az amúgy is mindig megnyugtat.
Egy gyors zuhany után nekilátok, annak, amit kért, mert nekem aztán mindegy, hogy mit kell főznöm. Remélhetőleg, ha egy kicsit megkapja, amit akar nem lesz annyira piszkálódó hangulatban.
Mikor kész van, bekiabálok neki és amint megkóstolja ismét kiül az arcára a mennyei boldogság. Érdekes kifejezés, a máskor mindig szigorú arcon.
- Ez mennyei….talán ha nem lett volna olyan elcseszett gyerekkorod most valamelyik menő étteremben lehetnél sztár séf.
- Még is mit tudsz te a gyerekkoromról...
- Őszintén? Semmit. De minden bizonnyal okkal lettél bérgyilkos, ráadásul ilyen.
- Mi az, hogy ilyen? – ha sokáig kekeckedik, lesz egy szép lyuk is a kezén a vágás mellé.
- Ilyen… nagy, és ádáz, és rottweileres. Se feleség, se barátnő, se barát, se gyerek, semmi. Egy szerető, támogató család mellett biztosra veszem, hogy nem ezt csinálnád.
Nyilván nem. A sok barommal együtt élném az „amerikai álmot”. De az én szüleim egy cseppet sem mondhatók álomszülőknek. Inkább rémálom.
- És te? Veled mi a helyzet? Miért is lettél te ilyen..? Egyáltalán hogy kerül a maffiához egy olyan tag mint te?
Mintha kígyót melengetnének a fészkükben.
- Anyám lelécelt mikor még kölyök voltam. Apám meg jószerével eladott, aztán lett egy mecénásom aki bejuttatott a családba. Kocsi mosóként kezdtem. Vicces, nem igaz? Lefogadom te sose mostál kocsit!
- Csak a sajátomat. – bár nem mintha mások kocsijának a mosása, olyan rossz lenne.
Arról a környékről ahonnan én származom, ölni tudtak volna egy olyan melóért is.
- Én is mindig úgy mostam…azt képzeltem hogy az enyém. Soha sem hittem volna, hogy egyszer annyi pénzem lesz, hogy sajátot is vehetek. De ne beszéljünk már ilyen dolgokról az asztalnál… elrontod az étvágyam! Inkább mesélj… te soha sem akartad otthagyni az állásod? Ezt az állásod. Elszökni,befejezni… eltűnni és azt csinálni amit akarsz?
- Én azt csinálom amit akarok.
Egy pillanatig furcsa szemekkel mered rám majd vállat vonva folytatja a vacsorát.
Mikor végzünk ő elvonul lefeküdni, én is mennék a saját szobámba. amikor meghallom a hangját.
- Soha sem kapom vissza a szoba ajtaját?
- Pontosan.
- De miért nem?
- Ez nem egy szálló.
- Pedig a kiszolgálás pontosan olyan. POCSÉK!
Cch… aludhatna éppen a garázsban is, ha az jobban tetszik őfelségének. De inkább nem mondok semmit, mert idegesen nem tudok aludni.

 

 ***

Másnap reggel, a szokásomhoz híven korán kelek. Leo még javában húzza a lóbőrt mikor benézek az ajtón. Tökéletes. Legalább lesz egy nyugodt reggelem.
Összeszedem a cuccom, majd elindulok a városba, hogy hozzak egy dokit. Nem jönne jól, ha komolyabb baj lenne a törésből.
Craig Mitchelt már régóta ismerem, majdnem azóta, hogy bérgyilkos lettem. Ő szokott engem is összefoltozni, ha szükség van rá. A legjobb ember arra, hogyha nem akarod, hogy kitudódjon a házadban rejtegetett fogoly kiléte. Craig nem kérdez csak végzi a munkáját, ha megfizetik.
A szemét bekötöm, amikor beül a kocsiba, de nem mond semmit. Ismer már annyira, hogy tudja nagyon nehezem bízom meg az emberekben. A lakhelyem hollétét pedig jobban őrzöm, mint a CIA az államtitkokat.
Kettesben hagyom őket, ameddig dolgozik, addig készítek egy kis reggelit. Azt hiszem egy jó adag palacsinta megteszi. A vendégemhez úgy is rengeteg energiára van szükségem.
- Készen vagyok Malcolm. – erre felfigyelek, mert érdekelnek a részletek.
- És mi a helyzet?
- Sima törés, semmi veszélyes. Pár hét alatt rendbe jön, de nem ajánlom neki, hogy megüsse.
- Próbálkozott valamivel? – érdekelne, hogy rá akarta e venni a szöktetésre.
- Nem, de ez a fazon nagyon idegesítő. Meg sem szólalt, de a folyamatos bámulása kikészített.
Ezen elvigyorodom, mert ezek szerint nem csak rám van ilyen „jótékony hatással”.
- Várj meg, egy pillanat és mehetünk.
Ott hagyom, én pedig Leo szobájához megyek. – Bogaram viselkedj rendesen, amíg visszaviszem a dokit, kaja van a konyhában.
- Mondtam már, hogy nem vagyok…
Tudom, tudom. Nem vagy bogár. Legyél jó, édes, nemsokára jövök!
Épp idejében kapom el a fejem a repülő párna elől, de csak élvetegen elvigyorodom a bosszús arcon, majd a dokival együtt elindulunk.
Most is bekötöm a szemét, és csak a háza előtti parkolóban veszem le. Fő a biztonság.
Még bemegyek vásárolni, majd vissza haza. Holnap úgy is jönnöm kell Maxhez az infókért és Wesleyhez a jelentéssel.

 

***
Mikor belépek a házba rögtön meghallom a nappaliból kiszűrődő tévé hangját, innen legalább tudom, hogy nyugton van. Lepakolom a cuccokat, és ahogy oldalra nézek meglepődve konstatálom, hogy a konyha tiszta. Úgy tűnik elmosogatott.
- Gondoltam jobb, ha nem húzzuk egymást, úgyhogy ez amolyan békeajánlat.
Rá nézek az ajtónak támaszkodó Leora, aki már-már kedvesnek mondható mosollyal figyel, de a paranoiás idegeim rögtön azt jelzik, hogy valami nincs rendben. Túl nyugodt.
Vagy valamit akar, vagy valamit tervez. És egy cseppet sem tetszik, hogy nem tudom mi az.
- Hogy lásd, hogy komolyan gondolom, ha akarod segítek ebédet segítek ebédet főzni. Mit szólsz?
- Azt szólom, hogy nem. Menj csak vissza filmezni, addig is nyugodtan vagy.
Durcásan elvonul, én pedig nekilátok a főzésnek és mikor a felénél tartok hallom, hogy csörög a mobilom. A szobámból jön a hang, ezért oda sietek, de Leo szobája előtt megállok és lefelé nézek, mert nedvességet érzek a padlón.
A lábam alatt tócsában áll a víz, és ahogy körbenézek a szobájában, látom, hogy ott is áll a víz, ami a fürdőszobából jön. Ez nem igaz…
- LEO! Azonnal told ide a képed!
Megölöm. Az tuti. Elvágom a torkát aztán bedobom az egyik erdei folyóba.
- Mi van már, megint kitört belőled az állat? – lassan komótosan lépked, mintha mi sem történt volna, majd ránéz a szobára – Hát ez tökéj, nem mintha eddig nem lett volna jó a kiszolgálás, de tudok Malcolm, nem rajongok a vízágyakért. Kifejezetten zavaró mikor mozog alattad a talaj.
Az arca a szokásos gúnyos és cinikus, de tudom, hogy ő csinálta. Magától nem öntötte volna el a víz a szobát.
- Mondd el mi a kibaszott úristent csináltál, vagy esküszöm, hogy kihajítalak az ablakon és akkor nem csak egy ujjad lesz eltörve. – a hangom veszélyesen nyugodt, mert már elegem van belőle. Egy hajszál választ el attól, hogy megüssem.
- Nyugodj már meg! Én nem csináltam semmit! Miután elment a doki megettem a reggelit, ami amúgy isteni finom volt, majd elmosogattam és azóta a filmet nézem.
A tekintete teljesen semmitmondó, de tudom, hogy direkt csinálja, mert vagy nagyon jól hazudik, vagy pont az alatt a pár nap alatt lett csőtörés vagy mi a fene, ami alatt itt van. Én az első opcióra szavazok.
A vízzel nem törődve bemegyek a szobába, hogy megnézzem, mit művelhetett. Kívülről nem látszik semmi, de a zuhanyzó a probléma. A víz nem futott le, hanem kifolyt a zuhanytálcáról, pedig a lefolyó nincs is bedugva és nincs beletömve semmi. Lehet, hogy mégsem ő volt a ludas?
Nagyot fújok, majd mérlegelem a lehetőségeket. Én aztán semmit sem értek a vízvezetékekhez és nyilván ő sem, így csak egy lehetőség marad. Ide kell hoznom egy szerelőt.
A probléma csak az, hogy a maffia nem tart szakembereket és nem is hozhatok ide egyet csak úgy. Marad a szokásos eljárás.
- Te itt maradsz és míg vissza nem érek feltakarítod a vizet, nem érdekel, hogy mivel. Egy óra és itt vagyok. – elindulok kifelé, figyelmen kívül hagyva a elégedetlenkedő szavait.

 

***

Egy vízvezeték szerelőt nehezebb elkapni, mint egy profi zsarut, mert tisztes polgárhoz mérten előbb elviszi a kölyköket a suliba, majd kitesz az asszonyt az iroda előtt és nyálasan romantikus mosollyal – amitől a gyomrom is felfordult – elbúcsúznak és végre megy a saját dolgára.
A parkolóban sikerül elkapnom és a hatékony pisztoly a homlokhoz módszerrel elhallgattatom a könyörgésben.
- Nem lesz semmi bajod, ha nem csinálsz ostobaságot!
- Ne bántson, kérem… nekem családom van és…
- Jó, jó csak csend legyen. Megmondtam, hogy nem bántalak, de szükségem van a munkádra és nem láthatod, hogy merre megyünk.
Bekötöm a szemét és rámordulok, amikor le akarja szedni, de az út további részében, csak remegve az ajtónak húzódva ül.
A szemkötőt csak akkor veszem le, amikor már a garázsba vagyunk, majd intek neki, hogy fogja a szerszámos táskáját és jöjjön. Nem mer ellenkezni, ezért megteszi.
Alig, hogy kinyílik az ajtó és belépünk az előszobába Leo szúrós tekintetével találkozom.
- Hol voltál?  Egy óráról volt szó és mielőtt magad jönnél rá, közlöm, hogy nincs feltakarítva, mert egy rohad súrolót sem találtam!
- Fogd be a szád! Most nincs időm erre, itt a szerelő, ő majd megjavítja. – bekísérem az sápadtan álló férfit és rámutatok a zuhanyra. – Csináld meg. Ha kész megkapod érte a fizetséged és épségben visszaviszlek.
- De… de nem biztos, hogy meg tudom csinálni. Lehet, hogy ki kell cserélni néhány alkatr…
- Akkor javaslom, láss neki! – ha még valami szarságért be kell mennem a központba, akkor az dupla annyi idő. Leora nézek, aki feszülten áll a hátamnál.
- Te itt maradsz, én pedig hozom a vödröt.
Bólint, ezért ott hagyom. A biztonság kedvéért nem hagyom egyedül a szerelőt, mert egy ember aki fél, néha igazán nagy ostobaságokra is képes.
A garázsból fölhozom a vödröt, majd a másik fürdőszobából felmarkolok egy halom törölközőt és visszamegyek a szobába. Mikor beléped, Leo ugyanott áll ahol hagytam a szerelő pedig a táskából kotorja elő a szerszámokat.
- Tessék, itt van. Láss hozzá.
Otthagyom és a szobámba megyek, hogy elintézzek néhányfontos ügyet és a telefon kijelzőjén is egy kódolt üzenek villog. Tehát egy megbízás.
Még alig olvasom el, amikor Leo dühösen beront és lehajítja elém a törölközőt.
- Ezen már nem lehet segíteni! A szőnyeg tocsog, a fapadló pedig magába szívta a vizet!
Remek. Kurvára hiányzott még egy probléma. Bár… jobban meggondolva ez egy könnyen megoldható probléma. Csak nem mindenkinek fog tetszeni.
- Mától itt fogsz aludni velem. – a hangom ellentmondást nem tűrő és látom, hogy kell neki egy perc, mire fölfogja, de aztán elkerekedett szemekkel kezd azonnal tiltakozni.
- Azt már nem! Nem fogok veled egy ágyban aludni!
- Ha nem akarsz aludni, felőlem sokkal élvezetesebben is elüthetjük az időt. – végignyalom az ajkaimat, mert túlságosan is csábító a gondolat.
- NEM! Nem fogok lefeküdni veled és nem alszunk egy ágyban! Inkább alszom a földön vagy kint a kutyáiddal!
- Hm… az is megoldható bogaram, de még ha bele is férnél az egyik ketrecbe, félő, hogy megennének reggelre. Úgyhogy… marad az ágyam és nincs több kifogás, vagy komolyan mondom, hogy elintézem a mozgásképtelenséget és az nem fog tetszeni.
Éppen eleget szórakozott már velem, de most már meguntam. Vagy belemegy magától, vagy idekötözöm éjszakára.

 

 

 

Leopold Mordan

Hogy is fogalmazzam meg a történetet. Nincs jobb a kiadós vacsora után, mint egy kiadós… alvás. Úgyhogy a csodálatos kreáció elfogyasztása után meg is teszem amit meg kell tennem. Magára hagyom, és elvonulok aludni.

Mint már említettük másnap megjött a doki is, akiről nem tudtam meg semmit, és információval sem lettem gazdagabb. Tehát marad a B terv.

Szeretni való melákunk elvonul a némaság meleg öbleibe nyaralni, ezt pedig a lehető legjobb módon teszi: elmegy itthonról. Így mi marad nekem?

Naná, A MÓKA!

Besétálva a fürdőbe kezdem el engedni a csapot, örömmel látva, hogy egyre inkább nem akar lemenni a víz. Győzelem… hamarosan vagy dugulás lesz, vagy csőtörés. Remélem az utóbbi, bár határozottan kellemes látványt nyújthat Malcolm egy wc pumpával a kezében, ahogy épp hétrét görnyedve viaskodik a wc kagylóval. A gondolatképre széles vigyor terül el az arcomon. De szerencsém van, kívánságom valóra válik.  Hirtelen spriccelve tör fel a vízsugár. Juhé!

Mint aki elégedetten végezte dolgát vonulok vissza nyugodt szívvel a nappaliba, hogy aztán bekapcsolva a televíziót bambuljak valami embertelenül undorító és unalmas műsort. Átkapcsolok a hírekre. Rövid hírek, többsége unalmas. Végül is amúgy olyan ez, mint egy szabadság. Elégedetten dőlök hátra a kanapén, egy kicsit el is szundítok. Azonban a melegítőalsó zsebében ott lapul valami, ami a biztonságomat megalapozza. Az üres könyvlap, pár sorral.

Kissé elszundítok, azonban a bivalyüvöltés felriaszt. Így „kérésének” eleget is téve csoszogok ki, szemet dörzsölök.

A víz csinos tócsában eredezik még mindig hűséges kutyaként ölelve körül Malcolm lábait. Látom rajta hogy kezd kibukni. Nagyon csúnyán kezd kibukni….talán azért mert rájött, nagyobb falat vagyok mint amit ő meg tudna rágni. Önkéntelenül is elvigyorodom mialatt próbálom meggyőzni, én nem csináltam semmit.

Végül is pár óra elteltével egy megszeppent vízvezeték szerelőt hoz hogy igazolja saját valóját. Mogorván fogadom szegény férfivel való bánásmódját. Alapjáraton nem érdekelne ha egy ember fejéhez fegyvert szegeznek, de a pszichológia mindig is fontos volt. És ha már csak abból a tényből is indulunk ki, hogy én szép vagyok ő meg nem, ráadásul el van törve a kezem, és kétszer olyan nyeszlett a testem evidens, hogy én leszek a jó fiú.

- Ne nyüstöld már szegény férfit te barbár! Had csinálja a dolgát, nem kell folyton azzal a fegyverrel hadakozni!

Malcolm elvonul, én pedig kettesbe maradok a még mindig reszkető, sírva szerelő férfivel. Még soha sem láttam férfit sírni. Illetve de, de azok egészen más esetek voltak. És kicsit én is ludas voltam benne.

- Nyugodjon meg, nem lesz semmi baj…szövetségi ügynök vagyok.

- Nem hiszek magának! Akkor mit keres ezzel az őrülttel?!

- Elrabolt, mint magát. Na de ide figyeljen. Ezt, feltétlenül fontos, hogy eljuttassa a Hunt és a Branett sarkán lévő postaládába, világos? –csúsztatom elé a papírt. Egy egyszerű szó található rajta csupán: „horgon”.  – Nagyon fontos…érti? Ezen múlik mindkettőnk élete.

- Meg fogok halni?

- Nem fog… azt nem engedem.

Lassan és csöndben mesélem el mi is történt pontosan a csappal, így nem is kell alkatrész. Csupán csak lecsúszott a cső a szájról a magas nyomásban, így egyszerűen visszaszereli, a hajat pedig elrejti mint ahogy kértem tőle.

Addig én odakint boldogítom Malcolmot. A beszélgetés első fele zökkenőmentesen zajlik. Szokásos szapulás, felázott a padlóm is. Miután pedig közli, hogy ezzel ő sajnos nem tud mit kezdeni, viszont az ő szobájába, az ő ágyában alszom egészen megváltozik a koncepció.

Ugyan mit mondhatnék erre a kiadós hisztin kívül? Ugye hogy semmit!

- Igazán megtanulhatnál emberien viselkedni te állat. Az a szegény férfi fél órán keresztül sírt, és még mindig azt hiszi hogy meg akarod ölni.

- Gyilkolás lesz, csak nem az övé.

- Irtó humoros vagy – grimaszolok rá – ezért ma a földön alszol.

- Lehet róla szó, egy feltétellel.

- Már megint azok a buzi feltételeid! NEM FEKSZEM LE VELED, FELFOGTAD?! ÁLLATOKKAL NEM SZEXELEK!

- Na idefigyel Leopold- sziszegi, mialatt hirtelen megragadva a torkom ránt oda magához, arcom vészesen közel kerül az övéhez. Látom az indulatot, és hogy nagyon kevés hiányzik már neki ahhoz, hogy teljesen kijöjjön a béketűréséből- Még egy szó, és kivágom a nyelved…tudok normálisan is viselkedni, ha megérdemled. De jelenleg te viselkedsz úgy mint egy állat. Ne merd még egyszer felemelni rám a hangod…mert kínvallatással fogom megszerezni az információkat, és hidd el…ismerek jobb alternatívát, mint a halál.

A dermedt csöndet a szerelő halvány krákogása töri meg.

Ő nem akar zavarni, csak végzett. Esetleg visszavihetnék-e, mert mennie kell a lányáért az oviba, és az iskolából is össze kéne szedni a kölyköket. Malcolm kelletlenül elenged, ám görcsösen tenyerébe szoruló kését még jó ideig tartja felém, aztán egy nagy sóhajjal sétál ki.

Hallom ahogy távoznak.

Remélem a férfi berakja a postaládába az üzenetet. Ha nem, komoly problémákkal kell szembe néznünk.

Malcolm csak késő este érkezik haza. Addigra már jóllakottan, az ágyában heverve olvasok. Nincsenek családi fotói, nincsenek naplók, bejegyzések… semmi a múltjáról. Hátratúrva hajam biccentek felé, jobbnak látom meghúzni magam. Fáradtnak és még mindig ingerültnek tűnik.

Arra sem nagyon reagálok, amikor befekszik mellém az ágyba.

Jó ideig csöndben nézem, majd letéve a könyvet vetem hátra fürtjeim.

- Fordulj a hasadra…- „te disznó” tenném hozzá, de nem feszítem tovább a húrt.

- Most semmi kedvem az élcelődésedhez Leopold.

Megingatva fejem mászok ki az ágyból, előkotrok a fürdőből némi krémet, majd visszasétálva fordítom a hasára, hogy aztán a fenekére ülve kezdjem némán masszírozni.

- Te mi a szart csinálsz?

- Segítek magamon…vagy annyira feszült, hogy megfojts egy párnával. – gyúrogatom izmos hátát. – görcsös vagy.

- Úgy viselkedsz mint valami selyeminges feleség.

- Akarod, hogy elverjelek a sodrófával?

- Lesz utána békülő szex?

- Miért olyan fontos neked ez?

- Mert kíváncsi vagyok- sóhajtja jólesően.

Lecsúsztatva állához a kezem markolok rá óvatosan, másik kezemmel a feje hátoldalát támasztom bénácskán meg, kissé felfeszítem azt. Szemei szinte azonnal kipattannak, egy mozdulattal döntve le magáról emelkedik felém erősen szorítva a kezeim.

Először nem is igazán fogom fel mi történik.

- Végeztünk. Ez VOLT AZ UTOLSÓ! - rivall rám- Megbízok benned, te pedig… megint…

- Én nem… én csak ki akartam roppantani a nyakad - nyikkanok rá.

- Ismerem ezt a ropogtatást… akarod, hogy én is kiroppantsam neked? - sziszegi dühösen.

Megremegő ajkakkal figyelem, fejem oldalra billentve meredek a falra.

- Én… csak jót akartam…Malcolm… te pedig… rögtön a legrosszabbat feltételezed…Te ezt tennéd velem..? Kedveskedés közbe… kitörnéd a nyakam..? Ha? Pedig… én azt hittem, hogy… már… mi már… talán mi..

Még pár könnycsepp is lepotyog. Anyám most nagyon büszke lenne rám gondolom. Ő is színésznek készült. Malcolm egy ideig néz, kissé megrökönyödik a könnyek láttán.

- Mit mi? Mi van velünk?

- Hogy normálisan is tudunk viselkedni.  Hogy majd barátok leszünk, hogy megkedveljük egymást…Azért nem akarok veled lefeküdni, mert erőszakos vagy… élek tőled! Nem akarom megint átélni ezt az egészet, érted?!

Lassan enged el, én felülve törölgetem meg az arcom. Látom az arcán a döbbenetet, így elfordulva tőle szorítom össze ajkaim.

- Ha ennyire terhes neked a jelenlétem…inkább megyek és alszok a mocskos… vizes… büdös szobában… elvégre ez nem szálloda.

- Itt maradsz. - húz vissza.

- Látod, már megint úgy beszélsz velem mint a kutyával!

Jó darabig csak nézünk egymás szemeibe, míg nem haloványan és kelletlenül kinyög egy „szeretném, ha itt maradnál”-t.

Csöndben melléheveredve meredek a plafonra. A kis incidens rányomta a bélyeget az elkövetkező percekre, órákra. Némán alszunk el egymás mellett mindketten.

Az éjszaka nyugodtan telik, másnap reggel finom illatokra ébredek. Illetve még valamire.

Malcolm az ágy szélén ücsörögve tolja az ölembe a tálcán szervírozott villás reggelit. Kissé kábán, értetlenül, széttúrt hajjal meredek rá.

- Ez mi..?

- Reggeli.

- Látom, de miért..

- Gondoltam éhes vagy.

- Köszönöm.

Csöndben nekilátva ül ki az arcomra az elégedett boldogság ahogy falatozok. Ez mennyei!

- Szeretnék veled beszélni a tegnapról- folytatja.

- Igen..?- pillantok lassan rá.

- Tegnap azt mondtad nem akarod átélni megint ezt az egészet. Mit? Mit nem akarsz átélni megint? Mi történt?

- Olvasd ki az aktákból, gondolom már úgy is lenyomoztattál. –vonok vállat.

 

 

 

Malcolm Warlow

Még hisztizik egy ideig, amire számítottam is, de ennyire még talán soha se ment fel a pumpa. Úgy képes kihozni belőlem az indulatot, mint még senki. A legtöbben már a dühös ábrázatomtól annyira berezeltek, hogy vagy elkotródtak a közelemből vagy kushadtak.
De már rájöttem, hogy Leo nem ilyen és ez egyrészt nagyon is izgató, mert nem fél tőlem. Másrészt, ha ilyen rossz hangulatom van mint most is és jobban hasonlítok egy kitörés szélén álló vulkánra, mint egy józan emberre, jobb lenne, ha nem cseszegetne az éles megjegyzéseivel, de ezt nyilván nem érti meg a gyilkos tekintetemből.
- Igazán megtanulhatnál emberien viselkedni te állat. Az a szegény férfi fél órán keresztül sírt, és még mindig azt hiszi, hogy meg akarod ölni.
- Gyilkolás lesz, csak nem az övé. – ha így folytatja kitekerem azt a szép kis nyakát és úgy küldöm el Parkinsnak. Ő lesz az első meló, amit nem teljesítek.
- Irtó humoros vagy, ezért ma a földön alszol.
Csak szeretnéd… - Lehet róla szó, egy feltétellel.
- Már megint azok a buzi feltételeid! NEM FEKSZEM LE VELED, FELFOGTAD?! ÁLLATOKKAL NEM SZEXELEK!
Betelt a pohár. Felpattanok az ülő helyzetből és a nyakánál fogva magamhoz rántom, hogy az orrunk szinte már összeér. - Na idefigyel Leopold! Még egy szó, és kivágom a nyelved… tudok normálisan is viselkedni, ha megérdemled. De jelenleg te viselkedsz úgy, mint egy állat. Ne merd még egyszer felemelni rám a hangod… mert kínvallatással fogom megszerezni az információkat, és hidd el… ismerek jobb alternatívát, mint a halál.
Már épp kezdeném neki ecsetelni, hogy mi vár rá, ha nem tartja a száját, de egy zavart, remegő hang félbeszakít.
- E-e-elnézést, é-én… vé-végeztem. Vi-visszavinne, kérem, mennem kell a kislányomért, kérem…
Nagyot sóhajtva elengedem a még mindig szorosan tartott testrészt, majd kiterelem a szerelőt és lemegyünk a garázsba. Végig lehajtott fejjel áll és remeg, nyilván tényleg azt hiszi, hogy most kinyírom.
- Nyugi haver. Nem foglak megölni. – a zsebemből előkapom az elkészített ötezer dollárt és a kezébe nyomom, mire nagyra kerekedett szemekkel néz rám – A fáradságért és a hallgatásért. Senkinek ne mondd el mi történt és nem lesz semmi bajod. Világos?
- I-igen… U-uram.
- Helyes.
Bekötöm a szemét és gyorsan hajtva a kocsival kipakolom ott, ahol reggel találtam, majd egy helyszínre indulok. Van egy melóm, amit mára terveztem elvégezni, de az idegeim most nem alkalmasak egy hidegvért igénylő munkához. Majd holnap, ma csak egy kis megfigyelés.

 

***

Mire hazaérek már hulla vagyok a sok kocsikázástól és semmi sem esne jobban, mint bedőlni az ágyamba és föl se kelni. A szobámba lépve látom, hogy Leo végül is nem a padlón fekszik, de most még arra sincs energiám és türelmem, hogy bármit mondjak.
Egy forró zuhany után szinte beesem az ágyba és azonnal lehunyom a szemem. Már éppen kezdek elaludni, amikor meghallom Leo hangját.
- Fordulj a hasadra.
- Most semmi kedvem az élcelődésedhez Leopold.
Felkel az ágyból és kisétál. De mikor azt hiszem, hogy végre hagy aludni visszajön és a saját erejéből hasra fordít, majd rám ül.
- Te mi a szart csinálsz?
- Segítek magamon…vagy annyira feszült, hogy megfojts egy párnával…  görcsös vagy.
Ahogy masszíroz lassan ellazulok, de egy gyanús mozdulat és vége.
- Úgy viselkedsz mint valami selyeminges feleség. – főzés, takarítás, mosogatás, masszázs.
- Akarod, hogy elverjelek a sodrófával?
- Lesz utána békülő szex?
- Miért olyan fontos neked ez? – egy huszonhét éves férfitől kérdezi, hogy miért fontos a szex? Főleg, hogy egy olyan pasiról van szó, mint ő?
- Mert kíváncsi vagyok.
Folytatja a kellemes műveletet, de nem válaszol, ami nem is baj. Egy kis idő után azonban túlságosan is ellazultam mellette, és majdnem későn vettem észre, hogy egy roppantáson múlik, hogy kitörje a nyakam. Na azt már nem.
Hirtelen megfordulok és magam alá teperem az ágyon, a kezeit pedig erősen leszorítva tartom, miközben inkább kivágnám az ablakon.
- Végeztünk. Ez VOLT AZ UTOLSÓ! Megbízok benned, te pedig… megint..
-  Én nem.. én csak ki akartam roppantani a nyakad.
-  Ismerem ezt a ropogtatást…akarod, hogy én is kiroppantsam neked?- ennyire hülyének néz?
- Én… csak jót akartam…Malcolm… te pedig… rögtön a legrosszabbat feltételezed…Te ezt tennéd velem..? Kedveskedés közbe… kitörnéd a nyakam..? Ha? Pedig… én azt hittem, hogy.. már.. mi már.. talán mi..
Ez most… komolyan sír? Leopold Mordan?
Úgy néz rám, mint akit mélységesen megbántottak, ami megdöbbent. Nem voltunk se barátok, se ismerősök, se társak. Akkor mégis miért néz így? És mi a fenéért bőg? 
- Mit mi? Mi van velünk?
- Hogy normálisan is tudunk viselkedni.  Hogy majd barátok leszünk, hogy megkedveljük egymást…Azért nem akarok veled lefeküdni, mert erőszakos vagy… félek tőled! Nem akarom megint átélni ezt az egészet, érted?!
Ha azt mondta volna, hogy egy földönkívüli faj tagja, azt hiszem akkor sem tudott volna ennyire meglepni. Mi a francot csinált míg nem voltam itthon?
Most először látok valódi érzelmeket a szemében és érzem azt, hogy igazat mond. De nem tudom mit higgyek. Eddig be nem vallotta volna, hogy fél tőlem és nem is látszott rajta, de most…
Elengedem, és hagyom, hogy felüljön, mert nem tudok mit kezdeni ezzel. Megtörölgeti az arcát, majd mielőtt még megszólalhatnék kimászik az ágyból.
- Ha ennyire terhes neked a jelenlétem…inkább megyek és alszok a mocskos.. vizes.. büdös szobában… elvégre ez nem szálloda.
- Itt maradsz. – a vállánál fogva visszahúzom.
- Látod, már megint úgy beszélsz velem mint a kutyával!
Nézünk egymásra, de mivel túl kimerült vagyok, hogy vitatkozzam, inkább kinyögöm. 
- Szeretném, ha itt maradnál. – ha nem bosszant, én pedig nem zaklatom, akkor nem lesz gond… remélem.

 

***

Reggel korábban ébredek mint ő és nagyon… furcsa és szokatlan élmény valaki mellett ébredni. Még soha nem hoztam haza egy fiút sem, csak kivettem egy szállodai szobát és mikor végeztünk leléptem. Egy olyan sok ellenséggel rendelkező bérgyilkos számára, mint én veszélyes és kockázatos állandó partnert és bármilyen érzelmi kapcsolatot fenntartani, mert egy reggel arra ébredhez, hogy átvágott torokkal fekszik mellette és az nem lenne szép látvány.
Leora nézek, aki felém fordulva alszik nyakig betakarózva. Ilyen nyugodtnak talán még nem is láttam az arcát. És nagyon szexi azzal a kócos hajjal.
Mielőtt még több jó ötlet eszembe jutna, int például, hogy megcsókolom, lassan feltápászkodom és a fürdőbe megyek, hogy kezdjek valamit a reggeli „problémámmal.”

Húsz perc múlva már frissen, felöltözve látok neki a reggelinek, ami bacon és omlett egy különleges fűszerkeverékkel, ami kihozza a legfinomabb ízeket. Eddig is hangoztatta, hogy tetszik neki a kaja, úgy hogy ettől talán jobb kedve lesz mint tegnap.
Távol áll tőlem, hogy bármi miatt is sajnálkozzam… de azért tudom, hogy tegnap nem voltam éppen a nyugalom szobra, mert összejöttek a dolgok. Saját magamnak köszönhetem a legtöbb szart, és rajta vezettem le a feszkót.
Miután kész vagyok mindent egy tálcára pakolok, majd beviszem a szobába. Még mindig alszik, ezért csak leteszem, és nekilátok összeszedni a szennyes és a sok eldobált törölközőt, amivel tegnap a vizet törölte. Utálom, ha nincs minden a helyén.
Alig, hogy egy kupacba dobálok mindent, forgolódni kezd, majd álmosan pislogva néz rám. Fölemelem a tálcát és az ölébe csúsztatom.
- Ez mi..?
- Reggeli.
- Látom, de miért..
- Gondoltam éhes vagy.
- Köszönöm.
Enni kezd, engem pedig átjár az elégedettség ahogy kiül az arcára az élvezet.
- Szeretnék veled beszélni a tegnapról. – míg főztem, eszembe jutott a tegnap esti ordítozásunk és megragadt valami a gondolataimban.
- Igen..?
- Tegnap azt mondtad nem akarod átélni megint ezt az egészet. Mit? Mit nem akarsz átélni megint? Mi történt?
- Olvasd ki az aktákból, gondolom már úgy is lenyomoztattál.
Miért is nem lepődöm meg, azon, hogy nem akarja megkönnyíteni a dolgomat.
- Rendben. És esetleg kíváncsi vagy a nyomozás eredményére? – Max nagy alapos
munkát szokott végezni.
- Ha találsz valami olyat, amit még nem tudok magamról…
- Szóval nem zavar, hogy utánad kutakodom? Azt hittem a jó természetednek hála ki fogsz akadni.
„Jó természet?” – elvigyorodom – Fölösleges lenni felhúzni magam miatta, mert akármit mondok úgy is lenyomozol. Nem igaz?
- De igen. Szükségem van rólad információkra és főleg arról, hogy miért beszélsz úgy
Parkinsról, mintha maga meg tudnád fojtani.
- Miért olyan rohadtul fontos ez? Nem elég, ha csepegtetem az információt, te pedig két hónap múlva elengedsz?
Leteszi a villát és rám néz. Egy pillanatra elgondolkodom, mert láttam, hogy a nagyfőnök nevére rögtön elkomorult, de ezt akkor is tudnom kell.
- Azt állítod, hogy igazságtalanul tartalak itt, nem?
- De igen, és ez így is van.
- Nos, ha szerinted Parkins a hunyó, azt be is kell ám bizonyítanod, bogaram. Nem tudom említettem e már, de senkit nem ölök meg úgy, hogy ne nyomoznám le. Ha bűnös, onnantól kezdve három napja van, ha nem, akkor a megbízó kap ugyanennyit.
Furcsán néz rám, majd mielőtt megkérdezném, hogy mi baja ő maga mondja el.
- Egy bérgyilkos, akinek szabályai vannak? Honnan ez a nagy „igazságérzet” Malcolm?
A gúnyos hangot fel sem véve meredek rá, de nem mondok semmit, Annyira azért nem vagyunk jóban, hogy kiteregessem szennyest a szar gyerekkoromról.
- Legyen elég annyi, hogy láttam már néhány dolgot, ahhoz, hogy rühelljem, ha azt bántják akit nem kéne. Szóval, még mindig nem akarsz beavatni?
A tányérját kezdi bámulni, de nem szól semmit. Belekortyol a kávéba, de közben végig az ágyat fixírozza.
- Most még nem. Én… nem tudom most. Előbb inkább nézd meg azt az aktát, hogy mi van benne. Majd aztán… talán…
Felsóhajtok, és a kosárnyi szennyessel együtt elindulok a mosókonyhába, majd visszafelé még előkapom a szekrényem kulcsát. Bezárva tartottam, mert van benne néhány kés, de mivel nem vágta el a torkom éjszaka, merem remélni, hogy nem is tervezi.
Már a tányért pakolja a mosogatóba, amikor visszaérek és amíg befejez megiszok egy nagy pohár kávét. Rám fér, mert mag sok dolgom lesz. El kell mennem Wesleyhez az eddigi információkkal, majd Maxhz az aktáért és végül intézhetem a melót, ami mára esedékes. A kínai maffiafőnök fia az országban tartózkodik és mint kiderítettem embercsempészettel üzletel egy helyi szemétládával, aki begyűjti az illegális bevándorlókat és eladja őket. Nao Ce-Jing pedig Kínába szállítja őket, mint az állatokat, majd a felnőtteket az ópiumfinomítóban dolgoztatja, a csinos fiúkat és lányokat pedig eladja a legtöbbet ígérőnek. Undorító. Megérdemli, hogy meghaljon.
Elfogy a kávém, ezért lassan indulnom is kell. Odasétálok Leo elő és a kezébe nyomom a kulcsot.
- Ha kell keres magadnak ruhákat. Az edzőteremben találsz egy fém szekrényt, abban vannak. Ne menj le a garázsba és ne is próbáld kinyitni az ablakot, mert bekapcsolom a riasztórendszert, és hidd el nem akarod kipróbálni őket.
- Mondtam már, hogy nem fogok megszökni!
Egy darabig farkasszemet nézünk, majd az egyik kezemmel az arcára simítok. Milyen puha a bőre…
Zavart tekintettel mered rám, majd hátrébb lép egy lépést, amin elvigyorodom. – Tudod milyen szexi vagy azzal az elszánt tekintettel?
Csak bámul azokkal a jegesen kék szemekkel, de mikor nem mond semmit felsóhajtok és folytatom. – Nem tudom, mikor érek vissza, úgy hogy legyél jó fiú és ne csinálj ostobaságot. Lehet, hogy csak holnap reggel jövök.
Összeráncolja a homlokát.
- Hová mész?
- Rajtad kívül van másik melóm is Leo.
- Ki az?
Elmosolyodom. – Majd megtudod a hírekből, azt hiszem te is hallottad már a nevét.
- Ne nyiffantsd ki magad!
- Csak nem aggódsz értem bogaram? – felemelem a kezeim és megtámaszkodom mellette a pulton közre fogva őt.
- Aggódik a halál! Ha megöleted magad szerinted, hogy a francba fogok innen kijutni? Ez a ház védettebb, mint az elnöki bunker!
Felnevetek rajta, mert tényleg rohadtul szexi, amikor éppen nem gúnyolódik. Az elnöki bunkerrel pedig mond valamit… végül is onnan vettem az ötletet. Csak egy kicsit felturbóztam a saját kütyüimmel és olyan cuccokkal, amit az elnök nem szerelne fel.
- Sajnálom drága Leo, de nem mondhatom meg, hogy jutnál ki, mert nem lehet. De ne izgulj, nem először csinálom és ez nem éppen a legveszélyesebb fajta.
Ha minden jól megy az a mocsok abban az étteremben lesz, ahová az ügyfelei asztalt foglaltak az üzleti vacsorához és akkor élve onnan nem jön ki.

 

 

 

Leopold Mordan

- Rendben, és esetleg kíváncsi vagy a nyomozás eredményére?

Igen… roppantul érdekel a múltam. Nem azt akarom felejteni közel húsz éve… hánytorgasd fel, érzem a pikantériáját a történetnek.

Alig észrevehetően fintorodok el, megpróbálok tárgyilagos hangnemet megütni.

- Ha találsz valami olyat, amit még nem tudok magamról…

- Szóval ne zavar, hogy utánad kutakodom? Azt hittem a jó természetednek hála ki fogsz akadni.

- „Jó természet?” – igen.. a ’jó természetemnek’ hála fogom egyszer kikaparni azokat a gomb szemeket az üregeikből Malcolm… - fölösleges lenne felhúzni magam miatta, mert akármit mondok úgy is lenyomozol…nem igaz?

- De igen. Szükségem van rólad információkra és főleg arról, hogy miért beszélsz úgy Parkinsról, mintha magad meg tudnád fojtani.

Hidd el, nem tudnám. Előtte megkínoznám... és a saját vérében fürdetném meg.

Ez meg folyton csak ezzel a büdös görénnyel jön. Parkins, PARKINS..PARKINS!

Lecsapva a villát meredek rá.

- Miért olyan rohadtul fontos ez?! Nem elég, ha csepegtetem az információt, te pedig két hónap múlva elengedsz?

- Azt állítod, hogy igazságtalanul tartalak itt, nem?

- De igen, és ez így is van.

- Nos, ha szerinted Parkins a hunyó, azt be is kell ám bizonyítanod, bogaram. Nem tudom említettem e már, de senkit nem ölök meg úgy, hogy ne nyomoznám le. Ha bűnös, onnantól kezdve három napja van, ha nem, akkor a megbízó kap ugyanennyit.

Warlow az igazságosztó…mily’ megható.

- Egy bérgyilkos, akinek szabályai vannak? Honnan ez a nagy „igazságérzet”Malcolm?

- Legyen elég annyi, hogy láttam már néhány dolgot, ahhoz, hogy rühelljem, ha azt bántják akit nem kéne. Szóval még mindig nem akarsz beavatni?

Nem… egyáltalán nem akarlak.

Nem hiszem, hogy olyan viszonyban vagyunk, hogy nekem ekkora titkokat kéne megosztanom veled. Hogy be kéne avassalak a múltamba. És amúgy sem vagyok benne biztos, hogy egyáltalán tudnád kezelni ezt a problémát,helyzetet. Önmagában azt, hogy pontosan azokat támogatod, akiket a legjobban megvetsz. És te is csak egy otromba kis bábu vagy a nagy játékba. Egy paraszt, akit mozgatnak a sakktáblán.

- Most még nem. Én….nem tudom most. Előbb inkább nézd meg azt az aktát, hogy mi van benne. Majd…aztán… talán…

Elvonul a mosókonyhába, én addig kisétálva a konyhába teszem a mosogatóba az általam mocskolt tányért. Sok feladat van, ideje lenne nekilátni, ha nem akarok unalmamban meghalni idebent. Végül egy kulccsal tér vissza.

- Ha kell, keress magadnak ruhát. Az edzőteremben találsz egy fém szekrényt, abban vannak. Ne menj le a garázsba és ne is próbáld kinyitni az ablakot, mert bekapcsolom a riasztórendszert, és hidd el nem akarod kipróbálni őket.

- Mondtam már, hogy nem fogok megszökni.

Még is hova mennék egyetlen szerelmetes melákom?

Úgy meg nem igazán segít: edzőterem, garázs. Ne menjek le…azt se tudom merre vannak ezek. Inkább megvárom majd vele.

Fogalmam sincs hogyan kerül olyan közel hozzám. Csak állok mint valami idióta a pultnál, ő előttem ácsorog, kérges kezével arcomra simít.

- Tudod milyen szexi vagy azzal az elszánt tekintettel?

És nekem ekkor csak egyetlen kérdés kering a fejembe: „Malcolm, te be vagy rúgva?”.

Elhúzódva tőle simulok egészen a pultnak. Folytatja monológját.

- Nem tudom mikor érek vissza, úgy hogy legyél jó fiú és ne csinálj ostobaságot. Lehet, hogy csak holnap reggel jövök.

Szuper…Hagyj magamra egész estére, persze… nyugodtan…

- Hova mész?

- Rajtad kívül van más melóm is Leo.

Oh, igazán?! AZT AKAROD, HOGY MEGSÉRTŐDJEK?! Mert igazán jó úton haladsz Warlow. Se pia, se foglalkozás, még csak séta se…csak 0-24bem ezek az idegesítő falak, meg a félóránkénti kutyaugatás. Remekbeszabott tervek, bravúros kivitelezéssel.

- Ki az?

- Majd megtudod a hírekből, azt hiszem te is hallottad már a nevét. – mosolyodik el. Nem értem mit vigyorog… miért néz így rám?!

- Ne nyiffantsd ki magad!

-  Csak nem aggódsz értem bogaram? – kerül hozzám VÉSZESEN KÖZEL. Ajkaink szinte már összeérnek. Zavarba hoz.

Aggódik a halál! Ha megöleted magad szerinted, hogy a francba fogok innen kijutni? Ez a ház védettebb, mint az elnöki bunker!

Kinevet.

- Sajnálom drága Leo, de nem mondhatom meg, hogy jutnál ki, mert nem lehet. De ne izgulj, nem először csinálom, és ez nem éppen a legveszélyesebb fajta.

Mondanék még valamit , de nem tudok hozzá már mit fűzni. Biccentve billentem csípőm a pultnak, majd csöndben figyelem a készülődését. Kilesem mit honnan vesz ki, melyik fegyverét hova teszi, a puskáját melyik táskájában tartja. Egészen az ajtóig kísérem. Ott, még mielőtt kinyitná óvatosan a csuklójára fogok.

Maga is meglepődik a hirtelen vett érintésen.

- Malcolm, ha ott hagyod a fogad azt soha sem bocsátom meg neked, remélem felfogtad a csökött kis agyaddal. Ha reggelre nem jössz vissza… én…én…

Romantikus pillanatok egyikét éljük. Elgyengült mosollyal pillant rám, majd hirtelen ötlettől vezérelve tenyerel az ajtóra, lehunyva a szemeit közelít arcával vészesen az enyémhez. Szemeim elkerekednek, szívem nagyot dobban. Evidensen, stílszerűen cselekszem, zsigerből. A képébe tenyerelve állítom meg mielőtt megcsókolhatna.

-         Azért annyira jóba nem vagyunk, mindössze azt akartam mondani, ha nem jössz vissza én elmegyek, megkereslek és megöllek.

- Ennyire aggódsz?

- Nem. Ennyire megígérted hogy nem hagysz itt. EGYEDÜL!

- Ne idegeskedj, maximum reggel tízre itt vagyok.

- Ajánlom is.

Becsukva utána az ajtót várom meg hogy lejárjon a mosógép.

Aztán berakok egy újabb adagot, a jelenlegi ruháimból, és a férfi pár régebbiéből. Úgy érzem magam mint valami elcseszett háziasszony. Mosom a férjem ruháját, várom haza esetleges meleg kajával, és ha nincs jobb dolgom a kanapéra ülve bámulom a televíziót.

Most is ezt teszem, meztelenül, rögtönzött vacsorámat költve.

Csupán takarónk van körém tekerve, meleg burkot képezve hűvös testem köré. Igazán jöhetne már Malcolm… nélküle unalmas ez a ház.

….

Sajnos elalszom, Malcolmot pedig megelőzi a reggeli híradó.

Nao Ce-Jin az elmúlt éjszaka egy ismeretlen merénylő áldozata lett. A tettest nem lelték fel, a kínai üzletember fiának holtestét jelenleg még vizsgálják.

Elfintorodom.

Szóval ez volt az a nagy meló.

Malcolm..pontosan egy ilyen ügybe kellett belefolynod?

Nao Ce-Jing az egyik legnagyobb embercsempészeti hálózat ura volt. Parkinsékkal üzletelt, csakhogy Parkins túl előnytelen ajánlatot adott neki, Nao pedig megfenyegette, ha nem enyhít követelésein nincs alku. És ekkor hívták fel gondolom Malcolmot. Van egy ember ,aki fiatalokkal, és emberekkel kereskedik, csináljon valamit az ügyeletes jótevő…

Kissé csalódott vagyok.

Bár Warlow nem tudhatja mit tesz, csak teszi amit mondanak…még is… nem tudom. Pontosan ellentmond minden elvének, amiért küzd.

Ekkor nyílik az ajtó, Malcolm esik be kissé nyúzottan, papírzacskóval és két papírpohárral a kezében, melyben kávé gőzölög.

Mellém roskadva a kanapéra köszönt, az ölembe dobja a szendvicset tartalmazó zacskót, majd a kávét is.

- Nézd csak, meg jött Gotham city hőse! Mi a helyzet Batman?

- Ne most Leonard.

- Minden rendben?- tudakolom meg.

- Persze, hosszú volt az éjszaka.

- Megértem…megkaptad az aktát?

- Meg.

- Átnézted?

- Még nem.

- Akkor mutasd, gyere nézzük együtt - vonok vállat kikapcsolva a televíziót.

Kissé betakargatva őt is simulok alig érezhetően karjához ahogy odahajolva kezdem nézni a rólam szóló aktákat.

- Nézd, ez még előnyös kép is rólam!- kiáltok fel boldogan kikapva egy lesi fotót. Rég láttam már magamon ennyi ruhát, mint azon az egy képen.

- Nem az a lényeg.

Némán kezdi olvasni a múltam.

Nem sok adat van benne, néhány orvosi jelentés, az anyakönyvi kivonat.

- Te komolyan Olaszországban születtél- hökken meg

- Mondtam… - hunyorgok rá.

- És az első normális adat rólad, tizenhét évesen jelenik meg.

- Ezt is mondtam- sóhajtok fel

Csöndben olvassa el az egészet, majd összecsukva dobja a kávézó asztalra, előre görnyedve kezdi masszírozni a halántékát.

Kissé előrébb tolva a férfit mászok mögé egészen, majd vállaira fogva kezdem erős kézzel nyomkodni, masszírozni.

Jólesően sóhajtva mozgatja meg kissé a fejét.

- Mi volt az első tizenhét évedben, hm?

- Nem akarok róla beszélni.

- Előbb-utóbb el kell mondanod.

- Az utóbbra voksolnék. Mondd csak, milyen érzés volt megölni Nao-t? Milyen érzés volt tudni, hogy egy ártatlan embert ölsz meg?

- Nem volt ártatlan. Bűnös volt… emberekkel kereskedett, és ópiumfinomítókba dolgoztatta őket ,vagy rosszabb..

- Óh, igazán? –nevetek fel.

Elkomorulva pillant hátra rám, míg én összébb húzom magamon a takarót.

- Nem értem mi a vicces ebben Leonard. Tizenéveseket dolgoztatnak, és eladják őket szexuális játékszernek. 

- Milyen elkeserítő - biggyesztem le az alsó ajkam, bár arcomon semmiféle együttérzés vagy részvét nem jelenik meg.

Malcolmén azonban annál inkább.

Nem érti miért nem tudom felfogni a helyzet fontosságát. Hogy lehetek ennyire kegyetlen, miért nem érint meg.

- Undorító vagy. – jelenti ki egyszerűen a tényt.

- Nem Malcolm, te vagy az. Mindig az ordít a legjobban, akinek ég a háza.

Ingerülten mered rám, látom kezei ökölbe szorulnak. Most rontottam el a csodálatosan induló csodálatos napját – csodálatos jellememnek köszönhetően-.

- Te mondtad Malcolm, mindig utána jársz a részleteknek. Most miért nem tetted? Ugyan már bogaram, nem érdekel honnan kapod a pénzed? Mikor mész a kis főnöködhöz az információkkal?

- Este nyolcra.

- Remek… tudod mit, Utána nézz be a Talon nevű lebujba is a Ribbon és a Bronte sarkán. Menj a hátsó részhez, és mondd meg a fegyveres őrnek, hogy Evat keresed. Meg fogsz lepődni – mosolyodok rá ádázul, leplezetlen undorral az arcomon.

Inkább felegyenesedik mielőtt agyonver hirtelen jött hajnali ingerébe és elmegy tusolni.

Hogy ki is az az Eva, vagy hogy inkább mi?

Eva a project neve.

Annak a projectnek a neve, ami összegyűjti az embercsempészetből profitként lecsapódott és vásárolt kölykök tömegét, bedrogozzák őket, és bájaikat árulva próbálják eladni őket a nagyérdemű, gyomorforgató és pedofil társadalomnak. A legkisebb fiú öt éves, a legidősebb tizennégy.

És hogy honnan is tudom, hogy hol és mi ez a hely? Én is hasonló módon kerültem kapcsolatba az akkor még tejfölös szájú Parkinssal. Ő maga építette ki hatalmas birodalmát, és önnön beteges hajlamainak köszönhetően felfedezte azt a réteget, ami a legtöbbet fizet a legnagyobb diszkrécióért. Ekkor lehettem hét éves. Apám adott el egy helyi, toscanai stricinek, aki egyhamar tovább is adott rajtam. Aztán találkoztam ezzel az undorító emberrel… hét éves voltam. Végül is egyetlen árucikket sem adhatnak a piacra betörés nélkül. Engem pedig az a megtiszteltetés ért, hogy maga a tulaj „tette tiszteletét”. Egyetlen szerencsém volt, hogy egy vendég, aki történetesen a szicíliai maffia tősgyökeres tagja volt felfigyelt rám. Ő nem akart bántani, nem akart magának tudni, legalább is nem olyan értelemben. Megvett hát Parkinstól, és apám helyett apámként nevelt fel.

Persze erről senki nem tud rajtam és rajtuk kívül.

Nem is sejtik, hogy a pénzmosás és az illegális bordélyház, valamint a már kisebb visszhangot verő embercsempészet rétegein túl eme ágazat virágzik. Ebből kapják igazán pénzüket.

És valószínűleg ha ma este Malcolm a jelentése után elmegy, és saját szemével látja, egészen máshogy fogja értékelni a dolgokat. Valószínűleg sok kérdése lesz.

És valószínűleg egy kérdésére se fog választ kapni.

Legalább is tőlem nem.

Mert ha elmondanám mit tudok, mióta van ott és ki a feje, azt is el kéne mondanom hogy honnan jönnek a kölykök, és hogy én miért tudok ennyi mindent róla.

Azt pedig… soha sem fogom bevallani.

 

 

 

Malcolm Warlow

Miután megbeszéltük amit kellett egy sporttáskába összeszedem a mai melóhoz szükséges eszközöket, ami egy távcsöves, éjjellátóval felszerelt spéci hosszú csövű mesterlövész fegyver. Már kinéztem egy jó helyet, ahonnan jól belátni az étterem üvegfalán.
Felkapom a táskát és az ajtó felé indulok, de amikor a kilincsre teszem a kezem meglepődve fordulok hátra, mert Leo kezét éreztem a csuklómon.
Fura. Azt mondta utálja, ha hozzáérek.
- Malcolm, ha ott hagyod a fogad azt soha sem bocsátom meg neked, remélem felfogtad a csökött kis agyaddal. Ha reggelre nem jössz vissza… én…én…
Elmosolyodom a dadogásán, mert ettől valahogy fiatalabbnak tűnik a koránál. Közelebb hajolok, hogy megcsókoljam, de hűen önmagához nem engedi.
- Azért annyira jóba nem vagyunk, mindössze azt akartam mondani, ha nem jössz vissza én elmegyek, megkereslek és megöllek.
- Ennyire aggódsz?
- Nem. Ennyire megígérted, hogy nem hagysz itt. EGYEDÜL!

Hm… most amiatt aggódik, hogy egyedül marad, vagy amiatt, hogy nélkülem?
- Ne idegeskedj, maximum reggel tízre itt vagyok. – remélem.
- Ajánlom is.
Kilépek az ajtón és magamban grimaszolva felsóhajtok, mert úgy megcsókolnám, amikor azon a szexi követelőző hangján beszél. Kár hogy nem tud normális emberhez méltón viselkedni és feloldódni egy kicsit. Bár még Elisabeth is azt mondta, hogy olyan mint egy robot, ami saját magát irányítja, ergo: csak akkor szexel ha akarja, rávenni pedig lehetetlen.

 

***

Elmegyek Maxhez az aktáért és miután kifizetem egyenesen ahhoz a háromszintes  épülethez megyek, ahonnan belátni a teljes éttermet. A kocsit egy közeli bevásárlóközpont parkolójában hagyom és a sporttáskát a vállamra vetve indulok az épület felé.
Itt nincs lift ezért kénytelen vagyok a lépcsőket használni, de nem gond mivel van elég időm. Direkt korábban jöttem, hogy ne okozzon gondot, ha esetleg dugóba keverednék a városban. Az épület tetején egyenesen a megfelelő ponthoz megyek majd előszedem a fegyvert és összeszerelem. Három darabban sokkal kényelmesebb és feltűnés mentesebb hurcolni, mint egyben.
Alig húsz perc múlva meg is érkezik a kínai fickó, de a biztonság kedvéért még ellenőrzöm a róla kapott képet is. Stimmel.
Követem a mozdulatait a fegyver távcsövén keresztül, de pont úgy ül le, hogy egy másik fickó takarásában legyen. Remek.
Majdnem egy órát kell várnom, mire a mellett ülő fickó feláll és elmegy. Ekkor már csak becélzom a koponyája közepét és bumm.
Annyi a hófehér terítőnek.
Az étteremben kitör a káosz, de a többit már nem várom meg, hanem a fegyvert a szemétledobóba ejtve lazán lesétálok a lépcsőn. A fő, hogy soha ne lássák rajtad, hogy ideges vagy és akkor még a legprofibbat is átverheted.

A közelben maradva a sok bámészkodóval egyetemben megvárom, míg elviszik a hullát, majd a kocsihoz megyek és a megbízó számát tárcsázva közlöm, hogy a célpontnak vége.
Egy bankszámlaszám, és pár percen belül rajta lesz lóvé.

 

***

Sajnos hazafelé pont kifogom a szokásos dugót, amikor a dolgozó méhek munkába a porontyok pedig suliba mennek. Ezért utálok vezetni. Rohadtul idegtépő, mikor fél órába telik, hogy egy kilométert haladjak.
Már hullafáradt vagyok és semmi másra nem vágyom csak egy forró zuhanyra, egy tányér finom ételre és az ágyamra. Bár mivel már nincs energiám kaját készíteni, inkább megállok egy gyorsétteremnél és veszek ott valamit magamnak és a vendégemnek is.
Utálom az ilyen vackokat, de most vagy ez, vagy a kellemetlen korgó gyomor.

Mire hazaérek, már olyan vagyok, mint a mosott rongy, mert majdnem három órába telt hazaérnem, és abból kettőt dugóban sasszézva kellett töltenem. És csodálkoznak, hogy annyi idegroncs van a 21. században.
Leora a nappaliban ülve találok rá és én is oda roskadok le a kanapéra, majd a zacskót és a lezárt papírpoharat az ölébe pakolom és kifújom a levegőt. A fejem szét akar robbanni…
- Nézd csak, meg jött Gotham city hőse! Mi a helyzet Batman?
- Ne most Leopold. – ehhez most egyáltalán nincs hangulatom.
- Minden rendben?
- Persze, hosszú volt az éjszaka. – vagy inkább az a rohadt autósor.
- Megértem…megkaptad az aktát?
- Meg.
- Átnézted?
- Még nem.
- Akkor mutasd, gyere nézzük együtt.
Kikapcsolja a tévét, én pedig lomha mozdulatokkal előhúzom a kabátom belső zsebéből a félbe hajtott aktát. Nincs most különösebben kedvem ehhez, de legalább addig sem rajtam élezi a nyelvét.
Kissé meglepődöm rajta, mikor rám teríti takarója felét és a karomhoz bújik, de olyan fáradt vagyok, hogy még okokon agyalni sincs erőm. 
- Nézd, ez még előnyös kép is rólam!- kikapja a fényképet és vigyorogva nézegeti.
- Nem az a lényeg. – az aktát magam elé húzva kezdem el olvasni a részleteket. Anyakönyvi kivonat, egy gyerekkori orvosi jelentés, majd semmi érdekes egészen tizenhét évs koráig, amikor is a szicíliai maffia tagja lett.
- Te komolyan Olaszországban születtél- ezek szerint nem hazudott. De mit keres egy olasz ex-maffiózó az amerikai CIA-nál?
- Mondtam…
- És az első normális adat rólad, tizenhét évesen jelenik meg.
- Ezt is mondtam.
Igaza van, tényleg mondta és ezzel legalább azt bizonyította, hogy nem hazudott nekem. És ha a személyes dolgaiban nem hazudott, akkor nyilván abban is lehet valami, amit Parkinsról mondott. Ennek sokkal alaposabban utána kell néznem. 
A többi információ már abból az időből származik, amikor maffiózó volt, de közben feltűnik, hogy hiányoznak a CIA jelentések róla. Végül is úgy tudom ők kapcsolták le. Max talán nem tudta feltörni. Mintha valami derengene, hogy azt mondta ahhoz több idő kell neki. A fenébe.
A térdeimre könyökölve kezdem masszírozni a halántékomat, mert a lüktető fejfájás csak rosszabb lett. Nyilván a kialvatlanság is teszi.
Leo mögém mászik és erősen megnyomkodja a csomókban álló izmokat, mire jóleső sóhaj szakad fel belőlem. Nagyon jól csinálja, erős kezei vannak…
- Mi volt az első tizenhét évedben, hm?
- Nem akarok róla beszélni.
- Előbb-utóbb el kell mondanod. – a múltkor is kikerülte a választ.
- Az utóbbra voksolnék. Mondd csak, milyen érzés volt megölni Nao-t? Milyen érzés volt tudni, hogy egy ártatlan embert ölsz meg?
Már megint kezdi. Miért nem tud legalább egyszer lakatot tenni a szájára. - Nem volt ártatlan. Bűnös volt… emberekkel kereskedett, és ópiumfinomítókba dolgoztatta őket, vagy rosszabb.
- Óh, igazán?
Már megint ez a gúnyos nevetés. Elkomorulva pillantok rá, miközben lesöpröm magamról a kezeit. - Nem értem mi a vicces ebben Leopold. Tizenéveseket dolgoztatnak, és eladják őket szexuális játékszernek. 
- Milyen elkeserítő.
Olyan arcot vág, amiért legszívesebben megütném. Gyűlölöm az ilyet. 
- Undorító vagy.
- Nem Malcolm, te vagy az. Mindig az ordít a legjobban, akinek ég a háza.
Ökölbe szorulnak a kezeim és nagyon kell koncentrálnom, hogy ne verjem be a képét, mert most kisebb a tűrőképességem a fáradság miatt. És egyáltalán mire céloz már megint?
- Te mondtad Malcolm, mindig utána jársz a részleteknek. Most miért nem tetted? Ugyan már bogaram, nem érdekel honnan kapod a pénzed? Mikor mész a kis főnöködhöz az információkkal?
- Este nyolcra.
- Remek... tudod mit? Utána nézz be a Talon nevű lebujba is a Ribbon és a Bronte sarkán. Menj a hátsó részhez, és mondd meg a fegyveres őrnek, hogy Evat keresed. Meg fogsz lepődni.
Megint az a szarkasztikus, gúnyos kifejezés és az-az idegesítő mosoly. Azt hiszem most jobb lesz, ha távolabb kerülök tőle, mert félő, hogy kiverem az összes fogát, ha így folytatja.
A zuhanyzó felé feszem az irány és az alig húsz perce áhított forró zuhany helyett, most majdnem teljesed hideg zuhanyt választom, hogy lenyugtassam magam.
Nem tudom, hogy maradt életben eddig, ez az idegesítő pasi, mert ha nem kellene életben tartanom, már lelőttem volna. Minden szavával képes az idegeimre menni, még akkor is, ha a véleményét fejti ki. Legalább normális hangon tehetné.
Mikor már fázni kezdek, elzárom a zuhanyt és miután megtörölköztem egy alsónadrágot magamra húzva megyek ki a konyhába. Leo még mindig a kanapén dőzsöl és csak most tűnik fel, hogy nincs rajta ruha. Mi a francért fekszik ez meztelenül a nappaliban? Ha jól emlékszem ő hisztizett, hogy ruhákat akar, mikor pedig megkapja nem kell. Ki érti ezt?
- Sikerült lehűtened magad?
Megáll a kezem a mozdulat közben, de aztán folytatom. – Azt ajánlom, ne feszegesd tovább a határaimat, mert a végén még rosszul jársz.
Előveszem a kávét és nekiállok frisset készíteni.
- Mintha eddig nem jártam volna elég rosszul, az meg nem az én bajom, ha nem bírod az igazságot.
A gúnyos hangjától már végleg felmegy a pumpa és a poharat olyan erővel vágom a pultra. hogy darabokra törik. Fenyegető léptekkel elé állok és a karjánál fogva felrángatom a kanapéról, hogy szemtől szembe álljon velem.
- Na ide figyelj Leopol! Már kurvára elegem van az állandó célozgatásokból és a gúnyos megjegyzésekből! Bökd ki végre, amit akarsz vagy tartsd a pofád míg nem kérdezlek!
Összeszorított fogaim között kel kipréselnem a szavakat, de közben még mindig a karját szorítom.
- Elmondjam mi irritál benned a legjobban? – megpróbálja elrántani a kezét, de nem engedem.
- Ha nem vetted volna észre, erre várok egy ideje, hogy egyenesen kibökd végre mi a gondod!
- Az a gondom, hogy egy álszent seggfejnek tartalak, aki állandóan arról papol, hogy nem bánt ártatlanokat közben pedig a legnagyobb gyilkos szemét rohadéknak dolgozik az egész kibaszott bolygón!
A végére már majdnem ordít, de legalább most az egyszer normálisan megértette magát.
- Bogaram, te valamit nagyon félre értettél. Én nem a messiás vagyok és nem is – a te szavaiddal élve – igazságosztó! Abból élek, amiben jó vagyok és ha már ezt csinálom legalább elteszem láb alól az olyan szemeteket mint Nao Ce-Jin!
- És mit érsz vele hm? Holnapra egy másik ugyanolyan lép a helyére! Ha a gyomot nem a gyökerénél irtod ki, előbb-utóbb visszanő!
A szemeiben és az arcán érzelmek sokasága, de most nem tudok ezzel foglalkozni, mert végre egy értelmes beszélgetést csikartam ki belőle, még ha nem is éppen a legnyugodtabb.
- És te mit teszel? Ne csak engem tegyél terítékre bogaram! Nézzük csak te mivel foglalkoztál az elmúlt években! – elkezdem sorolni az aktában olvasottakat – A CIA-nál melózol, hogy lebuktasd Parkinst. És akkor mi lesz, ha sikerül? Mert kétlem, hogy rács mögé lehet őt juttatni! – nem válaszol, csak összeszorított állkapoccsal néz rám, ezért folytatom. – Miközben pedig engem piszkálsz, hogy miért nem azt ölöm meg, akit te akarsz, információt adsz el egy másik illegális szervezetnek a CIA háta mögött. És miért is dolgozol nekik? Csak azért mert lebuktál az embercsempészet során?!
Van pofája engem nevezni állszentnek! – Egy cseppet sem vagy különb nálam! Nekem legalább vannak elveim és neked?
- Engedj el!
A szemei szinte szikráznak a dühtől, az ara pedig kivörösödött és az egész testtartása feszült. Visszalököm a kanapéra, majd nagy léptekkel a hálószobába megyek és bevágom magam mögött az ajtót.

 

***

A vitánk után még legalább egy óráig járkáltam fel-alá a szobámban, míg végre sikerült annyira lehiggadnom, hogy aludni tudjak. Szükségem van a pihenésre, főleg Leo mellett, hogy legyen hozzá elég idegrendszerem.

 

***

Délután hatkor az ébresztőre kelek, amit még lőrelátóan beállítottam, mert számítottam rá, hogy nem fogok magamtól idejében felébredni. Ahhoz túl kimerült voltam.
Kikászálódom az ágyból és egyenesen a fürdőszobába megyek, hogy felfrissítsem magam mielőtt elmegyek. Wesleyel nyolcra beszéltem meg, de még Maxhez is be akarok ugrani, megtudni, hogy miért hiányoztak a CIA adatai.
Mikor a konyhába lépek nem látom sehol Leot, de most nincs is igazán kedvem megkeresni. Jelenleg az sem érdekelne, ha megszökött volna. Megiszom a kávét, majd az aktát és a törött kezéről készült fényképet belerakva elindulok a kabátomért és ekkor jelenik meg Leo, immár felöltözve.
Nem szólok hozzá, csak futólag rápillantok, de miközben a kabátomat veszem ő szólal meg, tőle szokatlanul komoly hangon.
- Beszélni szeretnék veled.
Egy pillanatra megtorpanok, de aztán folytatom az öltözködést. – Most nem érek rá Leopold, majd beszélgetünk, ha visszajöttem.
Ezzel lezártnak tekintettem a beszélgetést és a cuccomat felkapva elindultam a garázs felé.

 

 

 

Leopold Mordan

Nemes egyszerűséggel megöl a tekintetével, majd elmegy a zuhanyzóba, hogy lehűtse magát. Idegesen sóhajtva túrom hátra a hajam, majd visszaroskadva a kanapéra pillantok bekötözött kezemre. Nem igazán akar gyógyulni…talán mostanában pihentetnem kéne.

Végül is közel húsz perc után Warlow úr sikeresen kitalál a fürdőből, és még csak a kádba sem fullad időközben. Igazán büszkévé tesz.

Meztelenül heverésztem eddig,azonban jelenléte ülésre késztet, így egyhamar feltornázva fél kézzel magam jegyzem meg csípősen:

- Sikerült lehűtened magad?

- Azt ajánlom, ne feszegesd tovább a határaimat, mert a végén még rosszul jársz.

Eddig testén serénykedő keze egy pillanatra megáll, majd nagyot fújtatva folytatja tevékenységét. Csak pár lépésre van a konyhának kávét rejtő zugától, így kihasználva azt újat készít, mintha a régi már nem is lenne jó neki (amit nagyjából fél órája hozott.) Megértem én hogy frusztrált, és  kell neki a póttevékenység, de ez pazarlás. Méghozzá magas fokú. Ráadásul, ami még ennél is fontosabb: Fenyeget. Méghozzá nem komolytalan, játszi hangsúllyal. Mély komolyságról adva tanúbizonyságot. Ez pedig egyáltalán nem tetszik. Elvégre, egyáltalán nem én kértem, hogy raboljon el, és tartson itt információkért cserébe. Félreértés ne essék, egyenesen hálás vagyok neki, hogy nem az általa preferált módszereke alkalmazza –melyekből már kaphattam ízelítőt az első pár napban- de az ilyen féle-fajta bánásmódot egyáltalán nem preferálom, sőt.

- Mintha eddig nem jártam volna elég rosszul, az meg nem az én bajom, hogy nem bírod az igazságot.

A másodperc töredéke alatt érkezik elém, észbe sem tudok kapni, már is törött kezem markolva ránt fel, hogy aztán lekapjon mind a tíz körmömről ingerült „ordításával”.

- Na ide figyelj Leopold! Már kurvára elegem van az állandó célozgatásokból és a gúnyos megjegyzésekből! Bökd ki végre, amit akarsz vagy tartsd a pofád míg nem kérdezlek.

Ajkaim megremegnek az elfojtott fájdalomtól, fejem hátrébb húzom. Bár magamnak sem merem bevallani, ebben a pillanatban, látva felbőszült arcát átjár a félelem. Tudom,ha most leverne egyet… - ha úgy általában leverne egyet- nem állnék fel. És azt is tudom, hogy most legszívesebben megtenné.

Azonban önérzetem nagyobb mint félelmem, ezért hangot is adok problémámnak.

- Elmondjam mi irritál benned a legjobban?- próbálom eltépni tőle sajgó balom, ám erősen tartja.

- Ha nem vetted volna észre, erre várok egy ideje, hogy egyenesen kibökd végre mi a gondod!

- Az a gondom, hogy egy álszent seggfejnek tartalak, aki állandóan arról papol, hogy nem bánt ártatlanokat közben pedig a legnagyobb gyilkos szemét rohadéknak dolgozik az egész kibaszott bolygón!.

Üvöltök vele. Mert felidegesít.

Tudom, hogy élvezi… ismerem. De ez érzékeny pontom. És ő sem segíti meg a dolgom.

- Bogaram, te valamit nagyon félre értettél. Én nem a messiás vagyok, és nem is –a te szavaiddal élve- igazságosztó! Abból élek, amiben jó vagyok és ha már ezt csinálom legalább elteszem láb alól az olyan szemeteket mint Nao Ce-Jin!

- És mit érsz vele, hm? Holnapra egy másik ugyanolyan lép a helyére+ Ha a gyomot nem a gyökerénél irtod ki, előbb-utóbb visszanő!

- És te mit teszel? Ne csak engem tegyél terítékre bogaram! Nézzük csak te mivel foglalkoztál az elmúlt években! – huzakodik elő az aktában olvasottakkal- A CIA-nál melózol, hogy lebuktasd Parkinst. És akkor mi lesz, ha sikerül? Mert kétlem, hogy rács mögé lehet őt juttatni. – némán feszítem meg állkapcsom, már megszólalnék mit is fogok tenni vele, de folytatja- M9közben pedig engem piszkálsz, hogy miért nem azt ölöm meg, akit te akarsz, információt adsz el egy másik illegális szervezetnek a CIA háta mögött. És miért is dolgozol nekik? Csak azért mert lebuktál az embercsempészet során?! Egy cseppet sem vagy különb nálam! Nekem legalább vannak elveim, és neked?

- Engedj el!

Ujjai pattanásszerűen engedik el csuklómat, ingerülten taszít vissza a kanapéra, majd besétálva a hálószobájába csapja be maga után az ajtót.

Tehát ma nem alszunk együtt.

Nem vagyok rá annyira dühös, mint amennyire hiszi. Inkább mélyen csalódtam benne. Soha sem hittem volna, hogy valaha, valaki, az egyszerű ostoba szavaival ekkora fájdalmat fog okozni.

Legszívesebben sírnék tehetetlen dühömben. De az nem vallana rám.

Így hát kerítve egy viseltes pokrócot terítem magamra azt, s némán próbálok meg az álmok mezejére lépni. Nehezen megy. De meg kell tennem. Addig sem gondolok erre a parasztra.

Erre a nyomorult senkiházira, aki csak azért tart itt, hogy levezesse rajtam a feszültségét, és reménykedhessen egy plusz menetben.

De abból nem eszik.

Nem fog belőlem enni.

Másnap korán kelek. Csöndben sétálok, lófrálok a házban. Végül is elhatározásra jutok. Malcolm a tegnapi viselkedése után egyáltalán nem érdemli meg, hogy bármi féle kedves, vagy szívélyes érzelmeket tápláljak iránta. A barbár csak egy barbár marad.

Talán még haragszom is magamra egy kissé, mert hagytam elhinni; érző, intelligens lény, akivel lehet normálisan beszélni.

Muszáj megvitatnom vele valamit. Úgy érzem tudnia kell a tényállást. Meg kell válaszolnom a tegnapi kérdéseit. És miután megadtam a választ… egyszerűen elvágom a torkát. A hőn szeretett konyhakésével, amivel mindig kicsontozza a borjú oldalast. És élvezni fogom… élvezni fogom minden egyes percét. Mert ez csak egy szemétláda, aki megrágalmaz, miközben hagyja, hogy Parkins irányítsa. Nem más, mint egy csahos kutya….

Délután hatkor ébredezik, így nekem ez idő alatt van lehetőségem arra, hogy felmérjem a terepet, megnézzem a számítógépe és a riasztó kapcsolatát, valamint rövid leskelődés után kibökjem a remekül álcázott hangszórókat, melyekből lapos megfigyelésemnek köszönhetően rájöttem: fél óránként kutyaugatás szűrődik, pontosan 3.26 percig.

Már ruhában sétálok be hozzá. Arcom érzelem mentes, tekintetem az övébe vájom.

Nem érdeklem. Épp a kabátját veszi, készül valahová. Vasárnap van. Még hét vasárnapot kell vele kibírnom… KELLENE. De ő még nem tudja azt, amit én; ez az utolsó kibaszott vasárnapja.

Csöndben karolva át magam dőlök bedurrant, rosszabb állapotban lévő kezemmel a falnak, jeges tekintetemmel a férfit mustrálom.

- Beszélni szeretnék veled.

- Most nem érek rá Leopold, majd beszélgetünk, ha hazajöttem. – azzal kilép az ajtón.

Szóval beszélgetünk… mikor hazajöttél..? Igazán..?

Hát kétlem.

Dühösen csörtetve ki veszem be a gyógyszereim, majd egy apró törés-zúzás után (miután elégedetten ugrálok Malcolm kedvenc, antiknak számító bakelit lemezein) úgy vélem ideje mozgósítani magam.

Kisétálva ülök le számítógépe elé, hogy aztán nekilássak megismerni, és kiiktatni a biztonsági rendszerét.

Azért is jó, ha az ember több lábon áll, mert könnyedén meg tud oldani problémákat. Értem ez alatt; fél óra alatt ki tud iktatni egy egész biztonsági rendszert, le tudja merevíteni a kamerákat, és még az ajtó és ablak zárakat is fel tudja oldani.

Így esik meg, hogy nemes egyszerűséggel, két órával Malcolm távozása után magam is elhagyom a lakást. Persze mindezt tökéletes inkognitóban, és nem mellesleg egyáltalán nem a saját ruháimban. Gondosan zárom be az ajtót, majd bizonytalanul lesétálva a keskeny, szerpentines felvezetőn pillantok körbe. Elég jó környéken vagyunk, a levegő tiszta, és a vityilló is pöpec. Nem értem miért rejtegeti mindenki elől.

A kutyáknak mint jól sejtettem nyoma sincs. Miért is lenne.

Könnyedén kisétálva a kapun veszem lépteim a legközelebbi, aprócska település felé.

Malcolm jól választott. Talán az Isten háta mögött vagyunk, és bő másfél órás gyalogút a legelső falu is, de végül is leérek. És még is hova vezethet első utam?

A kocsmába.

Nem kell túlbonyolítani a helyzetet, egyetlen szomjúságérzettel küzdök, az pedig az információ hiánya. Ám szomjam hamar olthatom a locsogó részeg falusiak szócséplésével. Egyhamar megtudom hol vagyok, a legközelebbi nagy település merre van.

Bár ezt a kis falut nem ismerem, a szomszéd várost, melyet említettek nagyon is. Egy régi, már visszavonult barátom költözött oda ismeretlen keletű egykori katona szerelmével. Mikor legutóbb láttam már pár kilót fel is szedett. Emlékszem, tőle nem megszokott módon panaszkodott arra mennyire ellustult a férfi mellett. És hogy nem érti miért, de annyit zabál mint egy ló. És reggelente hány is,szerinte az egyik bevetésen elkapott valami nyavalyát.

Ez jó ha másfél éve volt. Azóta nem tudom ott élnek-e még.

De szükségem van néhány dologra. Ideje látogatóba mennie Leopold nagybácsinak.

Az elkötött kocsiban talált térkép segítségével egyhamar meglelem a helyes irányt, így kilenc körül megérkezem.  Takaros, kertvárosi házacska, ráadásul az emeletes fajta, szépen megmunkált kerttel, tökéletesen vágott sövénnyel, egyenletes gyeppel. Az amerikai álom.

Egyszer talán majd én is visszavonulok egy ilyenbe.

Nyugodtan lépdelve sétálok fel a fatornác lépcsőin, majd kopogok.

Gyerekvisítást hallok odabentről, s gyönyörű női ismerősöm rekedtes, fenyegető hangját.

Végül az egykor szálkás, igazán nőies lányka karján egy –az ujját szopó- kisírt szemű nyűgös kisfiúval, és egy másik – a vádliját műanyag baltával kaszaboló- Batman állarcos kiskölyökkel a lábánál nyit ajtót.

Meglep a látvány.

Már csak azért is, mert mikor legutóbb találkoztunk, ő számított a szakma legjobb bérgyilkosának. Most pedig..

- Te lebabáztál - bukik ki belőlem a megállapítás.

- Én is örülök, hogy látlak. Bruce most azonnal fejezd be,vagy kiállítalak estére a medencébe, és nézelődhetsz!- csattan fel a nő, mialatt arrébb rúgva pár játékot a krémszínű padlószőnyegről áll félre utamból, így beengedve.

Úgy tűnik a Bruce névre hallgató állarcos kisfiú befejezi anyja cséplését, és inkább duzzogva kezdi püfölni a kanapét.

A másik csak legörbülő szájjal jelzi, már aludna.

Nem irigylem a lányt. Mintha évtizedeket öregedett volna. Látszik, sokat kell mesélnie még.

- Na… alvás. - közli felkapva a kis barbárt is, majd felsétálva az emeletre fekteti le mindkét kölyköt a hatalmas franciaágyba, betakargatja azokat, majd leülve az ágy szélére vesz elő egy katonai puskát.

Elkerekedő szemekkel figyelem az ajtóból (tekintve hogy felkísértem őket), ahogy játszi könnyűséggel szereli szét azt, majd egy „a nyuszika ide bemegy, onnan kijön, hintázik, stb” körítésű gyerekmesével tanítja meg a fiúkat a puska egyszerű összeszerelésére, amolyan esti mese gyanánt.  Végül mindkettő kap egy-egy csókot, a villany felkapcsolva marad és kijön hozzám.

- Ez… mikor… hogy?

- Ne is kérdezd…- morog

- Legalább a tieid?

- Nem látod milyen értelmesek?!

- De… de látom. Bruce különösen rád ütött…baltával rontani az embernek…

-  Az csak egyszer volt. Mikor még terhes voltam, és érzékeny. JÓ?!

Feltartva a kezem biccentek mosolyogva.

Ekkor látja meg a kötést.

Lesétálva egy erős fekete közben elmesélem nyomorom. Mi történt velem, milyen helyzetbe vagyok most, és hogy mit tanácsol. Ő az egyetlen mellesleg, aki tud Parkinssal kapcsolatos ügyemről. Elég régóta ismerjük már egymást ahhoz, hogy tudhasson róla.  

- Bár nem a legegyenesebb, de ha velem Louis ilyet csinálna… és nem bírnék vele- bök a kezem felé- álmában vágnám el a torkát.

- Ahhoz vele kéne aludnom. Nem akarok többé egy ágyban lenni vele.

- Áh, szóval..

- Nem.

- De ha még is, én nem nézlek le érte. Mindig is tudtam, hogy a másik csapatba játszol.

„Mi a…?!’- fejjel nézek rá.

Nem értem miért feltételezi, vagy honnan vette, vagy hogy… most álmodom? Biztos hogy álmodom, mert ilyen szituációba nem kerülhetek.

- Na jó, szálljunk le a magán és a nemi életemről. Inkább mesélj mi van veled.

- Mi lenne? Unalmas kertvárosi asszony lettem. A férjem nem engedi, hogy a régi szakmában dolgozzak. Azért még néha elvállalok egy-egy melót. De tudod… titokban.

- Értem..

- Igazából miért jöttél ide?

- Tanácsért. Nem tudom mit tehetnék.

- Tudod mit tegyél? Öld meg.

- Élve kell az FBI-nak. Információkat akarnak.

- Leo… őszintén… szerinted, ha elmondtál neki mindent amit tudtál, megkapott mindent amit akart, és te már láttál mindent, amit ő adhatott neked, ami róla szól. Beleláttál az életébe, a szokásaiba, a lakásának a felépítésébe, és feltételezem tudod is hogy hol van…Életben fog hagyni? Ne ellenkező esetben ezt tennéd? Elengednéd az embert csak úgy?

- Nem. Megölném…

- Na látod. Már csak egy kérdésem van. Meg akarod élni, hogy szabad legyél, új nevet kapj, és elköltözz valahova messzire, ahol senki nem ismer és az lehetsz aki lenni akarsz?

- Meg.

- Akkor van még kérdésed?

- Nincs. Köszönöm.

Biccentve búcsúzok el tőle, majd visszaülve a kocsiba hajtok „haza”.

Rövid bolyongás után végül is meg is találom újra a Warlow rezidenciát –persze az utolsó másfél kilométert gyalog teszem meg-. Felkészülök a legrosszabbra, beosonok a házba, de legnagyobb meglepetésemre senki sem vár.

 Senki sem fogad.

Végül is visszariasztom a házat, mintha mi sem történt volna, aktiválom a „kutyákat” és a kamerákat is. A felvétel szerint az eltelt öt órában békésen aludtam.

Sokat gondolkodok azon, amit a lány mondott.

És végül is arra jutok: magamból kell kiindulnom. Én nem hagynék szemtanúkat. Még ha „ártatlan” sem. Azonban hiába várom Malcolm érkezését… csak nem akar jönni.

Nem elég, hogy sunyi és meg akar ölni miután meghúzott és kiszedett minden információt, még a szavának sem tesz eleget. Magamra hagy egy kibaszott házban. A SAJÁT HÁZÁBAN.

ENGEM!

Ahogy telnek az órák egyre ingerültebb vagyok.

Csak tegye be a kibaszott lábát az ajtón… leütöm. Megölöm..

Meg fogom ölni.

Feszülten figyelem a monitort. A mélygarázs kamerájának a monitorát.

Lassan begördül a fekete pick up, és Warlow robosztus alakja kecmereg ki belőle. Könnyedén lépdel az ajtó irányába.

Már nem sokáig..

Felegyenesedve teszem le tányérom, melyből eddig falatoztam, majd jobb híján az első kezembe akadó tárggyal- egy serpenyővel sétálok ki, hogy aztán beálljak az ajtó mellé.

Kezemben reszket az alkalmi fegyver, szívem a torkomban dobog, s bár fáj fáslizott kezem, jelenleg eltörpül az.

Kulcscsörgés, ajtó nyitás.

Lassan lépdel be, tekintetét körbefuttatja.

Hiba.

- Szia édes, hát megjöttél!- emelem meg a serpenyőt, és sújtok le kegyelmet nem ismerve.

Az első lendületemmel jókorát odasózok, egyenesen a fejére, pontosabban a tarkójára.

Előre billen, megtántorodik. Nem számított rá. Aztán lábbal belökve maga után az ajtót fordul felém, feldühödve nyúl a serpenyő után.

Egy kézzel nem igazán vagyok a helyzet magaslatán, azonban ez is több mint a semmi.

A serpenyőt hamar meg is kaparintja, már emelné is hogy lesújtson, míg baljával a fegyvere után nyúl.

Látom a szándékot.

Suhintása elől elugorva markolom fel az első, kezembe akadó tárgyat- ami történetesen egy váza- hogy azt vágjam hozzá.

Könnyedén tér ki, ekkor már a fegyver is előkerül.

Ideje futni.

Így nekiiramodva veszem a konditerme felé az irányt. A szekrényben jó pár stukker van.

Az adrenalin szinten magasan jár, erősen dübörög a fülemben, kezem egyre jobban lüktet. Hallom, ahogy utánam jön. Lépteit lelassítja, kiélvezi minden egyes pillanatát a vadászatnak.

- Tudod bogaram, most túl messzire mentél. Gyere ide, és akkor talán nem fog fájni annyira…egy egész tárat beléd eresztek… úgy is közeleg a Valentin nap, nem akarom hogy azt mondd sajnálom rád a drága töltényt.

- Ez hízelgő… de tudod mit..? Inkább baszd meg. - szabadítom ki az egyik fegyvert a vasszekrényből.

Jó pár adag tárat is felmarkolva mellé lövöm el a villanyt, majd magát az elektromos belső kapcsolóházat is. Sötétség borul a házra.

Fél kezem a fegyverre szorul, másik bénán, reszketve tartja meg azt, biztosra véve a célpontot.

Elsütöm, mellé.

Malcolm kárörvendően nevet fel.

- „Édesem”, azt hittem az CIA legalább lőni megtanított rendesen.

- Majd gyakorlok „drágám”- közlöm cinikusan, mialatt tüzet nyitva rohanok a kijárat irányába. Fel kell jutnom a konyhába. A töltényeim fogytában. Erősen.

A fülem mellett süvítenek a golyók, ahogy szedem lábaim a lépcsőn.

Párat hátra is lövök, majd szomorúan konstatálom. Kifogytam, és a tárak is elmentek.

Mi marad. Az ordítás.

- KIFOGYTAM!

- Az a te bajod.

Azonban a konyháig már nem érek el. Pillanatokon belül egy erős kéz ragadja meg derekam, visszaránt, majd teljes erejéből a falhoz taszít és egy erős mozdulattal lesodorva a lábamról szorít maga alá, hogy aztán egyhamar meg is érezzem az erős öklöket bordáim között.

Két-három ütés, míg ráeszmélek- levegő nélkül nem tudok lélegezni.

Kétségbeesetten kotorászok valami után, amit hamar meg is lelek a nehéz drótszobrocska személyében, mely segített szabadulásomban. Megragadva sózok oda egyet egyenesen fejre.

Malcolm szisszenve borul le rólam, míg én kikotorva alóla vetem be magam a konyha rejtekébe. Egyhamar fel is markolva a csontvágó bárdot állok be támadó, mindenre felkészült pozícióban.

- Ne mondd, hogy nem foglalkozom az igényeiddel „Macikám”…hiszen tudom, hogy egy férfi szívéhez a hasán keresztül vezet az út- zihálom ádázan vigyorogva, ép kezemben megforgatva a bárdot. Lassan közelítek felé, akár a ragadozó az áldozatához.

Azonban valamire nem számítok.

Nekifutva löki félre-rám – az asztalt, egyhamar meg is kaparintva a két legnagyobb kést a tartóból.

- Milyen igaz, had demonstráljam.

-  Nincs rá szükség. Nem vagyok  vevő a mutatványaidra. – emelem meg fenyegetően fegyverem, mialatt megkerülve az asztalt próbálom sarokba szorítani. – Még is hol a faszba voltál az elmúlt két napban, MI?! De tudod mit? Nem is érdekel… mert most kizsigerellek köcsög.

Megöllek.

Meg foglak ölni Malcolm.

Mert túlságosan is felidegesítettél és félelmet ültettél belém ahhoz, hogy túléld ezt az éjszakát.

 

 

 

Malcolm Warlow

Most hogy nem kell aggódnom a reggeli dugó miatt mindössze másfél óra alatt odaérek Wesley irodájához, ahol a biztonságiak éppen most váltják a műszakot. Amint meglátnak azonnal beengednek, mert amilyen gyakran járok ide már megjegyezték az arcomat.
A liftben előkotrom a kabátomból a fotót, amit Leo törött ujjáról készítettem és azzal együtt nyitok a be a tágas, modern irodába, ahol behízelgő mosollyal fogad a jelenlegi megbízó.
- Malcolm! Örülök, hogy látlak! Foglalj helyet!
Az asztala előtti fotelre mutat, de én inkább állva maradok.
- Kérsz esetleg egy kis italt?
- Nem. Térjünk a lényegre, sietek. – ma még el kell intéznem ezt-azt és van még egy betervezett programom is.
- Ahogy gondolod. Szóval, dalolt már a madárka?
Kárörvendő vigyorát látva, felmerül bennem a kérdés, hogy vajon miért örül ennyire a gondolatnak, hogy Leo az én „szerető gondoskodásomra”bízta. Tudja, hogy az ügyeimet mindig megoldom és ha azzal is tisztában van, hogy a foglyom milyen nehéz eset, akkor arra számít hogy kínozni fogom.
- Hát… alkalmaznom kellett egy finom kis rábeszélést, de végül is megeredt a nyelve. Tessék, egy kis szuvenír. – elé teszem a képet és figyelve a vonásait hátra lépek.
Felemeli és félrebiccentett fejjel mosolyogva nézi. Undorító alak.
- És legalább jól szórakozol vele?
Perverz vigyorát látva azonnal tudom, hogy mire gondolt, ezért én is az arcomra kanyarítom a szokásos élveteg vigyoromat. – Az nem kifejezés… igazi vadóc bár, a bilincs és a szájpecek nem igazán volt az ínyére. Azt hiszem továbbra is megtartom magamnak, mert rohadt jó vele kefélni.
Kárörvendő röhögését hallva már nincs kétségem a felől, hogy valamiért örül annak, hogy azt hiszi, szenved.
- És? Mit tudtál meg tőle? – abbahagyja a nevetést, de még mindig undorítóan vigyorog.
- Először is azt, hogy rühelli a nagyfőnököt és ki akarja csinálni.
- Valóban?
Nem tűnik túl meglepettnek, de nem teszem szóvá, csak figyelem őt és a kezét, amivel már percek óta babrálja a tollát. Idegesítő.
- Igen, amióta csak kikötözve felébred a pokol fenekére átkozza. Nem tudod véletlen mi gondja lehet?
- Nem, de ez nem olyan lényeges. Arról mondott valamit, hogy mit keresett az escort cégem adatbázisában?
- Igen. Azt mondta, hogy valami Eva után kutatott.
Amint kiejtettem az Eva nevet, a toll kiesett a kezéből a szemei pedig enyhén elkerekedtek, de szinte rögtön rendezte a vonásait és újra magára öltötte a behízelgő üzletember maszkját. De már késő. Láttam amit láttam és ezek szerint Leo tényleg olyan helyet keresgél, ami nagyon érzékeny ponton érinti Parkinst.
- Mondott neked valamit Eváról? – a tekintete fürkésző, de a keze elárulja az idegességét. Már megfigyeltem, hogy ha izgatott vagy ideges mindig a mandzsettáját forgatja.
- Csak annyit, hogy nyomoznak utána és már nagyon közel járnak a célhoz. – ezt ugyan nem mondta, de kíváncsi vagyok, hogy mennyire tudom kizökkenteni ezt a profi csalót.
- Részleteket nem mondott? Hogy hol tartanak, kik tartoznak a csoportba és kik a gyanúsítottak?
Ha nem kéne fapofát vágnom, most röhögnék rajta, mert a mindig gondtalan Wesley ideges. Kissé kapkodva beszél és folyamatosan babrálja az arany mandzsettáját.
- Várj egy percet, kérlek, telefonálnom kell!
- Csak nyugodtan…
Ameddig elvonul én készítek magamnak egy jó erős kátét a sarokban álló gépnél és gondolkodom.
Leo nyilván már nagyon közel járhatott, mikor észrevették és felbéreltek engem. És ha ennyire közel jutott, akkor elég ügyesen dolgozott, ahhoz, hogy ne derüljön ki. Mert olyan nincs, hogy ne legyen tégla a CIA-nál, mert az mindenhol van. Tehát a nyomozásban nem volt benne mindenki, csak egy meghatározott csoport, mert minél több ember tud valamiről, annál nagyobb a kockázati tényező. Elisabethet is csak véletlenül sikerült bejuttatni, de már ő is elég későn érkezett, hogy figyelmeztesse Parkinst. Ha tehát elhiszem azt, amit Leo mondott és alapul veszem, akkor jó nagy szarba keverte magát azzal, hogy beleköpött egy ilyen nagykutya levesébe. És nem is számíthat túl sok segítségre, mert szerintem a CIA sem tenné tűzbe a kezét egy ex-bűnöző életéért. Ha nem lenné viszonylag „biztonságban” elrejtve már lepuffantotta volna valaki.
Csak tudnám, hogy ez engem miért érdekel…
Wesley sétál be a szobába most már sokkal kedélyesebb állapotban.
- Nos Malcolm, ezekkel az információkkal azt hiszem változtatnunk kell a terven. A nagyfőnök maga akarja a kezébe venni a vallatást, ezért már nincs szükség a szolgálataidra.
Remek. Most mégis mi a franchoz kezdjek Leoval? Ha átadom nekik, élve nem kerül elő, de ha nem adom át…
Végül is eddig bebizonyosodni látszik, hogy amit mondott az igaz.
- És a fizetségem? – ez a legkevésbé sem érdekel most, de húzom kell egy cseppet az időt, hogy kitaláljak valamit.
- Ó hogyne, azt természetesen most rögtön megkapod. – az asztalához megy és várakozón né rám.
- Hárommillió, a szokásos számlára.
- Rendben. Hol tartod fogva Mordant? Minél hamarább szeretnénk átvenni tőled?
Hát persze. De a címemet nem árulom el az tuti. Akkor marad a másik verzió, ami először is választanom kellett volna.
- Dél-Bronxban van a régi kikötőnél egy elhagyott raktárépület pincéjében. Megismered, mert ez az egyetlen épület, amelyiknek kémény van a tetején.
- Biztonsági rendszer?
Hát igen… valamennyire már ismer. – A drótkerítésbe áram van és az óraládából vezérelt mozgásérzékelő, a kódot megkapod. A pinceajtóhoz a kulcs pedig a fali tűzoltó készülék mögött van.
Ezek az információk még csak nem is hamisak, mert az a hely is az enyém. Régen ott tartottam a fegyverimet és mielőtt beköltöztem volna a mostani házamba egy ideig onnan melóztam. Már csak a végső biztosítékot nem említettem, ami annyit tesz, hogy az egész helyen a tartófalakra bomba van szerelve. Ezt még régen szereltem fel, hogyha a zsaruk vagy az ellenségim kiszimatolnák a helyemet, felrobbantom az egészet.
- Alapos mint mindig. – pötyögtet párat – Kész is az átutalás.
- Pompás, akkor ha nem haragszol most mennék, mert még be kell szólnom Maxhez is. – ő is ismeri, mivel nem egyszer szerzett már neki információt.
- Ez pont kapóra jön. Elvinnél neki valamit? Van egy kis keresgélnivalóm a számára, de még nem vittem el neki.
- Nem gond.
Átmegy a másik helyiségbe és pár perc múlva egy vékony, iratokra használt aktatáskát ad a kezembe. – Tessék, ennyi lenne. Mondd meg neki, hogy minden irat benne van.
Bólintok és biccentve felé elindulok lefelé. Az épület már majdnem teljesen üres, csak a takarítónők és az éjjelis biztonságiak vannak bent, akiket nem is kellene alkalmazniuk, mert a maguk száz kilós testükkel egy járókeretes nénit sem tudnának elkapni.
A kocsiból felhívom Maxet, de már azt hiszem, hogy fel sem veszi, mert csak a hatodik csöngésre szól bele.
- Tíz perc és nálad vagyok.
- Mi? Most? Ne már ember épp randim van egy bögyös szőkével!
- Szóval e miatta bögyös szőke miatt nem volt időd CIA-s adatokat megszerezni? – van elég gondom e nélkül is.
- Kérlek csak ma este ne! Esküszöm, hogy holnap felőlem egész nap gályáztathatsz, de most akkor sem jó mert Tiffany ki fog bukni és…
- Jó, jó csak fogd már be! Nem rám tartoznak a nőügyeid. Wesley küldött neked egy táskát valami melóval. Azzal mit csináljak?
- Dobd be Sammyhez, ő a ma esti benzinkutas. Jó srác, majd holnap átpasszolja. Csá!
Bosszús sóhajt hallatva ledobom a mobilomat és bekanyarodom a nem messze lévő benzinkútra, ami éppen útba esik Maxnek és ott hagyom a táskát annál a bagolyként pislogó kölyöknél.

Még körülbelül fél óra autózás után leállok a pláza parkolójában és előhúzom az ülés alól a mindig magamnál tartott pót laptopot. Bekapcsolom és rákeresek a raktárnál üzemelő biztonsági kamerákra és elégedetten konstatálom, hogy mind működik. Miden szoba be van kamerázva és egy áramtermelő generátor működteti az egészet. Tökéletes.
Ha Wesley azt hiszi, hogy Leo ott van akkor nyilván ma este, vagy – őt ismerve – holnap reggel az első dolga lesz elmenni érte. És akkor lesz egy kis meglepetés.

Még néhány percig ott ülök és azon agyalok, hogy mit kellene most csinálnom, mert jelenleg semmi kedvem visszamenni a füstölgő vendégemhez. Azt hiszem eléggé felnyomta tegnap a pumpát. Jól esne most egy kis lazítás.
Újra előkapom a telefont és a már sokat hívott számot kikeresve megnyomom a hívás jelzőt. Két csengés után, már a jól ismert dallamosan csábító hangot hallhatom.
- Nocsak, nocsak… végre eszedbe jutottam baby?
- Szia Aiden, ráérsz most?
- Rád mindig van időm nagyfiú.
- Akkor fél óra múlva találkozunk. – ezzel leteszem, mert nem szoktam sokat beszélni telefonon. Aiden egy észbontóan szexi, húszéves fiú és néha összejövünk egy-egy éjszakára, de semmi más. Ő a tökéletes szerető, mert nem rinyál, ha nem keresem egy ideig, nem faggat és nem szól bele semmibe. Egyszerűen csak jól érezzük magunkat és kész.
És a múlt heti extra erős stressz hatások után kibaszottul jól fog esni a dugás.

 

***

Amint becsöngetek a lakásba, Aiden már ki is nyitja és amint belépek egyből a csábító ajkaira tapadok és vadul megcsókolom. Ez már hiányzott… egy hét szex nélkül, maga az örökkévalóság.
A nyakamba kapaszkodva tartja meg magát és mikor elvállunk kába kék szemekkel néz rám. A szemi nagyon szépek, bár nem csillognak olyan szexisen, mint Leo szemei, amikor bosszús.
Egy pillanatra összeráncolom a homlokomat, mert fogalmam sincs mi a jó életért gondolok most Leora. Bár az tény, hogy szívesen megfektetném, ha nem hordana mélyhűtőt a boxerében.
Aiden a nyakamat kezdi harapdálni, mire felmordulok és az ablak melletti falnak nyomom, hogy kényelmesebben legyen. Éppen nyúlnék a pólójáért, mikor a pillantásom az ablakon kívülre esik, ahol két fura alak szál ki egy fekete Mercedesből.
Az ösztöneim azonnal riadóztatnak, ezért kiszakítom magam Aiden karjaiból és jobban szétnézek az ablakból.
- Mi a baj baby?
- Bocs, most mennem kell, majd hívlak. – meg sem várva a válaszát, kisietek a lakásból és lépcsőház felé veszem az irányt.
Az üveges földszinti ajtón keresztül csak az egyik ürgét lehet látni, ami egy cseppet sem tetszik. Sokan akarnak kinyírni, ezért nem meglepő, hogy itt vannak. Nyilván követték a kocsimat. Ideje lesz már lecserélni.
Nesztelenül visszamegyek a második emeltre és közben előveszem a pisztolyomat a tokjából és ügyesen rácsavarom a hangtompítót. Nem lenne szerencsés, ha a lövések felvernék a egész lakóépületet.
A tűzlépcsőről éppen rálátni a másikra, aki a ház sarkánál áll lesben, fegyverrel a kezében. Ez nem jó, ha lelövöm a másik azonnal észreveszi, de nem tehetek mást. Biztos kézzel megcélzom a fickó koponyáját, majd lövök.
Amint a földre esik már hallom is a lábdobogást, ahogy a másik hapsi odaszalad. Ahogy meglátom az óvatosan előre nyúló pisztolyos kezét egy percet sem tétovázok és lövök.
A fickó felordít, mert szép kis lyuk tátong mind a két kézfején, és elkövet azt a hibát, hogy térdre esik, ezzel biztos rálátást adva a fejére. Még egy lövés és vége is van.
De most jobb lesz, ha gyorsan elhúzom a csíkot. Ahogy lefelé haladok már hallani a mozgolódást, de mivel sötét van, remélhetőleg nem veszik őket észre a szűk sikátorban.
Bepattanok a kocsiba és nem sokkal az után, hogy kiérek az utcából csörögni kezd a telefonom.
A kijelzőn a Max név villog, ezért rögtön felveszem.
- Te jó ég! Megvagy haver, nincs semmi bajod? – a hangja ijedt, de nem értem miért.
- Mi bajod Max?
- A benzinkút, ahol Sammy melózik egy fél órája felrobbant. Nem tudtam, hogy hol vagy és azt hittem ott hagytad a fogad! Örülök, hogy jól vagy ember!
Nagyon rossz érzésem van. Felrobban a hely ahol az imént jártam, most meg bérgyilkosok.
- Hogy történt?
- Nem tudják, mindenki azt mondj, hogy nyilván begyulladt az üzemanyag, de akik a közelben voltak és nem sérültek meg azt mondják, hogy nem láttak tüzet, csak a robbanást.
Van egy nagyon rossz sejtésem, amitől kibaszott pipa leszek, ha igaz.
- Max, Wesley mikor beszélt veled, arról, hogy meg kell keresned neki valakit, aki lenyúlta pénzét?
- Milyen pénzt? Hagyd most ezt Malcolm, jelenleg szarok Wesleyre, mikor az egyik haverom meghalt!
Tehát jól gondolta. Max nem tud semmilyen sikkasztásról, és ezek szerint abban a táskában nem egy meló volt.
- Mit szólnál hozzá Max, ha azt mondanám, hogy az a köcsög Wesley nyírta ki a haverodat?
Egy pillanatig csak csend van a vonal végén, majd hitetlenkedve megszólal.
- Ugyan miért akarna ő felrobbantani egy benzinkutat! Ez nevetséges!
- Nem az, ha elvileg annak a táskának, amit ott hagytam nálad kellett volna robbannia, ahol mind a ketten ott vagyunk. – az a szemét mocsok! Azt hiszi, hogy már megkapta amit akart és most el akar tenni láb alól, hogy a piszkos ügyei titokban maradjanak.
– Hol vagy most?
- Manhattanben, a Screem nevű klubban, miért?
- Küld haza a csaj és el ne mozdulj onnan rögtön indulok!

 

***

Max már toporogva vár a klub előtt mire odaérek és egy szó nélkül száll be a kocsiba, én pedig azonnal indulok. Út közben beavatom a részletekbe és végül úgy döntünk, hogy nem maradhat a lakásában. Nem tudhatjuk, hogy az a szemét őt is ki akarja e nyírni. Végül is az informátorom és majdnem mindent tud az aktákból, amit én. Olyan, mint egy maffiózó lexikon, mert annyi bűnözőt a börtönbe juttathatna, hogy megtelnének.
Elviszem a lakására és gyorsan összepakoljuk a fontos kütyüit és a cuccait, majd visszamegyünk Manhattanbe és egy elegáns szállodánál pakolom ki, aztán elindulok hazafelé. Nem lenne rossz tájékoztatni Leot, hogy jelenleg egész New Yorkban keresik. És még azt is ki kellene találnom, hogy mit kezdjek vele. Igaz, hogy miatta már én is célpont vagyok, de nekem ez eddig sem volt probléma, de ő annyi bosszúságot képes okozni, mint egy tucat fejvadász. De valahogy még sem akaródzik megölni, azt hiszem túlságosan is megtetszett az a szexi teste és már hozzászoktam a jelenlétéhez. Ha nem fog folyton az idegeimen táncolni, azt hiszem még élvezem a társaságát.

 

***
Mikor kiszállok a garázsban a kocsiból, már azon töröm a fejem, amit mondani akarok és talán ezért nem veszem észre az ádázul rám leselkedő férfit.
- Szia édes, hát megjöttél!
Már későn veszem észre a felém lendülő akármit, csak azt érzem, hogy a tarkómhoz csapódik. Egy pillanatra megtántorodom az éles fájdalomtól és majd nem visszaesem az ajtón, de gyorsan összeszedem magam és dühösen Leo felé kapok és kiszakítom a kezéből a fegyverét.
Már készülnék jó erősen hozzávágni ahhoz a hazug fejéhez, de még idejében elugrik és egy üvegvázát repít felém.
Miközben lazán elhajolok előle, előkapom a hangtompítós fegyver, ami még mindig nálam van és mikor meglátja gyors léptekkel futni kezd.
Most rohadtul frusztrált vagyok a ma este miatt, de valahol mégis izgalommal tölt el, hogy megpróbál megölni. Ez még számomra is betegesen hangzik, de mikor olyan szexik azok a dühösen csillanó jég kék szemek.
Elindulok utána, de nem sietek, mert nem követem el még egyszer azt a hibát, hogy alábecsülöm. Amilyen elvetemül…
- Tudod bogaram, most túl messzire mentél. Gyere ide, és akkor talán nem fog fájni annyira…egy egész tárat beléd eresztek… úgy is közeleg a Valentin nap, nem akarom hogy azt mondd sajnálom rád a drága töltényt.
Igazából nem akarom megölni, de azért azt sem fogom hagyni, hogy tegyen el láb alól engem.
- Ez hízelgő… de tudod mit..? Inkább baszd meg!
Óh, de szívesen megtenném. De az sajna nem okoz örömet, ha megerőszakolom… és nem is tenném.
Sötétbe borul a helyiség és hirtelen kiperdül a konditeremből. Mind a két kezében fegyvert tartva lő rám, de az első töltények mind a falba csapódnak, de azért a biztonság kedvéért behúzódom egy fal mögé.
- „Édesem”, azt hittem az CIA legalább lőni megtanított rendesen. – nem tudom megállni nevetés nélkül hiszen hihetetlenül jól szórakozom, még akkor is ha meg akar ölni. Ez a jelenet valahogy a Mr. és Mrs. Smith című filmet juttatja az eszembe. Vajon ez a gyilkossági kísérlet is úgy végződik, mint az?
- Majd gyakorlok „drágám”!
Elrohan a konyha irányába, de közben folyamatosan tüzel. Fel merül bennem a kérdés, hogy tényleg ennyire rosszul céloz e, vagy csak szórakozik?
Már ezer alkalmam lett volna, hogy fejbe lőjem, de direkt mindig mellé célzok. Túl szép ahhoz a bőre, hogy elcsúfítsam.
Mikor felfelé iramodik a lépcsőn megszaporázom a lépteimet. 
- KIFOGYTAM!
- Az a te bajod. – derekánál fogva elkapom és a földre szorítom és párszor ököllel a bordái közé ütök, de még ezt is visszafogom, mert ha teljes erőből tenném eltörnének a csontjai.
Ahelyett hogy megköszönné egy kemény akármit vág a fejemhez, ami rohadtul fáj és érzem, hogy vérzik, de most nem foglalkozom ezzel, mert ez a dög közben kiszabadult alólam.
- Ne mondd, hogy nem foglalkozom az igényeiddel „Macikám”…hiszen tudom, hogy egy férfi szívéhez a hasán keresztül vezet az út.
Sátáni vigyorral és egy csontvágó bárddal közelít felém. Észbe kapva, hogy védekezni is kéne nem csak a csábító szemeit bámulni, nekilököm a nehéz reggeliző asztalt és felkapom róla a két nagy kést, mielőtt még ő megszerezné.
- Milyen igaz, had demonstráljam.
- Nincs rá szükség. Nem vagyok  vevő a mutatványaidra. – fenyegetően közelít felém a késsel – Még is hol a faszba voltál az elmúlt két napban, MI?! De tudod mit? Nem is érdekel… mert most kizsigerellek köcsög.
Egy pillanatra megállok és összeráncolom a homlokomat. Most komolyan azért hisztizik, mert nem jöttem haza?
Nincs időm ezen gondolkodni, mert nekem szalad a bárddal. Még éppen időben kapom félre a fejem, mert ahogy láttam a nyakamra célzott, ami már nem vicces.
- Na jól van bogaram, elég a mókából! – elkapom a karját és addig feszítem hátra míg fel nem kiállt és el nem ejti a kést, majd hátulról nekiszorítom a falnak és addig meg sem mozdulok mögüle, míg kimerülten abba nem hagyja  a vergődést. – Lehiggadtál?
- Dögöl meg!
- Elmondanád végre, hogy mi bajod van? – addig nem fogom elengedni, míg nem tisztáztuk, ezt az egészet.
- Hol a rohadt életbe voltál két napig?! Nem vagy képes legalább felhívni, hogy nem jössz vissza?!
- Nem mondtad, hogy tudni akarod és azt sem, hogy zavar ha nem jövök vissza. – látom, hogy megszólalna, ezért közbevágok – Minden esetre nem így terveztem, csak adódtak bizonyos… problémák.
- Milyen problémák? – kérdezi, egy kis szünet után.
- Elmondom, amint hajlandó leszel végre lenyugodni és nem fogsz rám támadni. – azért nekem sincs akkora halálvágyam, hogy elengedjem és ő kihasználja az alkalmat.
- És te sem fogsz bántani?
- Bogaram, ha bántani akarnálak nem gondolod, hogy most megtehetném? – magam fel fordítom, hogy a szemébe nézhessek – Mellesleg már legalább tíz alkalommal lelőhettelek volna kergetőzés közben.
- Mért nem tetted, hiszen meg akartalak ölni?! – a hangja egyben döbbent és kérdő, amitől elmosolyodom és ahogy a szemeibe nézek már nem látom benne azt a gyilkos dühöt.
- Mert nem akarom, hogy meghalj. Túlságosan tetszel nekem ahhoz, hogy kinyírjalak. – hozzányomom a csípőmet az övéhez, és mikor megérzi a merevedésemet elkerekedett szemekkel néz rám.
- Te meg miért…?
- Mert kurvára szexi vagy fegyverrel a kezedben. – lecsökkentem a maradék távolságot is kettőnk között és kihasználva a meglepettségét szenvedélyesen az ajkaira tapadok. Felmordulok az izgató ízétől, ő pedig ösztönösen próbál eltolni az ép kezével, de nem megy neki. A derekánál fogva magamhoz szorítom és elmélyítem a csókot.
Ez most más, mint amikor büntetésből tettem, most nem vagyok olyan erőszakos vele, így nem panaszkodhat. Most csak élvezem és még jobb lenne, ha ő is élvezné. Egy kis idő után mintha már nem ellenkezne annyira, ezért a nyelvemmel a rásegítek a csókra, és lassan az ajkai közé csúsztatom és mikor nem harap meg végigsimítom vele az övét, mire mintha egy kicsi nyögést hallatott volna, amitől forró lávaként fut végig rajtam a vágy…

 

 

 

Leopold Mordan

Valahol mélyen eléggé demotiváló a gondolat, hogy hiába lövöldöztél, hiába ürítettél ki négy tárat, amiből megjegyzem egy sem talált legnagyobb vágyad ellenére sem, ellenben az, akit legszívesebben megölnél KÉTSZER MINIMUM akár egy mozdulattal is kinyírhatott volna. Az elmúlt tíz percben nagyjából…hát úgy…hatszor.

Megunva hadakozásom egyszerűen csak elkapja a kezem, s kicsavarva azt a falnak passzíroz. Éles fájdalom hasít belém, testem előrébb görnyed, a hideg felületnek feszül.

Az isten verjen meg!

- Lehiggadtál?

- Dögöl meg!

- Elmondanád végre, hogy mi bajod van?

Igen… szóval… eltűnsz két napra…csak úgy szó nélkül… miután összeveszel velem, és miattad sírok… meg sem hallgatsz… életveszélyesen megfenyegetsz, megszorongatod az amúgy is szar kezem. ÉS még van pofád megkérdezni mi a bajom?

Tudod mi a bajom Malcolm? Hogy még élsz, lélegzel és létezel.

- Hol a rohadt életbe voltál két napig?! Nem vagy képes legalább felhívni, hogy nem jössz vissza?!

- Nem mondtad, hogy tudni akarod és azt sem, hogy zavar ha nem jövök vissza. Minden esetre nem így terveztem, csak adódtak bizonyos… problémák.

Ha tudtam volna hogy nem jössz, mondtam volna, hogy tudni akarom, hogy nem jössz, nem gondolod te seggfej?! És… mi az hogy probléma. Mit jelent az, hogy adódtak problémák? És ami még fontosabb: kinek jelentenek ezek elsősorban problémát?

- Milyen problémák?

- Elmondom, amint hajlandó leszel végre lenyugodni és nem fogsz rám támadni.

Álmodozz…

- És te sem fogsz bántani?

- Bogaram, ha bántani akarnálak nem gondolod, hogy most megtehetném? – Nem… őszintén nem. Tőled bármi kitelik…Bár egy valami izgatja a fantáziámat. - Mellesleg már legalább tíz alkalommal lelőhettelek volna kergetőzés közben.

- Mért nem tetted, hiszen meg akartalak ölni?!

- Mert nem akarom, hogy meghalj. Túlságosan tetszel nekem ahhoz, hogy kinyírjalak.

Sajnos az, hogy túlságosan tetszem elég tág fogalom.

Tetszik neki a stílusom, vagy a testem, esetleg személyiségem varázsa ejtette rabul. Nem…

Malcolm elég egyszerű teremtés. Egyhamar hozzám is nyomja ágaskodó hímtagját így jelezve a lajstrom második szegmense dominál a leginkább.

Megrémülök.

De ki ne rémülne meg, ha eddigi –megjegyzem kényszer-lakótársa hozzányomná az alsó hangon 18-20 centire tendált farkát? Ugye hogy ugye.

- Te meg…miért?!

- Mert kurvára szexi vagy fegyverrel a kezedben.

Fogalmam sincs hogyan történik az egész..

Csak megtörténik.

Tekintetem a félhomályban az ő, konyakbarna szemeibe vesznek, aztán csak lecsukódik a szemem, és nedves érintését érzem az ajkaimon. Lomhán csókol, még is szenvedélyesen. Derekával magához húz, teste az enyémhez simul, zavarba ejtően hozzátolva ágyékához az enyémet. Egészen addig tiltakozom, amíg le nem száll az agyamra az a bizonyos köd. Túl jól csinálja amit csinál.

És már hiányzott..

Hülyeség az egész, de ez már… valahogy hiányzott. Az egyszerű testi kapcsolat valakivel.

A gyengédség. Az, hogy érezzem az áttörést vele.

Nyelvével az enyém keresi, én pedig eddig tiltakozó kezemmel már csak átkarolva nyakát húzom még inkább közelebb magamhoz.

Forrón szuszogunk, csak akkor válunk el egymástól, mikor épp levegőt vennénk, de szinte azonnal ismét rátalálunk a másikra. Jólesően sóhajtok, vékony hangon nyögöm a nevét, ahogy nyakam érzékeny területeire talál.

Azonban valami zavar.

Az olcsó pacsuli szaga, ami tónusaiból árad. Persze nem az övé… és ez okoz némi problémát. Melyet nem említek meg neki.

Talán ha nem érezném az igénytelen konkurenciát… megengedném neki… így viszont egészen fordul a kocka. Malcolm mesterien ért hozzá hogyan rángasson vissza a földre gyermeki ábrándozásaidból.

Mi más is lehetne… lyukra játszik. Semmi sem mutatja ezt jobban, mint viselkedése.

Fenekem markolva dörgölőzik, újabb csókokkal illet, felhevült testét az enyémnek feszíti.

- Őrülten kívánlak. – suttog a nyakamba zihálva, mialatt már nadrágomat próbálja bontani

-  Tudom  Malcolm- túrok fel rövidre nyírt hajában. Sérült kezemmel vállára fogok, kissé hátrébb tolva billentem előre csípőmet, majd lesimítva jobbik kezemmel a mellkasán fúrom nadrágjába azt.

Lassan fonom köré ujjaim, s apró mozdulatokkal, valamint forró csókok váltásával kezdem csillapítani kedélyeit.

Valahol mélyen élvezem is, hogy a kezeim között vonaglik. Testének minden egyes mozdulatát érzem, arcának megfeszült vonásait látva pedig csak még nagyobb elégedettség tölt el. Egyre gyorsítok hozzáfogva magam is.

Így már kettőnk gyönyöréért kezeskedem.

- Kérlek-zihálja egyre szorosabban ölelve, próbálva a megfordulásra ösztökélni.

- Nem még... - nyögöm kéjesen ajkaira, fejem a falnak billentve.

Tetszik ahogy felém tornyosul.

Olyan férfias, és erős… és egyben esetlen… és gyermeki is.

Arcomra kiül a megkönnyebbülés előtti kín, vonásaim eltorzulnak, törött kezemnek ujjai erősen feszülnek Malcolm hátán a felsőbe.

Nem sok kell már, ezt nem egy hangosabb, artikulálatlan hanggal tudtára is adom.

Aztán hirtelen, robbanás szerűen esünk át majdhogynem egyszerre a gyönyör berkeibe. Szívem hevesen zakatol, mellkasom a férfiénak lapulva liftezik. Szinte kiugrik a tüdőm, a szívem a torkomban.

- Leo… - sóhajtja nagy sokára, rekedtesen.

- Sss… kussolj… ne rontsd el-nyomom még tiszta mutatóujjam ajkaira.

Elhallgatva néz rám.

Sok mindent ki lehetne olvasni a tekintetéből, ha látnám is, pláne a mimikáját.

Szerencséje van. Nem látom.

Lassan realizálom mi is történt.

Petting vad csókcsatákkal…ha részeg lettem volna lehetett volna több is.

Ez… nem méltó hozzám. Egyáltalán… beillik ez a tervembe? Tehetek én ilyet? Vagy..mi volt ez? Nem térhetek el a szépen megszerkesztett gondolatmeneteimtől. Az beláthatatlan következményeket vonna maga után.

Kissé összezavarodva, nem törődve Malcolm esetleges többlet követeléseivel túrom hátra lassan csapzott hajam, majd rá sem pillantva tolom el magamtól, hogy aztán bevonulva a fürdőbe vegyek egy forró zuhanyt.

Utánam sétál.

- Bejöhetek hozzád én is?

- Nem hiszem hogy annyira jóba vagyunk. - közlöm vele ridegen. Szerencsére itt nem lőttem el a lámpát, mint a lakás nagy részében.

- De hát most verted ki nekem.

- Pillanatnyi gyengeség. – vetem oda nagy sokára.

Szerencsére nem látom azt, amit produkál… Mert ha látnám… pofán vágnám. BIZTOS HOGY MEGTENNÉM!

Kaján vigyorral a képén bólogat a „pillanatnyi gyengeség” reakción, majd megigazgatva a nadrágját távozik. Még gyorsan újra kell állítani valami alap biztonsági rendszert, amit sikeresen tönkre is tettem.

Egy  órával később már mindketten tisztán és kellőképp kimerülten heveredünk a hatalmas franciaágyba.

Malcolm mintha természetes lenne úgy von magához. Talán nem elégedett meg azzal amit kapott, és próbálkozik a továbbiakkal. De abból nem eszik.

Nem pláne, hogy megláttam valamit a nyakán ,amit nem kellett volna.

Szemétláda..

Én itthon várom… ez meg elmegy egy olcsó kölnis kurvához, aki ráadásul még ki is szívja a nyakát… aztán van pofája kiveretni velem.

Megölöm.

MEGÖLÖM EZT A KÖCSÖGÖT!

Azonban gondolataimból semmit sem mutatok ki.

Mintha minden rendben lenne boldog mosollyal fészkelődöm a férfi széles mellkasára, alvást imitálok.

Megvárom, míg félálomba kerül, majd „ mély álmom közepette, fordulás közben” jókora bosszú orrossal illetem ráadásul könyökkel. Fájdalmasan nyögve rándul össze, az orra után kap.

- Baszd meg LEOPOLD!

- Ha..?- tettetem álmos nyöszörgésem immáron hátat fordítva neki, s oldalamon feküdni- mi van..? Aludj már, nincs szex…

- Eltörted a kibaszott orrom - nyöszörög tompán. - lekönyököltél.

- Bocsika. Véletlen volt. Jó éjt.

A diskurzust itt le is zárom.

Egy ideig még rendezkedik, duzzog, aztán elalszik.

Másnap hajnalban ő kelt.

Mennünk kell.

Álmosan pislogok rá felülve az ágyban. Ő már teljes harci díszben, mindent összekészítve rázogat, elém tartja a reggelit.

- Fáj a kezem…hozz gyógyszert.

- Majd út közben veszünk. Csipkedd magad, majd a kocsiban mindent elmondok.

- De hova sietünk?

- Ne kérdezz ,csak csináld jó?

Némán meredek rá.

Most hogy megkapta amit akar meg fog ölni.

Még hogy nem fog bántani..

A faszt nem.

Végül is eleget teszek kérésének.

Felöltözök, megkajálok, és fél óra múlva már a kocsiban ülök, hogy együtt vághassunk neki csodálatos kis utazásunknak.

- Te Malcolm… - csúsztatom combjára a kezem, míg tekintetem az útra szegezem. Hangom negédes, mintha valami csintalanságra készülnék rávenni, megkérni.

- Igen? – már reménykedik. Hallom a hangján, hogy reménykedik.

- Mondd meg a kurvádnak, akivel „csalsz”, hogy ne a legolcsóbb pacsulit locsolgassa magára… ja és még valami… ha még egyszer találkozol vele… kiverem az összes fogát, és akkor te még nem kerültél terítékre… Remélem világos- mosolygok rá.

- Csak nem féltékeny vagy?

- Be vagy lőve? - szorítok rá erősen. Elvigyorodva tolja el onnan a kezem. – És amúgy… hova megyünk, és miféle problémák adódtak? Egyáltalán hol voltál az elmúlt két napban?!

 

 

 

 

Malcolm Warlow

Átkarolja a nyakamat és még közelebb húz magához, majd már ő is erősebben viszonozza a csókot. Csak tudnál hol a pisába volt eddig ez a szenvedélyes oldala?
Csak akkor szakadunk el egy pillanatra egymástól, mikor elfogy a levegőnk, de aztán rögtön folytatjuk. Amikor a nyakára térek élvezettel teli hangon nyögi a nevem, amivel csak még jobban beindít. Kurva jó érzés…
Belemarkolok a fenekébe és úgy préselem magamhoz még jobban, mert még az a ruha is zavar most, ami rajtunk van.
- Őrülten kívánlak. – sietve kigombolom a nadrágját és kiszabadítom belőle, bár nem tudom mennyit lesz hajlandó engedni, hiszen ismerem már annyira, hogy ha valamit nem akar azt nem fog megtörténni.
- Tudom  Malcolm…
Imádom, ahogy a nevemet mondja, főleg miközben a mellkasomat simítja végig, nem rejtve el hogy mi is a célja. Őrjítően lassan kezd el simogatni, szinte már inkább kínoz, mint élvezetet okoz, mégis kibaszottul jó érzés. 
A saját farkát az enyémhez fogva egyszerre kényeztet mindkettőnket, miközben én a nyakán talált érzékeny pontokat ingerlem. Pár perc múlva már annyira felgyülemlett a feszültség, hogy már úgy érzem fölrobbanok, ha nem enged végre elélvezni, de ő csak elégedetten folytatja miközben az ajkaimra mar.
Ki sem néztem volna belőle, hogy ilyen is tud lenni, de most, hogy megmutatott egy sokkal tetszetősebb és kívánatosabb oldalt magából, azt hiszem megérte, hogy nem dobtam fel Wesleynek.
Amikor végre megérzem a megkönnyebbülést elszakadok az ajkaitól és egy mély morgással adom a tudtára az élvezetem miközben őt is eléri a beteljesülés. Ez rohadt jó volt.
Megtámaszkodom a falon, hogy azért ne préseljem őt össze , de ezt a mutatványt bármikor máskor megismételheti. És ezt a tudtára is adnám, ha hagyná.
- Leo…
- Sss… kussolj… ne rontsd el.
Hát igen… végül is hozza a sajátos stílusát, vagyis ugyanolyan szexis dög maradt, mint eddig.
De határozottan megérte életben tartani, csak most vele együtt én is jó nagy szarba kevertem magam. Talán ilyen nagyban még nem is voltam eddig. Még jó, hogy az enyhe paranoiámnak köszönhetően van néhány biztonsági tervem vész esetére. 
Még egy ideig egyikünk sem mozdul, csak mikor már egyenletesebben szedem a levegőt látom, hogy Leo hátratűri a kissé nedves tincseit, majd zavartan elfordul.
Furcsa. Még nem láttam őt zavarban, de mintha azt mondta volna néhányszor, hogy nem meleg és nem is érdeklik a pasik. Annak ellenére pedig elég magabiztosan csinálta és akkor nem jött tőle zavarba. Mintha már csinálta volna.
Mikor hallom, hogy megengedi a zuhanyt utána megyek, mert nekem sem ártana  lemosni magamról a koszt és minden egyebet. - Bejöhetek hozzád én is?
- Nem hiszem hogy annyira jóba vagyunk. – a hangja most teljesen hűvös, egy cseppet sem olyan szenvedélytől fűtött mint pár perce.
- De hát most verted ki nekem. – közlöm vele  tényt, mert nem értem miért zavarná.
- Pillanatnyi gyengeség.
Hát persze. Azért élveztél el?
Kajánul elvigyorodom, majd távozom és ellenőrzöm, hogy Leo kis „akciója” mennyi kárt tett a biztonsági rendszerben.

Alig egy óra alatt mindennel elkészülök. Szerencsére a generátor az alsó szinten van és egyik vezetéket sem sértette meg és az ablakok is a helyükön állnak. Áldott legyen aki feltalálta a golyóálló üveget.
Egy zuhany után már fáradtan dőlök az ágyba a hozzá képest szótlan Leo mellé. De most örülök, hogy kivételesen nem akar felhúzni, mert fáradt vagyok.
Magamhoz húzom az alvótársamat és elég gyorsan el is merülök a békés sötétségben.
Ami sajnos nem egészen reggelig maradt ilyen békés.
Arra ébredek, hogy fájdalom nyilall az orromba, amire felmordulok és rögtön odakapom a kezem. Ez a kis…
- Baszd meg LEOPOLD!
- Ha..?- álmosan nyöszörögve fordul meg - mi van..? Aludj már, nincs szex…
- Eltörted a kibaszott orrom… – és még csak azt sem tudja mit csinált… remek - … lekönyököltél.
- Bocsika. Véletlen volt. Jó éjt.
Elintézve ennyivel nyugodtan megfordul és tovább alszik, de nekem még egy darabig nem jön álom a szememre a sajgó rész miatt. Még szerencséje, hogy nem tört el tényleg, mert akkor kihajítottam volna az ablakon.

 

***

Reggel korán kelek és egy zuhany után, felöltözve nézek szét a lakás romos állapotán. Mint ahol tornádó söpört végig.
Az épségben maradt konyhapulton gyorsan összedobom a reggelit, majd számba veszem
a lehetőségeket.
Ha Wesley már elment a raktárhoz, akkor nyilván már rájött, hogy nincs ott Leo és rohadt pipa lesz. De ha még nem ment el és elhalasztott reggelig, adhatok neki egy kis meglepetést.
Egy azonban biztos. Itt ne maradhatunk tovább, mert amint rájönnek, hogy átvertem őket és ráadásul még élek is tuti, hogy a föld alól is elő akarnak majd keríteni.
Lemegyek a garázsba és az innen nyíló acélbunkerből összeszedek egy csomó fegyvert, amire szükségünk lehet. Néhány gránátot is hozzáadok a készlethez, majd vissza az edzőterem szekrényéhez és összeszedem a hamis irataimat, készpénzt és csinálok egy gyors átutalást a laptopommal. Kész is.
A hálószobába sétálok és megrázom Leot, aki morogva, kelletlenül kezd el ébredezni.
Mikor felül elé pakolom a tálcát a reggelivel, nem igazán van időnk és jobb lesz ha sietünk.
- Fáj a kezem…hozz gyógyszert.
- Majd út közben veszünk. Csipkedd magad, majd a kocsiban mindent elmondok.
- De hova sietünk?
- Ne kérdezz, csak csináld jó? – inkább út közben magyaráznám neki.
Egy ideig megfejthetetlen tekintettel mered rám, majd végül is neki fog az ételnek és fél órán belül már készen is vagyunk. Még gyorsan beledobtam néhány ruhát egy sporttáskába, de ez a legkevesebb. 

A kocsiban ülve szokatlanul csendben van és kíváncsi lennék, vajon mi foglalja le ennyire a gondolatait, de őt ismerve hamarosan megtudom.
- Te Malcolm… - és bingó, bár arra nem számítottam amit most tesz. Lassan a combomra simít és közben fura mosollyal néz rám.
- Igen? – ha a tegnapit akarj megismételni, rajtam ne múljon.
- Mondd meg a kurvádnak, akivel „csalsz”, hogy ne a legolcsóbb pacsulit locsolgassa magára… ja és még valami… ha még egyszer találkozol vele… kiverem az összes fogát, és akkor te még nem kerültél terítékre. Remélem világos.
- Csak nem féltékeny vagy? – a fenyegetését nem tudom komolyan venni a téma miatt, bár azt nem tudom, honnan tud Aidenről.
- Be vagy lőve? – dühösen a combomra szorít, mire elvigyorodom, de a biztonság kedvéért inkább lefejtem magamról a kezét – És amúgy… hova megyünk, és miféle problémák adódtak? Egyáltalán hol voltál az elmúlt két napban?!
- Nos ha már ilyen szépen kérdezed… tegnap először Wesleyhez mentem és miután átadtam neki amit mondtál úgy viselkedett mint egy ijedt kutyuli. – elégedett farkas vigyor jelenik meg az arcán, de folytatom – Aztán azt akarta, hogy adjalak át neki, mert Parker szeretné folytatni a „vallatásodat”.
Egész testében megfeszülve, szinte már csalódott tekintettel néz rám.
- Szóval most oda megyünk? – a tekintete a sebváltó melletti késre kalandozik, de amikor kapna érte én ügyesebben megszerzem.
- Nem. Nyugodj már le, mert ha kinyírsz magadat is megölöd. – Egy ilyen kocsival és annyi puskaporral amennyi a csomagtartóban van nem szerencsés karambolozni. – Hazudtam neki és ő most úgy tudja, hogy egy elhagyott raktárban vagy lekötözve.
- És ezt el is higgyem? Mi okod lett volna rá, hogy ezt tedd értem? – gyanakvó tekintettel néz, ugrásra készen.
- Nem vagyok hülye, és a reakcióiból ítélve tudom, hogy nem volt hazugság amit Parkerről mondtál. És ha egy bérgyilkostól elveszik a melóját az általában azt jelenti, hogy nincs rá szükség, tehát likvidálható.
- De te még mindig itt vagy.
- Hajszál híján, mivel tegnap este először megpróbált felrobbantani, aztán pedig két bérgyilkost küldött rám. – akiket már nyilván megtaláltak.
- És ebben a sűrű programban… - mondja gúnyosan, de talán már kevésbé gyanakvó - … mégis mikor volt időd felszedni egy kurvát?!
- Nem én tehetek róla, hogy állandóan felizgatsz, aztán pedig azt sem hagyod, hogy hozzád érjek. Még is mit vártál? – ő sem gondolhatja komolyan, hogy cölibátust fogadok, csak mert neki nem tetszik valami.
- Nem én tehetek róla, hogy folyton kanos vagy!
- Ha ez megnyugtat megjegyzem nem csináltunk semmit, mert éppen akkor jöttek a bérgyilkosok! – és még azt mondja, hogy nem féltékeny.
- És arra még volt idő, hogy kiszívja a nyakad! Azt még megvárták a bérgyilkosok?! Milyen rendes tőlük!
Már megint kezd felhúzni. Hihetetlen jó érzéke van hozzá.
- Leopold, fejezd be a féltékenységi hisztit mielőtt felidegesítesz és inkább lepasszollak.
- Nem vagyok féltékeny. – morogja – És most hová megyünk?
- Először egy haveromhoz, aztán majd kitaláljuk.
- Vannak barátaid is? – hallom, hogy gúnyolódni akart, de mintha tényleg meglepné.
Oldalról bosszúsan rásandítok, majd eszembe jut valami, a mivel esetleg jobban elfoglalná magát, mint a szekálással.
- Leo, az ülésed alatt van egy laptop. Vedd ki és mutatok valamit!
Egy pillanat múlva hallom a kotorászást, majd kinyitja.
- Kódolt.
Lediktálom neki a biztonsági kódot, majd amikor megnyílik a fájl érdeklődve felém fordul.
- Mi ez?
- Ez egy régi raktártelep, ahol pár éve amolyan búvóhely félét rendeztem be. Azt mondta Wesnek, hogy ott vagy. Látsz mozgást a kamerákon.
- Hm… nem mindegyiken tiszta a kép. Szerintem még nem voltak itt, mert a rendszer nem jelez hibát. – sorban átnézi az összes kamerát. – Áram van a kerítésben?
- Ja. A kavicsos úton pedig fél méterenként cikcakkban medvecsapda.
- Miért is lepődtem meg. És mi van ha egyszer erre téved valaki? Azt hogy magyaráznád ki?
- Ez magántulajdon, ha valaki illetéktelenül belép lelőhetem és még a törvény előtt sem lenne semmi bajom, ha megtudnák. – a laptopra pillantok – Az egész hely alá van aknázva, szóval csak beírsz egy kódot és robban az egész kóceráj.
- Pompás, ha még jönni fognak ebben az évszázadban.
- Nyilván van mit „eltakarítaniuk” a robbanási ügy és a kettős gyilkosság miatt. – úgy is el fogják tusolni, de legalább van egy kis időnk.
Befordulok Manhattan felé és egyenesen arrafelé tartok ahol tegnap Maxet kitettem. Jól jöhet néhány információ és a srác szinte bármit fel tud törni amit akar. És nem fog ártani néhány hamis papír sem.
- Akkor most már nem haragszol a két nap miatt? – kérdezem, mert nála sosem lehet tudni.
- Amiatt már nem. - akkor miért még? – De most hogy már nem fizetnek értem „tartásdíjat” már nem vagyok a foglyod.
- Nem vagy. – bár nem mintha eddig annyira fogolynak érezte volna magát.
- Akkor elmehetek?
Rá nézek, de az arcáról nem tudok semmit sem leolvasni, így nem tudom, hogy komolyan gondolta e. Végül is nem fogoly és én sem vagyok bébiszitter. Fölösleges magammal hurcolnom, ha nem akar és folyton csak arra kellene ügyelnem, hogy ne szökjön el. Bár ki akartam próbálni vele a szexet is, de ha el akar menni…
- Megálljak? – kérdezem tőle színtelen hangon, de mikor nem válaszol lehúzódom egy benzinkút oldalához és felé fordulok.
- Tényleg elengednél?
- Igen bogaram. Akármit is gondolsz rólam és bármilyen mocsok is vagyok - ahogy te mondanád - nem szokásom ráerőltetni magam senkire. Bármennyre is vágyom rá. – mondom neki a szemébe nézve, mert komolyan gondolom. – Úgyhogy te döntsd el mit akarsz, de sürgősen. Ha együtt megyünk, együtt is dolgozunk és felüdülés lenne, ha nem kellene azon aggódnom, hogy mikor támadsz hátba.
- Nem szokásom hátba támadni!
- Ó dehogynem. Szóval? Maradsz vagy mész?

 

 

 

Leopold Mordan

- Nos, ha már ilyen szépen kérdezed…tegnap Wesleyhez mentem és miután átadtam neki amit mondtál úgy viselkedet mint egy ijedt kutyuli. Aztán azt akarta, hogy adjalak át neki, mert Parkins szeretné folytatni a „vallatásod”.

A név hallatán egész testemben megremegek.

Ismerem a „vallatási módszereit”. Ahogy azt is; nem kerülnék ki élve a kezei közül. Túl sokat tudok róla. És még annyi idő elteltével is..az undoron és a gyűlöleten kívül egy valami dominál bennem, magasan uralva összes többi érzésem, hozzá való viszonyulásom: a rettegés. Rettegek Parkinstól..

És ő oda visz. Odavisz hozzá..

Pontosan oda, a férfi karjaiba.

De azt nem hagyom. Nem megyek többet vissza hozzá. Látni sem akarom.

- Szóval most oda megyünk?

Tekintetem a sebváltó mellett tengődő vadászkésre kalandozik. Egy gyors mozdulattal próbálom megszerezni, azonban időben lecsap rá, kecses ujjai között megforgatja, majd átrakja a másik oldalára, kellő és tisztes távolságba tőlem.

- Nem. Nyugodj már le, mert ha kinyírsz magadat is megölöd. Hazudtam neki és ő most úgy tudja, hogy egy elhagyott raktárban vagy lekötözve.

Hogyne. Én meg madár vagyok. Tollas a hátam, nem?!

- És ezt el is higgyem? Mi okod lett volna rá, hogy ezt tedd értem?

- Nem vagyok hülye, és a reakcióiból ítélve tudom, hogy nem volt hazugság amit Parkinsról mondtál. És ha egy bérgyilkostól elveszik a melóját az általában azt jelenti, hogy nincs rá szükség, tehát likvidálható.

Vajon ha azt tudja, nem hazudtam neki azt is tudja miért gyűlölöm annyira azt a férfit…? Most már őt is fenyegeti? Közös ellenségünk? Vajon… megölné Malcolm, ha úgy jönne ki a lépés?

- De te még mindig itt vagy.

- Hajszál híján, mivel tegnap este először megpróbált felrobbantani, aztán pedig két bérgyilkost küldött rám.

Oh, már majdnem sajnállak.

Szemétláda!

OTT ÉGTELENKEDIK A NYAKADON A KIBASZOTT LILA FOLT! ÉS MÉG VAN POFÁD HOZZÁM SZÓLNI!

FÚ!

Felidegesít. Miután megöli Parkinost és a kis társait… agyonverem. Istenre mondom… agyonverem ezt az embert…és élvezni fogom. Minden egyes percét!

- És ebben a sűrű programban…mégis mikor volt időd felszedni egy kurvát?!

- Nem én tehetek róla, hogy állandóan felizgatsz, aztán pedig azt sem hagyod, hogy hozzád érjek. Még is mit vártál?

Hát azt, hogy mondjuk türelmesen vársz, és miután ELTÖRÖD a kezem, nem egy mocskos kurvához mész el, hanem megpróbálsz meghódítani! SZÉPEN!

De nem…te nem…

Megverlek… nagyon nagy sírás lesz a vége Malcolm.

Utálkozva nézek rá, ajkaim összeszorítom.

Szemétláda. Még engem okol amiért elmegy máshoz! És utána még van pofája hazajönni… és… és… kiveretni velem!

Inkább robbantották volna fel!

- Nem én tehetek róla, hogy folyton kanos vagy!- vetem oda nem kis sértettséggel hangomban.

- Ha ez megnyugtat megjegyzem nem csináltunk semmit, mert éppen akkor jöttek a bérgyilkosok!

Igen…ettől határozottan jobb.

Meg a nagy szart. Engem ne akarj átverni Malcolm! Nem most jöttem le a falvédőről!

- És arra még volt idő, hogy kiszívja a nyakad! Azt még megvárták a bérgyilkosok?! Milyen rendes tőlük!- horkantok fel.

Igazából nem érzékelem milyen hisztit is zavarok le mindössze azért mert megláttam hogy ki van szívva a nyaka annak ellenére, hogy nem is vagyunk együtt. Valójában… erős jellemhez híven… magasról kéne rá tennem. De nem tudok, egyszerűen nem vagyok rá képes!

Valamilyen szinten már kötődöm ehhez az emberhez, nem engedhetem el, elvégre akkor elveszítem azt, amit eddig elértem! Akkor pedig mi értelme volt tűrni a 8 óra viagra terápiát?!

- Leopold, fejezd be a féltékenységi hisztit mielőtt felidegesítesz és inkább lepasszollak. – morran rám.

- Nem vagyok féltékeny. És most megyünk?

- Először egy haveromhoz, aztán majd kitaláljuk.

- Vannak barátaid is?

Meglepő információ.

Ki hitte volna.

Bár belőlem se nézik ki, hogy szabadidőmben egy lebabázott bérgyilkoshoz mászkálok tanácsokért mit is kéne tennem a nem létező szerelmi életemmel.

- Leo, az ülésed alatt van egy laptop. Vedd ki és mutatok valamit! – oh, a legutóbb mikor valami hasonlót morogtál a kezeim közé élveztél. Önkéntelenül is elvigyorodok a kéjtől eltorzult arcának felidézett látványától. Annyira sebezhető volt.

Végül is előkerül egy laptop. Kinyitom, kéri a jelszót.

Gondolkodhatnék az alternatívák „Malcolmcica”, „Warlowbadass” vagy „Marlcy87”, de végül is valami egyszerűbbet diktál be.

Kelletlenül, művészien –két ujjal- bevésve a szavakat nyomok rá diadalmasan az enterre, majd boldogan figyelem ahogy végül is sikerrel belépek. Malcolm gépébe vagyok! Yeeeah!

Azonban lelkesedésem nem sokáig élvezhetem ki, egyhamar meg is nyílik egy ablak, egy kameraképpel.

Ez a perverz állat kukkol valakit…?!

- Mi ez?

- Ez egy régi raktártelep, ahol pár éve amolyan búvóhely félét rendeztem be. Azt mondta Wesnek, hogy ott vagy. Látsz mozgást a kamerákon.

- Hm… nem mindegyiken tiszta a kép. Szerintem még nem voltak itt, mert a rendszer nem jelez hibát.  Áram van a kerítésben?

- Ja. A kavicsos úton pedig fél méterenként cikcakkban medvecsapda.

Te nem vagy normális… kibaszottul nem.

- Miért is lepődtem meg. És mi van ha egyszer erre téved valaki? Azt hogy magyaráznád ki?

- Ez magántulajdon, ha valaki illetéktelenül belép lelőhetem és még a törvény előtt sem lenne semmi bajom, ha megtudnák. Az egész hely alá van aknázva, szóval csak beírsz egy kódot és robban az egész kóceráj.

- Pompás, ha még jönni fognak ebben az évszázadban.

- Nyilván van mit „eltakarítaniuk” a robbanási ügy és a kettős gyilkosság miatt.

- Nyilván- mormogom utána lassan rápillantva. Már egyáltalán nem figyelem az utcatáblákat. Nem érdekel hol vagyunk.

- Akkor most már nem haragszol a két nap miatt?- kérdezi negédes hangon. Mintha jóba lennénk. Mintha engesztelnie kéne bármiért is. Malcolm-Malcolm… sokat kell még tanulnod.

- Amiatt már nem. De most hogy már nem fizetnek értem „tartásdíjat” már nem vagyok a foglyod.

- Nem vagy.

- Akkor elmehetek?

Hangom őszinte. Nem tudom komolyan gondolja-e, vagy hagyna-e valóban elmenni. Amit én biztosan tudok… ezek után amin eddig keresztül mentem. Én nem fogom elengedni. Szükségem van erre a férfire. Ő a jegyem a tökéletes élethez. Milyen jó is lesz… egy kis családi házban Sziciliában új papírokkal, új élettel, új névvel. Ezt a Leopoldod is csak kaptam…nem is emlékszem az igazira. Talán nyitni fogok egy kis éttermet. Igen… minden bizonnyal. Az tetszene.

A gondolataim elkalandoznak, már érzem a szabadság ízét a számban! Az igazi szabadságét.

- Megálljak?

- Tényleg elengednél?

-  Igen bogaram. Akármit is gondolsz rólam és bármilyen mocsok is vagyok, ahogy te mondanád nem szokásom ráerőltetni magam senkire. Bármennyre is vágyom rá. Úgyhogy te döntsd el mit akarsz, de sürgősen. Ha együtt megyünk, együtt is dolgozunk és felüdülés lenne, ha nem kellene azon aggódnom, hogy mikor támadsz hátba.

Milyen édes..

Ajkaim megrándulnak. Mintha egy szerelmi vallomást hallanék. Egy kifejezetlenül hatalmas pofonnal a végén.

- Nem szokásom hátba támadni!- háborodok fel.

Csak néha… és véletlenül. Na!

Bárkivel megesik.

Idő közben lekanyarodik egy benzinkúthoz, megáll a parkoló részénél.

- Ó dehogynem. Szóval? Maradsz vagy mész?

Fogós kérdés.

Aprót sóhajtva hunyom le egy pillanatra a szemeimet, majd arcára szegezve tekintetem fogok óvatosan a kezére.

- Még mielőtt bármit is mondanék… két dolgot kell tennem… és egyre szeretnélek kérni téged. Rendben..?

- Oké… - mormog kétkedve.

Szinte abban a pillanatban, teljes erőmből csapom arcon, majd szinte ugyan abban a pillanatban két kezemmel az égő arcára fogva húzom magamhoz, hogy szenvedélyesen megcsókoljam.

Egy örökkévalóságig tartó pillanatnak tűnik.

Elszakadva törlöm le hüvelykujjammal szám csücskét, mialatt mosolygok az értetlenül pislogó Malcolmra.

- Ezt… most miért?!

- A pofont, a két viagráért, mert elkábítottál és mert miattad szar a kezem. A csókot a többiért, és az ezek utániért. Várj meg amíg beugrok a benzinkútra. Vennem kell fájdalom csillapítót, mert meghalok a kezemtől.

- Rendben… - leheli delíriumos állapotban. Azt hiszem lesokkolta a csók. Így tetézve értetlenkedését csókolom meg ismét lopva, majd kisietek a kocsiból.

Beérve kölcsön telefonról intézek egy gyors hívást a CIA-nak. Csak egyetlen szót nyögök bele; „berepült”, majd le is teszem. Ha le is hallgatnak minket ebből nem sok mindent fejthetnek meg.

Egy doboz fájdalomcsillapítóval és két csokival térek vissza.

Behuppanva a kocsiba veszem be a gyógyszereket (a sajátom és a fájdalomcsillapítót is), mialatt ő elindul a barátjához.

További utunk némán telik.

Végül is egy középkategóriás neve nincs hotel lépcsőjén sétálunk fel, majd bekopogunk. Félszegen ácsorgok a férfi mellett, csak várakozok. Végül egy nálunk jóval alacsonyabb, inkább gyík külsejű nyüzüge fiú nyit ajtót.

Biztos jó helyen járunk?

De mivel köszönti Malcolm, így előfordulhat, hogy igen.

A fiú lelkesedve köszönt, majd további figyelmet nekem nem szentelve kezd locsogni bérgyilkosunknak minden féle esszenciális csodáról aktákkal dobálózva.

Kíváncsi vagyok rólam mit tudott meg.

Bár egyhamar kiderül: Semmit.

Apám – akit annak tekintek, nem a biológiai- alapos munkát végzett. Egy egyezés, hasonlóság, annyi se. Mintha meg sem születtem volna.

Kaját rendelünk, némán hallgatva a diskurzust, melyet ketten folytatnak. Végül valamiért felém fordulnak.

- Ki az az Eva?

- Nem teljesen mindegy nektek? Már úgy sem számít.

- Engem érdekel- jegyzi meg Malcolm túlságosan is lelkes barátja. Úgy tűnik régen volt nővel.

- Ne örülj ennyire… Eva nem személy…

- Hanem?- hajol előrébb Malcolm egy szelet pizzával a kezében. Talán jobban akar hallani.

Sóhajtva rakom keresztbe lábaimat, hajam hanyagul hátradobva ingatom meg a fejem.

Végül is nem tudnak meg sokkal több mindent. Nem vagyok hajlandó kiteregetni a szennyeseim, nem pláne egy ugribugri senkiházi előtt.

Végül is eldől az éjszakai felállás is.

Mivel „mi már annyira megszoktuk”, ezért megkapjuk a hálószobát, míg az apartman felépítésű szállóhely nappalijában a hacker pihen meg.

Némán görnyedek a kád előtt, megengedve azt. Rég fürdőztem már. A kellemesen borzongató, meleg fürdővízbe nyúlva paskolom meg kissé a felületet, így életet lehelve a belé öntött habfürdőbe. Sokkal tetszetősebben mutat így, felcsipkézve.

Az esztétika boldogsággal tölt el.

Lassan fonódik a két vaskos kar derekam köré, tenyerükben azonban egészen más lapul, mint amire számítottam.

-  Hoztam neked fájdalomcsillapítót… pihentesd kicsit a kezed jó? Nem venném a szívemre, ha megnyomorodnál „miattam”.

- Oh, csak nem aggódsz, Malcolm?- suttogom neki gúnyos, bár szívem mélyén őszintének szánt élcelődő mosollyal.

-  „Be vagy lőve?!”- idéz engem hasonló hangsúllyal.

Akaratlanul is felnevetek.

Micsoda idilli pillanatnak is tűnhet ez egy külső szemlélő szemszögéből. És valóban mennyire állszent ez a momentum. Már majdnem visszataszítóan álszent.

Szerepeket játszunk. És most épp ez a szerep jutott ránk.

Bár még nem fogalmazta meg kérdését, én egy egyszerű biccentéssel adok rá választ, majd elzárva a csapot fordulok meg, s lassan megszabadítom a ruháitól.

Céljaim vannak vele.

Mocskos, de élvezetes, és jövedelmező célok. Melyeket véghez is fogok vinni.

- Nem szeretném, ha bármivel is bepróbálkoznál rendben? Megbízom benned… ne élj vele vissza- nézek mélyen a konyakos szemekbe, mialatt lassan, kissé bénán fejtem magamról ingemet.

Segítségét visszautasítva gombolom le lassan, ügyelve arra hogy minden egyes rezzenésem, mozdulatom kiválóan láthassa. Mozdulataimmal felcsigázom, szinte hallom ahogy egyenlőtlenül szuszog. Talán küzd valamivel… valami féle ösztönnel.

Méltóságteljesen lépek be a kádba, majd beleereszkedem, Malcolm követ. Szinte látom a képén a gyermeki örömöt, amit céljának elérése okoz számára. Ez valami nagy áttörés lehet szerinte, legalább is ő így definiálná.

Nálam ez egészen más alternatívaként szerepel.

- Olyan hosszú a lábad, csinálj már vele valamit, nyomod a bordám- közlöm vele egyszerűen, bokájára fogva. Megemelve rakom ki a peremre, így ezerszer kényelmesebb pozíciót biztosítva magamnak.

- Mi ez a nagy szerelem Leopold? Ha? Mit tervezel?

- Semmit. Mindig panaszkodsz, hogy fridzsidert hordok az alsóban. Gondoltam megmutatom, hogy nem…én is érzek.

- Nehéz elhinni.

Lábam kinyújtva csúsztatom oldala mellé mindkettőt, hogy nagylábujjam jól belé tudjam bökni. Sértetten méregetem, azonban hamar elégedett mosoly ül ki az arcomra, ahogy összerándul. Szóval csikis… vagy csak érzékeny.

Arca elkomorul, fejcsóvál, majd hirtelen mindkét bokám elkapva ránt lentebb. A pillanat töredék része alatt kerül felém. Szinte fel sem fogom, csupán csak realizáció foszlányok tapadnak meg elmémben. Ajka puha melege az enyém keresi, mellkasa a sajátomnak feszül. Nem értem mi történik, de nem is érdekel.

Alá lapulva simítok fel a hátán, nyakán, végül hüvelykemmel az arcát átszelő sebhely útját követem végig. 

- Apád tette, igaz?- kérdem csöndben, homlokom az övének döntve. Érzem rajta a hirtelen rátörő zavart, értetlenséget és csipetnyi dühöt is.

- Nyomoztál utánam? Fel akarsz dobni?! Mit tervezel?!

- Nem. - közlöm egyszerűen, csitítva az ajkaira csókolva- láttam a gyerekkori orvosi leleteidet…nem lesz valakinek csak úgy orsócsont és nyílt lábszár törése egymást követő két héten… érted? Nem vagyok hülye… de azért hálás vagyok, hogy ilyet feltételezem rólam.

- Sajnálom. – mondja azt, amit hallani akarok. Bár valószínűleg nem tudja, és nem is érdekli mit sajnál. Szimplán nem akarja elveszíteni a jelenlegi, kedvező combközi pozícióját, és reménykedik, hogy tovább is juthat.

- Mondd csak Malcolm… te voltál valaha… igazán boldog?

- Nem… nem hiszem-rázza meg elmélkedve a fejét, majd mellkasomra hajtva hallgatja a szívverésem. Réveteg tekintettel cirógatom fejét. Különös így heverni, a meleg víz takaróként fed be minket.

- És mi tenne a legboldogabbá?

- Ha végre lefektethetnélek.

Legalább őszinte.

Halovány mosoly kúszik az arcomra, fejet ingatva jelzem mennyire gyerekesnek is tartom preferencia sorrendjét. Hosszas csönd előzi meg a törést.

- És te Leo, téged mi tenne a legboldogabbá?

- Ha megölnéd nekem Parkinset...

- Miért utálod ennyire? Tudod, hogy nem ölök meg olyanokat, akik ellen nincs nyomós bizonyíték, hogy nem érdemlik meg.

- Nyomós bizonyíték kell?- pillantok le rá.

- Az.

- Akkor megkapod.

 

***

- Szar ez a műbajusz. Minek ekkora buzi maskara? Akkor se hordanék ilyen szart, ha gyerekkel fenyegetnének- húzogatja magán kelletlenül a szmokingot, mint valami kisgyerek.  A műbajsza is szúrja az arcát, és a barátja letörölhetetlen vigyora sem segít a helyzeten.

- Úgy nézel ki mint valami elbaszott színész az Oscar-díj átadón!- vihogja a programozó haverja aktuálisan a gépét butítva.

- Ne szedd le Malcolm. Szükségünk van rá. Remekül festesz.

Ekkor lépek ki a fürdőből.

Rám sem lehet ismerni, női ruhában, teljes sminkkel,tökéletes hajjal. Szemrevaló lennék meg kell hagyni. Azonban ők tudják amit én is. Hiába a maskara, hiába az álca, akkor is csak Leopold Mordan vagyok, aki ma lerántja a leplet Eva-ról.

- Ej…ez te vagy?- mered rám Malcolm- te még röhejesebben nézel ki mint én.

- Én legalább nézek ki valahogy.

- Minek ez a maskara egyáltalán?! Már rég elmúlt farsang- hőbörög.

- Majd meglátod… viselkedj úgy mint egy értelmiségi, még ha nem is vagy az- mormogok rá. Feszült vagyok….rég jártam már ott. Nagyon rég. – Te pedig! - fordulok Malcolm barátja felé- Szedd össze magad, mert ha hívunk elmegyünk. Lent leszünk a kocsival, és nem fogunk várni. Ha nem jössz itt maradsz. Veszélyben, világos?

Úgy tűnik az.

Malcolm közérzete egy kicsit javul amikor kibélelheti a szmokingbelsőjét egy hangtompítós csodával, valamint hogy én se érezzem magam alul öltözöttnek sötétzöld szaténruhám alá elrejtek egy kisebb pisztolyt.

Kocsit bérelünk (persze áll néven), majd a Talon-ba irányítom Malcolmot. Túl jól ismerem az utat…

- Szúr ez a szar. – vakargatja a műbajszot.

- Tartasd magadon tigris.

- Sokkal tartozol.

- El sem tudod képzelni mennyivel. – csúsztatom combjára tenyerem. – tudod…igazából hálás vagyok neked, hogy türelmes vagy velem.

- Kérdezhetek valamit?- mormog

- Maximum nem válaszolok rá.

- Miért vagy ilyen? Szűz vagy?

- Tessék?!- meredek rá. Úgy tűnik ez a téma most valahogy jobban feszéjezi őt mint engem.

- Nem gáz…hallottam már olyanról, aki negyven évesen annyi volt. Gondolom azért nem akarod, tiltakozol és tartod a távolságot

- Egy, nem vagyok negyven… kettő…voltam már együtt nővel. - masszírozom a halántékom. Nem hiszem el, hogy komolyan bele kellett folynunk ebbe a gyerekes diskurzusba.

- És férfivel?- sandít rám egy pillanatra.

- Azzal is…- közlöm némi keserű lecsengéssel hangomban.

Meglepődik.

Felém fordulva fürkészi arcom. Érdekli hazudok-e. De nem… igazat mondok. A következő kérdését megelőzve válaszolok hűvösen.

- Huszonhárom éve.

Arca megkeményedik, a hangulat szinte megfagy.

Orgánumomból tisztán kivehető, nem hazudok. És talán ez keseríti el a legjobban. Nem kérdez többet, és nagy matekosnak sem kell lennie ahhoz, hogy rájöjjön mi is a helyzet, vagy mi volt az. Nem viccelődik.

Némán állunk meg a Talon előtt, hogy aztán együtt léphessünk be a hatalmas szórakozóhelyre.

A mélynyomók basszusai szaggatják a tüdőnket, ahogy végigvonulunk egy elkülönített folyosón, melynek végén a marcona biztonsági őr áll.

Malcolm mellém felszülve karol magabiztosan, míg én szempilla rebegtetve közlöm az egyszerű jelszót: „Eva-hoz jöttem”.

Az őr arca meglágyul, kissé biccentve a fejével áll odébb kinyitva az ajtót.

- „Üdv a paradicsomban asszonyom, uram!”

A látvány, ami elénk tárul nem hálás.

Exkluzív, fényűző klubba, fekete és mély lila színekkel, s megannyi kiskorú, drogtól csillogó gyermeki tekintettel, kinek egy része italt szolgál fel, a másik a mocskos, beteg és kéjelgő vendégekkel foglalatoskodik escorként, azonban az attrakció mégiscsak a kör alakú helység közepén található, a hosszú félszigetként kinyúló pódiumon: Árverés.

Magas licitek röpködnek az alul öltözött, nagyjából 5 év körüli, kába kisfiúért.

Malcolm ajkai megrándulnak az indulattól, kezemmel az övé után kell nyúlnom, hogy ne tegyen olyat, melyet később mindketten megbánhatunk.

A pedofília fellegvára ez a hely.

- Te… honnan tudsz erről a helyről..?- mered rám gyanakodva. Sejt valamit, csak hátulról próbálja megközelíteni a lovat…

Ám ekkor velőből rándulok össze, ahogy kitolnak a porondra egy újabb áldozatot. Hat év körüli, tejföl szőke haj, hatalmas szemek. Kék lélektükrei a távolból is jól kivehetőek…fájdalomról, rémületről és könnyekről adnak tanúbizonyságot.

Mintha önmagam látnám…rengeteg évvel ezelőtt.

S a házigazda maga kezdi a licititet.

Jonathan Parkins világ életében mocskos személy volt. Már fiatal felnőttként is tudta, hogy a hamvas, tiszta szépség vonzza. Soha sem érdekelte, hogy áldozata fiú-e, vagy lány. Nem érdekelte, hogy könyörögnek, vagy beletörődnek, hogy meghalnak vagy túlélik. Mindig jött másik. Ám soha sem volt kegyes. Nem arról volt híres. Áldozatait, ahogy azok kinőttek a korból (már ha kinőttek – ami annyit takar túllépték a bűvös 10-et), megölette, vagy más piacra vitte, és ismét megforgatta a vagyonát, tovább adott rajta „használt de jól betanított” címszó alatt.

Én is így kerültem végül is a szicilliai maffiához.

Önkéntelenül szólalok meg, a vékony bajszos, lábprotézises férfire licitálva. Az, a hajszálcsíkos zakó alatt megborzong egy pillanatra.

Riválisnak néz elébe..

Nekem kell az a szőke lány, és neki is.

Egyedül Malcolm mered mindenkire gyűlölködve, és hitetlenkedve. Azt hiszem azt bánja a legjobban, hogy nem rendelkezünk annyi tölténnyel amennyivel megkínálná a bárban lévő „embereket”.

- Leo… mi a szart csinálsz?! - sziszegi a fülembe.

- Nem hagyom, hogy még egy életet tönkretegyen ez a szemétláda- förmedek Malcolmra eddig ismeretlen hangsúllyal, jócskán kiérezhető olasz akcentussal.

Végül is, nem kell tovább magyaráznom; megnyerem a lányt.

Azonban egy valamire nem számítok.

Távozásunk előtt egy inas,eres kéz ragadja meg hirtelen a vállam.

- Elnézést hölgyem. – szólal meg a hang.

Az ismerős…gyűlölt hang.

Lassan fordulok meg, tekintetemen bár nem akarom, de eluralkodik a rémület. A cérvavékony bajszos, hátrazselézett hajú nagyjából 50 év körüli jó kondícióban tartott férfi egy farkas vigyort villantva nyújtja eddig vállamon pihenő kezét elém.

- Had mutatkozzak be, Jonathan Parkins vagyok, a ház tulajdonosa.

- Örvendek- morog Malcolm, lelökve vállamról a férfi kezét. Hálás vagyok neki, azonban a rengeteg felgyülemlő feszültség, félelem, és emlék hatására teljesen lebénulok. Meg sem tudok szólalni, csak reszketve, sokkosan figyelem a rám mosolygó patkányt.

- Gyönyörű példányt nyertek el. Jó magam is igényt formáltam volna rá… esetleg…valahogy meg tudnánk egyezni, mit gondolna?

- Nem. - közli határozottan helyettem is válaszolva.

Kezem a ruhám alá süllyed, s bár a fegyvert előbújtatom, kezeim annyira remegnek, hogy nem tudom meghúzni a ravaszt. Nem tudom megölni a férget, akit a világon a legjobban gyűlölök. Gyenge vagyok hozzá… rettegek tőle.

Malcolm pedig hirtelen nem tud arra gondolni, hogy lepuffantsa csak úgy mint egy kutyát. Szerintem nincs rá ideje.

Minden esetre rövid habozás után távozunk, oldalunkon a kába, de csöndben pityergő kislánnyal.

Ahogy kiérünk a gyerekkel az épületből, és bekerül a didergő kislány a hátsó ülésre Malcolm már indítja is az autót, és teli torokból kezd velem üvölteni, miután meghagyom neki azt a 10 percet, ami szükséges arra hogy feldolgozza, összetegye hol voltunk és mit láttunk.

- MIÉRT NEM LŐTTED LE AZT A SZEMÉTLÁDÁT?!

Némán meredek magam elé.

- HA?! KÉRDEZTEM VALAMIT! Válaszolj! Ilyenkor hol a kibaszott CIA-d, akik téged támogatnak? Ők is tudnak erről? Lefogadom hogy tudnak…- morog - de… ami a legfontosabb…miért nem húztad meg azt a kibaszott ravaszt?! Megtehetted volna…! SZERETED?!

És ekkor… igazán eltörik a mécses, elszakad a cérna, és még lehetne ragozhatni.

Hirtelen felcsattantva emelem ujjaim elé, hogy aztán együtt rázhatva egész kézfejem ordítsak vissza rá férfias könnyeimmel.

- Talán mert rettegek tőle! Mert bepánikolok ha meglátom, és elkap az undor?! Komolyan könyörögnöm kell neked, hogy végezz vele? Nem tudok rá sem nézni… még…23 év után is rettegek tőle! Gyűlölöm! Ezért kértelek téged, hogy tedd meg… ÉRTED?!

Sűrű csönd ereszkedik az autóra.

Lassan lenyugodnak a kedélyek, így már csak a szálloda előtt kell megvárni a programozó palit. Még telefonálunk is neki.

A férfi végül hamar le is ér, értetlenül pislog a mellette ülő gyerekre.

Malcolm csak lelegyinti, és tovább vezet.

-  És most hova? - fordul felém.

- A nővéremhez… irány az olasz negyed. Ott lepasszoljuk a kislányt.

 

 

 

Malcolm Warlow

Egy pillanatra sóhajtva lehunyja a szemeit, majd gyanúsan finoman simít a kezemre. 
- Még mielőtt bármit is mondanék... két dolgot kell tennem… és egyre szeretnélek kérni téged. Rendben..?
- Oké… - morgom gyanakodva, mert egy cseppet sem megszokott ez a szelíd Leo.
A következő pillanatban már egy csípős pofont csattan az arcomon, de még felfogni sincs időm a történteket, máris hevesen az ajkaimra tapadva hosszan megcsókol.
- Ezt… most miért?! – mi a franc ütött belé?! Bár a csók részét nem kifogásolnám…
- A pofont, a két viagráért, mert elkábítottál és mert miattad szar a kezem. A csókot a többiért, és az ezek utániért. Várj meg, amíg beugrok a benzinkútra. Vennem kell fájdalom csillapítót, mert meghalok a kezemtől.
- Rendben… - nem igazán figyelek a szavaira, mert még mindig azon jár az agyam, hogy miért csókolt meg.
Míg ő eltűnik én pedig magamhoz térek az értetlenségből a laptopról a mobilomra irányítom a raktár mozgásérzékelő-rendszerének jelzését, hogy tudjam amint a területemre lépnek. Ez könnyen megy, ezért mire Leo visszaér el is pakoltam. Megvárom míg bekapja a bogyóit, majd elindulok Manhattan felé.

Húsz perccel később annál a hotelnél parkolok le, ahol Maxet hagytam, mert még megígértem neki, hogy beszólok érte.
- Max. – biccentek neki amint kinyitja az ajtót, ő pedig fellelkesülve viszonozza, majd beenged minket.
A kölyök – mint mér megszokhattam volna – most sem tétlenkedett, hanem utánanézett Wesleynek, az utóbbi hetekben történt nagy összegű átutalásoknak egy Karibi számlára, de folyton beleütközött Eva-ba, amitől nem tudott tovább jutni. Persze Leo-ról most sincs semmi. Nem tudom ki tüntette el ennyire, de kurva alapos volt, ha még ez a kis komputer zseni sem talált semmit.
- Ki az az Eva? – fordulok Leo felé, aki egész idő alatt csendben figyelt.
- Nem teljesen mindegy nektek? Már úgy sem számít.
- Engem érdekel – szól közbe Max izgatottan.
- Ne örülj ennyire… Eva nem személy…
- Hanem?- azt már korábban is mondta, hogy nem egy személy, de azt nem hogy akkor mi.
Nagy „szenvedésről” tanúskodó arccal beszélni kezd, de akárhogy forgatja is a szavakat, a végén megint csak annyit árul el, hogy Eva nem egy személy, hanem valaminek az elnevezése.
Egyenlőre nem firtatom , mert azt már tudom róla, hogy ha valamit nem akar elmondani, akkor az Úristen sem szedi ki belőle. 
Egy gyors vacsora után megegyezünk abban, hogy ismételten én alszom Leoval, ezért átviszem a cuccomat a hálóba, Max pedig kiköltözik a nappaliba. Mikor mindennel elkészültem, úgy döntök, hogy egy forró fürdő igazán jól esne, de még előkotrok pár fájdalomcsillapítót Leonak, mert jobb ha előre beveszi mielőtt megint nyűgös lenne.
Mikor a fürdőbe lépek épp a kád fölé hajolva habfürdőt önt a vízbe, és megvárja míg jókora réteg keletkezik rajta.
Hm. Bár igaz, hogy a „kilátás” így is tökéletes, de még szebb lenne, ha ruha nélkül csinálná ugyanezt.
A háta mögé simulok, majd átkarolva a derekát felé nyújtom a bogyókat.
- Hoztam neked fájdalomcsillapítót… pihentesd kicsit a kezed jó? Nem venném a szívemre, ha megnyomorodnál „miattam”. – az utolsó szót hangsúlyosabban ejtem ki, ha már ennyire megszokta, hogy emiatt is engem hibáztat…
- Oh, csak nem aggódsz, Malcolm?
- „Be vagy lőve?!”- szórakoztató ez az élcelődés vele, úgy tűnik tud ő normális hangulatba is kerülni.
Furcsa hallani a felszabadult nevetését, mert – ha jól emlékszem – még nem igazán hallottam nevetni. Bár ha jobban belegondolok, én sem sűrűn szoktam…
Már épp megkérdezném, hogy csatlakozhatom e hozzá, mikor felém fordulva biccent egyet, majd elkezd kihámozni a ruháimból.
- Nem szeretném, ha bármivel is bepróbálkoznál rendben? Megbízom benned… ne élj vele vissza.
Komolyan néz a szemeimbe, majd miután engem levetkőztetett, visszautasítva a segítségemet magát is elkezdi lecsupaszítani. Csak azt tudnám, hogy miért kell ilyen érzékien csinálnia?! Ha tényleg nem akarja, hogy letámadjam, akkor nem kellene ennyire provokatívnak lennie.
Mire végez, már nehezebben szedem a levegőt a vágytól és uralkodnom kell magamon, hogy ne szorítsam neki a csempének, de végül szerencsére még az előtt elmerül a vízben, hogy elfogyna az önuralmam.
Rögtön utána én is követem, de nem értem, hogy így hirtelen miért döntött úgy hogy megbízik bennem. Talán az meggyőzte, hogy nem dobtam fel az ellenségnek?
- Olyan hosszú a lábad, csinálj már vele valamit, nyomod a bordám!
Mintha ő nem lenne majdnem olyan magas, mint én. Mielőtt azonban még megoldhatnám a problémáját, ő maga teszi meg, majd elégedetten hátradől.
- Mi ez a nagy szerelem Leopold? Ha? Mit tervezel? – lehet, hogy csak paranoia, de azért rákérdezek. Túl nyugodt most a közelemben, ahhoz képes, hogy alig huszonnégy órája még ki akart nyírni.
- Semmit. Mindig panaszkodsz, hogy fridzsidert hordok az alsóban. Gondoltam megmutatom, hogy nem…én is érzek.
- Nehéz elhinni. – amilyen önuralommal és hűvösséggel viseltet a testiség iránt, azt mondaná az ember, hogy impotens, de már bebizonyította, hogy nem az. Akkor viszont nem értem…
Gondolataimból egy ingerlő érzés szakít ki mikor a lába az oldalamhoz ér. Ez a terület mindig is nagyon érzékeny volt és ő akaratlanul is pont ott piszkál. 
Elkomorulok a koncentrációtól, hogy egyhelyben maradjak, de mikor újra hozzám ér, lemondóan megcsóválom a fejem, majd egy hirtelen mozdulattal megragadom a bokáit és lejjebb rántom, addig, míg még nem lepi el a víz. Hevesen az ajkaira tapadok és ezúttal ő sem tiltakozik, hanem szenvedélyesen viszonozza miközben jólesőn simít végig a hátamon. Nagyon izgató érzés, ahogy a teste az enyémnek feszül, de jelenleg nem próbálkozom többel. Előbb tudni akarom, hogy miért lett hirtelen ennyire… engedékeny, elégedett?
A hüvelyk ujjával végigsimít az arcomon lévő sebhelyen, mjd homlokát az enyémnek döntve halkan megszólal.
- Apád tette, igaz?
Ezzel a kérdéssel megint egy érzékeny pontot érint, amiről nem szívesen beszélek és akaratlanul is felhúz ezzel. - Nyomoztál utánam? Fel akarsz dobni?! Mit tervezel?!
- Nem. – egy nyugtatónak szánt csókot nyom az ajkaimra - láttam a gyerekkori orvosi leleteidet…nem lesz valakinek csak úgy orsócsont és nyílt lábszár törése egymást követő két héten… érted? Nem vagyok hülye… de azért hálás vagyok, hogy ilyet feltételezel rólam.
- Sajnálom. – mondom, hisz nem is igazán gondolkodtam, mikor úgy nekiestem. Ez ösztönösen jön, ha valaki a múltamat említi.
- Mondd csak Malcolm… te voltál valaha… igazán boldog?
Igazán boldog? - Nem… nem hiszem – valószínűleg azt sem tudnám, hogyan kell boldognak lenni. Elgondolkodva hajtom a fejem a mellkasára és az egyenletes ritmus valamint az ujjai cirógatása igazán ellazít. Majdnem olyan jó mint a szex utáni kielégült bizsergés… majdnem…
- És mi tenne a legboldogabbá?
- Ha végre lefektethetnélek. – jelentem ki őszintén, ami épp eszembe jutott. Komolyabban még nem gondolkoztam el ezen, de most határozottan boldog lennék tőle, ha mozgalmas éjszakám lenne.
- És te Leo, téged mi tenne a legboldogabbá?
- Ha megölnéd nekem Parkinset...
- Miért utálod ennyire? Tudod, hogy nem ölök meg olyanokat, akik ellen nincs nyomós bizonyíték, hogy nem érdemlik meg. – nem kerülne ugyan semmibe, de ehhez a saját magam által hozott szabályhoz mindig tartom magam.
- Nyomós bizonyíték kell?- néz le rám elszánt tekintettel.
- Az.
- Akkor megkapod.

 

***

Már akkor nem tetszett ez az egész, mikor megláttam azt a sok szar göncöt, amit magamra kell vennem, de amikor fel is vettem már egyenesen rühelltem. Nem tudom, hogy volt e rajtam valaha is szmoking, de ezt hiszem még soha. Ebben olyan az ember mozgási, mint akit a vasaló alól húztak ki és a közelharcban is akadályozó lenne. Ergó, nem megfelelő.
- Szar ez a műbajusz. Minek ekkora buzi maskara? Akkor se hordanék ilyen szart, ha gyerekkel fenyegetnének- morgom kelletlenül és húzogatva próbálom eligazítani magamon a kényelmetlen rongyokat.
- Úgy nézel ki mint valami elbaszott színész az Oscar-díj átadón!- vigyorog Max és ha nem lenne a haverom már behúztam volna neki egyet.
- Ne szedd le Malcolm. Szükségünk van rá. Remekül festesz. – hülyeség.
Kilép a fürdőből és ha nem tudnám hogy ő az, lehet hogy meg sem ismerném. Tényleg olyan mint egy pénzes dáma, aki egy kicsit sokat kondizott. 
- Ej…ez te vagy? Te még röhejesebben nézel ki mint én. – azt nem tudom, hogy a hetero pasiknak tetszene e, de nekem határozottan jobban bejön Leo férfi kiszerelése.
- Én legalább nézek ki valahogy.
- Minek ez a maskara egyáltalán?! Már rég elmúlt farsang.
- Majd meglátod… viselkedj úgy mint egy értelmiségi, még ha nem is vagy az! – morogja, majd Max felé fordul - Te pedig! Szedd össze magad, mert ha hívunk elmegyünk. Lent leszünk a kocsival, és nem fogunk várni. Ha nem jössz itt maradsz. Veszélyben, világos?
Max sietősen bólogat, majd felkapunk néhány „kiegészítőt” amit magammal hoztam a házamból. Máris sokkal jobb…

Könnyen szerzünk egy kocsit és miközben vezetek tovább morgok az állbajusz miatt, ami rohadtul idegesít. Nem csoda, hogy sosem növesztettem igazit.
- Szúr ez a szar. – piszkálom sokadszorra, de még most sem jobb.
- Tartasd magadon tigris.
- Sokkal tartozol. – fél szemmel rá sandítok vezetés közben. Ha jobban belegondolok kurva sokkal.
- El sem tudod képzelni mennyivel. – ingerlően a combomra simítja a kezét és megint eszembe jut amin már korábban is gondolkodtam – tudod…igazából hálás vagyok neked, hogy türelmes vagy velem.
- Kérdezhetek valamit?- már felmerült bennem máskor is a kérdés, de még nem tettem fel neki.
- Maximum nem válaszolok rá.
- Miért vagy ilyen? Szűz vagy? – az utóbbi időben folyton provokál és húzza az agyam, de aztán pedig hőbörög mikor máshoz megyek a szexért. Ha őt nem lehet rábeszélni és ennyire ellene van talán azért mert még nem volt senkivel.
- Tessék?!
A francba. Most még fejtsem is ki neki. Ha tényleg szűz akkor megszívtam, mert velük inkább soha sem vesződtem, de egyébként nem zavarna.
- Nem gáz…hallottam már olyanról, aki negyven évesen annyi volt. Gondolom azért nem akarod, tiltakozol és tartod a távolságot…
- Egy, nem vagyok negyven… kettő…voltam már együtt nővel.
Igen, azt már tudom, hogy volt nővel a megfigyeléseim és az előzetes jelentések alapján, de nem is erre gondoltam.
- És férfivel?
- Azzal is…
A hangjának fura éle van, amit nem tudok mire vélni, de őszintén meglep a válasszal. Az útra is figyelve felé fordulok, de nem látom hogy hazudott volna, mert az arca komoly, talán túlságosan is az a témához képest.
Már épp megkérdezném, hogy akkor miért ellenzi annyira, mert ha nem kívánna legalább valamilyen szinten akkor nem csókolt volna meg önszántából.
- Huszonhárom éve.
Egy pillanatra meglepődöm, de aztán rögtön elkomorulok. Ha ennyi ideje, akkor az azt jelenti – legalábbis szerintem – hogy nem lehetett kellemes élmény a számára. Ez meg is magyarázná miért ennyire tartózkodó. És ha utána számolok, akkor ez még abból az időből való, amikor is nincs róla adat.
Talán megerőszakolták?
Ha tinédzserként is ilyen szép volt a külseje akkor nem kizárt. Egyes helyeken rohadt mocskos egy alakok vannak.

Nem beszélünk többet és pár perc múlva megállunk egy Talon nevű szórakozó hely előtt. Azt hiszem ezt a helyet már említette korábban is, csak akkor még nem hittem neki és nem néztem utána.
Bent nagy a tömeg és idegesítően hangos a zene, de amúgy semmi különös nincs itt, olyan mint bármelyik New York-i szórakozóhely.
Végigmegyünk a tánctéren és a terem végében egy kipárnázott, hangszigetelt ajtó melletti biztonsági őrhöz lépünk.
Belekarolok Leoba, mert ha már nőt játszik, akkor ez is kell a tökéletes színdarabhoz, ő pedig, mint valami jelszót bemondja, hogy „Eva-hoz jöttem”.
Az őr erre rögtön felenged és sokkal szívélyesebben szólal meg. - „Üdv a paradicsomban
asszonyom, uram!”
Belépünk az ajtón és odabent egy egészen más környezetbe kerülünk, egy egészen más társaság körében. Ez egy klub, mégis több a kisgyerek mint a felnőtt és ahogy jobban megnézem és realizálom, hogy mi is folyik itt egy csapásra elönt a gyilkos indulat és az undor, minden bent lévő iránt. Úgy adják-veszik a gyerekeket, mint egy rabszolgapiacon és a kába szemeikből ítélve szerencsétlenek azt sem tudják, mi történik velük.
Öntudatlanul is a zakóm alatt rejtőző fegyver után nyúlnék, és csak az térít magamhoz, hogy Leo erősen megragadja a kezem.
- Te… honnan tudsz erről a helyről..?- nem valószínű, hogy a CIA tud erről. Akkor viszont… ez lenne az amit annyira titkol? Ezért nincsenek róla adatok a gyerekkorától?
Nem válaszol, mert hirtelen a porond felé kapja a tekintetét ahová éppen egy újabb kislányt visznek. Ökölbe szorul a kezem amikor meglátom ahogy a székeken ülők élveteg tekintettel, perverz vigyorral bámulják az alulöltözött gyerekeket. Undorító férgek…
Leo kísérteties pillantással nézi a színpadot, még soha nem láttam ilyennek.
Ahogy ismét körbekémlelek kiszúrom a fő rohadékot, aki várakozástól csillogó, izgatott tekintettel nézi a kislányt, majd licitál is rá.
- Leo… mi a szart csinálsz?! – sziszegem a fülébe, amikor ő is licitálni kezd, ezzel magunkra vonva Parkins figyelmét. Velem ugyan csak kétszer találkozott így nem valószínű, hogy az álca miatt fel fog ismerni, de azért jobb lett volna, ha nem kerülünk a figyelem középpontjába.
- Nem hagyom, hogy még egy életet tönkretegyen ez a szemétláda – szinte már őrültnek mondható tekintettel néz rám, így nem szólok semmit, mert úgy sem hallgatna rám.
Amit itt láttam az éppen elég bizonyíték ahhoz, hogy eltegyem láb alól Parkinst és az összes mocskos kutyáját aki tud erről és mégis eltitkolta. Ha rajtam múlna a következő félévem máris be lenne táblázva a sok új arc láttán akik itt vannak.
Végül is megnyeri a licitet és éppen távoznánk amikor valaki megállít és hátra nézve megfeszülök, mikor a fő mocsok kedélyes képével találom magam szemben. Ás az még kevésbé tetszik, hogy a mocskos kezével Leohoz ért. 
- Elnézést hölgyem. Had mutatkozzak be, Jonathan Parkins vagyok, a ház tulajdonosa.
Már nem sokáig…
- Örvendek – mormogom egy cseppet sem szívélyesen miközben lelököm a Leoról a kezét. Nem tetszik, hogy fogdossa és nyilván neki sem, mert a belém karoló kezével olyan erősen szorítja a karom, hogy még a zakón keresztül is érzem.
- Gyönyörű példányt nyertek el. Jó magam is igényt formáltam volna rá… esetleg…valahogy meg tudnánk egyezni, mit gondolna?
Példány?... már szabályosan viszket a kezem, hogy puszta kézzel öljem meg.
- Nem. – mondom határozottan, mert Leonak látszólag nem akarózik megszólalni.
Érzem, ahogy a fegyver után nyúl és bár nem szakmai szemmel nem tartom jó ötletnek most lepuffantani, mikor egy csomó fegyveres őrt látok, de ha meg akarja tenni nem akadályozom meg.
Várom, hogy megtegye, de meg sem mozdul, így mikor megkapjuk a kislányt azonnal sarkon fordulok és kisietek vele mielőtt még észreveszik a szándékát.
A gyereket bepakoljuk a hátsó ülésre, majd azonnal indulunk is, de olyan rohadt pipa vagyok, hogy fel tudnék robbanni. Csak meg kellett volna húznia a ravaszt és meghalt volna. Eddig mindig arról papolt, hogy öljem meg, mert ő az aki a legjobban megérdemli, erre tessék! 
- MIÉRT NEM LŐTTED LE AZT A SZEMÉTLÁDÁT?! – nem válaszol, csak mered maga elé - HA?! KÉRDEZTEM VALAMIT! Válaszolj! Ilyenkor hol a kibaszott CIA-d, akik téged támogatnak? Ők is tudnak erről? Lefogadom hogy tudnak…- jobban belegondolva miért is ne mondta volna el nekik - de… ami a legfontosabb…miért nem húztad meg azt a kibaszott ravaszt?! Megtehetted volna…! SZERETED?!
Ez még szerintem is hülyeség, de már a dühtől azt sem tudom mit beszélek… 
És neki is ez lehetett az utolsó csepp a pohárban, mert úgy kiborul, mint még soha. Még csak egyszer láttam sírni, de ez most rosszabbnak tűnik, mint akkor.
- Talán mert rettegek tőle! Mert bepánikolok ha meglátom, és elkap az undor?!
Komolyan könyörögnöm kell neked, hogy végezz vele? Nem tudok rá sem nézni… még…23 év után is rettegek tőle! Gyűlölöm! Ezért kértelek téged, hogy tedd meg… ÉRTED?!
Erre nem tudok mit válaszolni, mert a kijelentésével beigazolódott a gyanúm. Tehát tényleg bántalmazták és ezért nem akarja a szexet.

Manhattanig meg sem szólalunk, a feszült csendet szinte vágni lehetne. Mikor Max pár perc múlva megérkezik megelőzve a kérdezősködését csendre intem, majd elindulok.
- És most hova? – fordulok Leo felé. Nyilván van valami terve a gyerekkel.
- A nővéremhez… irány az olasz negyed. Ott lepasszoljuk a kislányt.
Biccentek, bár meglep, hogy van egy nővére. Eddig nem is említette, de ha jobban belegondolok nem is igazán voltunk annyira beszélő viszonyban.
Felsóhajtok és inkább az utat figyelem, de mikor tíz perc múlva ismét pityergés üti meg a fülem a visszapillantó-tükörben nézek és látom, hogy Max feszülten figyeli a kislányt aki összekuporodva ül. Rohadtul nem értek a gyerekekhez, de a semmi kis ruhájából és a libabőrös karjából ítélve fázik.
- Picsába. – a saját kocsimban volt pokróc, de itt. Leo is magához tér az eddigi fura állapotából majd értetlenül rám néz.
- Fogd meg a kormányt egy percre.
- Miért?
- Csak csináld! – nincs most türelmem a kérdezősködéshez. Mikor megfogja gyors mozdulatokkal letornázom magamról a zakót, majd hátradobom Maxnek.
- Add rá, mert mindjárt megfagy!
Mikor végre megteszi szerencsére abbamarad a pityergés és mire elérjük az olasz negyedet már alszik is.
- Hová innen? – kérdezem Leot.
- Ott fordulj be, majd balra van egy piros ajtós ház, ott parkolj le.
Megyek amerre mondja, mert én még soha nem jártam erre, majd mikor megvan leparkolok és várakozón rá nézek. – Azért ne tartson olyan sokáig, nem szívesen állok a nyílt utcán, mikor céltábla van a fejemen.
- Te nem jössz?
- Inkább nem, siessetek. – nem szeretek olyan helyekre bemenni ahol előzőleg nem néztem körül.
- De ugye nem fogsz itt hagyni? – kérdezi fura hangon s bár tudom, hogy sok gondot megspórolnék magamnak valamiért nem akarózik itt hagyni.
- Nem. Megvárlak.
- Jó.
Kiszáll, majd a hátsó ajtóhoz lépve kikanalazza a gyereket és a házhoz sétál vele., ahol étszeri csengetés után nyílik is az ajtó. Gyorsan beslisszol, én pedig addig is Max felé fordulok.
- A számládra átutaltam egy összeget, azt javaslom hagyd el New Yorkot pár hónapra a biztonság kedvéért. – nem tudom, hogy tényleg szükséges e, de jobb biztosra menni.
- Oké, de azért csörögj rám ha meló van.
- Persze haver. Hol rakjalak ki?
- Egy hotelnél. Majd rendelek repülőjegyet és holnap lelépek.
A kocsi GPS-én megkeresem a város legtávolabb moteljét, mert jobb minél messzebb lenni a központtól, majd mire végzek éppen megjelenik Leo is, immár normális öltözetben.
- Mehetünk.

 

***

Egy órával később érjük el a célt, a Glaston motelt, ami város külső részén fekszik, így tökéletes búvóhely. Maxet már kiraktuk, úgyhogy megint csak ketten vagyunk. Már automatikusan egy szobát veszek ki és ez ellen Leonak sincs kifogása, bár most szokatlanul csendes.
Az alsó szinten egy zsúfolásig telt kocsma van a szokásos motoros törzsvendégekkel és mindenhol undorító alkoholszag terjeng.
Kiszedem a kocsiból a sporttáskákba rejtett fegyvereket ruhákat és laptopot, majd elindulunk fölfelé a másodikra.
A szobák nem éppen luxus kategóriásak, de a célnak megfelel, ezért gyorsan a helyére dobálok mindent majd a laptopot az ágyamra készítem, mert már korábban is eszembe jutott, hogy még nem jelzett a mozgásérzékelő riasztója, pedig az lehetetlen, hogy Wesley még nem ment el a raktárhoz.
- Hozok valami kaját lentről, mindjárt jövök.
Míg ő lemegy addig átnézek mindent és elvigyorodom, mikor meglátom miért nem
jelzett még a biztonsági rendszer. Mert még nem jutottak át a kerítése.
Három gorillát satuba fog a medvecsapda, kettő pedig tanácstalanul áll mellettük, nyilván nem mernek semerre sem lépni. De Wesleyt nem látom sehol és az emberei is túl kevesen vannak az átlaghoz képest. Vagy még nem ért ide vagy valamit tervez.
- Ennek a motelnek a kínálata egy rakás szar, de legalább egy kis meglepetést találtam.
Felé fordulok és látom, hogy egy üveg bort tart a kezében.
- Ez neked a meglepetés? – elfintorodom.
- Nem a legjobb minőség, de most kell egy kis ellazulás, ráadásul te nem voltál hajlandó hozni nekem míg a vendégszeretetedet élveztem.
- Idd meg, de le mersz részegedni, esküszöm hogy a tengerbe doblak míg ki nem józanodsz! – morgom neki. Gyűlölöm a részegeket…
- Nyugi, nem vagyok iszákos. Gondolom te nem kérsz? – mondja miközben fölbontja és félig tölti a poharát, mellém pedig lerakja a kaját amit hozott.
- Nem.
- Oké. Én elmentem zuhanyozni.
Az arcán még mindig ott a smink és így kifejezetten olyan mint egy selyemfiú.
Még én megeszem a gyorskaját, amit egyáltalán nem szeretek lehámozom magamról a maskarát és felveszek egy kényelmesebb öltözetet. Éppen némi fegyvert rakok ki az ágy alá, mikor sípolni kezd a mozgásérzékelő és ekkor veszem észre a kamerákon, hogy hová tűnt a többi ember.
Helikopter. Így nem kell átjutniuk a csapdán a kerítésen, amiben magasfeszültség van. Ha Wesley is itt van akkor tényleg nagyon fontos lehet Parkinsnak Leo elkapása, mert ő a jobb keze. Akit ma el fog veszíteni.
Csak egy kód és robban a bomba, de ezt az örömet talán meg kellene hagynom Leonak. Odamegyek a fürdőajtóhoz és hangosan bekopogok, hogy meghallja a zuhany mellett.
- Mi van már?! – kiabálja túl a hangzavart, majd elzárja a vizet.
- Nem lenne kedved felrobbantani az ellenséged jobb kezét? – kérdezem tőle vigyorogva az ajtón keresztül. Ha ő nem akarja akkor megteszem én, mert semmi kedvem életben hagyni egy ilyen söpredéket… és ezzel még Parkinsnak is keresztbe tehetünk, mivel a legtöbb ügyét Wes intézte…

 

 

 

Leopold Mordan

Valahonnan gondolataim távoli zugából a halk sírdogálás ránt vissza, melyet a hátsó ülésről hallok, valamint Malcolm férfias orgánuma, ahogy utasít, fogjam meg a kormányt.

- Miért?

- Csak csináld!

Normális esetben már rég kioktatnám kinek és milyen hangsúlyban vázolja fel az ilyen fajta kérdéseit, azonban jelenleg túlságosan is az alján vagyok mindennek. És még mindig női ruha van rajtam…ez a kényelmetlen, bevágó, spagetti pántos szar…utálom.

Végül is megfogom a kormányt, azonban az ezt követő mozdulatsorokra nem számítottam: Malcolm letornázza magáról a feszítő zakót, majd hátra dobva a barátjának adja ki az utasítást, miszerint terítse rá a kislányra.

A gyerek hamarosan csöndben evez át az álmok birodalmába. Én is visszaadom a kormányt, és fojtott hangon navigálni kezdem a férfit merre is tegyen ki. Hamar az olasz negyedbe érünk, meg is állunk a piros ajtós ház előtt. Okkal piros az ajtaja. Ez jelzi kit kell keresni ha baj van, hol rendezik a fontosabb megbeszéléseket, és melyik lakást kell a legfokozottabban védeni. Itt lakik a főnök családja.

Itt biztonságban vagyunk…sokkal inkább mint bárhol máshol a világban, tekintve, hogy ide még a rendőrség sem mer bejönni. Az olasz negyed az olasz negyed…itt az olaszok tartanak rendet.

Bár bizonyára ezt nem tudhatja Malcolm, legalább is szavaiból ezt szűröm le.

- Azért ne tartson olyan sokáig, nem szívesen állok a nyílt utcán, mikor céltábla van a fejemen.

- Te nem jössz?

- Inkább nem, siessetek.

- De ugye nem fogsz itt hagyni..?

- Nem. Megvárlak.

- Jó.

Nem tudok mást tenni, mint sem bízni benne. Így egy kurta bólintást követően kiszedem az alvó kölyköt, és felviszem a lépcsőn, csöngetek.

Egy hozzám hasonló, albinoid vonásokkal megáldott lány nyit ajtót, szinte azonnal a nyakamba is veti magát, megcsókolgat. Vicces látványt nyújthatunk, pláne a hasonló vonásokkal megáldott gyerekkel a karjaimban. Mint valami germán mintacsalád.

Betérve felfrissítem magam, elmagyarázom a lánynak honnan és miképp van a gyerek. Ugyan olyan és ugyan onnan, ahol mi voltunk. Ennek szellemében Dana meg is érti mi a helyzet.

Nagyjából tíz percet vesz igénybe a magyarázkodás, és az öltözködés. A hajam copfba fogom, biztosítom a lányt, hogy amint tudok visszatérek megnézni hogy vannak, majd kisétálok Malcolmhoz.

Behuppanva az autóba mérem végig őket. Nem tudom eddig miről diskuráltak, de jóval nyugodtabbnak tűnnek.

- Mehetünk- jelentem ki egyszerűen.

És már indulunk is.

 

***

Glaston motel.

Ez a neonlámpa felirat süti ki a szemem ahogy lefékezünk a külvárosi csehó felett elterülő szálló előtt. Leparkolunk, majd kiszállunk. Malcolm haverját már rég lepasszoltuk, holnap elvileg mi is tovább állunk, egy jóval távolabbi pontra, ami még közel van a városhoz.  Szuper..

Felsétálva leellenőrzöm minden csótány megvan-e a szobában, majd miután reménykedve konstatálom hogy ha vannak is, egészen addig bújócskázni fognak míg holnap el nem megyünk úgy döntök elvonulok élelmet szerezni.

Jó pár perc elteltével az éjjelnappal büféből sikerül szereznem két adag burgert menüben, egy rosszabb minőségű, de szőlőt még látott bort, és bár titok, de egy kis bödön fagylaltot is. Nem volt könnyű, de megszereztem!

Igen…érkezés után azonban nem is én lennék, ha nemtetszésemnek nem adnék hangot.

- Ennek a motelnek a kínálata egy rakás szar, de legalább egy kis meglepetést találtam. – emelem az orra elé az üveg bort-

- Ez neked a meglepetés?- húzza a száját.

Most mit fintorogsz melák? Egyszerre mekkora borszakértő lettél! De aki a kicsit nem becsüli, a nagyot nem érdemli, igaz-e?!

Aztán lassan rá kell jönnöm, hogy nem a minőséggel van a baja.

- Nem a legjobb minőség, de most kell egy kis ellazulás, ráadásul te nem voltál hajlandó hozni nekem, míg a vendégszeretetedet élveztem.

- Idd meg, de ha le mersz részegedni, esküszöm hogy a tengerbe doblak míg ki nem józanodsz! – morog.

Jaj ugyan már Malcolm… mindketten tudjuk, hogy úgy is tetszenék neked… és bájos lennék.. Talán nem is tudnád megállni, hogy „TÚL GYENGÉD” legyél hozzám a kifejezés egy mocskosabb verziójában értelmezve.

- Nyugi, nem vagyok iszákos. Gondolom te nem kérsz.

- Nem.

Se baj, több marad nekem!

De előtte…

- Oké. Én elmentem zuhanyozni.

Azzal faképnél is hagyom.

Bevonulva a fürdőbe ácsorgok egy ideig a tükör előtt, vizsgálgatom magam. Lassan leszedem a műszempillákat, lemosom a sminkemet. Aztán beállva a zuhany alá átadom a testem a forró, kellemesen cirógató érzésnek.

Relaxációmból Malcolm szakít ki dörömbölésével az ajtón. Gondolom ő is jönni akar fürödni, és így próbál megsiettetni…De akkor is… fürödjön velem, vagy oldja meg, és várjon. :

- Mi van már?!- teszem fel a kedves, és finomkodó kérdést.

- Nem lenne kedved felrobbantani az ellenséged jobb kezét?

- Fúj Malcolm, ne legyél már undorító, nem akarom bedrótozni Parkins kezét! Minden tiszta gusztustalan lesz utána.

- Nem őt bogaram….Wes-t.

- DE!

Alig négy másodperc alatt kiverekedem magam a fürdőből, és vizesen, csapzottan, de gyermeki lelkesedéssel az arcomon ácsorgok előtte törölközővel a derekamon, várva az utasítást.

Úgy tűnik őt is boldoggá teszi szélesen mosolygó arcom. Ez valami revans lesz az este elszenvedett megrázkódtatások miatt, amit Parkins érintése okozott.

Leheveredve mellé az ágyra húzom csípőmig még vízcseppes mellkasomig a takarót, s mosolyogva fogadom ölembe a laptopot.

- Ez jobb mint egy reality… várj, van még egy kis meglepetésem a bor mellé!

Malcolm felvonva a szemöldökét heveredik mellém, az oldalamhoz könyökölve, így lesve hol is tart a műsor. Félre hajolok, egy ideig kotorászok az ágy mellé dobott nejlonzacskóban, majd előhúzok egy adag csokoládés-meggyes fagylaltot, és hozzá két – nem a legjobb minőségű- kanalat.

- Te ezt honnan a szarból szerezted?

- Lentről…szépen kellett mosolyognom a felszolgáló lányra, de megérte… - azzal ki is bontom a remeket, és belemártva kanalam nyomom az első falatot Malcolm szájába.

Meg sem közelíti a kézműves olasz nyalánkságot, de az élvezeti értékét így is fokozza a műsornak.

Magunk közé téve a fagylaltot kanalazgatom határozottan jobb kedvvel, mialatt kinyitva a bort kortyolgatok nagyokat. Warlow is mosolygósabb hangulatban sandít hol a monitorra, hol rám, miközben néha bele-bele eszik a fagylaltba.

- Mit gondolsz, mikor jönnek rá, hogy csapda?- kérdem felderülve, szemtelenül nézve a mozit.

- Remélem minél később… élvezem.

- Tudom, én is!

Kezemmel rövid hajába simítok. Különös érzés… kellemes.

Míg az ő tekintete a monitorra szegeződik, nekem sokkal inkább fejére. Hosszú ujjaimmal gyöngéden cirógatom a rövid hajat, mely fejbőréből serkent. Vicces, és egyben fura érzés is. Még soha nem érintettem meg senkit így.

Malcolm egy ideig tűri gyermeki felfedező túrám testén, majd kézfejemre fogva pillant rám. Tekintetünk szinte egy örökkévalóságnak tűnő pillanatig találkozik. Valahogy most teljesen más…megmoccan bennem valami. A lelkemben. A hasamban.

És a szívem egy pillanatra erősebbet ver, hogy aztán vadul düböröghessen. Még boldogabb vagyok. Mind ezt egyetlen érintéstől? Egy olyan embertől, aki férfi… és ráadásul ennyire gyűlöltem? És pont én tapasztalok ilyen emóciókat? Egyáltalán… én tapasztalok bármi féle emóciót, aki a ridegség mintaképe volt?

Megrémítene a gondolat, ha végig merném pörgetni agyamban. De nem merem.

Ahhoz most túlságosan is jó kedvem van.

Úgy tűnik… minden jóra fordul… Malcolm kiiktatja Parkinsot, én pedig nyugodtan kezdhetek új életet.

Mi sem bizonyíthatja ezt jobban, mint hogy most készülünk kiiktatni Parkins leghűbb pincsijét, akit voltaképp melák barátunk intézett el…nekem. Ajándékba.

Olyan, mint egy macska, nem igaz?

Megöli az áldozatát, és utána a gazdája elé teríti, hogy megkapja az elismerést, és a jutalmat.

- Oké, robbantsuk?

- Igen, de együtt! Mi a jelszó? – kérdem izgatottan, a monitorra függesztve tekintetem.

- Meglepetés bogaram.

- Jó… még is hogy írjam be, ha nem árulod el, mert meglepetés? - meredek rá értetlenül.

Még négyszer elismétli, mire lassan leesik, valóban ez a jelszó. Vicces fiú…állítása szerint ezt állította be, mert meg akart lepni vele és örömet okozni. Hát mit ne mondjak, ez életem egyik legszebb ajándéka.

- Együtt - suttogom boldogan, beírva a jelszót.

Azonban az entert már együtt nyomjuk meg.

Különös érzés egy kattintással megölni több tucat embert . De mind megérdemelte.

Velőig hatoló borzongás, és boldogság lobban lelkemben, oly annyira miszerint helyből markolok Malcolm arcára, hogy aztán szenvedélyes csókba vonjam.

Sikerült! Az első akadály legyőzve! A következő Parkins lesz… ismerem és reménykedem is Warlowban.

Érzem az akadozást, a pillanatnyi értetlenséget a csókjában. Talán még a szemei is nyitva vannak. A kétségeket; mi lesz a géppel, mi lesz a jégkrémmel… mi lesz a borral, amit eddig néha-néha kortyolgattam, várakozva a jégkrém kanalazás közben.

Mit ne mondjak, jó nagy kortyokkal ittam… a háromnegyede hiányzik az üvegnek.

Alapjáraton nem lennék ilyen barbár, pohárból innám és csak keveset, de rég volt már szerencsém szőlőhöz, még ha ilyen olcsó lőréről is van szó.

Boldog vagyok…és zsong a fejem.

A végtagjaim mintha ezerszer könnyebbek, koordinálatlanabbak lennének. Nem érdekelnek a problémáim. Csak a boldogság; hamarosan vége.

Már vége Wesnek, és Parkins lesz a következő.

Én pedig ezek után nyugodtan felgöngyölíthetem az ügyet, és búcsút vehetek a CIA-től. Viszlát stresszes élet, hello kanadai nyugodt napok!

Egy borszaküzletem lesz… vagy egy olasz vendéglő… még nem tudom. De mindkettővel boldog lennék.

Azonban ami most van… attól sem vagyok sokkal szomorúbb.

Bár Malcolm megmondta, ha lerészegedem kidob, így spiccesen talán még megtűr, legalább is mélyülő csókjai erről árulkodnak.

Egy fegyvert már rég a párna alá rejtett a kedvencei közül, az ajtót míg fürödtem bebiztosította, így teljes biztonságban érezhetjük magunkat erre az éjszakára. Illetve hát, csak ő. Rám nagy tortúra vár, de erről még nem tudok.

Még partnerem sem.

Egyhamar lekerül a jégkrém és a laptop is a földre, így már csak ketten fekszünk a hatalmas, árkategóriájához képest egész kellemes ágyon. Az ágyneműkből olcsó öblítő illata ölel körül minket, valamint Malcolm kölniének illata csiklandozza orrom. Nem is vettem észre eddig, hogy ilyen kellemes.

Mint az idióták mosolygok fel rá, túl nehéz a fejem, és túl könnyedek a gondolataim.

Berúgtam.

Pedig én Istenemre mondom, nem akartam, de az utóbbi időben kevesebbet sikerült ennem, és így elég volt fél üveg bor is a sikerhez.

- Csikis vagy- motyogom bugyután nevetve. Malcolm arcán felfedezni vélem a leépülés jeleit, így nemes egyszerűséggel rátapasztom tenyerem. Ha nem látom ő se lát. És ha nem lát nem néz rám így… Ilyen megvetően… és furán… - Nem vagyok részeg. Csak…kicsit beütött a bor, de nemsokára jobban leszek, csak hozz nekem egy kis vizet, és…

Újabb csókot érzek az ajkaimon.

Némán, beleegyezően viszonzom a nedves érintést, nem tiltakozom kalandozó kezei ellen sem, ami talán őt lepi meg a legjobban.

- Megleplek… - suttogom alig hallhatóan, majd hirtelen ötlettől vezérelve csiklandozni kezdem az oldalát.

Nem gondolkodik hogyan is kéne kontrollálni magát, csak megrándul, pár másodpercig próbál elhúzódni, majd inkább csuklóimra fogva szegezi őket a matracba, fejem mellé. Boldogan mosolygok fel rá, lábaim lassan húzom fel, terpeszbe billentve őket.

Szinte egy örökkévaló pillanatnak tűnik, amíg elmerülünk egymás tekintetében. Próbáljuk kiolvasni mire gondolhat a másik, hogyan legyen most tovább. Végül is én töröm meg a csendet. Amúgy is kezd már kellemetlenné válni Malcolm bökése, még így a nadrágján keresztül is.

- Nem szeretném, ha bármi is lenne köztünk, remélem megérted.

Egy ideig mered rám, majd evidensen biccent.

Fogalmam sincs mi minden futhat át a fején. Amit sejtek: „csupa pozitív”. Végül megmosolygom savanyú arcát, ám mielőtt elhúzódhatna combjaimmal derekára szorítok így megakadályozva hogy bármerre is elmehessen.

- …Se ruha, se takaró.

És életemben azt hiszem először, látom rajta az elemi döbbenetet.

Azt a bizonyos döbbenetet, amikor valakit telibe vernek egy vödör jeges vízzel. Minden ok nélkül…a tél közepén…cigarettázás közben, mialatt a telefonját tartja a kezében, ami nem vízhatlan. Olyan, mint egy értetlen kisfiú.

Arckifejezésén akaratlanul is felnevetek, borostájára cirógatok ujjbegyeimmel.

- Nem lenne fair kihasználni…holnapra megbánnád.

- Mióta érdekel téged mi fair, és mi nem? Malcolm… őszintén… nem erre vágytál eddig?

- De… de nem így.

- Hogy?

- Részeg vagy. – közli a nyilvánvalót.

- Te meg szexi – fakadok ki.

- Nem szeretem a részeg embereket.

- Kivételesen kivételt tehetnél…más állapotban nem tudom kimutatni az érzéseim, és túlságosan is félnék attól, hogy elhagysz…vagy elárulsz… vagy…fájdalmat okozol. Így viszont… nem gondolok erre, csak arra, hogy veled legyek. Most boldog vagyok…mert megtetted azt, amitől sokkal jobb….elintézted West.

Úgy tűnik meglepi az őszinte vallomás, és valószínűleg az is – már ha sikerül eljutnia sokkolt tudatáig- miszerint idő közben már le is bontottam róla a nadrágot, mi több, már az alsójával pepecselek.

Nagy erkölcsi dilemma.

Részeg, de szexi. És akarja is.

DE RÉSZEG.

Viszont valószínűleg több alkalma nem nyílik rá, és nagyon régóta várt már erre a pillanatra.

Gondolkodásának menetét felgyorsítom kissé, „csuklóig a nadrágban” technikához folyamodva. Ködös tekintetemmel az övét fürkészem. Nem kell sokáig.

Végül is beadja a derekát (vagy én adtam be az enyémet? A fene se tudja…), így egyhamar érezhetem édes csókját.

Fogalmam sincs mennyi idő telik el a bizonyos pillanatig, vagy hogy voltaképp mit is csinál velem az egész összefolyik, egyetlen kellemes, libabőrös masszává. Gyengéd, és még is szenvedélyes. Nagyon is jól tudja, hogy mit csinál, én viszont egyáltalán nem. Talán kissé zavarna is a dolog józanul, miszerint úgy heverek alatta, mint valami kisiskolás szűz lány, azonban így… ilyen állapotban nem érdekel.

Türelmetlen zihálásából, dörgölőzéséből érzem csupán, hogy lassan itt lenne az ideje szintet lépni, legalább is ő már nagyon úgy érzi. „Elmélyíteni a kapcsolatunkat”.

Vicces ez a szófordulat.

Fel is nevetek magamban, ám a külvilág felé csak egy halk kuncogás szűrődik ki.

- Malcolm - suttogom vörös arccal, szinte lángoló bőrrel.

Lassan felemelve nyakamból az arcát pillant rám kérdőn. Széles tenyeremmel a barnás arcra cirógatok, állkapocscsontén megpihentetve azt. Mélybarna szemeibe nézek.

- Nagyon vigyázz rám… legyél nagyon gyengéd, mert….

- Neked ez lesz az első, tudom – szakítja félbe mondandóm ádázul vigyorogva. Szemétláda…mikor lettél ilyen szexi szemétkedés közben?

- …Mert fegyver van a párna alatt, és ha fájni fog szétloccsantom a fejed. – fejezem be a mondatot, jelezve; beletörődtem sorsomba, és elfogadom azt.

Felnevetve ingatja meg a fejét.

Ez a mondat jelenti azt számára, és számomra is; győzelem több okból is. Egy, józanodom. Kettő, visszatért a régi Leo, három; megkapja azt amire már olyan régóta várt. Amiért elvállalta ezt az egészet.

- Vigyázok. - simít a hajamba, majd némi szöszölés után határozottan markol a térdhajlataimba egészen odahúzva magához, feltolva a lábaim majd hogy nem a mellkasomig.

Kérdőn pillant rám, várja hogy felkészüljek… azonban erre nem lehet.

A hirtelen érzett feszítő fájdalomtól, összerándulok, reflexszerűen feszítek. Persze mindketten tudjuk hogy ez így nem lesz jó.

Újabb csók, újabb kényeztető mozdulatok. Ígéretéhez híven, engem is meglepő módon, valóban gyengéd. Nem kapkodja el, nem durvul. Csókokkal halmoz el, és ölel, tart, ahol kell segít. S bár nem vagyok rá büszke, hála rutinjának, és csodálatos ritmusérzékének egyhamar elmúlik a fájdalom, és helyét átveszi valami egészen más. A kéj, és a mámor.

Megfeszülő testtel markolom erősen az intenzívebben mozgó férfi felkarját, elnyíló ajkakkal, félig lehunyt szemekkel figyelem arcát, mellkasát, hasát. Válogatott, cseppet sem halk, vagy szolid sóhajokkal és nyögésekkel bíztatom leginkább olaszul, illetve nevét szajkózva. Nem kell sok idő, teljesen elveszi az eszem, és már csak szabadulni akarok…Vele együtt És, hogy mikor szépült meg ennyire a szememben….?Mikor fajulhattam el odáig, hogy megengedtem, hogy ezt tegyék velem…?Hogy ezt tegye velem.. Egy férfi? Fogalmam sincs, de időm sincs elszégyellni magam.

Pár jól irányzott lökés után mintha áramütés ért volna rándul össze egész testem, és átadom magam a gyönyörnek.

Malcolm tempójából, és hangjából ítélve neki sem kell sok, egyhamar követ. Zihálva heverek alatta, alkarom csatakos arcomra szorítom, pontosabban szemeim elé. Másik kezemmel tétován simítok Warlow oldalára, kissé megkapaszkodva benne.

Megcsókol, óvatosan kihúzódik, de el nem.

Legnagyobb meglepetésemre mellkasomra hajtja a fejét, zihál. Halványan megmosolygom a helyzetet. Soha sem hittem volna, hogy ilyen is tud lenni.

- Jól vagy..?- kérdem tőle alig hallhatóan, rövid hajába cirógatva.

- Rég voltam ennyire jól!

- Akkor, most boldog vagy-mosolyodom el halványan, lehunyt szemekkel.

- Még nem teljesen…

- Hogy érted? – pillantok le rá szempilláim alól.

- Még nem nyúztam meg Parkinset.

- Megölöd…nekem? - suttogom.

- Meg.

Fejére csókolok, majd megvárom hogy lemásszon rólam.

S bár remeke estét töltöttünk el, a tusolást még is egymagam végzem, elszeparálva tőle. Egymásnak adjuk a fürdőben a kilincset, nem is kell sokat várnom arra, hogy az ágyba kerülve elragadjon magával az álom.

Talán hajnal körül a meleg, kellemes testhez bújok, karjaiba fészkelődöm, azzal a boldog tudattal; életem kezd révbe érni, céljaim lassan elérem. Apropó célok… hamarosan ismét jelentenem kéne a CIA-nak, mielőtt ránk küldik a kereső osztagot.

De ráérek vele.
Egyelőre a legfontosabb, hogy Malcolm végre eltegye az útból Parkinset.

 

 

 

 

 

Malcolm Warlow

A monitorra pillantva látom, hogy már mindenki kiszállt a helikopterből és Wesley maga előtt terelve az embereket próbálja elkerülni az esetleges további csapdákat. Minden hiába, mert a robbanás elől úgy sem menekülhet.
- Fúj Malcolm, ne legyél már undorító, nem akarom bedrótozni Parkins kezét! Minden tiszta gusztustalan lesz utána.
Egy pillanatra nem is tudom, miről beszél, de aztán leesik és szem forgatva pontosítok.
- Nem őt bogaram….Wes-t.
- DE! – kiálltja azonnal.
Pár perc múlva már elő is jön a fürdőszobából és csupán egy törölköző takarja, ami ingerlően lent van a csípőjén. A szexi mosolyáról már nem is beszélve. Sokkal tetszetősebb ez a kifejezés ez, mint mikor hideg és érzelemmentes. Inkább leheveredem az ágyra a laptop elé, mielőtt még elvesztem a fejem, de ő is azonnal követ és a szemeiben lévő lelkes csillogásból megállapítom, hogy alig várja, hogy felrobbanthassa őket.
Magára húzza a takarót, amiért ezúttal nem szólok semmit, mert az én önuralmamnak is jobb ha nem kell a törölköző szélét bámulnom.
- Ez jobb mint egy reality… várj, van még egy kis meglepetésem a bor mellé! – mondja, miközben magához húzza a laptopot.
Felül az ágyon, mire én is követem hogy lássam a műsort. Valamit kotorászik az ágy mellett, majd egy doboz fagylaltot húz elő.
- Te ezt honnan a szarból szerezted?
- Lentről… szépen kellett mosolyognom a felszolgáló lányra, de megérte.
A hangja olyan, mintha egy kisgyerek kapta volna meg a karácsonyi ajándékot, de egy pillanat múlva már egy kanál hideg fagylaltot nyújt felém. Azt sem tudom, mikor ettem édességet utoljára, de ez nem olyan rossz.
A hangulata ettől csak még jobb lesz és ez valamiért engem is feldob. Nem tudom mi a francért, de határozottan oldottabb vagyok, mint általában.
- Mit gondolsz, mikor jönnek rá, hogy csapda?
- Remélem minél később… élvezem. – ahogy egyre beljebb haladnak az épületbe, Wes pedig beszari cicusként noszogatja az embereit, miközben tudom hogy úgy sem menekülhet…
- Tudom, én is!
Kezeit megérzem az alig rövidnek nevezhető hajamban, ahogy tőle szokatlanul lágy mozdulatokkal beletúr, és ettől borzongás fut végig rajtam. Furcsa érzés, főleg hogy nem is tudom, miért csinálja. Eddig ódzkodott attól, hogy bármi módon hozzáérjek, most meg – miután már azt is tudom, miért zavarja – magától megérint. Jó érzés amit művel, de egy kis idő után a kezére fogok, mert már nem sokáig bírtam volna nyugodta ülni.
Meglepő mód a kezét sem húzza el az enyémből, de én sem engedem el és mikor a szemébe nézek valamiért nem tudok elszakadni a tekintetétől. Mintha teljesen elcsavarta volna a fejem, pedig egyáltalán nem vagyok az az fazon, aki hagyja is magát. Ő azonban nem olyan, mint egy alkalmi szexre használható szépfiú, de nem is egy nyavalygós nebáncsvirág. És ez rohadtul tetszik benne.
- Oké, robbantsuk? – kérdezem a hosszas csönd után.
- Igen, de együtt! Mi a jelszó?
- Meglepetés bogaram.
- Jó… még is hogy írjam be, ha nem árulod el, mert meglepetés? – már megint nem érti. Lehet, hogy ez annak a szarnak a hibája amit megivott, mert lassabban forog az agya.
- Ez a jelszó. Meg akartalak lepni, szóval tessék! 
- Együtt – suttogja, izgatottan vigyorogva, majd gyorsan bepötyögi a jelszót, az indítót pedig már együtt nyomjuk le és… Bumm!
Volt Wesley… nincs Wesley…
Alig, hogy minden kamerakép eltűnik egyből egy vad csókban találom magam Leoval és egy pillanatig annyira ledöbbent a hevessége, hogy el is felejtem viszonozni. Ezt a problémát gyorsan ki kell küszöbölni. 
Az ajkain érzem a bor ízét, de így az ő ízével keveredve nem olyan rossz, mint a sima alkohol és nem is szándékozom abbahagyni a csókot miatta.
Hallom a koppanásokat, ahogy az ágyon lévő cuccok a földön landolta, de már nem érdekel, csak őt akarom, minden szexi porcikáját magam alatt.
Megszakítja a csókot, a szemei kábák és furcsán tompán csillognak amiből egyből leesik a tantusz. Berúgott.
És még azt mondja, hogy nem iszákos…
Most nem tudom, hogy tényleg kidobjam e az ablakon vagy inkább ne foglalkozzam vele, csak tépje le róla azt az idegesítően meglazult törölközőt és felejtsem el.
- Csikis vagy – motyogja vigyorogva.
Ezt nem hiszem el… komolyan. Remélem kurva gyorsan kijózanodik, annyi sokat nem ihatott.
Egyek kezét az arcomra, a szemem elé tapasztja, majd tovább motyog valamit arról, hogy ő nem is részeg, de inkább ismét elhallgattatom egy csókkal. Készségesen viszonozza, közben pedig lassan bejárom azt az érzéki testét a kezeimmel. Imádom érinteni, mert nagyon csábító teste van, de meglep, hogy még ez ellen sem tiltakozik. Máskor már éles hangon tiltakozott volna.
- Megleplek…
Megrándulok a csiklandozó ujjaitól, de mivel nem hajlandó abbahagyni összefogom a csuklóit és a feje fölött a matracnak szegezem. A bökkenő, hogy még erre sem úgy reagál, mint vártam volna. Lassan felhúzza és szétnyitja a lábait, ezzel pontosan olyan szögben simul hozzám, hogy a törölközőn keresztül érzem, őt sem hagyta hidegen a helyzet.
De még is mi a francot akar? Azon van, hogy elcsábítson, amihez nem kell sok ha róla van szó, mégsem stimmel valami. Egymás tekintetét fürkésszük, de a kába szemekből semmit sem tudok kiolvasni. Kurva alkohol…
- Nem szeretném, ha bármi is lenne köztünk, remélem megérted.
A hangja egyszeriben sokkal komolyabb.
Rohadt jó! Először felizgat, aztán pedig hagyjam abba! Bár erre számítottam, végül is ha belegondolok, abba amit mondott, én sem szívesen engedném, hogy ismét…
- …Se ruha, se takaró.
A döbbenettől egy hang sem jön ki a torkomon, mert először még fel kell fognom, amit hallottam. De mikor fölfogom, akkor sem lesz jobb.
Nevetve kezdi el cirógatni az arcom, ami egy cseppet sem vall rá. Hát persze… hiszen most nem is önmaga. Elhúzom a számat és igyekszem lemászni róla, de a combjaival a csípőmre szorít. - Nem lenne fair kihasználni… holnapra megbánnád. – morgom kelletlenül.
- Mióta érdekel téged mi fair, és mi nem? Malcolm… őszintén… nem erre vágytál eddig?
- De… de nem így.
- Hogy?
- Részeg vagy. – holnapra elfelejti és teljesen ki lesz akadva.
- Te meg szexi – kiáltja nyűgös hangon.
- Nem szeretem a részeg embereket. – még akkor sem ha ilyen rohadtul szexi részegről van szó, aki épp arra akar rávenni, hogy dugjam meg.
- Kivételesen kivételt tehetnél… más állapotban nem tudom kimutatni az érzéseim, és túlságosan is félnék attól, hogy elhagysz…vagy elárulsz… vagy…fájdalmat okozol. Így viszont… nem gondolok erre, csak arra, hogy veled legyek. Most boldog vagyok… mert megtetted azt, amitől sokkal jobb… elintézted West.
Ma már másodszorra sikerül őszintén meglepnie, ami amúgy nem könnyű, de még sosem beszélt ilyen nyíltan. És nem mellesleg tetszik is amit mond, mert ezek szerint tényleg vágyik rám és nem csak az alkohol teszi. Már magam sem tudom igazán, hogy mit akarok. Egy olyan emberrel sem feküdtem még egy ágyban akivel egy kicsit is törődtem volna, de Leot nem akarom bántani és… nem is akarok rosszat neki, de ha nem kapom meg akkor reggelre valószínűleg felrobbanok a feszültségtől.
Mire feleszmélek, már éppen az alsónadrágomat igyekszik letuszkolni rólam. Mikor ez nem sikerül egyszerűen benyúl alája és az ujjaival kezd el izgatni, mintha nem lennék már így is kő kemény.
Az ajkaira tapadva fojtom el a tevékenységétől kikívánkozó nyögéseket, nyelvem az övével hadakozik miközben végigsimítok az egész testén, az erős karjain, a kihegyesedett mellbimbóin, a hosszú formás combjain amik még mindig a csípőmet szorítják.
Nem lehet betelni vele, főleg azzal a tudattal hogy ő maga kínálkozott fel, még ha kissé illuminált állapotban is.
Lerántom róla a törölközőt és hozzá dörgölöm a saját sajgó merevedésem élvezve, hogy már ő is kapkodva szedi a levegőt.
Egyszer csak felnevet, de nem értem miért.
- Malcolm – suttogja, de úgy elpirul, amit az életben nem vártam tőle, de ettől függetlenül érdekes… Egyik kezét az arcomra simítja és komoly tekintettel a szemembe néz. Mintha már nem lenne annyira kába.
- Nagyon vigyázz rám… legyél nagyon gyengéd, mert…
- Neked ez lesz az első, tudom – elvigyorodom, próbálva oldani a hangulatát, mert nem lenne jó ha túl ideges lenne.
- …Mert fegyver van a párna alatt, és ha fájni fog szétloccsantom a fejed.
Felnevetek rajta, úgy tűnik alábecsültem a lélekjelenlétét és szerintem kezd elmúlni az alkohol hatása. Szerencsére. Így legalább holnap nem foghatja arra, hogy kihasználtam a helyzetet. De egy biztos, amit meg is ígérhetek neki…
- Vigyázok. – belesimítok a selymes, szétterülő hajtincsekbe, majd egy kicsit igazítok magunkon, hogy kényelmesebb legyen a testhelyzet. Még nem kellett senkire „vigyáznom” szex közben, de visszafogom magam és nem rontok neki, mert akkor tudom, hogy onnantól már engem is gyűlölne. 
Rápillantok, hogy kész van e, de csak pihegve néz rám, ezért lassan elkezdek belé hatolni. Annyira görcsös, hogy már rögtön az elején felszisszen a fájdalomtól, ezért megállok és míg igyekszem ellazítani, próbálok nem arra koncentrálni, hogy milyen forróság veszi körbe a farkam és milyen elviselhetetlenül szorít.
Magamhoz szorítom, hogy a bőrünk összesimuljon, majd csókokkal és simogatásokkal próbálom elérni, hogy elengedje magát. Szüksége van pár percre, de mivel megígértem így ki is várom, amikor már nem fáj neki és csak akkor mozdulok meg újra, lassú ütemes lökésekkel szoktatva az érzéshez.
Az első kéjes sóhajai után már bátrabban és erőteljesebben folytatom élvezve azt a kéjt, amit az alattam vonagló teste és a szűk forrósága okoz. Egyszerűen nem lehet betelni vele…
Értehetetlen szavak kísérik az egyre hangosabb sóhajokat s nyögéseket amikre nem tudok figyelni, bár a hanglejtésből ítélve olasz.
Nem sokkal később szabályosan összerándul és megfeszült testtel élvez el, az izmai pedig szinte satuba fogva tartanak ami engem is átlök a határon. Beléélvezve fáradtan ernyed el a testem, a hihetetlen gyönyör hullámok lassan csitulnak. Az oldalamon érzem Leo simítását és mikor rá nézek látom, hogy a karját a szeme elé téve elnyílt ajkakkal piheg. Rohadt kívánatos így…
Nem is állok ellen a vágynak, odahajolok hozzá és lassan megcsókolom, miközben óvatosan kihúzódom belőle, majd fáradtam a hevesen emelkedő és süllyedő hasára fektetem a fejem.
Nem hittem volna, hogy lehet ilyen jó is a szex valakivel, de ő viszi a pálmát. Kielégítőbb volt ez az egy menet, mind régen Aidennel három.
Bizsergés kúszik végig a hátamon, mikor hosszú ujjaival a hajamba túr.
- Jól vagy..? – kérdezi, szinte alig hallható hangon.
Ezek után?
- Rég voltam ennyire jól!
- Akkor, most boldog vagy.
Rá nézek, lehunyt szemmel, kielégült mosollyal pihen, mire eszembe jut valami.
- Még nem teljesen…
- Hogy érted? – néz rám.
- Még nem nyúztam meg Parkinset. – és biztos, hogy megkapja a magáét, már csak azért is, mert ha nem lett volna olyan szemét pedofil geci, akkor már hamarabb megkaphattam volna Leot.
- Megölöd… nekem?
- Meg. – ezt akár ígéretnek is veheti.
A fejemre ad egy csókot, ami megint csak újdonság tőle és nem is tudom hová tenni. Legördülök róla és hagyom, hogy egyedül menjen a fürdőszobába, én pedig addig gyorsan átcserélem a koszos lepedőt egy tisztára.
Mikor kijön, én is elmegyek zuhanyozni. Pár perc múlva végzek, de mire ágyba bújok Leo már mélyen alszik, mert meg sem moccan.
Felsóhajtva heveredem le a cseppet sem olyan kényelmes ágyra, mint az enyém, de bármilyen fáradt is vagyok, nem jön álom a szememre. A motel kijelzőjéről beszűrődő piros-kék neonfényben bámulom hol a plafont, hol pedig Leot.
Végül megunva a semmit tevést inkább kikászálódok a paplan alól és az egyik sarokban lévő kis asztalhoz viszem a földről összeszedett laptopot. Leülök és felnyitom, szerencsére úgy tűnik semmi baja nem lett, de a történtek után még az sem érdekel volna. Mivel aludni úgy sem tudok, ideje hozzálátni a másik, vagyis a fő probléma kiiktatásához. Ez jóval problematikusabb, mint Wes, már abból a szempontból is, hogy Parkinst mindig legalább nyolc ember kíséri, és szinte sosincs egyedül.
Abból, amit Leotol megtudtam, nyilvánvaló hogy mik a legfontosabbak ennek a mocsoknak.
Pénz, szex, diszkréció… ergo… lenullázni a bankszámláját, leleplezni, kasztrálni. Ebben a sorrendben.
Ha sarokba szorítasz valakit, akkor elveszíti a hidegvérét és óvatlanná válik. Az óvatlan ember hibákat követ el, ideges, meggondolatlan és persze, mint a legtöbb sarokba szorított vadállat támadni akar és kiiktatni a veszélyforrást. Rólam nyilván már tud, mert az én egykori bázisomon végezte az egyik csapata, de ami talán még hasznos lehet az-az, hogy nem tudja, hogy Leo még él.
Ahhoz hogy megöljük, ki kell ugrasztanunk a nyulat a bokorból és már csak egy jó terv kell hozzá…

 

***

Nem tudom, hogy mi az, ami felébresztett, de jelenleg több tényező is megakadályozza, hogy tovább aludja. Először is olyan melegem van, mintha legalább negyven fokos nyár lenne, pedig még csak tavasz van másodszor pedig alig kapok levegőt.
A szemem azonban nem tudom felnyitni, mert olyan fáradt vagyok, mintha semmit sem aludtam volna.
Bár… ha jobban belegondolok tényleg nem sokat aludhattam, hiszen hajnali fél háromkor feküdtem le végül is, de legalább van egy tervem, amit megoszthatok Leoval.
Úgy is szükség lesz a segítségére, ha meg akarjuk valósítani.
Laposakat pislogva nyitom ki a szememet, de rögtön be is zárom, mert valami a belelógott. odaemelem a kezem hogy leseperjen a nem tudom mit, de mikor hozzáérek morogva, óvatosabban kezdem sepregetni.
Haj. És mivel nyilván nem az enyém, nem sok választás van.
Ahogy végre rendesen kinyithatom a szemem azonnal elvigyorodom, mert arra is megvan a válasz, hogy miért van ilyen trópusi meleg és kevés levegő. Leo az egész mellkasomat birtokba vette a feje a nyakamnál, az egyik lába az enyémen, a keze pedig a vállamon. Még tetszene is, ha nem állnék a fulladás határán. Lassan legördítem magamról, de nem ébred fel csak dünnyög valamit, én viszont már nem tudnék visszaaludni.
Álmosan a fürdőbe baktatok és egy hideg zuhany után felöltözve indulok az ajtó felé, kerülve, hogy az ágyra nézzek, mert Leo olyan észvesztőn szexi meztelenül az oldalán fekve, takaró nélkül, hogy a végén még nem bírnék magammal.

Három kávé és egy pocsék reggeli után, már a laptop előtt ülök és ellenőrzök még néhány dolgot.
A hekkelés nem egyszerű feladat és régen volt már egy nagyobb melóm ilyen téren, de azért menni fog. Csak azért végeztettem a legtöbb dolgot Maxxel, mert így több időm marad a saját munkakörömre és ő is jól járt vele. Most azonban ezt én csinálom.
Este összedobtam egy pöpec kis vírust, ami képes arra, hogy másodpercenként százezer dollárt levegyen egy bankszámláról és egy általam megadott számra küldje. Mivel ez csak akkor derül ki, ha készpénzt akarnak kivenni, a bank riasztója nem fogja jelezni, de mire észlelik már hűlt helye lesz a lóvénak, ami egyenesen egy Zürichi bankban landol az én számlámon.
Parkins pénze egy Panamai bankszámlára utalódik át, ami miatt az országból elméletileg nem hozzáférhető, de a vírusnak hála, ami képes osztódni, mint egy sejt, ha a New York-i számláról bármit átutalnak a panamaira az elkövetkező két napban a vírus egy része „megtámadja” az ottani bankszámlát is. Ez érvényes minden egyes számlaszámra, amit használni fognak. Persze a vírust sem lehet a végtelenségig osztani, de ha nem lesz ötnél több bankszámla akkor a nagyfőnök péntekre csődbe megy.
Pár perc múlva fent van a vírus, így már csak várni kell az eredményt és kiélvezni a bukását.
Gonoszul vigyorogva hátradőlök a széken a kezemet pedig a összefogom a tarkómon és behunyom a szemem egy percre.
Aludnom kellett volna még…
- Malcolm…
A nyöszörgő hangra az ágyhoz fordulok. – Hm?
- Fázom. – kinyitja a szemeit és engem kezd nézni.
- Minek rugdostad le a takarót? – fáradtan felkelek a székről és az ágyhoz megyek.
- Mert te elég meleg voltál mellettem ahhoz, hogy ne fázzak. – furcsa, de tetszetős nyugodt mosoly jelenik meg az ajkain.
- Még most is elég meleg vagyok ahhoz, hogy ne hagyjon hidegen a látványod. – morgom az orrom alatt, mikor nyújtózkodni kezd. Legszívesebben megint megdugnám, mikor ezt csinálja.
Kuncogva felül és látom rajta, hogy megrezzen, de nem szól semmit. Egy könnyed mozdulattal hátrasimítja a haját, majd feláll, de mikor rám pillant ráncok jelennek meg a homlokán.
- Mi van a szemeddel?
- Kevés alvás, sok munka. - közelebb lépek hozzá és a derekánál fogva átkarolom, majd megcsókolom, de a várakozásaimmal szemben nem tol el felháborodottan, hanem a nyakamba kapaszkodva viszonozza a lassú, szenvedélyes kényeztetést. Csók közben végigsimítom a hátán, majd le egészen a fenekére és annál fogfa húzom magamhoz még jobban.
Elszakad tőlem és egészen közelről a szemembe néz.
- Ne legyél telhetetlen Malcolm!
- Ha egyszer nem lehet betelni veled. – ellépek tőle és hagyom, hogy a fürdőbe masírozzon.
Valamennyire még mindig tartottam attól, hogy kiakad azon, ami az este történt, de szerencsére nem tette. Remélem tetszett neki annyira, hogy ne egyedi alkalomnak számítson, mert az nem tenne jót a libidómnak.
- Kérsz reggelit?! Lemegyek kátét venni! – kiabálok be a fürdőbe, majd egy másodperc múlva érkezik a válasz.
- Egy szendvicset és nekem is egy kávé, jó erős!
A tegnap ünneplése után nem is árt az erős kávé. Bár nem tűnt úgy, hogy másnapos lenne.
A pultos pár perc alatt megcsinálja a kért kaját és a kávékat, majd a szobával együtt ki is fizetem. Ha elkészült és megbeszéltünk néhány dolgot jobb lesz ha odébb állunk. Az este kerestem egy olyan motelt ami közel van a kikötőhöz és elég messze a belvárostól. Kocsival innen úgy egy óra.

A szobába érve látom, hogy Leo éppen a laptop előtt ül és a folyamatosan pörgő számokat és kódokat nézi. Meg lehet figyelni, hogy hol tart éppen a „kopasztás” és most pont azt nézi.
- Itt a kaja.
- Ez mi?
Azt nyilván leszűrte hogy egy program, de a számokból nem látható, hogy mire jó.
- Egy kis meglepi Parkinsnak. Az éjjel csináltam. – mellé húzom a másik széket és megmutatom a részleteket – Egy vírust raktam a bankszámlájára, ami másodpercenként százezer rúgóval rövidíti meg. Ha megnyitja a többi számlát akkor a vírus azokra is ráterjed és mindent egy Svájci számlára továbbít. Jelenleg körülbelül… olyan hárommilliárdot veszített.
Először csak felhúzza a szemöldökét, majd kajánul elvigyorodva néz újra a gépre.
- Ezt mind este csináltad?
- Elég ösztönző voltál. – mondom vigyorogva.
- Azért ne várd, hogy miden este ösztönözni foglak.
- Miért ne, ha élvezted? Sokkal jobban ment a meló kielégülten. – bár csak viccnek szántam, de úgy tűnik ő komolyan vette.
Egy szúrós pillantást vet rám, majd feláll és elfordulva morogja az orra alatt.
- Szóval, ha nem hagyom magam megdugni már nem is segítenél?!
Mi? Most még komolyan ezzel jön?!
- Bogaram, ne ronts el a jó kedvem ilyen hülyeségekkel. Az utóbbi három napban sem dugtalak meg és mégis segítettem. Szóval ne bosszants…
Nem hagyja, hogy befejezzem, mert a szavamba vág.
- Tudom, hogy nem haragszol igazán, mert olyankor nem „bogaramnak” hívsz hanem Leopoldnak. – mutat rá tényre. Azzal én is tisztában vagyok, hogy nem haragszom rá igazán. Ahhoz most több kellene, mint egy megjegyzés.
- Oké, akkor hagyjuk ezt rendben? – kérdezem, miközben lezárom a laptopot és berakom a hordozójába.
- Oké.
- Van még valami, amit szerettem volna megbeszélni veled indulás előtt. – hol is kezdjem… - Eszembe jutott valami, amivel tönkretehetnénk Parkins üzletét. A vége a bukás és totális lelepleződés.
- Ez tetszik, folytasd! – leül velem egy székre és enni kezdi a szendvicsét, miközben figyel.
- Parkins ugyebár az „áruját” nem egy helyről szállítja, hanem minden honnan, ahol talál, így ez egy nemzetközi ügy, ha úgy vesszük. Utánanéztem néhány dolognak és a komp, amivel az állítólagos cégének szállít eszközöket a jövő héten érkezik vissza és rakás konténerrel. Szerintem abban hozzá be a kölyköket.
- A CIA talált adatokat ilyen szállítmányról, de sosem volt megnevezve az áru mibenléte. – mondja elgondolkozva.
- A kikötő felügyelők valószínűleg le vannak fizetve és azt írnak be a jegyzékbe, amit akarnak. Ha feltöröm az escort cég adatbáziság esetleg kideríthetem, hogy hányas konténerek azok, amik érkeznek. Mi lenne, ha igénybe vennéd a CIA munkatársaid segítségét és lebuktatnánk egy szállítmányt? Képzeld el milyen érzés lenne Parkinsnak, mintha egy gyereket megfosztanál a cukorkától. Mit gondolsz?

 

 

 

Leopold Mordan

Hogy pontosan mit is gondolok, azt elég nehéz lenne egy mondatba összesűríteni. Ébredés után hiányolom csöppet Malcolm testének melegét, de egyhamar túl is teszem rajta magam. Egy csók a vigaszdíjam, hogy aztán a fürdőbe mehessek felfrissülésem reményében.

Egyhamar emberi külsőt varázsolok magamnak míg a leadott kávé-szedvics párosításra várok.

Mikor végzek, a bérgyilkos még mindig nincs a helyén…

Viszont a laptopja neonos mátrixokkal nagyon is a helyén van.

Leroskadva a székre figyelem a keresztbe futó számokat, ám nem vagyok képes felfogni amit látok. Reggel is van, és soha sem értettem a számítógépekhez..

- Itt a kaja. - tartja elém a zacskót.

- Ez mi?- bökök a gép és annak kijelzője felé keresztbe rakva egymáson lábaimat.

- Egy kis meglepi Parkinsnak. Az éjjel csináltam. – húzza mellém közben a széket. Annyira jó illata van…szeretem. Legszívesebbe na nyakába hajtanám a fejem, és apró puszit nyomnék a bőrére. De állj! Mik ezek a szentimentalista érzelmek?! Leopold… Így csak összeszorítva az ajkam figyelek rá. - Egy vírust raktam a bankszámlájára, ami másodpercenként százezer rúgóval rövidíti meg. Ha megnyitja a többi számlát akkor a vírus azokra is ráterjed és mindent egy Svájci számlára továbbít. Jelenleg körülbelül… olyan hárommilliárdot veszített.

Elismerően biccentek.

Jó az ágyban, embertelen a teste, remekül főz és még esze is van. Ha nő lenne nem is gondolkodnék, elvenném azonnal feleségül.

- Ezt mind este csináltad? – kérdem rövid szünet után.

- Elég ösztönző voltál. – biccent kissé vigyorogva.

De édes…mint egy kanos kis kutyus.

Viszont még mindig fája a fenekem. Köszi Malcolm…

- Azért ne várd, hogy miden este ösztönözni foglak.

- Miért ne, ha élvezted? Sokkal jobban ment a meló kielégülten.

Óh, igazán?

Akkor miért is nem Aidennel szopatod fel magad? Vagy hogy is hívták a kis ribancod..

Duzzogva meredek rá.

- Szóval, ha nem hagyom magam megdugni már nem is segítenél?!

- Bogaram, ne ronts el a jó kedvem ilyen hülyeségekkel. Az utóbbi három napban sem dugtalak meg és mégis segítettem. Szóval ne bosszants…

Még hogy én bosszantalak!

Majd ha jól pofán váglak… és megverlek… és… pofán váglak(!), majd akkor bosszankodhatsz…Bogaram.

Annyira tudod, annyira tisztában vagy vele hogyan kell tönkretenni a meghitt pillanatokat. Ilyenkor mindig eszembe jut az eredeti tervem… és ezért valahol mélyen köszönettel tartozom neked. Nem felejtem el, mert nem hagyod hogy elfelejtsem.

- Tudom, hogy nem haragszol igazán, mert olyankor nem „bogaramnak” hívsz hanem Leopoldnak.

- Oké, akkor hagyjuk ezt rendben? – teszi el a laptopot.

- Oké. – hagyom rá.

- Van még valami, amit szerettem volna megbeszélni veled indulás előtt… Eszembe jutott valami, amivel tönkretehetnénk Parkins üzletét. A vége a bukás és totális lelepleződés.

- Ez tetszik, folytasd!- látok neki idő közben a szendvicsnek.

-  Parkins ugyebár az „áruját” nem egy helyről szállítja, hanem minden honnan, ahol talál, így ez egy nemzetközi ügy, ha úgy vesszük. Utánanéztem néhány dolognak és a komp, amivel az állítólagos cégének szállít eszközöket a jövő héten érkezik vissza és rakás konténerrel. Szerintem abban hozzá be a kölyköket.

Igen, tudom…már voltak rá utaló nyomok, de nem törhettük fel engedély nélkül, ahhoz pedig bizonyíték kellett volna. Az meg nem volt.

- A CIA talált adatokat ilyen szállítmányról, de sosem volt megnevezve az áru mibenléte.

- A kikötő felügyelők valószínűleg le vannak fizetve és azt írnak be a jegyzékbe, amit akarnak. Ha feltöröm az escort cég adatbáziság esetleg kideríthetem, hogy hányas konténerek azok, amik érkeznek. Mi lenne, ha igénybe vennéd a CIA munkatársaid segítségét és lebuktatnánk egy szállítmányt? Képzeld el milyen érzés lenne Parkinsnak, mintha egy gyereket megfosztanál a cukorkától. Mit gondolsz?

Hogy mit is gondolok…

Nem értem hogy ennyi ésszel még mit keres itt, ebben a szakmában.

Nem értem miért próbál meg segíteni a CIA-nak. És azt sem értem hogy ha ennyi esze van…eddig hogy a francban nem látott át a szitán. Hogyan nem láthatja az igazi szándékaimat?

Miért nem vette észre… hogy ez egy… tökéletes csapda?

Talán mert szerelmes.

- Remek ötlet Malcolm…

- Nem tűnsz túl lelkesnek.

- Az vagyok, csak…gondolkodom.

- Még is min?

- Áh, mindegy…te azt úgy sem értenéd – legyintem le a tőlem megszokott fölényeskedő vigyorral.

Hirtelen megragadva a hajam húz magához egy finom csókra. Tenyerem a mellkasának tapasztva viszonzom, élveteg fejjel pillantok rá.

- Ne nézz hülyének bogaram, nem vagyok az.

-  Látom…egy kis számítógépzseni vagy-gügyögök az ajkaira, majd elhúzódva egyenesedem fel, hogy aztán eltüntetve minden nyomunkat sétáljak le az autóhoz.

Beülve indul el a kikötőhöz közeli motelbe, amit kiszemelt magának.

Jó darabig nem szólunk egymáshoz, csöndben nézek ki a fejemből.

Igazából nagy dilemmában vagyok.

A feladatom lebuktatni Parkinset, és elgöngyölíteni az ügyet. Az ügyhöz pedig Malcolm is hozzá tartozik. Aki embereket ölt. Még ha meg is érdemelték a halált egy szervezett bűnkartellnek dolgozott, ráadásul pénzért embereket ölt. Ebből kifolyólag őt is „fel kell göngyölítenem az ügy miatt”. Megkedveltem.

De sajnos magamat és a szabadságomat jobban szeretem.

És nem fogom hagyni, hogy bárki is elvegye tőlem az új élet reményét.

Ennyi gürizés után nem.

Megnyitom Kanadában a kis olasz vendéglőmet, és boldogan fogok élni míg meg nem halok. Lucy, a barátnőm amúgy is oda telepedett a családjával. Ő is bérgyilkos volt…és most normális életet él gyerekekkel, szép lakással, kutyával és a bunkó katona férjével.

Malcolm a combomra teszi a kezét, látja hogy feszült vagyok.

- Mi a baj?- pillant rám lopva, vezetés közben.

- Ez az egész rohadt ügy…félek a végétől…

- Ugyan még is mi lehetne? Parkins megdöglik, a CIA örül, te örülsz, én örülök. Mindenki boldog.

- Nem mindenki..

- Miért, tán kihagytam valakit?

- Nem… - sóhajtok fel- Állj meg egy telefonnál, beszélnem kell a CIA-val.

Rövid kocsikázás után le is parkol a kisvárosban ahol a szállásunk lesz.

Két telefont intézek az igénybe vett nyilvános fülkében.

Az első a CIA-hoz vezet. A beépített ügynököt, vörös démonunkat már rég lefülelték és az egyik női börtönben senyved. De most nem ez az izgalmas. Fojtott jelentésemben tudtukra adom, minden a terv szerint halad, pontos paramétereket még nem tudok, de beavatom őket a tervbe, mintha saját ötletem adnám elő. Nem kell tudniuk róla, hogy ott lesz Malcolm…

A másik hívás a családhoz megy. A családomhoz.

Olaszul intézem, heves gesztikulálással némely részeknél.

Malcolm vigyorogva néz a kocsiból, látom rajta tetszik neki a teljesen más vérmérséklet, a ritmusa a nyelvnek. Végül lerakom, és visszaülök a járműbe.

- Na miről beszéltetek Giovanni?

- Nem mintha sok közöd lenne hozzá, de ha annyira érdekel a gyerekek sorsáról. Négy furgonnal fognak érkezni az olaszok a helyszínre, és elviszik őket.

- És utána mi lesz a kölykökkel?- néz rám gyanakodva.

- Ne bámulj már így rám, nem prostinak viszik őket. Ha tudni akarod, rengeteg házaspár van, aki gyereket szeretne de nem tud vállalni, és rengeteg pénzt fizetnek azért, hogy meggyorsítsák az örökbefogadási folyamatot. Nekem is így lett családom, csak kicsit máshonnan vettek.

Érdeklődve pillant rám, így kis hezitálás után folytatom.

- Ez nem volt benne az aktámban, de…fogalmam sincs kik az igazi szüleim, nem is érdekeltek. Nagyon sokáig Parkins alatt voltam, de miután úgy gondolta kiöregedtem aukcióba vitt…mint azokat a gyerekeket. Azonban engem nem egy pedofil állat vett meg…hanem egy olasz házaspár. A nőnek meghalt a fia…azt hiszem a kerti tóba fulladt…depressziós lett, és orvosi segítségre szorult. Nem fogta fel, hogy a fia meghalt.. így a férje vett neki egy gyereket, aki hasonlított a fiára. Engem. – vonok vállat.

- Akkor már értem miért vagy te is ilyen…beteg.- vigyorog rám próbálva oldani a feszültséget.

- Az anyámról beszélsz Malcolm…belelépjek a szádba?- kérdem tündéri mosollyal.

- Már kezdtem hiányolni a rideg, frizsidel Leopoldot. Üdv újra köztünk. - nevet fel.

- Nem fogsz így nevetni, ha jól megverlek!- sipítom kikelve magamból.

Nevetésére püfölni kezdem. De nem finoman, játékosan, sokkal inkább teljes erőből.

Bár nem nagyon hatom meg ezzel se.

Utunk a hotel és kikötő felé egy kihaltabb szakaszon vezet végig. Egy ideig tűri a kitartó verést, aztán félrehúzódva fogja le hirtelen a kezeim.

Fogalmam sincs hogyan, miért, és mennyi idő kell hozzá, de egyhamar a számban találom nyelvét, és valahogy a hátsó ülésre verekedjük magunkat. Ez az alkalom már nem olyan finom és körülményes mint az első, sokkal inkább szenvedélyes.

- Szeretem amikor mérges vagy – suttogja az ajkaimra konstans csípőmozgás közben.

- Ha kijutok… a… kocsiból… megöllek… - zihálom alatta erősen markolva az ingjét. Most nem fáj annyira, mint előzőleg. Kellemetlen, de egyhamar megszokom.

- Sikoltozz olaszul mint a legutóbb, arra gerjedek.  incselkedik tovább.

Túl jó pontra talál válaszadásomnál, így epés visszavágásom azonnal el is felejtem. Helyét átveszik a grimaszok, elégedett sóhajok.

A gyors, intenzív és szenvedélyes numera vége két orgazmus, és egy hatalmas reccsenés.

- Baszd meg…MALCOLM ELTÖRTED A KIBASZOTT NAPSZEMÜVEGEM! – kotorom ki a hajamból a törmelékeket, még mindig levegőt, és hangom keresve.

- Majd kapsz másikat- suttogja a mellkasomra elhúzva csípőjét az enyémtől.

- Veszel..?

- Ha az boldoggá tesz.

- Malcolm…

- Hm?

- Szökjünk el együtt…jó messzire… én… nem akarom többé ezt csinálni. Menjünk el Kanadába…éljünk normális életet, egy étteremmel, nagy házzal meg minden.

Némán néz rám.

Nem tudja mi váltotta ki belőlem ezt a nagy szentimentalizmust.

- El tudnál képzelni szürke kisvárosi tagként?

- Nem… inkább a közös olasz éttermünkben szakácsként… azt csinálnád amit szeretsz.

- Ölni is szeretek.

- Oszthatnád az igazságot esténként, ha úgy akarnád.

- Rendben.

- Tessék?- meredek rá kábán.

- Jó. Megpróbálhatjuk.

Aprót biccentve csókolom meg, szorosan ölelem. Ez az utolsó ügyem, és vége.

A gyors légyott után hamar rendbe tesszük magunkat, és elmegyünk a motelbe. A lepukkant hely ablakából tökéletesen kivehető a kikötő. Valószínűleg okkal lett ez a motel választva.

Estére le is nullázódik Parkins számlája.

Kíváncsi lennék az arcára, valószínűleg már megütötte a guta.

Malcolm szépen kiokoskodja melyik  konténer lesz, és hánykor érkezik, megkapom az összes paramétert.

- Én… félek - suttogom odabújva hozzá, mielőtt távozom.

- Nincs mitől Leo… ott lesz az egész egységed…itt pedig én. Minden rendben lesz, ezerszer csinált már ilyet mindkettőnk.

- Ilyet nem… vele nem.

- Bízz bennem… Ugye bízol?- pillant le rám, két kezével az arcomra fogva.

Lesütve a szemeim biccentek aprót, ő pedig egy „helyes” kíséretében megcsókol.

Én bízok benne… a kérdés már csak az, hogy Ő bízik-e bennem.

- Ma mindenek vége…holnap délben találkozzunk a pályaudvaron, a pénztár előtt.

- Ez hülyeség Leo…kocsival vagy repülővel ezerszer gyorsabb lenne Kanada.

- Lenne, de ez az új életünk lesz, és nem akarom hogy gyors legyen. Azt akarom, hogy szép legyen. Találkozzunk a vonat pályaudvaron. Azt nem ellenőrzik majd annyira, mert tudják soha sem mennék azzal.

- Rendben.

- Dél, a pályaudvari pénztár előtt. Legyél ott! Én ott leszek… - suttogom az ajkaira, majd elsietek. Még egyeztetnem kell a CIA-val, és felkészülni a nagy ütközetre.

Malcolm Warlow

Izgatottan várom a válaszát, végül is minden egyes napon, amit vele töltöttem elmondta, hogy mennyire gyűlöli azt a mocskot, és most végre megkapja a bosszúját. Parkins egyesével fog elveszíteni mindent, ami fontos neki. Előbb a pénzét, aztán az áruját, végül pedig az életét.
Elgondolkodó tekintettel néz maga el, majd már-már unottnak tűnő hangon megszólal.
- Remek ötlet Malcolm…
- Nem tűnsz túl lelkesnek. – ahhoz képest, mennyire akarta ezt.
- Az vagyok, csak… gondolkodom.
- Még is min?
- Áh, mindegy… te azt úgy sem értenéd – maga elé meredve leint, ami egy cseppet sem tetszik. Ha együtt dolgozunk, akkor ne gondolkodjon egyedül.
Nem túl durván a hajába markolok és közelebb húzom magamhoz egy csókra, ami már rohadtul jól esett, főleg hogy készségesen viszonozza. Most azonban nem tud ezzel mindent elintézni.
- Ne nézz hülyének bogaram, nem vagyok az. – nem azért kockáztatok, hogy ne legyen eredménye.
- Látom… egy kis számítógépzseni vagy – alig egy centire van az ajkaimtól, de még
mielőtt önuralmamat vesztve rávetném magam, elhúzódik, majd feláll.
Nagyot szusszanva fújom ki a levegőt, végül is igaza van, nincs túl sok időnk és jobb lesz máris összecuccolni.

Fél óra múlva már a kikötőtől nem messze kipécézett motel felé hajtunk, onnan szép kilátás nyílik arra a helyre, ahová a komp érkezése várható, de a lényeg az, hogy a főútra is rálátni ahol minden autó, ami a kikötőbe tart áthalad. Tökéletes hely arra, hogy elintézzünk valakit: a város szélén van, kevés a szemtanú és még kevesebb az esélye annak, hogy ártatlanok is meghalhatnak. Már csak ki kell találni, hogy hogyan kapjam el Parkinst, hisz ha a zsaruk lecsapnak a konténerekre, nem hiszem, hogy ölbe tett kézzel nézi, ahogy lecsapják a kezéről a rakományát.
Leora nézek, a homlokán feszült ráncokkal néz ki az ablakon, még mindig a gondolataiba merülve. Nem értem mi miatt ilyen, mikor felkelt még egészen… hm, boldognak tűnt.
Szabad kezemet a combjára simítom, mire felém fordul és rám néz.
- Mi a baj?- rá pillantok, de az utat is figyelem.
- Ez az egész rohadt ügy… félek a végétől…
- Ugyan még is mi lehetne? Parkins megdöglik, a CIA örül, te örülsz, én örülök. Mindenki boldog. – sorolom, végül is nem látok hibát az egyenletben.
- Nem mindenki…
- Miért, tán kihagytam valakit? – azzal aztán senkinek sem ártok, hogy elteszek láb alól egy beteg pedofil állatot.
- Nem… Állj meg egy telefonnál, beszélnem kell a CIA-val. – mondja fáradt hangon, de nem igazán értem. Furcsán viselkedik, szokatlanul csendes.

Pár perccel később egy nyilvános fülke mellett leparkolok, ő pedig kiszáll és a koszos üvegkalitka felé veszi az irányt. Jobb is a nyilvános, mert nem tudják lehallgatni és lenyomozni.
Mivel az ablakot lehúzva hagytam, hallom amint beavatja a részletekbe a CIA-és ürgéket, de az már sokkal jobban felkelti az érdeklődésem, mikor olaszul beszél valakivel. Igazán izgató hallgatni, hogy teljesen más temperamentummal beszél és közben a kezével is hadonászik. Elvigyorodom, mert eszembe jut, ahogy tegnap este szex közben is ezen a nyelven motyogott és akkor is rohadtul felizgatott vele.
- Na, miről beszéltetek Giovanni? – kérdezem, mikor már visszaült az anyósülésre és újra elindulunk.
- Nem mintha sok közöd lenne hozzá, de ha annyira érdekel a gyerekek sorsáról. Négy furgonnal fognak érkezni az olaszok a helyszínre, és elviszik őket.
- És utána mi lesz a kölykökkel? – mégis mihez kezdenének egy rakás „hajléktalan” kölyökkel.
- Ne bámulj már így rám, nem prostinak viszik őket. Ha tudni akarod, rengeteg házaspár van, aki gyereket szeretne, de nem tud vállalni, és rengeteg pénzt fizetnek azért, hogy meggyorsítsák az örökbefogadási folyamatot. Nekem is így lett családom, csak kicsit máshonnan vettek. – magyarázza ingerülten, de engem ebből leginkább az érdekel, amit magáról mondott.
Annyit már elmondott a gyerekkoráról, hogy Parkinsé volt és ezért retteg tőle, de igazán részletes nem beszélt róla. Viszont érdekelne, hogy mi történt vele és meglepetésemre magától beszélni kezd.
- Ez nem volt benne az aktámban, de… fogalmam sincs kik az igazi szüleim, nem is érdekeltek. Nagyon sokáig Parkins alatt voltam, de miután úgy gondolta kiöregedtem aukcióba vitt… mint azokat a gyerekeket. Azonban engem nem egy pedofil állat vett meg… hanem egy olasz házaspár. A nőnek meghalt a fia… azt hiszem a kerti tóba fulladt… depressziós lett, és orvosi segítségre szorult. Nem fogta fel, hogy a fia meghalt… így a férje vett neki egy gyereket, aki hasonlított a fiára. Engem.
Vállat von, mintha nem lenne nagy dolog, de nem kell pszichológusnak lennem ahhoz, hogy megállapítsam, nem olyan egyszerű ez neki ahogy be akarja adni. És ha belegondolok abba, hogy az ő gyerekkora milyen volt és én az enyémet neveztem enyhén szólva is szarnak… hát, mindenesetre megváltoztatja a véleményem a „szar helyzet” kategorizálásáról.
- Akkor már értem miért vagy te is ilyen… beteg. - vigyorog rá, próbálva feloldani a feszültséget, mert sokkal jobban szeretem, mikor felszabadult, még akkor is ha pimasz megjegyzései vannak. Már megszoktam őket.
- Az anyámról beszélsz Malcolm… belelépjek a szádba?- a mosolya, mint egy eszelős kisfiúé, de mégsem tudom komolyan venni.
- Már kezdtem hiányolni a rideg, frizsider Leopoldot. Üdv újra köztünk. – nevetek fel az arckifejezésén.
- Nem fogsz így nevetni, ha jól megverlek! – egy cseppet sem finomkodva felém lendül és ütni, kezd, amit néha-néha meg is érzek és biztonságosabbnak tartom lehúzódni az útról egy félreeső helyen.
Lefogom a kezeit, hogy abbamaradjon végre a dühös kirohanása, de elég belenéznem azokban a jegesen kék szemeibe, amik most egy vulkánt megszégyenítő forró dühvel izzanak és máris fuccs az önuralomnak. Hevesen az ajkaira marok, a nyelvemmel az övét kergetve próbálom levezetni rajta az általa keltett szenvedély, de érzem, hogy ahhoz egy csók most kevés lesz.
Magamhoz rántom és a két ülés között a hátsóra nyomom, majd én is ügyesen hátra mászva máris fölötte termek.
A további történések már csak összemosódott képek. A hevessége és a kezdeti dühöngése úgy felizgatott, mint még soha semmi és már csak arra eszmélek fel, hogy keményen mozgok az alattam vágytól remegő testben. Eszméletlen benne lenni, soha nem tudnám megunni, mindig és mindig többet akarok belőle… mindenét.
- Szeretem, amikor mérges vagy – suttogom az ajkaira két döfés között.
- Ha kijutok… a… kocsiból… megöllek… - zihálja, próbálja fenntartani a dühös ábrázatot, de minden egyes mozdulattal, mikor eltalálom a legérzékenyebb pontot benne kiül a kéj az arcvonásaira, még szexisebbé téve, ha ez lehetséges.
- Sikoltozz olaszul, mint a legutóbb, arra gerjedek. – morgom az ajkaira és bele is harapok, de visszavágni már nem tud, mert gyorsítva az ütemen mindkettőnket egyre inkább a gyönyör felé hajszolom…

Nem tudom mennyi idő telt el, mire végre abbahagytuk, de olyan kibaszott jó volt vele, hogy egyszer nem volt elég. Azt hiszem vele soha sem lesz elég.
- Baszd meg… MALCOLM ELTÖRTED A KIBASZOTT NAPSZEMÜVEGEM!
A hangja még mindig rekedt a nyögésektől, ujjaival a hajából szedi ki a négy darabra tört szemüveget, de ez most a legkevésbé sem érdekel.
- Majd kapsz másikat – suttogom, egy csókot nyomva a mellkasára kihúzódom belőle és felülök.
- Veszel..?
- Ha az boldoggá tesz. – ha ő boldog, én is sokkal jobban érzem magam. Már észrevettem, hogyha szarul van, akkor én is morcosabb leszek a szokásosnál.
- Malcolm…
- Hm? – hátradöntöm a fejem és lehunyom a szemeim. Semmi kedvem megmozdulni…
- Szökjünk el együtt… jó messzire… én… nem akarom többé ezt csinálni. Menjünk el Kanadába… éljünk normális életet, egy étteremmel, nagy házzal meg minden.
Elmenni? Rá pillantok és látom, hogy teljesen komoly, de nem tudom mit feleljek. Már nekem is eszembe jutott, hogy itt hagyom az országot, jobb egy olyan helyen ahol nem akar minden alvilági tag kinyírni. De nem pont úgy képzeltem, ahogy ő… és őszintén szólva nem is gondoltam igazán, hogy velem jönne. Viszont tetszik az ötlet, hogy vele éljek, de…
- El tudnál képzelni szürke kisvárosi tagként? – ha bedugnának egy kertvárosba, begolyóznék.
- Nem… inkább a közös olasz éttermünkben szakácsként… azt csinálnád, amit szeretsz. – hm… szeretek főzni. És ő is ott lenne.
- Ölni is szeretek. – teszem még, hozzá, mert kíváncsi vagyok, erre mit felel. Nem vagyok egy pszichopata, akinek lételeme a gyilkolás, de ha már komolyra fordítottuk a szót… csak akkor tudunk együtt élni, ha elfogadja ezt is: ha ott ahol élünk szúrja a szemem egy drogdíler, simán elteszem láb alól.
- Oszthatnád az igazságot esténként, ha úgy akarnád.
Ezek szerint nem bánja…
- Rendben. – mondom ki egyszerűen.
- Tessék?- döbbenten mered rám, mint aki nem hiszi el, hogy tényleg beleegyeztem.
- Jó. Megpróbálhatjuk. – soha nem éltem „normális” életet és főleg nem éltem soha boldog életet, de ha valakivel el tudnám képzelni, akkor az Leo.
Aprót biccent, és látni az arcán, hogy boldog a döntésem miatt és ez nagyon furcsa érzés. Nem történt még olyan, hogy én tettem valakit boldoggá, de meg tudnám szokni.
Megcsókol, majd hozzám bújik, ritkán tett ezt eddig.
Egy kocsiban ülünk, majdnem meztelenül, összebújva.
Ha valaki ezt mondja nekem két hete, kiröhögöm és behúzok neki egyet. Erre tessék… és még élvezem is, hogy a nyugodt légkörben körbeleng minket a szex illata, de sajnos nincs időnk erre. Majd ha kicsináltunk még pár ürgét… igen, akkor.
Letörölgetjük magunkat és rendbe rakjuk a ruháinkat, majd folytatjuk az utat a motel felé. Odaérve elégedetten konstatálom, hogy pont olyan a kilátás amilyennek a fényképek mutatták. Pont megfelelő.
Kipakolom a fontosabb holmikat, a laptopot az asztalra biggyesztem, hogy megnézzem meddig működik még a vírus. Estére meg is leszünk.
Lezuhanyozunk, átöltözünk és harapunk valamit, majd mikor este hét órakor a laptopra nézek, látom, hogy befejeződött a program futtatása. Parkins számlája nulla tartalommal, de a hecc kedvéért átutalok rá egy dollárt. Ne mondhassa, hogy egy fillér nélkül hagytam…
Elvigyorodom, majd hozzálátok a konténerek számának megszerzéséhez, Leo közben mellém telepedve figyeli a műveletet és egy cetlire felírja az ellopott adatokat.
Nem volt a legegyszerűbb feltörni, de végül is meg van.
Fáradtan az ágyon heverve figyelem, ahogy Leo készülődik, úgy döntött ő is segít elhozni a kölyköket, és mivel jelvénye van, nem is fogják megakadályozni. A CIA-és haverjai pedig végre lefoglalhatnak mindent, ami az escort céghez tartozik, bezárhatnak mindent.
- Én… félek – suttogja Leo hozzám bújva.
- Nincs mitől Leo… ott lesz az egész egységed… itt pedig én. Minden rendben lesz, ezerszer csinált már ilyet mindkettőnk. – morgom neki, megnyugtatónak szánt hangon, de nem hiszem, hogy bejött.
- Ilyet nem… vele nem.
- Bízz bennem… Ugye bízol?- megfogom az állát és magam felé fordítom az arcát, megcirógatva a sima, hófehér bőrét.
A szemeit becsukva biccent egyet, mire egy rövid csókot nyomok az ajkaira. - Helyes.
- Ha mindennek vége… holnap délben találkozzunk a pályaudvaron, a pénztár előtt. – mondja, most már rám nézve.
- Ez hülyeség Leo… kocsival vagy repülővel ezerszer gyorsabb lenne Kanada. – nem értem miért akar vonattal menni. Vehetnénk egy helikoptert, amit én is elvezetek.
- Lenne, de ez az új életünk lesz, és nem akarom, hogy gyors legyen. Azt akarom, hogy szép legyen. Találkozzunk a vonat pályaudvaron. Azt nem ellenőrzik majd annyira, mert tudják, hogy soha sem mennék azzal.
- Rendben. – ez nem olyan nagydolog, hogy különösebben fennakadnék rajta.
- Dél, a pályaudvari pénztár előtt. Legyél ott! Én ott leszek… - suttogja, majd búcsúzóul még egyszer megcsókol és távozik.
Rossz előérzetem van, de remélem nem fog semmi sem rosszul elsülni.

Késő éjjel, mikor már elcsendesült a motel kocsmája, lemegyek a földszintre és biccentve az éjjeli ügyeletesnek kimegyek a kocsimhoz. Leo egy taxival ment el, mer nem lett volna szerencsés pont az én kocsimmal a rendfenntartó épülethez parkolni, mivel tele van fegyverekkel, ami most nagyon jól fog jönni.
A csomagtartóból előhalászom a hosszú, téglalap alakú fekete fegyvertáskát, amiben a távcsöves mesterlövész puskám van. Ez pont megfelel a célnak.
Felkapom s visszamegyek vele az emeletre, majd az ágyra teszem és felnyitom. Gyakorlottan összerakom a fegyvert, betárazom és az ablak mellé teszem, ahonnan tökéletes rálátni az alig harminc méterre futó kikötőútra.
Először úgy gondoltam, hogy felrobbantom a kocsit. Egyszerű, tiszta és biztos megoldás lett volna, de nem helyezhetek el aknát egy olyan úton ahol holnap tömegközlekedés lesz. Helyette kilövöm a kocsi kerekeit és szépen leszedem őket az ablakból.
Mindent elrendezek, hogy mire hogy ne reggel keljen, majd egy alsónadrágban lefekszem aludni, de semmi kedvem. Hideg az ágy és nem jön álom a szememre, majd azt veszem észre, hogy Leon jár az eszem.
- A picsába! – morgom, miközben átfordulok a másik oldalamra. Már úgy hozzászoktam hogy mindig velem van , hogy most már hiányzik a jelenléte. Mikor idegesít, úgy érzem meg tudnám fojtani, ha dühös akkor képes lennék egész nap kefélni vele, de nincs itt akkor hiányzik és… remélem nem csinál semmi ostobaságot és vigyázz arra a dögös hátsó felére…

Reggel a mobilom jelzésér ébredek, pontban hat órakor. Tudom, hogy még korán van, hisz a kompot kilencre várjuk, de szeretek előre felkészülni.
Összeszedem magam a fürdőben, majd gyorsan bekapok egy szendvicset, iszok két kávét és máris jobban érzem magam. Keveset aludtam, mert még sokáig forgolódtam Leo hiánya miatt, de végül győzött a kimerültség.
Most pedig előpakolom a fegyvereimet a sporttáskából, a hangtompítósat magam mellé rakom ha esetleg szükségem lesz rá. A mesterlövész fegyveren beállítom a célkeresztet, majd bemérem a pontos irányt és kész is.
Már csak meg kell várnom a kompot…

Végül kilenc óra tíz perckor be is fut a hajó, egy rakás konténerrel a tetején, de mi már tudjuk melyik a hunyó. Úgy fél órával ezelőtt három fekete terepjáró hajtott el az úton ami a nemzetbiztonságiakra jellemző, így nyilván készenlétben állnak. Nem tudom, hogy Leo is velük ment-e, mert a részleteket nem beszéltük meg, mindenesetre már azóta készenlétben állok a fegyverrel, mióta megérkezett a komp. A konténereket nem kezdték el lepakolni, tehát valószínűleg feltartóztatták őket, amiről már Parkins is tud és jön menteni ami menthető. Bajban lesz, mert a beépített emberét lecsukták.
A következő pár percben gumicsikorgás üti meg a fülem, és két fekete sötétített üveges Bentley hajt a poros útra. Ez lesz az, senki más nem jönni luxuskocsival egy elhagyatott kikötőbe. De két kocsi van és nem egy, ami plusz embereket jelent. Hozott erősítést ha esetleg elfajulnának a dolgok… és bizony el fognak.
Becélzom a kereket és sikeresen el is találom, mire a kocsi oldalra fordul, szinte tejesen szembe a másikkal, ami utána jön. Annak is kilövöm az első kerekét, de ekkor már kipattan a kocsiból a sofőr, aki biztos hallotta a lövést, de nem volt szerencséje.
Habozás nélkül koponyán lőttem, homokzsákként hanyatlott vissza a kocsira, de úgy tűni a társai már okosabbak, mert a másik oldalon szálnak ki és lebuknak a kocsi mögé, ugyanígy járnak el a másik autó utasai és nem is tudom melyikben van a főmocsok.
Úgy tűnik kiszúrtak, mert az egyik bérenc felé lő, de persze ilyen messziről ól kicsi célpont vagyok neki, így elvéti, de amikor az első kocsi mögül felemelkedik egy M15-ös, na akkor már behúzom a fejem és eltűnök az ablakból.
- Kurva jó. Nehogy megkönnyítsétek a dolgomat! Miért nem hoztatok rögtön egy tankot?! – morgom magamban, miközben felkapok egy golyóálló mellényt és két pisztolyt felcsatolom a késemet és néhány plusz tárat. Remélem ez elég lesz.
Leszaladok a földszintre, ahol összekuporodva reszketnek a vendégek és amikor meglátnak engem a fegyverekkel már némelyik sikoltozni is kezd.
Nem törődve velük a hátsó kijárathoz megyek, és csendes kilopakodok a motel sarkához. A pisztolyomat elővéve becélzom az egyik szélső embert, aki innen pont látható és precízen bemérve nyakon lövöm. Még maradt négy gorilla és Parkins.
Változtatok a helyzetemen és megkerülöm a garázs, ezzel is közelebb jutva a célpontokhoz. Nehéz helyzet, de nem lehetetlen. Olyan ez, mint a biliárd. Taktika és következtetés. Ha egy golyót nekilöksz a másinak, mindig új helyzet alakul, ami vagy előnyösebb, vagy sem. Itt is ez a helyzet, csak golyók helyett emberekkel.
- Ki vagy és mit akarsz?!
Megismerem a főnök hangját és tudom, hogy be van már szarva, hisz egy ilyen helyzetből nem kerülhet ki előnyösen, csak alkuval.
- Csak a hulládat, semmi egyebet! – vetem neki vigyorogva, miközben kinézek a garázs mögül, de megint csak egy embert látok.
- Mond meg ki bérelt fel és megduplázom az összeget, ha elhozod a fejét!
- Csábító ajánlat, de… - puff, még egynek annyi, de a többit innen nem látom - … van itt két bökkenő. Először is nem akarok megszabadulni a fejemtől, másodszor pedig miből fizetnél ki? Egy dollárral nem érem be! – húzom az agyát és a csendből ítélve betalált a célzás.
- Te átkozott! Hová tetted a pénzemet?!
Épp visszaszólnék, mikor lépéseket hallok meg a hátam mögül és mikor megfordulok egy fegyvercső mered rám. Egy villámgyors mozdulattal félrecsapom a kezét, de a fegyver már eldördült és a golyó a bicepszemet súrolta. Ha nem ütöm félre szíven lőtt volna.
Lelövöm őt is és most már tudom, hogy csak ketten vannak.
Beszaladok a garázsba és a csomagtartóból előkaparok egy füstgránátot és nagy lendületet véve egyenesen az egyik kocsi belsejébe dobom.
A füst kiáramlik, megnehezítve így azt hogy láthassam a célpontokat, de így ők sem láthatnak engem. Elteszem a fegyvert és előveszem a késemet, mert a pisztoly villanásából megtudhatják, hol vagyok, de a kés nem árul el.
Az autóhoz futok és a Bentley elejéhez bújva várom meg míg tisztul a köd, akkor pedig a már láthatóvá vált ellenség felé vetem magam. Az utolsó testőrnek egy egyszerű mozdulattal töröm el a nyakát és mire Parkins feleszmél, már a torkának szorítom a pengét.
A szemei kidüllednek a rettegéstől, mire élvezettel elmosolyodom.
- Tudja Parkins, van egy szabályom. Ha egy bűnös ember bérel fel, levágom azt a karját amivel a szerződést írta… - valami behatárolhatatlan hangot ad ki, de folytatom - … de most erre nincs időnk, úgyhogy, egy magához méltó büntetést kap.
A szabad kezemmel előkapom a pisztolyom és az ágyékára célozva megnyomom a ravasz.
Felordít, abban a pillanatban mikor vér folyik a nadrágjából és abba sem hagyja az ordítás, ami zene füleimnek.
- Ezt a kölykökért. Ezt pedig… - a hajánál fogva felrántom a fejét és lassan végigvágom a torkát, úgy hogy minden centit érezzen - … Leoért.
Undorodva a földre dobom, hörögve kapálózik, ahogy a vére távozik a száján keresztül, megfosztva a levegőtől, de ez az állat még azt sem érdemli meg.
Ott hagyom, majd egyenesen a telepjárómhoz megyek. A szobából nem viszek el semmit végül is nincs rá szükségem. A papírjaim a kocsiban, a laptop memóriája a zsebemben, a többi pedig pótolható.
Most már csak fel kell szednem az utolsó dolgot, amit nem lehet pótolni.
A GPS navigációba beprogramozott pályaudvar koordinátáit előhívva elindulok, innen lesz egy óra is az út, ha nem több. Délre kell odaérnem, most pedig fél tizenegy van, tehát időben vagyok. Elvigyorodom magamban, mert most már megkapta, amit akart és én is amit akartam. Már csak az a kérdés kiírjuk-e egymást hosszú távon, de nem szívesen töltenék még egy éjszakát nélküle. Túl jó a karjaimban érezni azt a szexi, kívánatos testét…

 

***

A pályaudvar zsúfolt, ide-oda mászkálnak az emberek, sokan megbámulnak a heg miatt, de elég rájuk néznem és elkapják a tekintetük. Na, azért.
A pénztár melletti székek egyikére ülök és fáradtan kinyújtom a lábamat magam elé. Felvettem egy bőrdzsekit, hogy eltakarjam a golyóálló mellényt és a véres pólót, amit még nem volt időm lecserélni.
Háromnegyed tizenkettő, tehát Leo bármikor itt lehet…

 

 

 

Leopold Mordan

Elválásunk után utam egyenesen a CIA központjába vezet. Üdvrivalgással, tapssal fogadnak. Nagyon jól tudják min mentem keresztül, illetve hát hogy nem. Nem igazán tudják, csak sejtik.

Amit pedig még biztosabban gondolnak, hogy megcsíptem Malcolmot. Ami egy bizonyos szintig teljes mértékben így is van.

- Meg lesz a cég Leopold?- kérdezi az egységvezető, miután újra köszöntenek szűk team közegben.

- Igen uram.

- A konténerek, a gyerekekkel, az emberek akik benne voltak?

- Igen uram.

-  Warlow?

- Holnap délben átadom, ahogy megbeszéltük.

- Tehát Ön holnap déltől szabad ember… esetleg… nem akarná itt folytatni a munkáját?

- Nem. Nem vonz ez a szakma, bár a presztízs kecsegtető. De inkább más területeken próbálnám ki magam.

- Értem…- biccent megcsavarva a bajszát a főnök. - Ön vallatja Warlowot, elvégre Önben bízik. Ezt követően őt bekasznizzuk a többi patkánnyal együtt, maga pedig megkapja az új személyazonosságát, és mehet amerre lát a tanúprogram keretein belül.

- Már alig várom, most pedig, ha megbocsájt… készülnöm kell az akcióra.

Azzal ugyan olyan semmitmondó, hűvös tekintettel hajtom meg kissé magam, majd távozom . Egyre csak Malcolmon jár az eszem.

Nem vagyok benne biztos, hogy ez a legtisztább döntés amit hozhatok. Fájdalmat fogok okozni neki, és megint nem fog bízni senkiben. Már..úgy éreztem szeretett..

De hát kit érdekel. Egyáltalán kit izgat ez az egész kibaszott Warlow - Parkins ügy? Volt, megtörtént. A cél pedig szentesíti az eszközt.

A cél a szabadságom, az eszköz pedig Malcolm lett.

Így alakult, nincs mit ezen bonyolítani.

A történet részemről ennyi.

Iszom egy kávét.

 

***

Kilenc óra tíz perckor befut az a bizonyos hajó azzal a bizonyos rakománnyal.

Kocsink pontosan az előtt a motel előtt suhan el, melyben Malcolm is rejtőzik. Tekintetem akaratlanul is a kocsira téved, melyben nemrég még pásztoróránkat élveztük. Zavartan kémlelem a vizet, keresve az egyéb alternatívákat.

De nem tehetek ilyet…ki kell ürítenem az összes gondolatot, érzést a fejemből, és kizárólag az ügyre koncentrálni. Nem kaphatok lövést, mert elvérzek. És mások sem halhatnak meg. Nem szúrhatom el ezt a bevetésem, túl sok mindent tettem rá.

Szerencsére az eset lövöldözésmentesen, és viszonylag békésen zajlik.

Egy ideig gondolkodunk azon talán csapda mivel sem Parkinsot, sem az embereit nem látjuk, azonban miután szerencsétlen négy fegyveres őrt, és a rakományokat elkönyvelő egység biztost is letartóztatjuk a gyerekeket is megtaláljuk.

Ismét a motel felé pillantok. Mintha fegyverdörrenést hallottam volna… talán… ezért nem jönnek Parkinsék. Mert… mi van, ha… Malcolmnak baja esik..?

Ezen gondolat közepette szállítatom be sorjában a reszkető, rossz állapotban tengődő gyerekeket a hatalmas furgonokba, pokrócot dobok rájuk.

A járművek hamar el is tűnnek, a főnök pedig miután már kilobbizta, hogy valahogy „ eltűnjön a rakomány” nyugodt szívvel fog velem kezet.

- Miért engedte el a gyerekeket a családdal?

- Mert ezzel megkapják az esélyt arra, hogy normális családot kapjanak- mormog a főnök. - remélem tudja Leopold, hogy ezzel még nincs vége..

- Tudom..

- A java ég hátra van. – tartja elém a bilincsét.

Biccentek… nagyon is tudom miről van szó…

 

***

Sietős léptekkel szelem át a pályaudvar auláját keresve Malcolmot. Szürke ballonkabátom bohókásan úszik utánam, így erotikus, kissé szórakozott látványt kölcsönözve nekem. Dél lesz egy perc múlva.

Ahogy meghallom a kongást meglelem a férfit is. Hanyagul ül a pénztárak előtti széksoron.

Szinte odavágtatok hozzá, mire ő felpattan, már nyílna is a szája feltenni ostoba kérdéseit.

De most nem kérdezünk… itt egyedül már csak én beszélek.

Lassan ölelem át, kezeimmel végigsimítok a kezein, egészen hátra véve őket. Végül mikor már szinte összekoccan a két keze, akkor hallatszik valami tompa, gyanús kattanás.

Előbbi ölelkezésünk egyhamar egészen mássá alakul.

A székekre hasaltatva nyomom le teljes erőmből, szorosan tartom kibilincselt kezét.

- Malcolm Warlow,a CIA nevében le van tartóztatva. Bármit amit mond felhasználható Ön ellen a bíróságon….- kezdem darálni a szöveget, míg odaér az erősítés jó pár markos fiú személyében.

- Leo… mi ez az…egész?- mered rám pár pillanatig értetlenül, végül lassan leesik neki.

- Jogában áll ügyvédet fogadni, ha nem áll módjában kirendelünk Ön mellé egyet… - folytatom már az autóhoz kísérve sokadmagával.

- Te szemétláda…megöllek. –sziszegi dühtől izzó szemekkel.

Észrevétlenül suttogom a fülébe, de érthetően: „bízzál bennem”. Majd hangom egy csapásra átvált.

- Hatósági személyt sérteget, ha ezt beírjuk a lajstroma mellé akár halálbüntetést is kaphat. - közlöm hűvösen- Vigyétek.

Még utoljára rácsapom az ajtót, és némán nézem hogyan távolodik el az autó, hátsó ülésén Malcolmmal.

Nehéz szívvel sóhajtok. Valamiért nem olyan mámoros ez a győzelem, mint hittem, sokkal inkább keserédes. Délután még nekem kell kivallatnom. Az ügye még az enyém..

Ha pedig megszökik, vagy nem kerül sittre hát én fogok. Mert ugyan úgy benne vagyok az ügyben… ugyan olyan mocskosan, és mélyen..

Végül is a főnök szavai amelyekkel ezt a koncepciót – a szerződés apró betűs részét- felkonferálja eléggé motiválóak ahhoz, hogy elővegyem Malcolmot délután.

Egy szépen becsomagolt bisztróból hozott szendviccsel és kávéval lépek be a letisztult, majdhogynem üres, detektívtükrös szobába, ahol szeretőm már megannyi lánccal végtagjai körül rögzül a lecsavarozott székhez. Nem bízták a véletlenre.

- Szia Malcolm… - próbálom suttogva, kissé barátiabbá venni a kezdést. Lágy tekintetem nem hatja meg. Keményen néz a szemeim közé, szinte látom az undort. – Én… sajnálom, de… meg kell értened…,hogy…

- Tégy egy szívességet és menj ki… menekülj, mert…ha kijutok… megöllek- sziszegi nagy sokára. Látom az arcán, hallom a hangján, hogy nem viccel.  Keserű, dühös és csalódott.

- Itt az ügyvéded Malcolm… már kint vár rád… tanúskodj a cég ellen, és akkor csak az emberölésért ítélnek el… megúsznád negyven évvel…

- Rohadj meg.

- Malcolm, kérlek..

- Te engem ne kérj itt semmire. Menj és éld a normális életed étteremmel meg mindennel- fröcsögi teli szánalommal és iróniával a hangjában.

Némán mérem végig, majd lassan mögé sétálva markolok a képére, teljes erőmből rántom magamhoz. Szinte centire közeledik az arcom az övéhez, majdhogynem az ajkaira suttogok.

- Jó szórakozást a kóterban…remélem szereted a gang-banget, mert kislány leszel odabent…

Azzal elengedem.

Távozok.

 

***

A tárgyalását már nem vártam meg. Elhúztam a fenébe. Azóta 3 hónap telt el hír nélkül. Nincs hír a CIA-ről, nincs hír Malcolmról… béke és nyugalom övezi az életem.

Végül is megkapva az új személyazonosságom, mint Giovanni Gatto  élhettem mindennapi életem Kanadában. És hogy miért pont ott? Mert ott van a legkedvesebb ismerősöm, akinek rengeteget adok a szavára.

Lucy egy seggfejhez ment hozzá, aki végül is embert, és családanyát nevelt belőle. Ő volt a legjobb bérgyilkos, most pedig egy kis kertvárosnak a tagjai közé tartozik a három kölykével. Én pedig a szomszédságba költözöm, hogy ha kell valami neki, - vagy épp pontosan az én segítségem kell-  itt legyek. Becsöngetek hozzá, ajtót nyit.

A szomszéd utcában vettem meg egy hatalmas, gyönyörű kertes házat, azonban a berendezések még nincsenek rendben. Az étteremmel foglalkoztam.. az már készen van.  És megy is… szépen, és lassan.

Lucy ugyan olyan feszes, és bájos mint volt, a három kölyök azonban egyáltalán nem. A két kisfiú, és a kislány – akik mind szőkék, angyaliak és ikrek- visítva rohannak ki, egyenesen a lábamnak.

Nehézkesen nyalábolom fel őket, és beengedem magam.

- Hol az a seggfej férjed?

- Megint bevetésen- közli egyszerűen. Mint már említettük..katona.

- Remek… emlékszel még a Candys ügyre? Tartozol nekem egyel.

- Emlékszem-sóhajt.

Szívéhez közel álló ázsiai, idegesítő barátnőjét voltam kénytelen a régmúltban befogadni és pátyolgatni pár hónapra. Mellékes, hogy összebarátkoztam a lánnyal, de Lucy azt mondta tartozik nekem egyel, én pedig bevasalom rajta.

- Szükségem van a teljesítésére.

- Most?

- Még ma. Már mindent elintéztem.

- De a gyerekek..

- Vigyázok rájuk.

-  Jó. Miről lenne szó?

Látom a szemében az izgatottságot, a csillogást. Rég mozdult már ki otthonról, és végre köze lehet valamihez, ami kapcsolódik a régi munkájához.

- Nem kevés munkám van már benne… de ki kéne hoznod valakit a sittről.

Elhúzza a száját. Nem erre számított.

- Tartozol egyel…és boldoggá tennél… Kérlek.

- Na jó… - nyög fel.

Így esik, hogy az utolsó telefonhívások lebonyolítása után felbolydul az élet Malcolm körül.

 

***

Közel négy hónap.

Ennyi kellett, hogy mindent el tudjak intézni számára. Nagyon jól tudtam, hogy egy módon kerülhet ki arról a helyről: holtan. Máskülönben gyanút fognak.

Nem bánom, hogy szerteágazóak a kapcsolati tőkéim. Így játszi könnyedséggel tudtam meghamisítani Warlow fogászati leletét, és valaki egészen másnak a fognyomaira átcserélni az övéit. Kissé nehezebb volt, de még mindig megoldható, hogy valaki belékössön, és  miután péppé verte a tagot sikeresen kiérdemelt magának egy magáncellát. Nem mellesleg azt hiszem ezért fizettem a legtöbbet… vagy talán egészen másért…és még fogok is.

Lucy azonban remek munkát végzett.

Tekintve, hogy a börtönben „véletlenül tűz ütött” ki a magáncellák részénél, ahol sajnálatos módon „ mindenki” bent égett. Kiváltképp Malcolm, akit a fogai alapján be is azonosítottak.

Persze mindez csak látszat. Lucy érti a dolgát. Egyszerű kábító lövedékkel terítette le Malcolmot, majd egyenesen hozzám szállította.

Boldog mosollyal veszem át a még kába férfit.

Milyen nyugodt…és mennyit öregedett a bent töltött idő alatt..

Szelíd arccal cirógatok végig bőrén, szemei alatt, majd levetkőztetve terítem el a puha, hófehér ágyon, betakarva.

Gyönyörű látványt nyújt, már csak magához kell térnie.

Jó darabig csak figyelem, nem győzök betelni a látványával. De aztán lassan nekem is abba kell hagynom. Sóhajtva pillantok az órámra. Bár ma vasárnap van, és nem kell bemennem az étterembe, elvégre az zárva van, még is megfogadtam, hogy megpróbálok valami egészen új receptet kiötölni. Bár inkább a borokkal kéne foglalkoznom.

Így úgy határozok lesétálva a konyhába  ütöm össze azt a bizonyos menüt, amit jövő hétre szeretnék kínálni, hogy aztán kiválaszthassam mellé a megfelelő bort.

Átlagos életem lett, áltagos célokkal.

Csak azt szeretném, ha minden tökéletes lenne… és talán az is lesz, elvégre már itt van Malcolm is..

Fogalmam sincs mennyi ideig főzök, elvégre elmerülök benne amennyire csak lehet.

Villámgyorsasággal jár a mozsárban a törő, így morzsolva apróra a fűszereket, miközben egy régi olasz dalt dúdolok.

Vicces, ezt a dalt énekelte gyermekkoromban nevelő anyám is, amikor sminkelt.

Mindenkinek megvan a maga passziója. Anyámnak a sminkelés, szépítkezés volt. Malcomnak  a főzés..

Nekem pedig Malcolm.

Ez alatt a négy hónap alatt minden egyes nap csak rá gondoltam, és arra törekedtem, hogy megfelelő életünk legyen. Ezerszer eljátszottam a gondolattal mi lett volna, ha nem árulom el, egyszerűen csak elszököm vele.

De aztán mindig rá kellett jönnöm; megtaláltak volna minket.  Ezerszer egyszerűbb volt így. Megrendezni Malcolm halálát – akit így már nem keresnek a sitten-, nekem pedig nyitni távol mindentől ami hatósági egy olasz éttermet, csodálatos házzal, és remek barátokkal.

Hirtelen két markos kéz ragadja meg a nyakam és a karom, teljes erőből a falhoz taszítva.

Abban a pillanatban köpni-nyelni nem tudok, izmaim megfeszülnek, hallom az ideges fújtatást.

Erősen fog, testével az enyémhez feszül, érzem a kisugárzásán ingerült, és egyben zavarodott is.

- Malcolm…

- Mondj egy jó okot, hogy ne öljelek meg - sziszegi a fülembe.

- Szeretlek.

- Gyűlölöm a hazug embereket. És az árulókat is..

- Malcolm…

Megfordít magával szembe, ám még mindig a falhoz szegez. Szigorú, kemény szemeivel az enyéim vizslatja.

- Szükségem van rád… te csináltál belőlem embert… kérlek… - suttogom reszkető tekintettel fürkészve az arcát, ajkait.

- Hogyan…miért?- kérdez vissza kissé engedve a nyakam szorításán.

- Jutottál ki..?- fejezem be a mondatát.  Válaszként csak bólint- Nos ez egy komplex történet.. A főnököm azt mondta, hogy ha felgöngyölítem az ügyet veled együtt, akkor eltekint a további szolgálataimtól és tanúvédelmi program keretein belül odamegyek és azt csinálok amit akarok. Annyi pénzem volt már így is, hogy idejöttem, és nyitottam egy éttermet, ahogyan megbeszéltük. De a négy hónap alatt nem pihentem…megszerveztem a szökésed. Nekem köszönheted a mitugrász gyereket, aki a sebeddel piszkált, és a tüzet is… hivatalosan már halott vagy Malcolm, legalább is a hamis fogorvosi leleteid alapján beazonosították a szénné égett hulládat. A lány pedig aki elrabolt az egyik legjobb barátom, és a szomszéd utcában lakik a srácaival.  És, hogy miért? Nem tudom… mert szeretlek, megbízom benned… és emlékezz mit súgtam a füledbe a pályaudvaron: Bízzál bennem.

Némán, döbbenten néz rám.

Valószínűleg nem tudja hová tenni a történéseket, az egész eseményt.

De már egyáltalán nem szorít.

Kihasználva az alkalmat fogom kezeim közé az arcát, lehúzva magamhoz csókolom meg hosszan, szenvedéllyel.

Azt hiszem ez hiányzott a négy hónap alatt a legjobban.

Az édes csókja, és az érzés, amit nyújt.

A biztonság, amit mellette tapasztalhatok, az illata, ami bódítóan, nyugtatóan kúszik az orromba és tudatomba egyszerre. A meleg, konyakbarna szemei, melyek őszinteséget és a boldogság reményét sugallják.  Egyszerűen más vagyok mellette.

Megváltoztatott.

Tudom, hogy mellette lehetek önmagam, mert a legrosszabb énemet ismerhette meg, kényszertalálkozásunk során.

Azt mondják minden okkal történik. Talán igaz is.

Ha nem lett volna olyan rossz a múltam, nem lehetne ilyen remek a jövőm.

Voltaképp meg is köszönhetném Parkinsnek azt, hogy most megkaphattam Malcolmot. Ha akkor nem teszi meg, soha sem nyomoztam volna a cég után, és soha sem küldik rám Warlow-ot. Ő soha sem rabolt volna el, én soha sem ragaszkodtam volna hozzá, ő pedig soha sem ismert volna meg, ahogy én sem őt.

És akkor elkövettem volna életem legnagyobb hibáját.

De így nem tettem meg.

Megléptem azt, amit már nagyon rég meg kellett volna.

Megengedtem magamnak azt a luxust, amit még soha: Mertem szeretni, szívből; igazán egy olyan férfit, aki viszont szeret.

És ennél kevés fontosabb dolgot tudhatok magaménak.

Köszönöm Malcolm, hogy emberré tettél.

Emberivé.

Köszönöm.

 

 

 

Malcolm Warlow

Már majdnem húsz perce várok, mikor befut a déli vonat és éppen ebben a pillanatban látom meg Leot, aki már mellettem is van. Szerencsére nincs semmi baja, pedig kibaszottul aggódtam érte, mert furcsa volt, hogy nem volt mellettem. Már hozzászoktam.

Éppen megkérdezném, hogy mi történt és minden rendben ment-e, mikor hirtelen magához ölel, aztán egy pillanat múlva már egy kattanást hallok a hátam mögött, ő pedig teljes erejéből a székekre nyom. Mi a fasz…

- Malcolm Warlow, a CIA nevében le van tartóztatva…

Egyszerűen nem értem mi a francot művel. Most szórakozik velem? Mert ez egyáltalán nem vicces.

- Leo… mi ez az… egész? – rá nézek, de a tekintete rezzenéstelen, komoly és kemény. Közben pedig érkezik még néhány ürge, akiken golyóálló mellény van, és mindegyiken ott virít a CIA felirat.

A döbbenettől szinte nem is tiltakozom, mikor a rendőrautóhoz vezet, mert egyszerűen nem hiszem el, hogy ezt teszi. A döbbeneten túl viszont elemi erővel áraszt el a gyilkos düh, és ha most nem lenne megbilincselve a kezem, itt helyben kitekerném a nyakát.

- Te szemétláda… megöllek. – addig nem nyugszom, míg meg nem kapja, ami ezért jár neki.

- Bízzál bennem.

A suttogás alig hallható a fülem mellett és tudom, hogy Leo hangja, de nem tudok erre koncentrálni. 

- Hatósági személyt sérteget, ha ezt beírjuk a lajstroma mellé akár halálbüntetést is kaphat.  Vigyétek. – mondja a szemembe nézve.

A hangja éppen olyan hűvös, mint az első nap mikor találkoztunk. Ugyanaz a közöny és megvetés. Mintha az elmúlt két hét meg sem történt volna. Mintha semmi sem történt volna közöttünk…

Egyszerűen nem hiszem el, hogy képes volt így átverni. És egyszerűen nem igaz, hogy én pedig bedőltem neki, mikor végig erre játszott. Most már világos, de bele sem gondoltam…

Elisabeth, az aktája átadásakor figyelmeztetett, hogy vigyázzak vele, mert ravasz, mint egy kobra, de nem gondoltam volna, hogy ilyen messzire elmenne a célja elérése érdekében.

De az biztos, hogy ezt nem fogja megúszni, ha addig élek is megölöm. Élvezettel fogom végignézni, ahogy elszáll belőle az élet…

 

***

A napot egy cellában töltöm, de fel sem tűnik az idő múlása, mert végig magamban forrongva gondolkodom el azon, hogy mégis hogyan tudott ennyire átejteni. Nehezen érte el hogy megbízzam benne, de végül elérte, erre tessék… és még csodálkoznak, hogy bizalmatlan vagyok…

 

Valamikor később öt zsaru jön be, és még nekem is felszalad a szemöldököm a vastag láncok láttán, de nem tanúsítok különösebb ellenállást, végül is tudom, hogy nem tudnék kijutni innen fegyver hiányában.

Egy üres kihallgatóterembe rángatnak, majd egy acélszékhez bilincselnek, hogy még csak véletlenül se jusson eszembe, hogy bármivel is próbálkozzam.

- Szia Malcolm… - hallom meg pár perc múlva, majd úgy néz a szemeimbe, mint tegnap, amikor még a kocsiban bújt hozzám. Már megint szórakozik… – Én… sajnálom, de… meg kell értened… hogy…

Persze, többé nem versz át. Azt már nem.

- Tégy egy szívességet és menj ki… menekülj, mert… ha kijutok… megöllek – a szavak dühös sziszegésként hatnak, de egyáltalán nem tréfa. Ha nem lennének rajtam ezek a baszott vastag láncok, már nem kapna levegőt.

- Itt az ügyvéded Malcolm… már kint vár rád… tanúskodj a cég ellen, és akkor csak az emberölésért ítélnek el… megúsznád negyven évvel…

- Rohadj meg. – még van pofája?

- Malcolm, kérlek…

- Te engem ne kérj itt semmire. Menj és éld a normális életed étteremmel meg mindennel! – ha volt pofája velem együtt megtervezni, hogy mit fog csinálni miután a zsaruk kezére adott, akkor élvezze ki, mielőtt kijutok – mert ki fogok – és akkor vége a normális életének!

Nem szól semmit, csak bámul rám, de végre leolvad az arcáról az-az undorító kedveskedő maszk, amivel a két hét alatt palira vett, majd közel hajolva, egészen az ajkaimra suttog.

- Jó szórakozást a kóterban… remélem, szereted a gang-banget, mert kislány leszel odabent…

A rohadék… azt te csak szeretnéd! Mától meg vannak számlálva a napjaid!

 

***

A tárgyalást gyorsan lezavarták, de Leonak már a nyomát sem láttam. Az a szemét dög még annyira sem vette a fáradságot, hogy megnézze, mennyi évet is kapok, bár gondolom már előre tudták. Nem nagy újság az életfogytiglan, végül is számít erre az ember, ha annyi halál szárad a kezén, mint amennyit felsoroltak, bár az csak az egynegyede volt.

A sitt nem nagy szám, voltam már bent még kölyök koromban pár napot és idebent ugyanaz a hierarchia mint a maffiában, csupán annyi a különbség, hogy nem jöhetsz-mehetsz kedvedre. Elég sok az ismerős arc, akiknek melóztam párszor és van néhány olyan is, akitől lenyúltam a melót és pipák, de ezt pár ütéssel lerendezzük.

És természetesen akadnak olyanok, akik nem tudják megvédeni magukat, és ahogy az a kinyírni való szemét fogalmazott, kislány szerepet játszanak, de nekem egyikhez sincs kedvem, még a második szex-mentes hónap után sem.

A tárgyalás után két héttel már meg is jelent Max, végül is ha Parkins kinyuvadt már ő sincs veszélyben. A szökésre hamar összeáll egy jó kis terv, a kivitelezés pedig a kettőnk dolga, de jól kell időzíteni. Másfél hónap múlva lesz egy ellenőrzés a minisztériumból a börtönreformok ügyében, és akkor a legtöbb őr elfoglalt.

Egy vírus a biztonsági rendszerbe, egy becsempészett penge és egy hamis tűzriadó épp elegendő lesz, hogy meglépjek, csak ki kell várnom.

Max azt nem tudta lenyomozni, hogy Leo hová tűnt, de amint kijutok, előkerítem a kis köcsögöt és kinyuvasztom. Addig is legalább edzeni itt is lehet, amivel levezethetem a feszkót és nem verek agyon minden szembe jövő szőke ürgét.

 

A következő hónap eseménytelenül telik, unatkozó pillanataimban azon agyalok, miként öljem meg Leot, bár széles a lehetőségek skálája. Kibaszottul pipa vagyok, de emellett csalódott is, mert most először nem csak azért voltam valakivel, mert jó volt az ágyban, hanem mert… nem is tudom, megszoktam a társaságát és egyáltalán nem untatott. Jól éreztem magam vele… erre ő…

Gondolataimból egy fura fazon szakít ki, aki egyszerűen besétál a cellámba és nekem esik.

Már félig a betonba építettem, mikor megjelenik egy tucat őr és egy magánzárkába kísérnek. Kurva jó. Itt még jobban rághat az unalom…

Nem tudom, mennyi lehet az idő, mikor éles sípolással kezdik kiterelni a rabokat tűzriadót kiabálva, de mikor kinyitják a cellát már csak egy szúrást érzek a nyakamnál és onnantól semmi…

 

***

A szemhéjaimat mintha ólom húzná lefelé, alig bírom kinyitni őket és a magánzárka sötétje után szinte elvakít az éles napfény. Magam alatt valami puhát érzek, de egyenlőre még azt sem tudom betájolni hogy hol is vagyok.

Nagy nehezen felnyitom a szemeim, de amint megemelem a fejem rám tör a szédülés, ezért visszafekszem inkább és úgy nézek körbe.

Első látásra leszűröm, hogy ez bizony nem a börtön, de akkor még is, hogy kerültem ide és ki hozott ki? A Maxel megbeszélt tervig még volt két hét, tehát ő biztos nem lehetett és egyedül nem is lett volna rá képes, de akkor ki?

Végre sikerül feltápászkodnom, homlokráncolva nézek végig magamon, mert csak egy alsó van rajtam, a börtön egyenruha eltűnt. Most már nagyon szeretném tudni, hogy ki a franc hozott ki és vetkőztetett le.

A ház berendezése pénzről és jó ízlésről árulkodik, de jelenleg az jobban érdekel, hogy hol a faszban van a tulaj.

Csendesen elindulok lefelé, ahonnan zajokat hallok, majd befordulok egy nyitott ajtón ahonnan valami dúdolást hallok.

Mikor megpillantom Leot nyugodtan főzögetni a tűzhelynél, egy rakás érzelem hullámzik végig rajta, mert először is rohadtul hiányzott, legszívesebbel addig csókolnám, míg meg bír állani a lábain, de aztán erről rögtön le is teszek. Bármennyire is hiányzott, akkor is elárult és a zsaruk kezére adott, míg ő nyugodtan lelépett és élte a saját életét. Ami most véget fog érni.

A háta mögé lopódzom, majd egyik kezemmel a nyakára szorítok a másikkal pedig lefogom a karjait és a falnak nyomom.

- Malcolm…

- Mondj egy jó okot, hogy ne öljelek meg! – más már régen halott lenne, de hallani akarom ahogy az életéért könyörög.

- Szeretlek.

- Gyűlölöm a hazug embereket. És az árulókat is… – morgom a fülébe, mert egyáltalán nem hiszem el, amit mondott.

- Malcolm…

Magam felé fordítom, mert látni akarom a szemein, hogy mikor hazudik, de amint a jég kék tekintetbe nézek, kicsit összezavarodom, mert egyáltalán nem olyan kemény a tekintete amilyet vártam volna. Sokkal inkább bűnbánó és… boldog?

- Szükségem van rád… te csináltál belőlem embert… kérlek…

A szemei nem hazudnak, de akkor sem tudok hinni neki. Előbb még érdekelne néhány dolog, mielőtt eldöntöm, hogy megöljem-e vagy sem.

- Hogyan… miért? - mi a faszért szöktetett meg, ha miatta kerültem sittre.

- Jutottál ki..? - bólintok – Nos, ez egy komplex történet… A főnököm azt mondta, hogy ha felgöngyölítem az ügyet veled együtt, akkor eltekint a további szolgálataimtól és a tanúvédelmi program keretein belül odamegyek és azt csinálok amit akarok. Annyi pénzem volt már így is, hogy idejöttem, és nyitottam egy éttermet, ahogyan megbeszéltük. De a négy hónap alatt nem pihentem… megszerveztem a szökésed. Nekem köszönheted a mitugrász gyereket, aki a sebeddel piszkált, és a tüzet is… hivatalosan már halott vagy Malcolm, legalábbis a hamis fogorvosi leleteid alapján beazonosították a szénné égett hulládat. A lány pedig aki elrabolt, az egyik legjobb barátom, és a szomszéd utcában lakik a srácaival.  És, hogy miért? Nem tudom… mert szeretlek, megbízom benned… és emlékezz mit súgtam a füledbe a pályaudvaron: Bízzál bennem.

Komoly tekintettel néz rám, amiben ezernyi érzés örvénylik, de én nem tudom, hogy mit gondoljak. Csak arra tudok gondolni, hogy átvert, titkolózott és összejátszott a hátam mögött a zsarukkal azért, hogy mentse a saját seggét. Aztán még van képe azt mondani hogy azért mert szeret és bízott bennem?

Miközben gondolkodok a szorításom engedett a nyakán, ő pedig kihasználja az alkalmat és megcsókol. Már annyira hiányzott az íze és az, hogy megérinthetem, hogy nem tétovázok és rögtön visszacsókolok. Ez nem egy gyengéd csók sokkal inkább agresszív, de rohadtul nem érdekel. Szabaddk váló karjaival átkarol és végigsimít a hátamon, amitől érzem hogy kezdek felizgulni.

Na, ja. Négy hónap szex nélkül az én étvágyammal megárt az embernek, de…

Elszakadok tőle és az arcát fürkészve nézek rá. Nem tudom, mit gondoljak róla. Ha megbízom benne és ő újra elárul…

- Ugye tudod, hogy ezzel még nincs minden elintézve? – kérdezem kissé rekedtes hangon, de akkor is van mit megdumálni.

- Mi? – kissé értetlen arcot vág, ezért kimondom, amit gondolok.

- Mi történik, ha véletlenül rájön a CIA a kis svindlidre és utánam küldenek egy egységet. Megint feladsz nekik, hogy mentsd magadat? – még mindig dühös vagyok, nem is kicsit de hallani akarom, hogy mit tenne. Addig nem fogok újra megbízni benne.

- Nem magamat akartam menteni, hanem kettőnket. Értsd meg, kérlek, csak így élhetünk normálisan. Engem véd a tanúvédelmi program, te pedig hivatalosan halott vagy. Senki nem fog többé üldözni. – kezeit az arcomra simítja és újra megcsókolna, de elhúzódom. Még nem fejeztem be.

- Igaz volt abból egyáltalán valami, amit Parkinsról és a gyerekkorodról meséltél, vagy minden csak azért volt, hogy palira vegyél? – látom rajta, hogy ez a kérdés nem esett jól neki, de akkor is tudnom kell. Ha hazudik az látszani fog a tekintetén.

- Minden igaz volt, esküszöm, és köszönöm, hogy megölted nekem! Ezzel mintha egy hatalmas terhet vettél volna le rólam. – rám mosolyog, amivel ismét teljesen összezavar, mert ilyet csak szex után produkált, de sokkal lágyabbak lesznek tőle az arcvonásai. Igazán szexi és csábító, de… gondolkodnom kell…

- Van itt valami normális méretű ruha? – kérdezem, miközben elengedem őt.

Elhiszem amit mondott, de azért kell egy kis idő hogy újra úgy tudjak rá nézni, mint négy hónappal ezelőtt.

- Igen, abban a szobában ahol felébredtél. Ott van az új személyazonosságid és a számlaszám amire Parkins pénzét átutaltam. – elindul fölfelé én pedig követem.

- Nem adtad át a CIA-nak? – ha feladott és az ügyet is lezárták… nem értem.

Hátra néz a válla fölött, a szemei komolyságot sugároznak.

- Mondtam, hogy előre elterveztem a szökésed. Nem árultam el a CIA-nak a pénzes dolgot, egyszerűen azt mondtam, hogy nem tudom mi lett a pénzzel, de a biztonság kedvéért átutaltam egy panamai számlára. A kód a laptopodban volt. – magyarázza.

- És azt elmondtad a haverjaidnak, hogy lefeküdtél velem? – erre igazán kíváncsi vagyok.

Mint aki számított erre a kérdésre úgy válaszol.

- Nem, abból semmit, ami kettőnk között történt, mert az nem is volt a terv része. Azért tettem, mert akartam, akartalak téged, ahogy most is.

A szavaitól csak még inkább felforrósodik a testem, annak ellenére hogy tudom, nem kéne, hisz még csak most tisztáztunk mindent. Az eszem tudja is, hogy hagynom kellene időt, míg újra teljesen meg tudok bízni benne, de a többi…

Az érzelmek, amiket életemben először érzek valaki iránt teljesen másra ösztönöznek és nem tudom, hogy képes leszek-e ellenállni nekik. Rohadtul vágyom rá, és nem csak a kielégítetlenség miatt, hanem hiányzott a társasága is, hogy a hülyeségeivel bosszantson és az olasz akcentusa, ami mindig érződött ha veszekedtünk.

Valószínűleg elment az eszem, nem kellene ilyen könnyen túltennem magam azon amit művelt. De azt mondta, hogy értünk tette… fenébe…

Visszaérünk a hálóba, ő pedig egyenesen a szekrényhez megy, majd kipakolja a ruhákat.

- Remélem eltaláltam a méreted. – néz a címkékre, de amikor rám pillant, kicsit elnyílnak az ajkai és már tudom, hogy a picsába azzal, amit az eszem mond, de most akkor is őt akarom.

- Mi lenne, ha ahelyett, hogy én felöltöznék, inkább te vetkőznél le?

Ledobja a kezében tartott ruhákat, majd elmosolyodik, de aztán egy pillanatra kissé komolyabb lesz a tekintete.

- Akkor már nem haragszol? Ugye elhiszed amit mondtam?

Elé sétálok, hogy érezzem az illatát, ami szintén hiányzott. – Elhiszem, és lehet, hogy még haragszom egy kicsit, de az rohadtul biztos, hogy ebben az életben már nem szabadulsz tőlem.

Úgy tűnik elégedett a válasszal és éppen egy csókért hajolna, de elhátrálok tőle, majd megszabadulva az alsómtól az ágy végében ülök.

- Vetkőzz!

Az a buja ragadozó vigyor, ami szétterült az arcán tuti, hogy minden pénzt megér főleg a műsor, ahogy egyesével lassan szabadul meg a gönceitől, miközben végig a szemembe néz. Az alsóját pedig direkt a lehető leglassabban húzza le, de már ő is tejesen fel van izgulva.

Hol az örökké fagyos Leo? Felhúzott szemöldökkel nézek rá, magyarázatot várva, mire odasétál elém és az ölembe mászik.

- Négy hónap hosszú idő. – suttogja az ajkaimra, felmordulok az ingerlésére.

- Veszettül hosszú volt nélküled, szóval készülj fel, hogy ma este nem fogsz aludni. – morgom, majd megharapdálom a nyakát.

Érzéki nyögésétől majdnem elélvezek, de visszafogom magam. Hosszú még a nap, és tudom, hogy egyszer nem lesz elég vele… soha nem lesz elég belőle.

Hagyom, hogy hátradöntsön és lovagló ülésben a csípőmre üljön, én pedig a csábítóan feszes, izmos combjaira simítok. Észvesztően szexi teste van…

- Szóval szeretsz? – érdeklődik, incselkedően közel hajolva.

- Kibaszottul.

- Helyes. – mosolyog, majd végigsimít a hegen az ujjaival, a tekintete elgondolkodó, de amikor a fenekébe markolok végre újra rám figyel.

- Min jár az eszed Leo?

- Csak azon, amikor arról beszéltünk, hogy mitől lennénk boldogok, emlékszel? – kérdez, még mindig a heget simogatva.

- Igen, azt mondtad, akkor, ha megölöm neked Parkinst. – inkább most nem gondolok az utána történtekre, mert attól csak elkomorulnék.

- Nem volt igazam. Most vagyok boldog, mikor megkaptam végre, amire mindig is vágytam. – lehajol, az ajkaival végigsimít a hegen, miközben én a hátán kalandozom.

- Egy új, normális életet? – idézem az ő szavait.

- És valakit, akivel leélhetem.

A szemembe néz, a tekintetéből valami olyan erős érzelem sugárzik, amit nem gondoltam, hogy valaha bárki érezni fog irántam, azt meg pláne, hogy én fogok valaki iránt.

Egy gyors mozdulattal fordítok a helyzeten és felé hengeredve nézek végig a kívánatos, szexi testén, ami csak az enyém. Még akkor is, ha olykor majd egymás agyára megyünk, nem tudnék elképzelni semmit, ami boldogabbá tenne a jelennél, annál hogy örökké… EGYÜTT...

 




 

 


© Copyright 2009-2024. All rights Reserved (Minden jog fenntartva).